Katonacsaládból származó tapasztalt pilótát jelölt Joe Biden az amerikai hadsereg vezérkarának élére. Az amerikai légierő jelenlegi parancsnoka, Charles Q. Brown tábornok töltheti be a posztot. A jelenlegi vezérkari főnök, Mark Milley szeptemberben távozik a posztról, elmondta, bízik benne, hogy Brown tábornokot megválasztják.
Charles Q. Brown tábornokot, az amerikai légierő parancsnokát jelöli az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnökévé Joe Biden elnök.
Az elnök csütörtökön a Fehér Házban jelentette be a döntését. Sürgette a szenátust, hogy a jelöltet ugyanúgy egyhangú szavazással fogadják el, mint amikor a légierő (US Air Force) vezérkarának főnökévé választották három évvel ezelőtt. Joe Biden kiemelte, hogy jelöltje katonacsaládból származik, akinek az édesapja ezredesként Vietnamban, a nagyapja a második világháborúban főtörzsőrmesterként szolgált, maga pedig pilótaként 3 ezer repült és 130 bevetésben töltött órát gyűjtött.
Joe Biden az amerikai hadsereg feladatai között említette a következő időszakra a gyors átalakulást és alkalmazkodást, ami képes megtartani a bevetési erők elrettentő képességét és bármely fenyegetést képes megsemmisíteni.
Az elnök megfogalmazása szerint az ország előtt álló feladatok között van a verseny kezelése Kínával, valamint a szembesülés az Európában jelentkező újbóli agresszió valóságával. Kiemelte, hogy jelöltje három évvel ezelőtt, a George Floyd-halálesetet követő zavargások idején szót emelt a hadseregben uralkodó rasszizmus ellen.
C. Q. Brown az Egyesült Államok légierejének első afroamerikai parancsnoka, és amennyiben a szenátus jóváhagyja a jelölést, a hadsereg vezérkari főnökeként 30 év után az első afroamerikai főtiszt lesz.
Az Egyesült Államok hadseregének jelenlegi vezérkari főnöke, akit még Donald Trump jelölt, Mark Milley tábornok szeptemberben köszön le.
A főtiszt csütörtökön egy sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy az utódjául jelölt Charles Q. Brown tábornok gyorsan megkapja a szenátusi jóváhagyást, hogy átvegye a hadsereg vezérkarának irányítását.
[type] => post [excerpt] => Katonacsaládból származó tapasztalt pilótát jelölt Joe Biden az amerikai hadsereg vezérkarának élére. Az amerikai légierő jelenlegi parancsnoka, Charles Q. Brown tábornok töltheti be a posztot. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685199600 [modified] => 1685187440 ) [title] => Új vezérkari főnököt választanak az amerikai hadsereg élére [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80017&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80017 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 80018 [image] => Array ( [id] => 80018 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg [original_lng] => 101747 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685176641:12 [_thumbnail_id] => 80018 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2424 [_oembed_247fea3ac39feb453001703b3badea45] =>
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka telefonbeszélgetést folytatott kedden Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, akit tájékoztatott a fronton kialakult helyzetről.
Zaluzsnij a megbeszélésről a Facebookon számolt be. Szavai szerint súlyos csaták zajlanak az ország keleti részén, a Szvatove–Kreminna vonalon, valamint Liszicsanszk irányában. A legnehezebb helyzet továbbra is a Szoledar–Bahmut–Majorszk szakaszon van, ahol az orosz erők „tulajdonképpen saját katonáik tetemei felett” próbálnak előrehaladni, de az ukrán csapatok komoly erőfeszítések árán visszatartják az ellenséges offenzívát – írta.
Hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek sikerült megtartania a pozícióit Donyeck megyében Avgyijivka környékén, és folytatni az ellentámadást. „Megbízhatóan tartjuk a védelmi vonalakat Zaporizzsja irányában, és erőfeszítéseket teszünk Herszon védelmére, elsősorban a civilek és a város létfontosságú infrastruktúrája elleni orosz ágyúzásokkal szemben” – fogalmazott az ukrán katonai vezető. Kiemelte, hogy az ukrán-fehérorosz államhatáron a helyzet „teljes mértékben ellenőrzés alatt áll”.
Zaluzsnij tájékoztatta továbbá az amerikai vezérkari főnököt arról, hogy december 31-től január 3-án reggelig az orosz erők 14 rakétacsapást mértek, és 94 iráni gyártású drónt vetettek be ukrán területeken. Köszönetet mondott Milley-nek az Ukrajnának nyújtott külföldi légvédelmi rakétarendszerekért, amelyeket – mint írta – az amerikai vezérkari főnök aktív közreműködése révén bocsátottak az ukrán fegyveres erők rendelkezésére.
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023