Oroszország információs nyomást gyakorol Ukrajnára a „döntő rakétatámadás” emlegetésével, így próbálva befolyásolni és megfélemlíteni az ukrán lakosságot – jelentette ki csütörtökön Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai védelmi erők sajtóközpontjának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Humenyuk az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva kifejtette, hogy az Oroszországi Föderáció ott próbál nyomást gyakorolni, ahol hiányoznak az érvei. Az orosz fenyegetések a hibrid háború elemei, információs nyomás és ellenséges „kardcsörtetés” – tette hozzá.
„Tudjuk, hogy hány rakétájuk maradt és milyen osztályúak, tudjuk, hogy a lehető legtöbbet képesek használni. De azt is tudjuk, hogy a rakétaindítási eszközök elhasználódásának is megvan a maga sajátossága, amit a mi elemzőink is figyelembe vesznek. Ez őrült pszichológiai nyomás a kialakult energiaválság körülményei közepette, amikor az emberek feszültek, és keresik a pillanatot, amikor kiönthetik az elégedetlenségüket” – mutatott rá a fő sajtószóvivő. „A hadsereg azonnal tájékoztat az ellenség rakétahordozóiról vagy egyéb eszközeiről, hogy az ukránok készen álljanak egy hatalmas rakétatámadásra” – nyugtatta meg az ukrán közvéleményt Natalija Humenyuk.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz