Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy délelőtt online értekezletet tartott a Kahovkai Vízerőmű felrobbantását követően kialakult árvíz kapcsán, és megállapította, hogy a Dnyeper bal partján az orosz megszállók teljesen meghiúsították az evakuálást, és felhívással fordulnak a nemzetközi szervezetekhez, számolt be az UNN.
„A Kahovkai Vízerőmű körül kialakult helyzet volt a mai reggeli értekezlet fő témája. Meghallgattuk Klimenko miniszter, a következmények leküzdésével foglalkozó operatív törzs vezetőjének beszámolóját. Folyamatban van az emberek evakuálása, a települések ellátása ivóvízzel, a károk felmérése. A bal parton az evakuációt a megszállók teljesen meghiúsították. A nemzetközi szervezetekhez fogunk fordulni” – mondta Zelenszkij.
Elmondása szerint ma is, mint minden nap, értékelték a frontról szóló összefoglalót. „Hírszerzési adatok. Felszerelés és lőszer biztosítása” – mondta az elnök.
„A óvóhelyek ellenőrzésének előzetes eredményei sajnos csalódást okoztak”, tette hozzá az államfő.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy délelőtt online értekezletet tartott a Kahovkai Vízerőmű felrobbantását követően kialakult árvíz kapcsán, és megállapította, hogy a Dnyeper bal partján az orosz megszállók teljesen meghiúsították az ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1686177420
[modified] => 1686159646
)
[title] => Zelenszkij: a Dnyeper bal partján a megszállók teljesen meghiúsították az evakuálás folyamatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81014&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 81014
[uk] => 80985
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 80988
[image] => Array
(
[id] => 80988
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[original_lng] => 69723
[original_w] => 587
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/b30829e3c9a517d5a3a1f408172d42bca1d26fa2.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1686148847:12
[_thumbnail_id] => 80988
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3009
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_10f57d47f45f275b211b70560938e0ad] =>
[_oembed_time_10f57d47f45f275b211b70560938e0ad] => 1686166624
[_oembed_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] =>
[_oembed_time_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => 1695646571
[_oembed_7392c304b18b8d8d84b059de958314d3] =>
I am grateful to our warriors for downing three Russian “Su” aircraft over our Kherson region today in Ukraine's south.
This is the result of our Air Forces, specifically the Anti-Aircraft Artillery Brigade of Odesa.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…