Az ukrán fegyveres erők ügyesen alkalmazzák az új technológiákat a háborúban, ami előnyhöz juttatja őket a csatatéren – közölte Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának vezetője egy nyilatkozatban, adta hírül szerdán az rbc.ua hírportál a CBC kanadai televízióra hivatkozva.
A jelentés szerint az admirális elmondta: „az egyik oka annak, hogy az ukrán fegyveres erőknek sikerült visszaverniük az orosz inváziót, az új technológiák ügyes alkalmazása. Mindannyian tanúi voltunk az Ukrajnát támogató technológiai cégek döntő szerepének. A segítség mind Ukrajna saját, jól fejlett technológiai szektorától, mind pedig nagy és kis nemzetközi szereplőktől érkezett.”
A tengernagy hangsúlyozta, hogy a technológia megváltoztatja a modern konfliktusok egyensúlyát, és „a világ ezt valós időben demonstrálja”. „Néhány hónappal ezelőtt, amikor olyan cégeket említettünk, mint a Microsoft vagy a Starlink, a laptopok és a műholdak jutottak eszünkbe. Most olyan cégeknek tekintjük őket, amelyek segítenek megnyerni a háborút” – zárta nyilatkozatát Rob Bauer admirális.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Starlink műholdas internetnek köszönhetően, amit az ukrán hadsereg a háború kezdete óta használ, lehetővé teszi a fegyveres erők számára, hogy precíz csapásokat mérjen az orosz csapatokra, és irányítsa a drónokat, a civileknek pedig lehetőségük van kapcsolattartásra családjukkal és barátaikkal, és létfontosságú információkat kaphatnak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők ügyesen alkalmazzák az új technológiákat a háborúban, ami előnyhöz juttatja őket a csatatéren – közölte Rob Bauer.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1669202760
[modified] => 1669201266
)
[title] => A NATO megdicsérte az ukrán hadsereget, amiért jól teljesít az oroszok ellen a harcmezőn
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63440&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63440
[uk] => 63443
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63441
[image] => Array
(
[id] => 63441
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[original_lng] => 31287
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/nato-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669194412:2
[_thumbnail_id] => 63441
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2628
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_85cb7bd70e10b3acb06f37d8652452ba] =>
#BREAKING Germany plans to permanently station an additional 4,000 soldiers in NATO ally Lithuania to help secure the alliance's eastern flank, German Defence Minister Boris Pistorius says pic.twitter.com/KEuAn9DeYw
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025