Volodimir Zelenszkij elnök megszakítja dél-afrikai látogatását a hatalmas éjszakai orosz légitámadás miatt, az államfő azonnal visszatér Ukrajnába – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij az Ukrajnát ért orosz csapást kommentálva emlékeztetett arra, hogy Ukrajna 44 napja egyezett bele a teljes tűzszünetbe, de Oroszország továbbra is embereket gyilkol, és kerüli az ezzel kapcsolatos kemény nyomást és elszámoltathatóságot. Mint hangsúlyozta, az orosz támadás sok pusztítást okozott, a mentési műveletek folynak. Ukrajnában összesen több mint 80 ember sebesült meg a támadás következtében, kilencen meghaltak Kijevben.
„Jelentés érkezett a katonai parancsnokságtól. Utasítottam Ukrajna védelmi miniszterét, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a partnerekkel a légvédelem megerősítésére irányuló kéréseinkkel kapcsolatban” – jegyezte meg az államfő. Hozzátette, hogy tájékoztatni fogja Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnököt, aki a G20-ak elnöke, a helyzetről és a globális diplomáciai erőfeszítések fokozásának szükségességéről. Azt is hangsúlyozta, hogy azonnal és feltétel nélkül be kell fejezni a légicsapásokat. Ebben számít Dél-Afrika segítségére, humanitárius kérdésekben is – az Oroszország által elfogott és elrabolt ukrán gyerekek visszaküldésében.
„Lemondom a látogatásom programjának egy részét, és miután találkoztam Dél-Afrika elnökével, azonnal visszatérek Ukrajnába” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij, aki szerint
Ukrajna külügyminisztere minden szükséges találkozót megtart Dél-Afrikában, hogy teljes körűen tájékoztassa az ország politikai és közéleti vezetőit a kialakult helyzetről.
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025