Franciaország azzal vádolta meg kedden Oroszországot, hogy hadgyakorlatokkal, kibertámadásokkal és hibrid kísérletekkel destabilizálni akarja az európai országokat.
Ezt megelőzően az orosz külügyminisztériumba kérették Franciaország moszkvai nagykövetét, Pierre Lévyt, és Párizs ismertetése szerint közölték vele, hogy nem Moszkva felelős az ellentét kiéleződéséért, a nyugati országok fenyegetik Oroszországot.
Moszkva Emmanuel Macron köztársasági elnök azon minapi kijelentése miatt kérette be a francia nagykövetet, hogy nem tartja kizártnak francia csapatok ukrajnai bevetését. Moszkva destruktívnak és felelőtlennek minősítette ezt a kijelentést.
A fenyegetések nem rettentik el Oroszországot háborús céljainak elérésétől, el fogja érni őket – áll az orosz külügyminisztérium közleményében.
Az ilyen kijelentések arról tanúskodnak, hogy van szándék fegyveres kontingensek Ukrajnába küldésére – jelentette ki Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Az orosz hadgyakorlatokkal kapcsolatos francia bírálat azzal a hétfői bejelentéssel kapcsolatos, amely szerint Moszkva hadgyakorlatokat tervez a harcászati nukleáris erők részvételével.
Franciaország, Németország és más európai országok is kibertámadások és más destabilizációs kísérletek elkövetésével vádolják Oroszországot. A német kormány a minap azt vetette Oroszország szemére, hogy a kormány által támogatott hackerei 2023 elején behatoltak a német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagjainak internetes levelezési rendszerébe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a péntek esti videoüzenetében kijelentette, hogy „az orosz állami propagandisták” Gotland szigetének elfoglalására szólítanak fel, hogy átvegyék a régió feletti ellenőrzést. Elmondása szerint valoszínűsíthetőleg Oroszország 2028-ra tervezi a sziget invázióját.
Az elnök elmondta, hogy a Közös Expedíciós Erők találkozójára Odesszából kapcsolódott be videós formában, és arról beszélt, hogy a svédországi Gotland szigete egy szimbolikus hely a vezetők számára, ugyanis itt „Európa biztonságáról és országaink, népeink hosszú távú, megbízható védelméről beszélhetnek”.
Ha ránézünk egy térképre, azonnal láthatjuk, hogy az orosz állami propagandisták miért követelik ennek a szigetnek az elfoglalását. Gotland az egész régió ellenőrzéséről szól. És ezt a régiót is Oroszország próbálja destabilizálni – hangsúlyozta Zelenszkij az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint.
Throughout last evening and night, Russia attacked Ukraine with more than 170 drones, including over 100 Shaheds. This massive attack targeted the Dnipro, Kyiv, Sumy, Kharkiv, and Khmelnytskyi regions.
All night in Dnipro, the aftermath of this attack was being dealt with. As of… pic.twitter.com/LWZLXLqG7r
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 29, 2025
Oroszország nem tudja katonailag legyőzni Ukrajnát, ezért megpróbálja destabilizálni a helyzetet az országban – jelentette ki pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárára az ukrán Szabadság Rádiónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov elmondta: „Az egyetlen dolog, amit meg akarok jegyezni, az az, hogy az Orosz Föderáció nem tud legyőzni minket katonailag. Ezért van egy B terve. Megpróbálja belső destabilizációval megroppantani országunkat” – tette hozzá.
Az RNBO titkára megjegyezte, hogy az ukránoknak ébereknek kell lenniük, és meg kell akadályozniuk azokat az eseményeket, amelyekkel Oroszország az utóbbi időben egyre gyakrabban észlelt ukrán médiakollaboránsokkal akar végrehajtatni. Mint rámutat, ezek a kollaboránsok egykor Luhanszkból jöttek, „videokazettákkal szaladgáltak, most pedig a YouTube-ban ülnek”. „Sajnos nem hazánk területén. Ennek ellenére ukránoknak adják ki magukat, és azt állítják, hogy elemezik a helyzetet” – hangsúlyozta OlekszijDanyilov.
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Az orosz megszállók nem tudják katonailag legyőzni Ukrajnát, ezért megpróbálják destabilizálni a helyzetet az országunkon belül – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy péntek esti televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A terroristák nem tudnak legyőzni minket katonailag, és most májustól októberig nagy feladatuk van, megpróbálják destabilizálni az országon belüli helyzetet. Ez a mai tervük.”
Az RNBO titkára szerint az oroszok tudják, hogy a jövőben nem lesznek képesek kézben tartani az országukon belüli helyzetet, és belátják, hogy mielőbb véget kell vetni az „ukrán kérdésnek”. „Nagyon veszélyes ránk nézve, figyelembe véve (hazaárulók és kollaboránsok – a szerk.) jelenlétét a területünkön. A turbulencia nagyon nehéz és bonyolult időszakába lépünk a belső problémák miatt” – tette hozzá.
A nemzetbiztonsági és védelmi illetékes megjegyezte, hogy Ukrajnában az elmúlt két-három hétben felerősödtek a politikai folyamatok. „Valaki azt képzelte, hogy októberben választások lehetnek, valaki ezt bedobta, és néhány „aktivista”, akik korábban Medvedcsukkal üzleteltek, most összefognak, és elkezdik destabilizálni az országot” – mutatott rá Olekszij Danyilov a helyzet várható súlyosságára.
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
A Facebook-on szombaton közzétett videoüzenetben szólította nyugalomra Ukrajna orosz támadásra készülő lakosságát Denisz Smihal miniszterelnök, szerinte pánikra semmi ok, mert az ukrán hadsereg készen áll az ellenség visszaverésére – adta hírül az rbc.ua hírportál a kormányfő közösségi oldalára hivatkozva.
A nemzethez intézett üzenetében Smihal rámutatott: Oroszország veszélyes szomszéd, amely el akarja pusztítani Ukrajnát. „De a hadseregünk készen áll, minden szükségessel el van látva, és bármikor készen áll a visszavágásra” – tette hozzá. Mint megjegyezte, a háborúnak sok dimenziója van, a gázválságtól a pánikig. „A pánik a legjobb ajándék az ellenségnek” – emlékeztette a honfitársakat a kormányfő.
A miniszterelnök aláhúzta, hogy Ukrajna erős mind diplomáciailag, mind gazdaságilag, és a nemzetközi partnerek nem szavakkal, hanem tettekkel támogatják. „Oroszország belülről akarja destabilizálni Ukrajnát, ezért nem szabad bedőlnünk az ellenséges provokációknak és félretájékoztatásnak” – szólította éberségre az ukránokat Denisz Smihal.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Rinat Ahmetov oligarcha kihívást intézett Volodimir Zelenszkij elnökhöz, a személyében pedig az egész országhoz – jelentette ki Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek visszaintegrálásáért felelős miniszter egy televíziós műsorban, adta hírül kedden az unn.com.ua hírportál.
A jelentés szerint a helyettes kormányfő az ICTV csatorna hétfő esti politikai talkshowjában elmondta, az elmúlt héten kétszer látogatott Donyeck és Luhanszk megyékben, és hogy Szcsasztja város lakói félnek attól, hogy amennyiben Ahmetov ütni akar Zelenszkij elnökön, leállíttatja a hőerőművet és áram, valamint fűtés nélkül maradnak. Kiemelte, hogy szerinte Ahmetovnak mint Ukrajna leggazdagabb emberének, aki hatalmas vagyonnal rendelkezik, tudatosítania kellene a felelősségét. Az Ahmetov által folytatott politika nem bölcs – vélekedett.
Verescsuk rámutatott, hogy ez Ahmetov nem Zelenszkij ellen folytatott háborúja, hanem Ahmetot személyében az oligarchátus háborúja az állam ellen Zelenszkij személyében. Hozzátette, hogy az oligarchák az elnökre céloznak, de az államon ütnek. Megjegyezte, hogy az oligarchák ezt tudják, de nekik mindegy. „Végső soron az állam mindig győz, és ez ezúttal is így lesz, mert oligarchákból sok van, de az államunkból csak egy” – emlékeztetett. „Túl drága árat fizettünk és fizetünk továbbra is a jogunkért, hogy államunk legyen ahhoz, hogy meghátráljunk az oligarchák előtt” – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024