A tárca által kiadott tájékoztatás szerint a bekéretett moszkvai holland nagykövetnek a minisztérium határozott tiltakozását fejezte azzal kapcsolatban, hogy március 29-én „indokolatlanul” nemkívánatos személynek nyilvánították a hágai orosz nagykövetség, az amszterdami orosz kereskedelmi képviselet és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) mellett működő orosz állandó képviselet 18 munkatársát. A misszióvezetőnek jegyzéket adtak át, amely Hollandia moszkvai nagykövetségének 14 munkatársát és szentpétervári főkonzulátusának egy alkalmazottját persona non gratának nyilvánítja Hága barátságtalan intézkedései miatt. A holland külügyi alkalmazottaknak két héten belül kell elhagyniuk Oroszország területét.
A nagykövetnek arra is felhívták a figyelmét, hogy Hollandia nem élhet vissza az OPCW fogadó kormányának jogaival és kiváltságaival, és hogy Hágának lelkiismeretesen be kell tartania az OPCW székhelyéről szóló 1997-es megállapodást.
A moszkvai külügyi tárcához bekéretett belga misszióvezetőnél a tárca határozottan tiltakozott a királysági hatóságainak „provokatív döntése” miatt, miszerint kiutasították a Belgiumban működő orosz külképviseleti intézmények 21 munkatársát. A nagykövetnek átadták a nemkívánatos személynek nyilvánított belga nagykövetségi alkalmazottak neveinek listáját. Az alkalmazottaknak május 3-val bezárólag kell elhagyniuk állomáshelyüket.
A Luxemburgi Nagyhercegség nagyköveténél az orosz fél határozottan tiltakozott azon „indokolatlan döntés” ellen, miszerint a luxemburgi orosz nagykövetség egyik alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánították. Az orosz külügyminisztérium rámutatott, hogy „az indokolatlan és barátságtalan lépés” negatív hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra és hangsúlyozta, hogy Moszkva fenntartja a megtorlás jogát.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Oroszország kiutasított három, Szlovákia moszkvai nagykövetségen szolgálatot teljesítő diplomatát – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva.
A három szlovák diplomata kiutasításáról Moszkva válaszlépésként döntött azután, hogy a szlovák külügy két héttel korábban kiutasított három orosz, a pozsonyi nagykövetségen szolgálatot teljesítő diplomatát.
A szlovák külügy ezt a korábbi döntést azzal indokolta, hogy szerinte a három orosz diplomata a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezménnyel összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott. Az orosz diplomaták korábbi kiutasítását az orosz külügyminisztérium indokolatlannak minősítette és jelezte, hogy a lépés nem marad válasz nélkül, s a két ország kétoldalú kapcsolatainak romlásához vezet.
A szlovák diplomaták kiutasításáról hozott moszkvai döntést Pozsony ugyancsak indokolatlannak minősítette, s állásfoglalásában leszögezte: a szlovák diplomaták mindenütt a világon szigorúan betartják a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezményt.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Az Egyesült Államokban fontolgatják, hogy napokon belül kimenekítik Ukrajnából az amerikai diplomaták családjait a fokozódó orosz inváziós veszély miatt – közölte a Bloomberg amerikai hírügynökség pénteken, tájékoztatott az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a hírügynökséget a forrásai úgy tájékoztatták, hogy az Egyesült Államok mérlegeli a diplomaták családjainak rendeleti úton történő evakuálásának lehetőségét. Ugyanakkor a diplomáciai kirendeltségek másodvonalbeli személyzete saját akaratából Ukrajnában maradhat. „Néhány napon belül megérkezhet Ukrajnába az amerikai evakuációs utasítás” – írta a Bloomberg.
Mint hírportálunk kedden beszámolt róla, Oroszország külügyminisztériuma cáfolta az amerikai sajtóban megjelent, az orosz diplomaták Ukrajnából történő evakuálásával kapcsolatos információkat.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr