A lengyel kormány jóváhagyta hétfőn az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény tervezetét – közölte sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.
Az ukrajnai háború kitörése miatt sürgősségi eljárás keretében előkészített, még ezen a héten a parlament elé kerülő tervezetről Morawiecki elmondta: célja elsősorban az, hogy „a normális élet bizonyos pótlékát” ajánlja a menekülteknek, akik jelenleg részben az állami intézmények és önkormányzatok által szervezett, részben spontán fogadtatásban részesülnek Lengyelországban.A tervezet értelmében azok a lengyelek, akik ukrán családokat fogadnak be otthonukba, két hónapig napi 40 zloty támogatást kapnak minden befogadott személyért – jelentette be Morawiecki.
„A lengyelek jelesre vizsgáznak szolidaritásból” – mondta, utalva arra, hogy eddig már lengyel családok ezrei fogadtak be ukrán menekülteket, ezért – mint hangsúlyozta – Lengyelországban jelenleg nincs szükség menekülttáborok létesítésére. Az új előírások alapján az ukrán állampolgárok Lengyelországban 18 hónapos tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapnak, amely 3 évre hosszabbítható meg. Az önkormányzatok számára pénzügyi keretet különítenek el a befogadással összefüggő többletfeladatok, például az egészségügyi ellátás és az oktatás biztosítására.
Hangsúlyozta, hogy Lengyelország a második világháború óta a legnagyobb méretű európai menekültválsággal szembesül. Kilátásba helyezte: kétoldalú alapon, valamint az Európai Bizottság részéről „jelentős” támogatásra lehet számítani. A kétoldalú alapon nyújtott támogatásról Morawiecki elmondta: több nyugati állam vezetőivel, köztük Filippo Grandival, az ENSZ menekültügyi főbiztosával is tárgyalt erről. A sajtóértekezleten szintén felszólaló Mariusz Kaminski belügyminiszter elmondta: a háború kitörése óta, hétfő délelőtt 11 óráig 1 millió 85 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba. A menekültek túlnyomó többsége gyermekes nő, aki minél közelebb akar maradni Ukrajnához, ezért Lengyelországból nem utazik tovább más országokba.
Az Ukrajnából érkezők lengyel személyazonosító számot kapnak az ügyintézéshez és a törvényes cégalapításhoz – közölte Kaminski. Marlena Malag családügyi miniszter bejelentette: az ukrajnai menekültek egyszeri, 300 zloty összegű támogatást kapnak a határ átlépése után. Prioritásnak nevezte, hogy élhessenek a lengyelországi munkavállalás lehetőségével. Az új törvény értelmében a lengyel családtámogatások is járnak nekik, beleértve az 500 plusz nevű segélyt, melynek értelmében az állam minden gyermek után havi 500 zlotyt fizet a szülőknek – közölte a miniszter.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Szükség esetén, ha Oroszország ismét megtámadja Ukrajnát, Észtország kész lesz háborús ukrán menekülteket befogadni, 2000 főt, de vészhelyzetben akár 20 ezret el tud helyezni – jelentette be Signe Riisalo észt szociális védelmi miniszter el szerdai lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Riisalo az err.ee észt hírportálnak nyilatkozva újságírói kérdésre elmondta: „nem tudjuk, hogyan fognak viselkedni az ukránok, ha kitör a háború, és hogy Észtország-e az a hely, ahová elsősorban szeretnének menni. De természetesen készen kell állnunk, és mára jól felkészültünk.” Hozzátette: „Észtország normális helyzetben mintegy 100 embert tud nemzetközi védelem alá venni, de rendkívüli helyzet esetén lehetőségünk van akár 2000 ember elhelyezésére is.”
Mint a miniszter hangsúlyozta, nem hiszi, hogy 20 000 ukrán menekült érkezhet Észtországba. „Nem valószínű, hogy lesz 20 000 menekült. De ha lesz, természetesen elhelyezést fogunk biztosítani számukra. Ezen aktívan dolgozunk” – húzta alá. Úgy vélte, Észtország kész akár 100 embert is elhelyezni Viao és Vägeva városokban, de a további 1900 menekült elhelyezéséről nem beszélt. „Nem tudjuk, mekkora az esélye az ukrajnai eszkalációnak, és azt sem tudjuk, hogy az ukrán menekülők hova mennének ebben az esetben” – mutatott hozzá Signe Riisalo.
Mint hírportálunk február 1-jén beszámolt róla, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy ukrajnai lapinterjúban kijelentette, hogy Lengyelország készen áll az ukrán menekültáradat fogadására egy Ukrajna elleni orosz támadás esetén, mert egyre nagyobb szüksége van olcsó munkaerőre. Úgy vélte, a menekülthelyzet jelenleg nem tekinthető fenyegetőnek, ugyanakkor a potenciális ukrán menekülteket az olcsó munkaerővel hasonlította össze, amelynek a befogadása szerinte soha nem árt Lengyelországnak.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
Az Európai Bizottság ismét megkérte a tagállamokat, hogy vegyék ki a részüket az esetleges menekülthullám kezelésében.
Afganisztánban egészen pokoli helyzet alakult ki a tálibok ismételt hatalomra kerülése miatt. Az ország közbiztonsága továbbra is ingatag lábakon áll, a kőkonzervatív tálibok miatt pedig a felvilágosultabb jövőre vágyó afgánok menekülőre fogták.
Ebből kifolyólag szinte mindenki arra számít, hogy Európára ismételten lecsaphat egy komolyabb menekülthullám. Az egyelőre kérdéses, hogy a szíriai polgárháború mentén elindult 2015-ös menekültválság szintű krízisre kell-e számítani vagy ennél mérsékeltebbre.
Az Európai Bizottság viszont elébe akar menni a potenciális problémának és megkérte arra az Európai Uniós tagországokat, hogy legyenek befogadóbbak a kiszolgáltatott sorsra jutott afgánokkal szemben – idézte a spanyol EFEhírügynökség.
Mint fogalmaztak, rövidtávon mindenkinek segítenie kell az evakuálásban, ugyanis a tálibok hatalomra kerülése óta nagyon sokak élete került veszélybe, akár a foglalkozásuk, akár a korábbi rendszerrel való kollaborációjuk miatt.
Présider l’Europe oui, effacer l’identité française non! Je demande solennellement à Emmanuel Macron de rétablir notre drapeau tricolore à côté de celui de l’Europe sous l’arc de Triomphe. Nous le devons à tous nos combattants qui ont versé leur sang pour lui. pic.twitter.com/4tQAGwZKmg
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Az osztrák konzervatív kancellár ellenzi, hogy több Afganisztánból érkező migránst fogadjanak be országába most, hogy a közép-ázsiai országban a radikális tálibok átvették a hatalmat – derült ki a politikus Puls 24 tévécsatornának adott, vasárnap adásba kerülő interjújából, amelyből részleteket hoztak nyilvánosságra.
Ausztria a 2015–2016-os európai migrációs válság idején lakossága több mint egy százalékának megfelelő számú menedékkérőt fogadott.
Kurz karrierjét a bevándorlással szembeni kemény fellépésre építette, 2017 óta minden parlamenti választást megnyert – írta a Reuters hírügynökség az interjút ismertető anyagában. Miközben az Európai Unió azon töri a fejét, hogy mit kezdjen azokkal az afgánokkal, akik az elmúlt 20 évben segítették tevékenységét, Kurz azt mondta, hogy az Ausztriába jövetel nem lehet választási lehetőség.
Egyértelműen ellenzem, hogy most önként több embert fogadjunk be, és ez nem fog megtörténni a kancellárságom idején – hangoztatta Kurz az interjúban.
Ausztriában több mint negyvenezer afgán migráns él, ami a második legnagyobb szám Európában Németország után, ahol 148 ezren vannak – derül ki az ENSZ 2020-ra vonatkozó adataiból. Ausztria lakossága kilencszer kisebb, mint Németországé. Ausztria emellett semleges ország, és nem tagja a NATO-nak. Csak nagyon kisszámú katonát küldött Afganisztánba.
A NATO honlapja szerint 16 katonát vezényelt az afgán biztonsági erők kiképzésére és tanácsadására irányuló Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevű művelet keretében – emlékeztetett a Reuters.
Kurz az országukból menekülő afgánokról szólva kijelentette: Nem az a véleményem, hogy több embert kellene befogadnunk. Épp ellenkezőleg – tette hozzá a már az országban tartózkodó afgán migránsokra utalva. Úgy vélekedett, hogy az Afganisztánból menekülő embereknek a régióban kellene maradniuk, hozzátéve, hogy a szomszédos Türkmenisztán és Üzbegisztán csak 14, illetve 13 afgán migránst fogadott be, ami megegyezik az ENSZ által közzétett adatokkal.
Racist signboards have been erected in many locations close to mosques in the Austrian capital Vienna, sparking criticism from the Muslim community https://t.co/d93c65mhQx
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5