Denisz Smihal miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is azon dolgozik, hogy minden szükségessel ellássa az ukrán fegyveres erőket, és aktív párbeszédet folytasson a nemzetközi partnerekkel – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a kormányfő sajtótájékoztatón tett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Smihal elmondta: Ukrajna higgadtan és magabiztosan tárgyal az Egyesült Államokkal, a Kongresszussal, az elnöki adminisztrációval és Donald Trumppal a további támogatásról. „Ma Ukrajna szilárdan eltökélt az Egyesült Államokkal való együttműködés folytatása mellett, és bízom benne, hogy a támogatás folytatódni fog” – hangsúlyozta.
A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy az ukrán fél új együttműködési formákon dolgozik, mindenekelőtt egy közös befektetési alapon, és kész a vonatkozó megállapodások aláírására. Ezenkívül aktív tárgyalások folynak az európai partnerekkel annak érdekében, hogy forrásokat vonzzanak be az ukrajnai védelmi termelés fejlesztésébe.
A kormányfő kiemelte, hogy az amerikai támogatás rendkívül fontos, hiszen nem csak a finanszírozást, hanem az ukrán városokat védő és több ezer életet megmentő légvédelmi rendszerekkel való ellátást is magában foglalja. „Azon dolgozunk, hogy ez a támogatás a teljes békemegállapodás létrejöttéig fennmaradjon, de hangsúlyozom – Ukrajna, mint áldozat ország feltételei szerint” – zárta eszmefuttatását Denisz Smihal.
Tegnap veszekedés tört ki az Ovális Irodában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump, a Fehér Ház gazdája között, amire Mark Rutte NATO-főtitkár azt tanácsolta az ukrán vezetőnek, hogy állítsa helyre a kapcsolatait az amerikai elnökkel – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a CGTN America amerikai kiadványra és a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Rutte kifejtette: „Mondtam Zelenszkijnek, hogy meg kell találnia a módját a kapcsolatok helyreállításának Donald Trumppal és az amerikai kormányzattal.” Mint hangsúlyozta, az Egyesült Államoknak, Ukrajnának és Európának össze kell fognia, hogy Ukrajnát tartós békéhez segítsék.
Arra a kérdésre, mit mondott Zelenszkij a Trumppal való találkozásáról, Rutte azt válaszolta, hogy nincs joga nyilvánosságra hozni, miről beszéltek. Ugyanakkor „világossá tettem számára, hogy valóban tisztelnünk kell, amit Trump elnök tett Ukrajnáért”.
A NATO-főtitkár hozzátette: Ukrajna „semmi” lenne az Egyesült Államok támogatása nélkül. „Tehát azt mondtam neki, hogy valóban meg a tiszteletet adnunk Trumpnak azért, amit akkor tett, amit Amerika azóta tett, és azért is, amit Amerika továbbra is tesz” – hangsúlyozta. Egyúttal sikertelennek nevezte a két vezető tegnapi találkozóját a Fehér Házban.
Ezenkívül Rutte ragaszkodott ahhoz, hogy Trump tartós békét kíván elérni Ukrajnában, de az amerikai elnök azt szeretné, ha Európa és Kanada többet költene védelemre. „Figyeljen ide, csütörtökön fél órát beszéltem Donald Trumppal telefonon. Barátok vagyunk. Sok éve dolgozunk együtt. Tudom, hogy elkötelezett Ukrajna tartós békéjének megteremtése mellett. Elkötelezett a NATO mellett. Természetesen. Elvárja az európai NATO-partnerektől és Kanadától, hogy többet költsenek és növeljék a védelmi termelést. És igaza van” – mutatott rá a NATO-főtitkár.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Tegnap veszekedés tört ki az Ovális Irodában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump, a Fehér Ház gazdája között, amire Mark Rutte NATO-főtitkár azt tanácsolta az ukrán vezetőnek, hogy állítsa helyre a kapcsolatait az amerikai elnökkel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740858600
[modified] => 1740856336
)
[title] => A NATO-főtitkár azt tanácsolja Zelenszkijnek, hogy állítsa helyre a kapcsolatait Trumppal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142898&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142898
[uk] => 142908
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142899
[image] => Array
(
[id] => 142899
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[original_lng] => 34072
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/rutte.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740851155:3
[_thumbnail_id] => 142899
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1606
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_02850c48fc49807af76b821b613830b1] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202975443001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 758773
[1] => 6265
[2] => 59754
[3] => 23292
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai kapcsolat
[1] => felszólítás
[2] => helyreállítás
[3] => Mark Rutte
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 135334
[content] =>
A Hajat Tahrír as-Sám 2016-ig kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, és az Egyesült Államok 2018-ban nyilvánította terrorszervezetnek.
Az amerikai kormány közvetlen kapcsolatban áll az Aszad-rezsim megbuktatását vezető fegyveres csoporttal, a Hajat Tahrír as-Sámmal (HTS) – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton Jordániában amerikai sajtóbeszámolók szerint.
Blinken az első amerikai tisztségviselő, aki megerősítette, hogy Washingtonnak van kapcsolata az általa egyébként külföldi terrorszervezetnek tekintett HTS-szel.
A közel-keleti körúton járó külügyminiszter akabai sajtótájékoztatóján elmondta: azért vették fel a kapcsolatot a csoporttal, mert fontosnak tartották értesülni minden lépésükről, és szükség esetén tanácsokkal ellátni őket, valamint hogy megtudják, milyen terveik vannak az ország vezetésére az átmeneti időszakra.
„Igen, kapcsolatban vagyunk a HTS-szel és más csoportokkal is” – jelentette ki Blinken, hozzátéve: „azt kívánjuk a szíriai népnek, hogy legyen sikeres, és ehhez készek vagyunk segítséget nyújtani”.
A Hajat Tahrír as-Sám 2016-ig kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, és az Egyesült Államok 2018-ban nyilvánította terrorszervezetnek. A besorolás azóta nem változott, és érvényben vannak az ehhez kapcsolódó szigorú szankciós intézkedések is, ami azt jelenti például, hogy tárgyi segítséget nem nyújthat nekik az Egyesült Államok, de nem tilos amerikai tisztségviselőknek felvenniük vele a kapcsolatot.
Jordániai sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter ismét elmondta, hogy Washington minden tőle telhető megtesz a Damaszkusz közelében 2012-ben eltűnt amerikai újságíró, Austin Tice felkutatására.