A romániai romák ultimátumban követelik Indiától, hogy külföldön élő diaszpóraként ismerje el őket, ellenkező esetben nemzetközi bírósághoz fordulnak – közölte pénteken a román G4Media.ro hírportál Dorin Cioaba, a „romák nemzetközi királya” egy sajtónyilatkozatára hivatkozva.
A Nemzetközi Roma Szövetség (IRU) elnöki tisztségét is újra megpályázó Cioaba a nagyszebeni Turnul Sfatului lapnak nyilatkozva felidézte: hat éve India külügyminisztere India gyermekeinek nevezte a világ különböző országaiban élő mintegy 20 millió romát, ám szerinte azóta sem történt előrelépés hivatalos elismerésük ügyében. „Nemzetközi bírósághoz fordulunk, ha nem ismernek el bennünket diaszpórában élő nemzetként, ahogyan azt már évtizedek óta ígérik, mert nemzetközi elismerést akarunk. Nem akarunk Indiába menni, nem akarunk nyomást gyakorolni az indiai kormányra, hogy segítsen minket, csak nemzetközi képviseletet akarunk, hogy ne legyünk többé +senki fiai+: a románok azt mondják, nem tartozunk közéjük, az angolok azt mondják, nem tartozunk közéjük. Amikor jók vagyunk, mindenki a magáénak tart, amikor rosszak, akkor pedig mindenki elüldöz” – idézte a roma királyt a G4Media. Dorin Cioaba – elsőszülött fiúként – elhunyt apjától, Florin Cioabától örökölte 2013-ban a romák nemzetközi királya címet. A temetésen az elhunyt uralkodó kisebbik fiát, Daniel Cioabát is megkoronázták: ő a romániai romák királya címet kapta. A 19 milliós állandó lakosságú Romániában 620 ezer ember vallotta magát romának a legutóbbi népszámláláson. A szociológusok szerint az – identitását a társadalmi megbélyegzés miatt nem szívesen vállaló – közösség tagjainak száma ennek többszörösére tehető.
MTI
[type] => post [excerpt] => A romániai romák ultimátumban követelik Indiától, hogy külföldön élő diaszpóraként ismerje el őket, ellenkező esetben nemzetközi bírósághoz fordulnak - közölte pénteken a román G4Media.ro hírportál Dorin Cioaba, a "romák nemzetközi királya" egy sa... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1663958760 [modified] => 1663960198 ) [title] => A „romák nemzetközi királya” azt követeli Indiától, hogy külföldön élő diaszpóraként ismerje el a romákat [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58201&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58201 [uk] => 58343 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 58202 [image] => Array ( [id] => 58202 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba.png [original_lng] => 823187 [original_w] => 877 [original_h] => 684 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba-300x234.png [width] => 300 [height] => 234 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba-768x599.png [width] => 768 [height] => 599 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba.png [width] => 877 [height] => 684 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba.png [width] => 877 [height] => 684 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba.png [width] => 877 [height] => 684 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dorin-cioaba.png [width] => 877 [height] => 684 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1664094831:2 [_thumbnail_id] => 58202 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2819 [translation_required_done] => 1 [_oembed_061d2e8dcdd81ac547e4e3f380adb05c] =>
Indian experts lambast Chinese envoy to Sri lanka for overstepping his authority amid row over spy vessel Yuan Wang 5
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.