Boris Johnson kizárta az előrehozott választások kiírásának lehetőségét az Egyesült Királyságban, és azt nyilatkozta, hogy mindenképp véghez akarja vinni a programját – írja a Bloomberg.
A brit miniszterelnök az LBC rádiónak adott pénteki interjúban arra a kérdésre, hogy nevetséges-e az előrehozott választások ötlete, azt válaszolta: „Teljes mértékben.”
Hozzátette: Nekem az a feladatom, hogy beszéljek a kormány programjáról, a politikáról, az Egyesült Királyságról, arról, hogy miként oldjuk meg a megélhetési költségekkel kapcsolatos problémákat, a megélhetési válságot, illetve hogy beszéljünk mindarról, amit az Egyesült Királyság gazdaságának megerősítése érdekében teszünk.
Boris Johnson szerint az a legfontosabb, hogy az ország előrevitelének menetrendjéről tárgyaljanak.
Azt nem mondta meg, hogy két éve vagy két hónapja van-e még hátra miniszterelnökként, de kiemelte, hogy „végrehajtja a pártja programját”.
A brit miniszterelnök közölte, hogy a bizalmi szavazáson aratott győzelmét követően új mandátumot kapott a Westminsterben, annak ellenére, hogy a képviselők 41 százaléka úgy döntött, távoznia kell. Megkérdezték tőle, hogy az országtól is kér-e új mandátumot, mire azt válaszolta, hogy ez az ötlet nem merült fel benne.
Mint megírtuk, Boris Johnson június elején 59 százalékos aránnyal megnyerte a képviselői bizalmi szavazást, melynek értelmében hivatalban maradhat és pártvezetői tisztségét is megtarthatja. A szavazást azután tűzték ki, hogy 54 konzervatív képviselő indítványt adott be Sir Graham Bradyhez, hogy nem bíznak Johnson vezetésében. Ez meghaladta a párt szabályzatában meghatározott küszöböt, amely a bizalmi szavazás kiírására vonatkozik.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Morgan Johansson ellen több jobboldali párt nyújtott be bizalmatlansági indítványt arra hivatkozva, hogy nem tett eleget az országban elkövetett erőszakos bűncselekmények visszaszorításáért, viszont a svéd igazságügyi minisztert nem sikerült meneszteni, hivatalában maradhat.
A svéd igazságügyi miniszter ellen javasolt bizalmatlansági szavazás azzal fenyegetett, hogy Magdalena Andersson miniszterelnök kormánya megbukik, miközben a miniszterelnök megpróbálja újra sínen tartani országa NATO-pályázatát.
A Magdalena Andersson által vezetett, kisebbségi kormányzást folytató svéd szociáldemokratáknak a Zöld Párttal együtt is csak 100 mandátumuk van a 349 tagú parlamentben, így Morgan Johansson menesztése kormányválságot idézett volna elő, éppen a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos egyeztetések előestéjén.
Vele bukott volna a miniszterelnök is
A bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) kezdeményezésére indítványozott bizalmi szavazás előtt Magdalena Andersson svéd miniszterelnök újságíróknak azt mondta, Johansson távozása esetén ő is benyújtja lemondását.
Johansson a szociáldemokraták egyik kulcsminisztere volt, mióta 2014-ben újra hatalomra kerültek. Jelenleg a rendőrségtől a válságkezelésig számos feladatkört lát el. Johansson az elmúlt években az ellenzék haragjának célpontjává vált, mivel a fegyveres bűncselekmények aránya a svéd városokban magas maradt. A stockholmi, göteborgi és malmői bűnbandákkal kapcsolatos aggodalmak továbbra is a média fókuszterében állnak, azt kritizálva, hogy a kormány nem tesz eleget a bűnözés visszaszorítása érdekében.
Svédország a gengszterek országává vált – mondta Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták vezetője a múlt héten a miniszter lemondását követelve.
Az országban tavaly júniusban alakult ki utoljára kormányválság, miután az előző, szintén szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven hétéves kormányzás után elveszítette az ellene szóló bizalmi szavazást. Svédországban a tervek szerint szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat – írja az MTI.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Morgan Johansson ellen több jobboldali párt nyújtott be bizalmatlansági indítványt arra hivatkozva, hogy nem tett eleget az országban elkövetett erőszakos bűncselekmények visszaszorításáért, viszont a svéd igazságügyi minisztert nem sikerült menes...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654689720
[modified] => 1654736423
)
[title] => A svéd igazságügyi miniszter is megúszta a bizalmi szavazást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50387&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 50387
[uk] => 50349
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 50388
[image] => Array
(
[id] => 50388
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved.jpg
[original_lng] => 74738
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sved.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1654725623:5
[_thumbnail_id] => 50388
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2088
[translation_required_done] => 1
[_oembed_56df6c4bf0815e6a5226a95dc6e76a1d] =>
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba