Az amerikai elnökkel folytatott heves vitája ellenére az amerikai védelmi minisztérium elkezdi használni az Elon Musk milliárdos startupja által kifejlesztett, Grok nevű mesterségesintelligencia-csevegőprogramot.
Musk közösségi médiaplatformján, az X-en közzétett bejegyzés szerint az xAI bemutatta a Grok szolgáltatáscsomagot, amely „olyan termékeket kínál, amelyek révén a legfejlettebb modelljeink elérhetővé válnak az Egyesült Államok kormányzati ügyfelei számára”.
A dél-afrikai techmilliárdos programját közvetlen versenytársnak pozicionálja az OpenAI-jal szemben, amely szintén szerződést kötött a védelmi és technológiai szektorban.
A szerződés – melynek felső értékhatára 200 millió dollár – új projektötleteket tartalmaz, köztük nemzetbiztonsági és kritikus tudományos célokra készült egyedi modellek fejlesztését, valamint MI-alapú alkalmazások készítését, amelyek felgyorsítják az egészségügyi, alapkutatási és nemzetbiztonsági területeken történő felhasználást – közölte a Politico.
A Grok a közelmúltban heves kritikák kereszttüzébe került. A csevegőrobot múlt héten antiszemita megjegyzéseket tett közzé, miután Musk bejelentette, hogy változtatások lesznek a rendszerben. Egy felhasználói kérdésre a chatbot egy válaszában azt írta, Adolf Hitler, a náci Németország egykori vezetője lenne a legalkalmasabb személy arra, hogy választ adjon a napjainkban terjedő fehérellenes gyűlöletre. Az X üzemeltetője közölte, hogy eltávolította a kifogásolt bejegyzéseket, és hangsúlyozta, hogy a probléma nem az alapjául szolgáló nagy nyelvi modellel volt összefüggésben.
A Pentagonnal kötött megállapodás a Donald Trump és Musk közötti egyre élesebb ellentét közepette jött létre. Musk, aki közel 300 millió dollárt költött Trump és más republikánus jelöltek támogatására a 2024-es elnökválasztási kampányban, nyíltan bírálta az elnököt az új költségvetési törvényjavaslat miatt, és kilátásba helyezte, hogy elfogadása esetén egy új pártot hoz létre. A SpeceX vezetője továbbá azzal is megvádolta Trumpot és az igazságügyi minisztériumot, hogy visszatartottak fontos információkat a szexuális bűncselekményekkel és kizsákmányolással vádolt Jeffrey Epsteinnel kapcsolatban, aki a börtönben öngyilkosságot követett el.
Az Egyesült Államok felfüggesztette egyes légvédelmi rakéták és más precíziós lőszerek Ukrajnának történő szállítását, az amerikai fegyverkészletekkel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Politico című brüsszeli–amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint három forrás is közölte, hogy a döntést Elbridge Colby, a Pentagon politikai főnöke hozta meg a Pentagon lőszerkészleteinek ellenőrzése után. Elsősorban az ad aggodalomra ad okot, hogy a tüzérségi lövedékek, légvédelmi rakéták és precíziós irányítású lőszerek teljes száma csökken.
Források szerint a Biden-kormány alatt ígért segélyek egy részének felfüggesztéséről szóló kezdeti döntést június elején hozták meg. A döntés azonban csak most lép hatályba. Ugyanakkor Ukrajna visszaveri a legerősebb orosz rakéta- és dróntámadások egy részét Kijev és más városok civil célpontjai ellen. A Politico szerint a Pentagon és a Fehér Ház nem reagált a megkeresésére.
Katonacsaládból származó tapasztalt pilótát jelölt Joe Biden az amerikai hadsereg vezérkarának élére. Az amerikai légierő jelenlegi parancsnoka, Charles Q. Brown tábornok töltheti be a posztot. A jelenlegi vezérkari főnök, Mark Milley szeptemberben távozik a posztról, elmondta, bízik benne, hogy Brown tábornokot megválasztják.
Charles Q. Brown tábornokot, az amerikai légierő parancsnokát jelöli az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnökévé Joe Biden elnök.
Az elnök csütörtökön a Fehér Házban jelentette be a döntését. Sürgette a szenátust, hogy a jelöltet ugyanúgy egyhangú szavazással fogadják el, mint amikor a légierő (US Air Force) vezérkarának főnökévé választották három évvel ezelőtt. Joe Biden kiemelte, hogy jelöltje katonacsaládból származik, akinek az édesapja ezredesként Vietnamban, a nagyapja a második világháborúban főtörzsőrmesterként szolgált, maga pedig pilótaként 3 ezer repült és 130 bevetésben töltött órát gyűjtött.
Joe Biden az amerikai hadsereg feladatai között említette a következő időszakra a gyors átalakulást és alkalmazkodást, ami képes megtartani a bevetési erők elrettentő képességét és bármely fenyegetést képes megsemmisíteni.
Az elnök megfogalmazása szerint az ország előtt álló feladatok között van a verseny kezelése Kínával, valamint a szembesülés az Európában jelentkező újbóli agresszió valóságával. Kiemelte, hogy jelöltje három évvel ezelőtt, a George Floyd-halálesetet követő zavargások idején szót emelt a hadseregben uralkodó rasszizmus ellen.
C. Q. Brown az Egyesült Államok légierejének első afroamerikai parancsnoka, és amennyiben a szenátus jóváhagyja a jelölést, a hadsereg vezérkari főnökeként 30 év után az első afroamerikai főtiszt lesz.
Az Egyesült Államok hadseregének jelenlegi vezérkari főnöke, akit még Donald Trump jelölt, Mark Milley tábornok szeptemberben köszön le.
A főtiszt csütörtökön egy sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy az utódjául jelölt Charles Q. Brown tábornok gyorsan megkapja a szenátusi jóváhagyást, hogy átvegye a hadsereg vezérkarának irányítását.
[type] => post
[excerpt] => Katonacsaládból származó tapasztalt pilótát jelölt Joe Biden az amerikai hadsereg vezérkarának élére. Az amerikai légierő jelenlegi parancsnoka, Charles Q. Brown tábornok töltheti be a posztot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1685199600
[modified] => 1685187440
)
[title] => Új vezérkari főnököt választanak az amerikai hadsereg élére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80017&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80017
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 80018
[image] => Array
(
[id] => 80018
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg
[original_lng] => 101747
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/joe-biden-es-charles-q-brown-tabornok.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1685176641:12
[_thumbnail_id] => 80018
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2385
[_oembed_247fea3ac39feb453001703b3badea45] =>
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ