Az ecuadori kormány közlése szerint az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) egyik ügynöke megpróbált belépni a minneapolisi konzulátusukra, amire a latin-amerikai ország hivatalos tiltakozó jegyzéket küldött az amerikai hatóságoknak – jelentette a CNN az ecuadori külügyminisztériumra hivatkozva.
„A konzulátus személyzete megakadályozta az ICE tisztviselő belépését a konzuli helyiségekbe, ezzel biztosítva az ott tartózkodó ecuadori állampolgárok védelmét, és aktiválva a Külügyminisztérium által kidolgozott vészhelyzeti protokollokat” – közölte az ecuadori külügyminisztérium egy közleményben.
A minisztérium hozzátette, hogy tiltakozó jegyzéket küldött az Egyesült Államok ecuadori nagykövetségének, „hogy hasonló cselekedetek ne ismétlődhessenek meg az Egyesült Államokbeli ecuadori konzuli hivatalokban”.
Az incidens kedden reggel történt – közölték.
Az Egyesült Államok bevándorlást felügyelő Belbiztonsági Minisztériuma szerint az ICE ügynökei a törvényeknek megfelelően járnak el.
2025 végéig Ukrajna nagykövetséget nyit a Dominikai Köztársaságban, Ecuadorban, Panamában és Uruguayban, valamint több mint tíz új konzuli képviseletet is létrehoz – jelentette be Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere az ukrán külképviseletek vezetőinek éves értekezletén.
A külügyminiszter tájékoztatása szerint a négy új nagykövetség megnyitása 2025 végéig történik meg. Ugyanakkor bejelentette Ukrajna diplomáciai jelenlétének csökkentését Kubában – a felszabaduló erőforrásokat a régióban történő megerősítésre fordítják.
Szibiha emellett bejelentette, hogy az idei év végéig több mint 10 új konzuli intézmény nyílik, többek között Romániában, Irakban, Olaszországban, Németországban, Szlovákiában, valamint kettő-kettő Franciaországban és Lengyelországban. Emellett az ukrán konzulátusok státuszát Antalyában és Gdańskban főkonzulátusi szintre emelik.
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Daniel Noboa ecuadori államfővel, és a megbeszélés nyomán mindkét vezető utasította illetékeseit, hogy kezdjék meg egy lehetséges szabadkereskedelmi megállapodás előkészítését – számolt be róla az Interfax-ra hivatkozva az Index.
Zelenszkij közösségimédia-bejegyzésében személyesen gratulált Noboának újraválasztásához, és megköszönte Ecuador támogatását Ukrajna szuverenitásával és területi integritásával kapcsolatban. Az ukrán elnök kiemelte, hogy Ecuador érdeklődést mutat az Ukrajnával való gazdasági partnerség fejlesztése és különböző mezőgazdasági termékek importja iránt.
A vezetők megvitatták az Ukrajna és Latin-Amerika közötti együttműködési lehetőségeket is, és megállapodtak abban, hogy folytatják a munkát a még szorosabb kapcsolatok kialakítása érdekében.
A vasárnapi elnökválasztás előzetes eredményei alapján Daniel Noboa, Ecuador hivatalban lévő elnöke fölényes győzelmet aratott. A 37 éves politikus a voksok 55,9 százalékát szerezte meg, míg baloldali ellenfele, Luisa González a szavazatok 44,1 százalékát kapta – írja a hvg.hu.
Noboát 2023 októberében választották elnökké, miután elődje, Guillermo Lasso mindössze kétévnyi hivatalban töltött idő után feloszlatta a parlamentet. Míg korábbi győzelme csak Lasso hivatali idejének hátralévő idejére szólt, a vasárnapi szavazáson teljes ciklusú elnököt választottak.
„Történelmi győzelem volt, nem kétséges, hogy ki a győztes” – mondta Noboa az eredmények kihirdetése után. Riválisa, Luisa González azonban megkérdőjelezi az eredményeket, és újraszámlálást követelt.
Noboának komoly kihívásokkal kell szembenéznie, mert az országot több válság is sújtja. Ecuador növekvő bűnözéssel küzd. Erős drogbandák terjeszkednek az egykor viszonylag biztonságos országban, és nagy mennyiségű kokaint csempésznek a csendes-óceáni kikötőkön keresztül, főként Európába és Ázsiába. Válaszul szükségállapotot hirdetett, és a fegyveres erőket mozgósította a bandák felszámolására.
Sok ecuadori aggódik a gazdasági helyzet miatt is, mivel az ország tavaly óta recesszióban van. A szegénység és a munkanélküliség egyaránt nőtt, és a kivándorlók száma magas szinten van.
A mexikói elnök utasította a külügyminiszterét, hogy szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Ecuadorral.
Andrés Manuel López Obrador azután döntött így, hogy az ecuadori rendőrök erőszakkal behatoltak Mexikó quitói nagykövetségére, és letartóztatták Jorge Glas volt ecuadori alelnököt, aki politikai menedékjogot kapott Mexikótól.
A mexikói elnök közleményében az áll, hogy „tekintettel a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény kirívó megsértésére és a mexikói diplomáciai személyzet Ecuadorban elszenvedett sérüléseire, Mexikó bejelenti a diplomáciai kapcsolatok azonnali megszakítását Ecuadorral.” Alicia Barcena mexikói külügyminiszter azt közölte, hogy az ecuadori mexikói nagykövetség több diplomatája megsérült, amikor az ecuadori rendőrök megrohanták a diplomáciai képviseletet. Helyi beszámolók szerint az ecuadori rendőrök páncélozott járművekkel hatoltak be a nagykövetség területére, több rendőr pedig átmászott a kerítésen.
Az ecuadori hatóságok közlése szerint Jorge Glast péntek este letartóztatták, és átadták az illetékes hatóságoknak.
A korrupcióval vádolt Glas 2017 és 2022 között már letöltötte a börtönbüntetését, mert másokkal együtt kenőpénzt fogadott el különböző vállalkozásoktól állami megbízásokért cserébe.
A mexikói külügyminisztérium tavaly decemberben számolt be arról, hogy a politikus menedékjogot kért az ország quitói nagykövetségén.
Ecuador kiutasította Mexikó quitói nagykövetét Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök „szerencsétlen megjegyzései” miatt, amelyet a tavalyi ecuadori választásokról tett.
Az ecuadori külügyminisztérium helyi idő szerint csütörtökön kiadott közleményben nemkívánatos személynek minősítette Raquel Serur Smeke mexikói nagykövetet, és kijelentette: a diplomatának rövid időn belül el kell hagynia az országot.
López Obrador szerdán Fernando Villavicencio ecuadori elnökjelölt tavalyi meggyilkolását a mexikói politikusok, választási jelöltek meggyilkolásához hasonlította.
A mexikói elnök megjegyezte, hogy igazságtalanul keverték gyanúba Villavicencio meggyilkolásával kapcsolatban Luisa González elnökjelöltet, aki az októberi választás előtti kampányban sokáig a legesélyesebb volt, de végül a gyanú miatt veszített, és Daniel Noboa lett az új elnök. López Obrador a két országban uralkodó állapotok összehasonlítását felhasználta a mexikói sajtó támadására is, azzal vádolva a hazai médiát, hogy velejéig korrupt.
Az ecuadori külügyminisztérium a nagykövetet kiutasító közleményében azt írta, hogy a nemzet továbbra is gyászolja Villavincenciót, és a quitói kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy nem avatkozik bele más országok belügyeibe.
Ecuador nem küld katonai felszereléseket egyetlen fegyveres konfliktusban lévő országnak sem, így Ukrajnának sem.
Ezt Gabriela Sommerfeld ecuadori külügyminiszter a Nemzetgyűlés Átláthatósági Bizottsága előtt tartott beszédében mondta.
Az Ecuadori Köztársaság elnökének egyértelmű utasítása szerint az ország nem küld katonai anyagokat olyan országnak, amely részt vesz egy nemzetközi fegyveres konfliktusban – mondta el.
Sommerfeld hozzátette, hogy Ecuador az ENSZ tagjaként „hozzájárul a konfliktusok megoldásához, mindig tiszteletben tartva a nemzetközi jogot és e konfliktusok békés megoldását”.
Az ecuadori hatóságok nem zárják ki, hogy az elavult szovjet fegyvereket új amerikai fegyverekért cserébe az USA-ba szállítsák. Ezt követően Washington átadhatja ezeket a fegyvereket Kijevnek. A hírt az AFP közölte.
„Jelenleg Ecuador kormánya mérlegeli ezt az ügyet. A megállapodásnak az a célja, hogy felszereléseket adjunk át az ukrán kormánynak, amely harcol az orosz invázió ellen” – mondta Kevin Sullivan helyettes külügyminiszter.
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Daniel Noboa, egy banánültetvényes nagyvállalkozó fia lesz Ecuador új, egyben eddigi legfiatalabb elnöke, miután az előrehozott elnökválasztások vasárnapi második fordulójában legyőzte Luisa González baloldali politikust – közölte helyi idő szerint vasárnap az ecuadori központi választási bizottság vezetője.
A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása alapján a 35 éves vállalkozó, Daniel Noboa, a jobbközép Nemzeti Demokratikus Akció párt jelöltje 52,30 százalékot szerzett a baloldali jelölt, Luisa González 47,7 százalékával szemben.
Luisa González és a hivatalban lévő elnök, Guillermo Lasso gratulált Noboa győzelméhez.
Noboa azt ígérte, hogy újjáépíti a gyengélkedő gazdaságú, és növekvő bűnözéssel és erőszakkal küzdő dél-amerikai országot. Mintegy 18 hónap múlva tudja csak elindítani az ígért változást, mert akkor jár le a hivatalban lévő elnök mandátuma.
Noboa banánüzlettel meggazdagodott apja, Álvaro Noboa korábban ötször sikertelenül indult az elnöki tisztségért.
Noboa a választások előtt alakította meg saját pártját, a Nemzeti Demokratikus Akciót, amely az augusztusi parlamenti választásokon a harmadik legtöbb mandátumot szerezte meg.
A leköszönő elnök, Guillermo Lasso azért írta ki az előrehozott választásokat, mert a parlament korrupció gyanúja miatt impeachment eljárást indított ellene. Lasso tagadta a vádakat.
Menekültstátuszt biztosított Belgium Rafael Correa korábbi ecuadori elnöknek, akit távollétében nyolc év börtönre ítéltek hazájában korrupció miatt – közölte Correa Twitter-bejegyzésére hivatkozva a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
IMAGEN DE ARCHIVO. El expresidente ecuatoriano, Rafael Correa, gesticula durante una entrevista con Reuters en Bruselas, Bélgica, Octubre 8, 2019. REUTERS/Francois Lenoir
A 2017 óta Belgiumban tartózkodó Rafael Correa röviddel azt követően tette közzé az illetékes belga hivatal menekültstátusz megadásáról szóló április 15-i döntését, hogy Quito pénteken kiadatási kérelmet nyújtott be vele szemben.
A belga napilap idézte Ivan Saquicelát, az ecuadori legfelsőbb bíróság elnökét is, aki a Teleamazonas televíziós csatornának adott interjújában azt mondta: a törvénynek megfelelően kezdeményezte és aláírta Rafael Correa kiadatási eljárását kezdeményező végzést. A következő lépés az, hogy diplomáciai szinten megtegyék a szükséges és nélkülözhetetlen intézkedéseket a kiadatás érdekében.
Correa Twitter-oldalán a kormány „bohócának”, valamint „bábjának” nevezte az ecuadori legfelsőbb bíróság vezetőjét – emlékeztett a belga napilap.
Egy ecuadori bíróság 2020 áprilisában, távollétében nyolc év börtönre ítélte az elnöki hivatalt 2007 és 2017 között betöltő Correát, és szintén szabadságvesztéssel sújtotta egykori alelnökét, Jorge Glast, valamint az ügy 15 másik vádlottját. A döntést követően a latin-amerikai ország az Interpollal akarta köröztetni a volt elnököt, az egész világra kiterjedően működő nemzetközi rendőri szervezet azonban nem volt hajlandó együttműködni Ecuadorral az ügyben. Correa ugyanis azt állította, hogy politikai üldöztetés áldozata saját hazájában.
?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral. Une décision logique et nécessaire. J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter. Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?. A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP