Svájc kijelentette, hogy támogatja Kína és Brazília úgynevezett békekezdeményezését Ukrajnával kapcsolatban annak ellenére, hogy nincs benne utalás az ENSZ Alapokmányára, és Ukrajna területi integritására – jelentette be Nicolas Bideau, a svájci szövetségi külügyi hivatal szóvivője, számolt be a Jevropejszka Pravda a Blickre hivatkozva.
Bideau kifejtette, Svájc támogatja Kína és Brazília „békekezdeményezését”, mivel az tűzszünetre és a konfliktus politikai megoldására szólít fel, és alternatívát kínál az ENSZ-ben mind az ukrán, mind az orosz fél által elmondott „harcos jellegű felszólalásokkal” szemben.
A svájci külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Ukrajnával kapcsolatos békekezdeményezéseknél fontos az ENSZ Alapokmányára hivatkozni, megjegyezve, hogy Wang Yi kínai külügyminiszter a Biztonsági Tanácsban tartott felszólalásában említette.
Svájc – amely júniusban adott otthont az ukrán „békeképletre” épülő első globális csúcstalálkozónak – azon kevés nyugati országok egyike, amelyet meghívtak a Kína és Brazília által szervezett „békekezdeményezésről” szóló találkozóra szeptember 27-én.
[type] => post
[excerpt] => Svájc kijelentette, hogy támogatja Kína és Brazília úgynevezett békekezdeményezését Ukrajnával kapcsolatban annak ellenére, hogy nincs benne utalás az ENSZ Alapokmányára, és Ukrajna területi integritására – jelentette be Nicolas Bideau.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727604000
[modified] => 1727550198
)
[title] => A békecsúcsnak otthont adó Svájc támogatja Kína és Brazília „békekezdeményezését”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128031&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128031
[uk] => 128018
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128019
[image] => Array
(
[id] => 128019
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[original_lng] => 36866
[original_w] => 550
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[width] => 550
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[width] => 550
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[width] => 550
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[width] => 550
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/02bde3b8c934db76b542eed329e59640.jpeg
[width] => 550
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727539399:12
[_thumbnail_id] => 128019
[_edit_last] => 12
[views_count] => 712
[_oembed_cbe97d4687d91b4fb56e1cd87027a16a] =>