Az Európai Unió (EU) nyugat-balkáni térségre kiterjedő bővítésének fontosságát hangsúlyozta Borut Pahor szlovén és Ilir Meta albán elnök kedden Ljubljanában.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Pahor óva intett egy olyan újonnan létrejövő „homályos politikai közösség” elképzelésétől, amely nem integrálná a Nyugat-Balkánt az EU-ba. Kiemelte: a közelmúltban több nyugat-balkáni vezetővel is beszélt, és mindannyiukat nagyon aggasztja ez a „néhány nyugat-európai ország vezetőjétől” származó ötlet. Attól tartanak, hogy idővel a bővítési elképzeléseket felváltja egy olyan politikai közösség gondolata, amely a régiót nem az unió részének tekinti, hanem egy szélesebb politikai közösség részének, amely nem integrálódna teljesen az EU-ba – magyarázta Pahor. A többi nyugat-balkáni vezetőhöz hasonlóan Meta is azt az álláspontot képviselte, hogy az EU-nak nem szabad ezen az úton haladnia, mert „történelmi hibát követne el”. Az albán elnök megköszönte Szlovéniának és Pahornak, hogy támogatta Tiranát az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésére tett erőfeszítéseiben. A két államfő egyetértett abban, hogy a nyugat-balkáni országoknak továbbra is mindent meg kell tenniük a csatlakozás érdekében, ki kell tartaniuk a reformok mellett, és jó eredményeket kell felmutatniuk. Az EU-tagságnak továbbra is meg kell maradnia „hajtóerőnek Albánia társadalma számára” – mondta Meta, hozzátéve, hogy ez nem csak a demokrácia, a jogállamiság, a gazdaság és az életszínvonal, hanem a régió és Európa stabilitása és békéje szempontjából is létfontosságú. Eközben az EU-nak jobban meg kell értenie a Nyugat-Balkán fontosságát az unióra és egész Európára nézve – mutatott rá Meta. „Ezért támogattuk Brüsszel azon döntését, hogy megadja Ukrajnának és Moldovának a tagjelölt státuszt. Kulcsfontosságú annak jelzése, hogy a bővítési folyamat folytatódik” – mondta az albán elnök. Két évtizeddel azután, hogy az EU-tagságot ígért a nyugat-balkáni országoknak, a folyamat megtorpant. Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését Görögország és Bulgária akadályozza az Észak-Macedóniával fennálló kétoldalú kérdések miatt, az EU pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a két országot együtt kezelje. Meta reményének adott hangot, hogy a Brdo-Brijuni-folyamat következő, szeptember 12-re tervezett szlovéniai csúcstalálkozója új lendületet ad a bővítési folyamatnak és a nyugat-balkáni országok erőfeszítéseinek.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.