A kínai vezetés felszólította a tisztviselőket hogy csökkentsék a fogadásra, az alkoholra és a cigarettára fordított kiadásaikat, valamint fogják vissza az utazásra, az élelmiszerre és az irodahelyiségekre fordított, pazarló költéseiket. A kormány és a Kommunista Párt közleménye a pazarlást szégyenletesnek nevezte.
Hszi Csin-ping már korábban jelezte a tisztviselőknek, hogy mérsékelniük kell a kiadásokat, miután a kínai önkormányzatok súlyosan eladósodtak. Az adósságcsapda több tényezővel is magyarázható: az ingatlanszektor válsága fontos bevételi forrásuktól fosztotta meg az önkormányzatokat, mivel leálltak a földeladások.
A bankrendszer pedig nincs abban a helyzetben, hogy tömegesen refinanszírozzon helyi adósságokat. A kínai önkormányzatok eladósodását gyorsította a koronavírus-világjárvány is, miután a járványügyi védekezés költségei nagyrészt a helyi büdzséket terhelték. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az árnyékbankok elleni szigorú fellépés 2018 után egyre költségesebb finanszírozások felé terelte a forrásokra éhes önkormányzatokat.
Az pedig általánosságban elmondható, hogy hosszú évek óta aszimmetrikus a fiskális finanszírozás, mivel a helyi adóbevételek egy részét elvonja a pekingi adminisztráció, a költségeket pedig a városokra és a tartományokra terheli. Politikai kockázatot is hordozhat az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzete, mert a bankok mellett a legfontosabb hitelezőnek a lakosság számít.
Ha az állampolgárok nem jutnának a pénzükhöz, az akár zavargásokhoz is vezethetne. Így aztán nem meglepő, hogy Kína legfelsőbb vezetői szerint szükség van az adósságcsapdából eredő kockázatok kezelésére, és emiatt a kormány már több intézkedést elrendelt. Érdemes megemlíteni, hogy Kínában több mint 300 millióan dohányoznak, a füstölés a távol-keleti ország számos részén társadalmilag elfogadott.
[type] => post
[excerpt] => A kínai vezetés felszólította a tisztviselőket hogy csökkentsék a fogadásra, az alkoholra és a cigarettára fordított kiadásaikat, valamint fogják vissza az utazásra, az élelmiszerre és az irodahelyiségekre fordított, pazarló költéseiket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1747779900
[modified] => 1747766934
)
[title] => Sokallja a tisztviselők italozását és cigizését a kínai kommunista párt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151527&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151527
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151528
[image] => Array
(
[id] => 151528
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg
[original_lng] => 69547
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1747756135:5
[_thumbnail_id] => 151528
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1794
[_algolia_sync] => 1025388063002
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1752357927
[_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] => {{unknown}}
[_oembed_727fd2a7e99cb2f7302dacb4f3d53f50] => {{unknown}}
[_oembed_b2bd56771e31c92e4aa0627984a20b7d] =>
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024