Több ország haditengerészetének részvételével tartanak hadgyakorlatot a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren. A lépés miatt Kína a tiltakozását fejezte ki
A héten Japán egyik romboló hadihajója azzal okozott feszültséget Pekingben, hogy áthaladt a Tajvani-szoroson, mivel a Dél-kínai-tengerre tartott egy hadgyakorlatra. Már önmagában ez az eset komoly indulatokat keltett, mivel a keleti nagyhatalom a tengerszoros területét a sajátjának tekinti, ezért szerinte a jármű illetéktelenül haladt keresztül ott. Tetézi Kína haragját az a tény is, hogy ezt követően számos más országgal együtt hadgyakorlatba kezdenek majd a Dél-kínai-tengeren, amit szintén a saját ellenőrzése alá akar vonni a keleti nagyhatalom. A manőverekben több ország hadihajói vesznek részt, így Japánon kívül az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland és a Fülöp-szigetek is képviseltetni fogja magát.
A közös erődemonstrációra akkor kerül sor, amikor egyébként is fokozódik a feszültség a területen, különösen Manila és Peking között, mivel a felek nem értenek egyet néhány apró zátony ellenőrzési jogán egymással. Ez több alkalommal vezetett már incidensekhez is, ilyenkor a kínai és a Fülöp-szigeteki parti őrség hajói kerülnek összetűzésbe.
Gyakoriak az összeütközések, valamint a vízágyú használata is. Halálos áldozatokat még nem követelt az acsarkodás, viszont sérüléseket és jelentős anyagi károkat már eredményezett.
Peking nem vette jó néven a hadgyakorlatot, szerinte a feszültséget szítják a térségben: „A térségen kívüli egyes országok bajt szítanak a Dél-kínai-tengeren, és instabilitást okoznak a térségben” – közölte a Déli Hadszíntér Parancsnokság.
Kína vitathatatlan szuverenitással rendelkezik a Huangyan-sziget és a környező vizek felett. A hadszíntéri csapatok magas fokú éberséget tartanak fenn, szilárdan védik a nemzeti szuverenitást, a biztonságot és a tengeri jogokat és érdekeket, és határozottan fenntartják a békét és a stabilitást a Dél-kínai-tengeren – tették hozzá, kifejezve elégedetlenségüket az esemény miatt.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4