Bruno Kahl, a német hírszerző hivatal vezetője kijelentette: Európa jobban járna, hogy Ukrajna 2030-ig folytassa a háborút Oroszország ellen, amire Julija Timosenko parlamenti képviselő, a Batykivscsina párt elnöke élesen reagált, és választ követelt a Legfelső Tanácstól – számolt be vasárnap a Zerkalo Nyegyeli internetes újság.
A jelentés szerint Timosenko bejelentette, hogy választ kezdeményez a Legfelső Tanács Kahl kijelentésére. „Ukrajna létének árán és ukránok százezrei életének árán döntötte el valaki, hogy kifizeti Oroszország „meggyengítését” Európa biztonsága érdekében?” – tette fel a költői kérdést az ukrán politikus.
A német titkosszolgálat vezetője a kijelentését, azzal indokolta, hogy ha 2030 előtt véget ér az ukrajnai háború, Oroszország a vártnál korábban tudja felhasználni erőforrásait az Európa elleni agresszióra. „Ezt a szenzációs kijelentést tette ma a német hírszerzés vezetője, Bruno Kahl, aki először erősítette meg hivatalosan azt, amit nem akartunk elhinni” – mutatott rá Julija Timosenko a Facebook-oldalán. „Nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire hivatalosan és nyíltan ki is merik mondani. Ez sok mindent megmagyaráz…” – emlékeztetett.
Az ukrán politikus úgy vélte, hogy a Legfelső Tanács köteles haladéktalanul reagálni az ilyen kijelentésekre, és azt mondta, hogy a pártja kezdeményezni fog egy ilyen lépést. „A háborúnak azonnal véget kell vetni a lehető legtisztességesebb feltételekkel!” – szögezte le Julija Timosenko.
(vb/zn.ua)
[type] => post
[excerpt] => Bruno Kahl, a német hírszerző hivatal vezetője kijelentette: Európa jobban járna, hogy Ukrajna 2030-ig folytassa a háborút Oroszország ellen, amire Julija Timosenko parlamenti képviselő, a Batykivscsina párt elnöke élesen reagált, és választ követ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741528800
[modified] => 1741523540
)
[title] => A német hírszerzés vezetője szerint Európa érdeke, hogy Ukrajna 2030-ig háborúzzon – Julija Timosenko felháborodott
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=144020&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 144020
[uk] => 144042
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 144021
[image] => Array
(
[id] => 144021
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko.webp
[original_lng] => 20084
[original_w] => 770
[original_h] => 489
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko-300x191.webp
[width] => 300
[height] => 191
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko-768x488.webp
[width] => 768
[height] => 488
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko.webp
[width] => 770
[height] => 489
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko.webp
[width] => 770
[height] => 489
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko.webp
[width] => 770
[height] => 489
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/timosenko.webp
[width] => 770
[height] => 489
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1741522069:2
[_thumbnail_id] => 144021
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5637
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508428205000
[_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] =>
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
A német hírszerző szolgálat (BND) elnöke, Bruno Kahl úgy véli, hogy a nyugati titkosszolgálatoknak meg kell erősíteniük az együttműködést Ukrajna támogatása érdekében. Erről a DW-nek adott interjújában beszélt, megemlítve az Egyesült Államok és Oroszország közeledése okán kialakult veszélyeket.
„Különösen aggaszt a világban kialakult helyzet. Oroszország Ukrajna ellen folytatott háborúja központi téma. De szinte nincs olyan konfliktus, amelynek értékelésén az új washingtoni kormány ne változtatna”, mondta Kahl.
Elmondása szerint az európai hírszerző szolgálatok intenzíven dolgoznak azon, hogy Ukrajna aktuális információkkal erősítse védelmi képességeit.
A BND elnöke a transzatlanti együttműködés fontosságát is hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy a hírszerzési információk megosztása az Egyesült Államokkal a közelmúltbeli politikai események ellenére is folytatódni fog.
„A hírszerző ügynökségek világszerte nagyon intenzíven együttműködnek a nemzetközi fenyegetések, különösen az iszlám terrorizmustól való elrettentés érdekében. Minden ország függ a másik segítségétől. Egyetlen ország sem képes egyedül legyőzni fenyegetéseket”, jegyezte meg Kahl. Megjegyezte, hogy Németország pont annyira függ az amerikai hírszerzéstől, mint az Egyesült Államok a német hírszerzéstől.
„Mi függünk az Atlanti-óceánon túli barátaink segítségétől, ahogy ők a miénktől. Folytatódik az életmentő információcsere.”
A BND elnöke úgy véli, hogy az ukrajnai háború túl gyors befejezése lehetővé tenné az oroszok számára, hogy „az energiájukat ott használhassák, ahol igazán akarják, mégpedig Európa ellen”.
„Putyin igazi célja nemcsak Ukrajna, hanem egy új világrend is. A NATO-védelem eltolása és Oroszország nyugati befolyási övezetének kiterjesztése. Lehetőleg az amerikaiak nélkül Európában. Eddig csak az oroszok akarták ezt. És nagyon reméljük, hogy az amerikaiak sem akarják ezt”, jegyezte meg Kahl.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm