A kormány átalakítása az ukrán állam belügye, ennek ellenére az ország vezetésének nem szabad megfeledkeznie a reformok folytatásáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, számolt be az rbc.ua hírportál az Európai Unió Tanácsának honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Kallas hétfőn részt vett az EU Külügyi Tanácsának ülésén. Ott nyilatkozott először az ukrán kormány átalakításáról. „Természetesen a kormányátalakítás mindenkinek a belpolitikai ügye. Természetesen fontos, hogy legyenek tárgyalópartnereink, hogy folytatni tudjuk a munkánkat” – hangsúlyozta.
Az európai diplomácia vezetője ugyanakkor figyelmeztette az ukrán vezetést. Emlékeztetett arra, hogy a reformok folytatása továbbra is rendkívül fontos az Európai Unió számára. „Mert a bővítési programot is elő akarjuk mozdítani, ezért azt is látnunk kell, hogy Ukrajna a maga részéről reformokat hajt végre” – mutatott rá Kaja Kallas.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A kormány átalakítása az ukrán állam belügye, ennek ellenére az ország vezetésének nem szabad megfeledkeznie a reformok folytatásáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783957860
[modified] => 1783951420
)
[title] => Az EU szerint az ukrán kormány átalakítása belügy, de Kijevnek folytatnia kell a reformokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=191910&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191910
[uk] => 191916
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 191911
[image] => Array
(
[id] => 191911
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[original_lng] => 35521
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/kallas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1783940909:8
[_thumbnail_id] => 191911
[_edit_last] => 12
[views_count] => 667
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 190575960000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 17218
[1] => 29066
[2] => 1777
[3] => 1177
[4] => 1260
)
[tags_name] => Array
(
[0] => belügy
[1] => Kaja Kallas
[2] => kormányátalakítás
[3] => reformok
[4] => ukrán kormány
)
)
[1] => Array
(
[id] => 28275
[content] =>
Ukrajna nem avatkozik be Fehéroroszország belügyeibe, és kész fenntartani a párbeszédet a belorusz néppel, de Kijev keményen válaszol Minszk barátságtalan cselekedeteire – jelentette ki Szerhij Nyikiforov elnöki sajtótitkár egy televíziós interjúban hétfőn, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a sajtószóvivő az Ukrajina 24 televízióban nyilatkozva elmondta: „Ukrajna és minden demokratikus állam kételkedik Lukasenka jogállását illetően.” Hozzátette: „a válság megoldható demokratikus úton, de Lukasenkának nem volt bátorsága, hogy ezen az úton távozzon.”
Nyikiforov szerint Volodimir Zelenszkij elnök álláspontja az, hogy Ukrajna továbbra is hű barátja Fehéroroszországnak, és kész fenntartani a párbeszédet a belorusz néppel, de nem avatkozik be a szomszédos ország belpolitikai folyamataiba. Mint hangsúlyozta, reméljük, hogy nem lesznek barátságtalan lépések Lukasenka részéről. „Ha lesznek, akkor azokra azonnali és kemény választ ad államunk és a nemzetközi közösség” – helyezte kilátásba az elnöki sajtótitkár.
Mint hírportálunk beszámolt róla, a többi között fegyverek és Ukrajnában kiképzett terroristák Fehéroroszország területére történő átdobásával vádolta meg Volodimir Zelenszkij elnököt belorusz kollégája, Aljakszandr Lukasenka hétfői minszki sajtókonferenciáján.
The regime is now trying to put pressure on Krystina Tsimanouskaya by threatening her parents. Tsimanouskaya's grandmother says Lukashenka's siloviki are heading to athlete's parents to her hometown Klimavichy. pic.twitter.com/xD7Hy2YwQ8
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Nem kommentálta komolyabban a szerdai washingtoni eseményeket az orosz külügy, Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője szerint ugyanis a Capitoliumnál történtek az Egyesült Államok belügyét képezik. Ugyanakkor kitért arra is, hogy az amerikai választási rendszert elavultnak tartják – olvasható a pestisracok.hu oldalán.
Ez az Egyesült Államok belügye. Mindemellett ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok elektori rendszere archaikus, nem felel meg a modern demokratikus normáknak, lehetőséget nyújtva különböző szabálytalanságokra, az amerikai sajtó pedig a politikai küzdelem eszközévé vált. Nagyrészt ez idézte elő a társadalom megosztottságát az Egyesült Államokban, aminek most tanúi lehetünk – jelentette ki az orosz külügyi tárca szóvivője, hozzátéve: azt kívánjuk a baráti amerikai népnek, hogy tisztességgel vészelje át történelmének e drámai pillanatát.
A hivatalából távozó Trump elnököt támogató tüntetők egy csoportja szerdán erőszakkal behatolt a washingtoni törvényhozás épületébe, ahol Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmének hitelesítése folyt. Négyórányi rendbontás után kiszorították a behatolókat, és a hatóságok biztonságosnak nyilvánították az épületet, így a kongresszus folytathatta a munkáját, és csütörtökön hitelesítette Biden választási győzelmét. Az amerikai hatóságok szerint négy ember életét vesztette, és a biztonsági erők legalább tizennégy tagja megsebesült a zavargásokban. Több, mint ötven tüntetőt előállítottak.