Az európai országok további támogatásáról biztosította Ukrajnát az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen az ukrán elnökkel tartott találkozója után annak feleségével Olena Zelenskával Kijev elővárosába, Irpinybe utazott, ahol korábban az orosz csapatok rendkívüli pusztítást végeztek.
Az elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Ukrajna egyre gyorsabban halad, hogy Uniós tagország legyen.
Közben az Egyesült Államokban újabb 22 személy került szankciós listára. Közülük öt embert azzal vádolnak, hogy engedélyt adtak az ukrán kikötőkben felhalmozódott gabona ellopására.
Olaf Scholz német kancellár az „ukrán népnek” adományozta a szólásszabadság és a demokrácia melletti kiállásáért az M100 Media Awards díjat. Az elismerést az egykori profi ökölvívó világbajnok, Volodimir Klicskó vette át. Köszönőbeszédében kritikusan fogalmazott.
„Kancellár úr, valószínűleg nem egyedül engem nyűgözött le a beszéde. Szeretném ugyanakkor látni, hogy elkötelezettsége Ukrajna és a népünk iránt nem csak szavakban, tettekben is megnyilvánul” – mondta.
Klicskó újra felszólította az európai hatóságokat az orosz állampolgárokkal szembeni teljeskörű vízumtilalom bevezetésére, hogy a ne utazhassanak Európába amíg tart a háború.
[type] => post
[excerpt] => Olaf Scholz német kancellár az "ukrán népnek" adományozta a szólásszabadság és a demokrácia melletti kiállásáért az M100 Media Awards díjat. Az elismerést az egykori profi ökölvívó világbajnok, Volodimir Klicskó vette át.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1663329060
[modified] => 1663319324
)
[title] => Díjat adományozott az ukrán népnek Olaf Scholz német kancellár
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57616&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57616
[uk] => 57633
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 57617
[image] => Array
(
[id] => 57617
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1.jpg
[original_lng] => 87711
[original_w] => 1024
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1-300x185.jpg
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/2-1-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663316921:8
[_thumbnail_id] => 57617
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3153
[_oembed_0997446b4be03e0bdea2336a12a82a49] =>
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024