Szakértői szintű egyeztető tanács létrehozásával újraindítaná a párbeszédet Észak-Koreával a dél-koreai elnök – erről maga Jun Szogjol beszélt csütörtökön a nemzeti felszabadulás napján elmondott beszédében.
Dél-Korea ezen a napon ünnepli, hogy 79 évvel ezelőtt a félsziget felszabadult a japán uralom alól a második világháború végén.
Jun kijelentette, hogy kész újraindítani a politikai és gazdasági együttműködést a kommunista diktatúrával, ha Phenjan „akár csak egyetlen lépést is hajlandó tenni a nukleáris leszerelés érdekében”.
A két Korea viszonya mélypontra süllyedt, miután Phenjan folytatja a nukleáris fegyverkezést és csapásmérő képességei fejlesztését. Kim Dzsongün észak-koreai vezető országa elsőszámú ellenségévé nyilvánította Dél-Koreát, kijelentette, hogy az egyesítés immár lehetetlenné vált. A két országot elválasztó demilitarizált övezetben is nőtt a feszültség, miután az ottani tevékenységeket korlátozó megállapodást felmondták.
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024