Irán újfent megnövelte a magas fokon dúsított uránkészletét, és sokkal több nukleáris anyagot állított elő, mint amennyit a 2015-ben aláírt atomszerződésben megengedtek az államvezetésnek.
Az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartatásáért felelő szakosított szervezete által készített egyik negyedéves jelentés szerint Irán a 60 százalékosra, azaz a bécsi egyezmény által engedélyezett 3,67 százalékosnál jóval magasabb fokra dúsított urán mennyiségét a májusi 2,4 kilogrammról 10 kilogrammra növelte, míg a 20 százalékosra dúsított uránkészlete 62,8 kilogrammról 84,3 kilogrammra nőtt – adta hírül az MTI.
A NAÜ egy másik jelentésben hevesen bírálta Iránt az együttműködés hiánya miatt is, azt állítva, hogy az ország ezzel súlyosan megsértette atomprogramjának a szerződés által elrendelt, NAÜ általi ellenőrzését.
„2021 februárja óta Iránnak az ellenőrzések korlátozására vonatkozó döntése miatt súlyosan akadályozták az ellenőrző és megfigyelő munkát” – olvasható a NAÜ 35-tagú kormányzótanács jövő heti tanácskozása előtt a szervezet főigazgatója, Rafael Grossi megbízásából készült másik bizalmas jelentésben.
A második jelentés arra is kitér, hogy Iránnak meg kell oldania az atomlétesítményeivel kapcsolatos kérdéseket, így „haladéktalanul” válaszolnia kell azzal a négy létesítménnyel kapcsolatos kérdésekre, amelyet a NAÜ munkatársai nem látogathattak meg, így arra is, amely arra a három be nem jelentett üzemre vonatkozik, amelyekben 2019-ben uránnyomokat találtak.
A Reuters szerint ha a kormányzótanács ülésén határozatot fogadnak el, az növelheti a nyomást Iránra az atomlétesítményeivel kapcsolatos kérdések megválaszolása érdekében, ugyanakkor meg is nehezítheti az atomalkuról folytatandó tárgyalásokat, Irán ugyanis korábban ellenszegült a hasonló lépéseknek.
Irán és a hat nagyhatalom – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) –, valamint Németország 2015-ben Bécsben megállapodást írt alá, amelyben Irán az ellene bevezetett nemzetközi szankciók fokozatos feloldása fejében vállalta, hogy korlátozza atomprogramját. A nyugati nagyhatalmak azzal vádolták Iránt, hogy atombombára kíván szert tenni, amit Teherán máig tagad.
Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszként fokozatosan megszegte a szerződésben vállalt vonatkozó kötelezettségvállalásait. A felek áprilisban állapodtak meg a tárgyalások újrakezdéséről, de azok Ebrahim Raiszi ultrakonzervatív iráni elnök júniusi megválasztása óta holtponton vannak.
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.