A terrorizmus elleni küzdelem ürügyén Oroszország megkezdte az ukrán állampolgárok feletti ellenőrzés megszigorítását, jelentette be a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács hatáskörébe tartozó Dezinformáció Elleni Központ sajtóosztálya április 28-án, hétfőn.
Többek között a Kadirov „Ahmat” különleges erőinek parancsnoka, Apti Alaudinov is bejelentette az ukránok feletti ellenőrzés megerősítését.
A sajtóban az az információ jelent meg, hogy a Kreml valóban az ukrán állampolgárok ellenőrzésének, regisztrációjának és korlátozásainak megerősítését fontolgatja, függetlenül az oroszországi tartózkodásuk időtartamától vagy integrációjuk szintjétől – írta a Dezinformáció Elleni Központ.
Jelentések szerint ez vonatkozhat az ideiglenesen megszállt régiókból lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre, a megszállt területek lakosaira, akik nemrég erőszakkal kaptak orosz állampolgárságot, vagy azokra, akik sok évvel ezelőtt költöztek az Orosz Föderációba.
„Az ilyen lépések az elnyomó politika új szakaszát jelzik: az ukránokat egyre inkább „belső ellenségnek” tekintik, bár az orosz propaganda 11 éven át támogatást ígért, és minden módon arra ösztönözte az ukránokat, hogy az Oroszországi Föderációba költözzenek” – áll a jelentésben.
Mikola Tocsickij, Ukrajna kulturális és stratégiai kommunikációs minisztere megbeszélést folytatott Isabel Mondou-val, Kanada kulturális örökségügyi miniszterhelyettesével, amelyen a kétoldalú együttműködés fontos kérdéseit vitatták meg.
Különös figyelmet fordítottak a dezinformáció elleni küzdelemre, tekintettel az orosz propaganda filmiparon keresztüli befolyásának leküzdésére.
A tárgyalások résztvevői emellett hangsúlyozták a stratégiai kommunikáció fontosságát az orosz információs támadások leküzdése érdekében, valamint Ukrajna történelmének és kultúrájának objektív felfogásának kialakítását világszerte.
Külön téma volt a kijevi Nemzeti Holodomor Múzeum építési projektjének befejezése, amely fontos lépés Ukrajna történetének egyik legtragikusabb eseményei megőrzésében.
A találkozó bizonyítja az Ukrajna és Kanada közötti együttműködés erősödését a kultúra és a stratégiai kommunikáció terén, ami hozzájárul a két ország közötti kulturális és diplomáciai kapcsolatok további erősítéséhez.
A hírszerző és biztonsági szolgálatok elemzése szerint jelentős a dezinformációs fenyegetés június 9-i belgiumi regionális, szövetségi és európai parlamenti (EP-)választások előtt – figyelmeztetett a vészhelyzetekre és válságokra adott reagálás koordinálásával foglalkozó belga krízisközpont(NCCN).
A belügyminisztériumhoz tartozó testület tájékoztatása szerint a szolgálatok által végzett elemzés azt mutatja, hogy az elmúlt hetekben több hamis narratíva is megjelent a közelgő választásokkal kapcsolatban. Ezek közül az egyik legjobban elterjedt az „elcsalt választások” narratívája, amely megkérdőjelezi a szavazási folyamatot és a választások megfelelő megszervezését. Ez különösen az uniós választásokkal összefüggésben terjed.
A belga szövetségi választásokkal kapcsolatban elsősorban a dezinformációs narratívák választási rendszert kérdőjelezik meg és polarizáló témákkal foglalkoznak. Mindazonáltal a dezinformáció mennyisége ebben az összefüggésben sokkal kisebb, mint az uniós választások esetében – jegyzi meg az NCCN.
Az elemzésből kiderül, hogy a dezinformációs kampányok célja gyakran a kételyek elültetése a lakosságban, amely ahhoz vezet, hogy nehezebbé válik a tények és a vélemények, valamint a helytálló és hamis információk megkülönböztetése. Az NCCN szerint a kampányok mögöttes célja a „társadalom destabilizálása a demokrácia gyengítése.”
A krízisközpont kiemelte, hogy a dezinformációs kampányok egyre összetettebbé válnak.
Míg öt évvel ezelőtt a Facebook és az Twitter volt a fő csatornája a félrevezető információk terjesztésének, ma már sokkal több van belőlük, olyanok is, amelyek bejegyzéseit nem moderálják.
A választások zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a belga hatóságok biztonsági intézkedéseket eszközölnek a választások előtt, alatt és után is.
Az NCCN felhívta az emberek figyelmét, hogy maradjanak kritikusak az online információkkal szemben, különösen, ha megkérdőjelezhetőnek tűnnek.
[type] => post
[excerpt] => A hírszerző és biztonsági szolgálatok elemzése szerint jelentős a dezinformációs fenyegetés június 9-i belgiumi regionális, szövetségi és európai parlamenti (EP-)választások előtt – figyelmeztetett a vészhelyzetekre és válságokra adott reagálás ko...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717241100
[modified] => 1717197760
)
[title] => Jelentős a dezinformációs fenyegetés a belgiumi és uniós választások előtt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114818&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114818
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114819
[image] => Array
(
[id] => 114819
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu.png
[original_lng] => 707487
[original_w] => 1044
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu-300x143.png
[width] => 300
[height] => 143
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu-768x366.png
[width] => 768
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu-1024x487.png
[width] => 1024
[height] => 487
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu.png
[width] => 1044
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu.png
[width] => 1044
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/opera-pillanatfelvetel-2024-05-31-224452-hiradohu.png
[width] => 1044
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717186961:12
[_thumbnail_id] => 114819
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 891
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d3b6b2bc11f7131bd4fb9b9ad9ed324c] =>
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
A német kormány meg akarja erősíteni az orosz dezinformációs hálózatok elleni küzdelmet célzó nemzetközi erőfeszítéseket egy korai figyelmeztető és reagáló rendszer létrehozásával Németország, Franciaország és Lengyelország között az információmanipuláció és a külföldi befolyás ellen.
A német kormány fokozni akarja az orosz dezinformációs hálózatok elleni küzdelmet célzó nemzetközi intézkedéseket egy orosz hálózat felfedezése után – írja a t-online.
A szövetségi külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg korai figyelmeztető és reagáló rendszert hoznak létre Németország, Franciaország és Lengyelország között az információk manipulálásával és a külföldi befolyással kapcsolatban.
„Franciaországi és lengyelországi partnereinkkel együtt nem tűrünk el semmilyen kísérletet demokratikus folyamataink befolyásolására. Együtt éberek maradunk” – jelentették ki.
[type] => post
[excerpt] => A német kormány meg akarja erősíteni az orosz dezinformációs hálózatok elleni küzdelmet célzó nemzetközi erőfeszítéseket egy korai figyelmeztető és reagáló rendszer létrehozásával Németország, Franciaország és Lengyelország között az információman...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1711833120
[modified] => 1711801397
)
[title] => A német kormány fokozza az orosz dezinformáció elleni intézkedéseket
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=108196&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 108196
[uk] => 108101
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 108102
[image] => Array
(
[id] => 108102
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[original_lng] => 108200
[original_w] => 683
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large-300x211.webp
[width] => 300
[height] => 211
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[width] => 683
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[width] => 683
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[width] => 683
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[width] => 683
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/1711631197-2307-large.webp
[width] => 683
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711794198:5
[_thumbnail_id] => 108102
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1451
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Hiábavalónak bizonyult az oroszok minden kísérlete, hogy valamilyen módon kompromittálják az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásokat – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter ABC News amerikai televíziónak nyilatkozva, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője kifejtette: „Oroszország minden kísérlete, hogy félretájékoztassa a világot az amerikai fegyverek állítólagos kiszivárogtatásáról vagy illegális terjesztéséről a világ más részein, hiábavalónak bizonyult.”
A külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és partnerei minden katonai segítséget felhasználnak annak érdekében, hogy Ukrajna győzelmével a lehető leghamarabb véget vessünk ennek a háborúnak. „Tehát ne a hamisítványokban higgyünk, hanem Ukrajnában” – szólított fel Dmitro Kuleba.
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Oroszország megosztottságot igyekszik szítani az ukrán társadalomban, káoszt teremtve az országban, hogy végül elmozdítsa az elnököt – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök külföldi újságíróknak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök azt mondta: „Hírszerzésünknek vannak olyan információi, amelyek szintén a partnereinktől származnak.” Ennek kapcsán a Majdan-3 néven ismert orosz dezinformációs tervet említette. „A Majdan puccsot jelent Oroszország számára, így érthető a művelet” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A közelmúltban az interneten és a tömegmédiában olyan információk jelentek meg, hogy november 1-jén az orosz különleges szolgálatok nagyszabású információs támadást indítottak Maidan-3 fedőnéven, amelynek célja Ukrajna destabilizálása.
A sajtó szerint 2023 novembere és decembere között új információs támadást indítanak az orosz különleges szolgálatok Ukrajna ellen. A művelet kurátora Szerhij Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese és Vlagyiszlav Szurkov ideológus, a Novorosszija projekt egyik szerzője.
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Ukrajna médiaszabályozó hatóságai október 4-én Varsóban írták alá a dezinformáció elleni küzdelemben való együttműködésről és kölcsönös támogatásról szóló nyilatkozatot, számolt be a kormány Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központja az Ukrán Nemzeti Televíziós és Rádiós Tanácsra hivatkozva.
A nyilatkozat előírja, hogy a felek kölcsönösen támogatják a többdimenziós dezinformáció elemzése és terjedésének megakadályozása terén végzett tevékenységet nemzeti, regionális és nemzetközi szinten. Az országok közös képzést folytatnak a polgárok számára a dezinformáció felderítéséről, reagálásáról és megelőzéséről, valamint együttműködést alakítanak ki az európai és nemzeti tényellenőrző platformok között.
A bolgár külügyminisztérium dezinformáció terjesztésével vádolta Eleonora Mitrofanova orosz nagykövetet, aki azt mondta, hogy a bolgár katonák Ukrajnába küldése negatívan befolyásolná a Moszkva és Szófia közötti párbeszédet.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte az Euroactivra hivatkozva. Mitrofanova Oroszország napja alkalmából kijelentette, hogy „annak ellenére, hogy a bolgár állampolgárok álláspontja a jelenlegi napirenden korántsem egységes, a hivatalos Szófia határozottan ragaszkodik az oroszellenes narratívához. Az ország rendszeres részvétele az ukrajnai konfliktusban – akár a kijevi rezsim lőszerrel való ellátásán keresztül, akár például egy nemzeti kontingens esetleges harci övezetbe küldése által – kétségtelenül negatív következményekkel jár a kétoldalú párbeszédre nézve”.
Kijelentésére a bolgár minisztérium így reagált: „Bulgária határozottan elítéli az Oroszországi Föderáció példátlan katonai agresszióját Ukrajna ellen, és hozzájárul az ország támogatására irányuló nemzetközi erőfeszítésekhez.”
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Az EU Special Project East Stratcom Task Force új eszközt indított, hogy felhívja a figyelmet a dezinformáció veszélyeire.
Ezt október 24-én jelentette be az Európai Külügyi Szolgálat. Az eszköz bevezetését a média- és információtudatosság globális hetére időzítették.
Az eszköz a projekt honlapján a „Tanulás” fülnél jelent meg. Az oldal elmagyarázza a dezinformáció és az információs manipuláció terjedésének tipikus mechanizmusait, taktikáját és narratíváit, különösen a Kreml által irányított „média” által. Az olvasók számára tesztek és játékok formájában kínálnak módszereket az információ kritikus észlelésének gyakorlására és a képzésre. Ezek az anyagok iskolai tematikus órákon is felhasználhatók.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Az USA-beli Global Engagement Center, amely a külföldi dezinformációs hírek és propagandakampányok leküzdéséért felel, nemrégiben elemzést készített az orosz dezinformációs rendszerekről. A 76 oldalas dokumentum számos konkrét példát, grafikát és linket tartalmaz azon internetes kiadványokhoz, amelyek Oroszország az USA ellen irányuló információs háborújáról tanúskodnak.
A jelentés szerint Oroszország intézkedései jelentik a legnagyobb veszélyt ezen a téren. „A rendszer öt fő pillérre épül: a hivatalos kormány által finanszírozott kormányzati közleményekre, az információterjesztés nemzetközi csatornáira, a proxyszerkezetekre, a közösségi oldalak dezinformációs fegyverként történő felhasználására és a számítógépes eszközökön keresztül terjedő téves információkra. A Kreml közvetlenül felelős ezen taktikák és platformok fejlesztéséért az információ fegyverként történő felhasználása során. A Kreml közvetlenül felelős ezen taktikák és platformok fejlesztéséért az információ fegyverként történő felhasználása során” – olvashatjuk a központ jelentésében.
Mike Pompeo a külügyminisztérium a jelentés közzétételekor bejelentette, hogy 10 millió dollárt ajánl fel az azon személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatos információkért, akik más államok nevében próbálnak beavatkozni az amerikai választásokba.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE