Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem látja annak lehetőségét, hogy az év vége előtt befejeződik az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is támadni akar – nyilatkozta John Kirby, a pentagon szóvivője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kirby riporteri kérdésre válaszolva, hogy teljesülhet-e Volodimir Zelenszkij elnök várakozása, hogy a háború még az év vége előtt befejeződik, kifejtette: „szeretnénk, ha a háború még ma véget érne. És még ma véget érhet, ha Putyin helyesen cselekszik. De Putyin nem mutat szándékot a tárgyalásra. Kijelentette, hogy továbbra is támadni akarja Ukrajnát, és katonai célokat akar elérni.” Ezért az Egyesült Államok a jövőben is segíteni fogja Ukrajnát védelmének a megerősítésében – jelezte a szóvivő.
Mint hírportálunk június 27-én beszámolt róla, Zelenszkij elnök a világ legfejlettebb ipari demokráciáit tömörítő G7-országcsoport vezetőihez intézett videoüzenetében hétfőn kijelentette, azt szeretné, ha Oroszország teljes körű háborúja Ukrajna ellen az év végére, a tél beállta előtt véget érne.
Reagálásában Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára azt mondta: az ukrán fél még a mai nap vége előtt leállíthatja a háborút, ehhez csak annyit kell tenni, hogy az ukrán vezetés kiadja a parancsot a fegyverletételre és teljesíti az Oroszország által támasztott feltételeket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem látja annak lehetőségét, hogy az év vége előtt befejeződik az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is támadni akar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1656586800
[modified] => 1656585695
)
[title] => A Pentagon nem lát lehetőséget az ukrajnai háború év végéig történő befejezésére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52356&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52356
[uk] => 52361
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 52357
[image] => Array
(
[id] => 52357
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[original_lng] => 23339
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/kirby.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656577350:8
[_thumbnail_id] => 52357
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3651
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc