Oroszország nem merne atomfegyvereket bevetni, mivel ez az „őrület” megnyilvánulása lenne – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Fox News amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a riporter megkérdezte, hogy az ukrán vezető véleménye szerint mit tehetne Donald Trump amerikai elnök Oroszország, mint atomhatalom ellen, és felidézte, hogy a közel-keleti béke érdekében a Hamász csoport teljes megsemmisítésével fenyegetőzött. Zelenszkij azt válaszolta, hogy „most már nem számít, mekkora egy ország, vagy hogy van-e atomfegyvere”.
„Egy harmadik világháborús atomháború kirobbantása őrültség lenne. Ezért el sem tudjuk képzelni, hogy Oroszország atomfegyvereket vethetne be. Mert különben egy új bolygóra van szükségünk” – mondta az elnök. Mint hangsúlyozta, vannak olyan eszközök, amelyek fájdalmasan sújtják az agresszort – elsősorban a szankciók és a korlátozások, elsősorban az orosz energiaforrások exportjára vonatkozóan.
Zelenszkij egyetértett Trumppal abban, hogy az európai magáncégeknek abba kellene hagyniuk az oroszországi energiaforrások vásárlását. Ugyanakkor arra kérte az amerikai vezetőt, hogy ne ehhez kösse az amerikai szankciók bevezetését. „Értem az álláspontját és a lépéseit, azt akarja, hogy Európa először is hagyja abba az oroszországi vásárlást. De ez nehéz nekünk, nincs sok időnk. Ezért jobb nekem, ha az USA párhuzamos döntéseket hoz” – jegyezte meg.
Volodimir Zelenszkij azt is felvetette, hogy Trump nyomást gyakorolhat Magyarországra az orosz energiaszállítások leállítása érdekében, és hozzátette, hogy Ukrajna kész segíteni Szlovákiának „alternatívát találni”.
Az Egyesült Államok nem kapott olyan hírszerzési információt, amely Oroszország olyan szándékáról tanúskodna, hogy nukleáris fegyvereket készül bevetni – közölte hétfőn Jack Detch amerikai újságíró a Twitteren a Pentagon magas rangú tisztségviselőjére hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Detch azt írta az Egyesült Államok védelmi minisztériumának egyik alkalmazottját idézve: „az USA nem kapott semmilyen hírszerzési adatot, amely arra utalna, hogy Oroszország úgy döntött volna, hogy atomfegyvert vet be Ukrajnában.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban az oroszokhoz intézett beszédében Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke nukleáris fegyverek bevetésével fenyegette meg a nyugati országokat, megjegyezve, hogy a kijelentése nem blöff. Ezt követően Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra sem lát okot nukleáris erői készültségi szintjének megváltoztatására az orosz fenyegetésekkel szemben. Azt is megjegyezte, hogy országának világos cselekvési terve van arra az esetre, ha Oroszország nukleáris fegyvert használna.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz