A hírt a TASSZ tette közzé. A nyilatkozat a következőképp hangzott: „A Dnyesztermelléki lakosok, honfitársaink érdekeinek védelme az egyik prioritás. Az illetékes orosz osztályok minden kérést gondosan mérlegelnek.”
Szerdán a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület Oroszország segítségét kérte arra hivatkozva, hogy a moldovai kormány nyomást gyakorol a gazdaságára.
„Társadalmi és gazdasági nyomást gyakorolnak a Dnyeszter melléki területre, ami egyenesen ellentmond az európai elveknek, és az emberi jogokkal és a szabadkereskedelemmel is összefüggésben áll” – olvasható az oroszbarát terület képviselőinek tiraszpoli kongresszusán elfogadott nyilatkozatban. 2006 óta most tartottak először ilyen kongresszust a Dnyeszter melléki vezetők.
Az orosz hírügynökségek által ismertetett hivatalos nyilatkozatban a Dnyeszter melléki vezetők kérik a Szövetségi Tanácsot és a Dumát, az orosz parlament felső- és alsóházát, hogy „hozzanak intézkedéseket a terület megvédelmezésére a Moldova által gyakorolt fokozott nyomásgyakorlással szemben”.
A dokumentum arra emlékeztet, hogy „több mint 220 ezer orosz állampolgár él” állandó jelleggel a Dnyeszter melléki területen.
Moldova elnöke kijelentette, hogy az ország vizsgálja a zsoldosokként harcolni kívánó állampolgárok büntetése szigorításának lehetőségét is. A hírt a censor.net közölte.
Maia Sandu moldovai elnök bejelentette, hogy az el nem ismert Dnyeszter Menti Köztársaságban katonákat toborozhatnak az orosz hadseregbe, s leszögezte, hogy az ilyen embereket megfosztja moldovai állampolgárságtól.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Ukrajna államként kész segíteni Moldovának megszabadulnia az el nem ismert Dnyeszteren Túli Köztársaság orosz megszállóitól – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Budanov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „támogatom Moldova azon törekvését, hogy megszabaduljon a megszálló erőktől a területén. Mi pedig államként és titkosszolgálatként mindent megteszünk azért, hogy segítsük a testvéri országunkat megszabadulni a megszállóktól a földjén.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy ma Vitalij Ignatyev, a Dnyeszteren Túli Köztársaság külügyminisztere bejelentette, hogy a megszállt régió a jövőben Oroszországhoz kíván csatlakozni.
Mint a honlapunk június 25-én beszámolt róla, Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője kijelentette, hogy augusztusban fordulat következik be az ukrán–orosz háborúban, és Ukrajna az idei év végéig visszafoglalja minden területét az 1991-es határokig, más forgatókönyveket nem is fontolgatunk. Mint jelezte, 2022 augusztusától kezdődően fordulat következik be az orosz–ukrán háborúban, és az év végére a konfliktus intenzitása szinte nullára csökken. „Ukrajna visszatér az 1991-es határokhoz, és nem is mérlegelünk más forgatókönyveket. Az év végére az aktív konfliktus szintje nullára csökken. Már a legközelebbi jövőben visszaszerezzük az irányítást területeink felett” – ígérte a tábornok.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024