Az oroszok lépése válasz a krakkói orosz konzulátus bezárására. Varsó ezt a döntést az ország ellen elkövetett orosz szabotázsakciókkal indokolta.
Elrendelte a kalinyingrádi lengyel konzulátus bezárását Oroszország, válaszul a krakkói orosz konzulátus bezáratására, amit Moszkva igazolatlan és ellenséges lépésnek nevezett.
Az orosz külügyi tárca pénteken berendelte a moszkvai lengyel ügyvivőt, hogy tájékoztassák arról, nem járulnak hozzá a kalinyingrádi lengyel konzulátus működéséhez – írja a The Moscow Times. A bezárás határideje augusztus 29. A krakkói orosz konzulátus június 30-án fejezte be működését, miután a lengyel hatóságok májusban értesítették erről Moszkvát.
A krakkói konzulátus bezárását Varsó azzal indokolta, hogy bizonyítékok mutatják, orosz hírszerző szolgálatok is érintettek voltak egy lengyel pláza 2024. májusi kigyulladásában. Az orosz külügy közlése szerint semmilyen barátságtalan cselekedetet nem hagynak megtorlatlanul.
Később a történtekre a lengyel külügyminisztérium is reagált, kijelentve, hogy Varsó válasza arányos lesz. Pawel Wronski lengyel külügyi szóvivő szerint Moszkva döntése főként az oroszokat érinti majd hátrányosan, ugyanis nem utazik sok lengyel turista mostanában Kalinyingrádba, és ott jelentős lengyel üzleti érdekek sincsenek, így a fő hatás a lengyel vízumra pályázó oroszokat éri majd.
A két ország között igencsak fagyos a viszony, mióta Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, mind a két oldal diplomaták tucatjait utasította ki a háború kezdete óta. Lengyelország mindemellett kulcsfontosságú logisztikai központ is az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok számára.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken azt mondta, Oroszország „az egész olasz nemzetet sértette meg”, miután Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő éles hangon bírálta Sergio Mattarella olasz államfő kijelentéseit, melyeket Oroszországgal kapcsolatban tett – írja a Reuters.
Mattarella egy múlt heti beszédében a mai Oroszországot a náci Németországhoz hasonlította, amely magát „Harmadik Birodalomnak” nevezte. Az államfő a második világháborúról beszélt, mikor azt mondta: „Ez volt a Harmadik Birodalom terve Európában. A jelenlegi orosz agresszió Ukrajna ellen is ilyen jellegű.”
Marija Zaharova pénteken válaszolt Mattarella múlt heti szavaira, „istenkáromló kitalációnak” minősítve azokat.
Giorgia Meloni olasz kormányfő nem késett a válasszal: „A szóvivő sértegetései (…) sértik az egész olasz nemzetet, amelyet az államfő képvisel. Teljes szolidaritásomat, valamint az egész kormány szolidaritását fejezem ki Mattarella elnöknek, aki mindig is határozottan elítélte az Ukrajna ellen elkövetett agressziót.”
A Meloni vezette Olaszország Ukrajna egyik legfőbb támogatójának számít.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter, a Lengyel Parasztpárt vezetője kijelentette, hogy blokkolja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz mindaddig, amíg meg nem oldódik az exhumálás és a volinyi tragédia áldozatainak kérdése – közölte pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a Wirtualna Polska című lengyel kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Kosiniak-Kamysz elmondta: „Nem változtatok a véleményemen, bár látom, hogy Duda elnöknek más a véleménye. Ukrajna nem csatlakozik az Európai Unióhoz, nem adom a beleegyezésemet, ha nem oldja meg a Voliny kérdését.” Mint hangsúlyozta, „a katonai támogatás kérdése (Ukrajnának – a szerk.) az emberség és a biztonságunk kérdése is, de tisztázni kell a gazdasági vagy történelmi kérdéseket is”.
A lengyel védelmi miniszter hangsúlyozta: ha az EU-tagállamok bele is egyeznek Ukrajna tagságába, a kormánykoalícióba tartozó Lengyel Parasztpártja ellenezni fogja, ha nem végzik el az exhumálást, és nem tisztelik az áldozatok emlékét. Szerinte az EU-csatlakozás cselekvés a fejlődésért, az állami működés színvonalának növeléséért, ehhez pedig „bizonyos feltételeknek teljesülniük kell, nemcsak gazdasági, hanem szemléleti szempontból is az igazság a történelem számára”. „A történelem nem a történészeknek szól, ahogy Kuleba miniszter mondta, ez a legrosszabb megfogalmazás, ami csak létezik” – hangsúlyozta Kosiniak-Kamysz.
Andrzej Duda lengyel elnök szavait kommentálva, miszerint „aki megakadályozza Ukrajna EU-csatlakozását, az Putyin politikájának része”, a lengyel védelmi miniszter azt mondta, hogy alapjaiban nem ért egyet vele. „Az alapelv az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtése, mint például a történelmi igazság, a múlttal való megbékélés és azok tisztelete, akikkel együtt szeretnél az unióban lenni. Mikor kell ezeket a feltételeket kialakítani?” – tette fel a kérdést Władysław Kosiniak-Kamysz.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter, a Lengyel Parasztpárt vezetője kijelentette, hogy blokkolja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz mindaddig, amíg meg nem oldódik az exhumálás és a volinyi tragédia áldozatainak kérdése.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728051960
[modified] => 1728046804
)
[title] => Ukrajna nem csatlakozik az EU-hoz, amíg a volinyi tragédia ügyét nem rendezi – lengyel védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128555&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128555
[uk] => 128567
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128556
[image] => Array
(
[id] => 128556
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[original_lng] => 13462
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/7dbefc3-kosiniak-kamysz.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1728040505:2
[_thumbnail_id] => 128556
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2784
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202927085001
[_oembed_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] =>
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.