Az Egyesült Államok továbbra is biztosítja Ukrajnának az égetően szükséges támogatást mind a védelmi fegyverekkel való ellátást, mind a hadsereg kiképzését illetően, és szükség esetén a többszörösére növeli a katonai támogatást – adta hírül a Levij Bereg hírportál szerdán a hadsereg szárazföldi erői parancsnokságának sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Brandon Presley, a kijevi amerikai nagykövetség katonai attaséja az Olekszandr Szirszkij vezérezredessel, fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnokával folytatott megbeszélésen kijelentette: az Egyesült Államok továbbra is biztosítja Ukrajnának az égetően szükséges támogatást mind a védelmi fegyverekkel való ellátás, mind a hadsereg kiképzése terén, és szükség esetén a többszörösére növeli a katonai támogatást. A találkozó során a felek megvitatták az Ukrajna körüli biztonsági helyzetet és a katonai együttműködés ígéretes területeinek fejlesztési lehetőségét.
A közlemény szerint az Egyesült Államok ukrajnai katonai attaséja arról biztosított, hogy az USA továbbra is biztosítja a szükséges támogatást mind a védelmi fegyverek, mind az ukrán hadsereg kiképzése terén. Ha szükséges, a segélyek összegét a többszörösére növelik.”
A hírportál emlékeztetett Dmitro Kuleba külügyminiszter kijelentésére, miszerint Ukrajna jelenleg fokozott politikai, biztonsági és gazdasági támogatásban részesül. Elmondása szerint ezen a héten és hónapban a teljes összeg átlépte az 1,5 milliárd dollárt.
(vb/lb.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok továbbra is biztosítja Ukrajnának az égetően szükséges támogatást mind a védelmi fegyverekkel való ellátást, mind a hadsereg kiképzését illetően, és szükség esetén a többszörösére növeli a katonai támogatást.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1644412860
[modified] => 1644412778
)
[title] => Ha szükséges, az Egyesült Államok többszörösére növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=40313&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40313
[uk] => 40322
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40314
[image] => Array
(
[id] => 40314
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona.jpeg
[original_lng] => 278757
[original_w] => 2048
[original_h] => 1365
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona-1536x1024.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/ukran-amerikai-katona.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1644406606:2
[_thumbnail_id] => 40314
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4921
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_075a42e0deffce7736013baaff38c541] =>
Joint trip of the #Slavkov Foreign Ministers to #Ukraine. Sending a strong signal of Central European solidarity with the Ukrainian people. After all, Ukraine‘s sovereignty is also a matter of our own security. ?? ?? ?? ? ?? pic.twitter.com/n8lRn7Bajx
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
We are preparing a NEW support shipment to ??. 20 M113 armored vehicles, 10 military trucks and 10 SUVs (for demining operations) will be delivered to ?? soon! ?? Stands together with ??! #РазомДоПеремоги
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free