Botrány tört ki pénteken a Legfelső Tanácsban, miután röviddel Anton Poljakov képviselő halálának bejelentését követően a provokatív kijelentéseiről ismert Halina Tretyakova a Nép Szolgája (NSZ) kormányzó párt Facebook-os frakciócsoportjában azt írta: „egy ellenséggel kevesebb” – adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Ihor Palicja, a Za Majbutnye képviselőcsoport tagja a parlamenti pulpitusról ítélte el Tretyakova viselkedését, követelve Ruszlan Sztefancsuk házelnöktől, hogy intézkedjen az alantas képviselői megnyilvánulás ügyében. Válaszában Tretyakova felháborodottan utasította vissza a bírálatot, azzal vádolva képviselőtársát, hogy kémkedik az NSZ Facebook-csoportja után. Alkotmányos jogára és a szólásszabadságra hivatkozva azt is mondta, nem engedi, hogy betömjék a száját, és a Za Majbutnye tagjainak kell szégyellniük magukat. Ezt követően Tretyakova Szégyen-szégyen! bekiabálások közepette elhagyta az üléstermet.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, eddig tisztázatlan körülmények közt, egy taxiban utazva péntek hajnalban Kijevben meghalt Anton Poljakov 33 éves parlamenti képviselő, a Za Majbutnye képviselői csoport tagja, halála kapcsán egyre több kérdőjel merül fel a sajtóban.
Soron kívüli kormányülésen menesztették tisztségéből kedd reggel Vitalij Nemilosztivijt, a stratégiai ágazati miniszterhelyettes, miután éjjel részegen vezetett Kijevben, majd dulakodott és durván viselkedett a vele szemben intézkedő rendőrökkel – adta hírül csütörtökön az rbc.ua hírportál.
Nemilosztivij Mercedes gépkocsiját a Zsiljanszka utcában állították meg a rendőrök közlekedési szabálysértés miatt. Az intézkedés közben kiderült, hogy a vezető részeg, el akarta hagyni a helyszínt. Az őt feltartóztatni igyekvő rendőröket durva szavakkal illette és fenyegette, kijelentve, hogy egy miniszterhelyettessel állnak szemben. Az esetről készült videó felkerült az internetre.
A botrány nyomán Denisz Smihal miniszterelnök már korán reggel bejelentett, hogy soron kívüli kormányülést hív össze, amelyen menesztik tisztségéből a törvény ellen vétett Milosztivijt. A kormányülés után Smihal kijelentette, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, ezért bocsátották el a helyettes minisztert. Nemilosztivij főnöke, Oleh Uruszkij stratégiai ágazati miniszter is élesen reagált helyettese cselekményére, elfogadhatatlannak nevezve azt, mert aláássa a végrehajtó hatalom tekintélyét.
Vitalij Nemilosztivij régi káder Kijevben, miniszterhelyettesi posztokat töltött be Julija Timosenko és Mikola Azarov kormányaiban is.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
NEW: We are re-opening the British Embassy in Kyiv, with our Ambassador @MelSimmonsFCDO returning to the city shortly. Thank you to Melinda and your team for your hard work and resilience. We stand with Ukraine ???? pic.twitter.com/PpnRNWN1vt
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
Our Congressional Delegation was honored to meet with @ZelenskyyUa in Kyiv to salute his leadership and courage, to commend the Ukrainian people for their outstanding defense of Democracy and to say that we are with you until victory is won. pic.twitter.com/zkc588Qcrv
Ukraine's president Zelenskiy has just published video of Nancy Pelosi in Kyiv. "We believe we are visiting you to say thank you for your fight for freedom," she said. "Your fight is a fight for everyone. Our commitment is to bet here for you until the fight is done."
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc