Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter „nemzetközi szükségállapotot” hirdetett az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokban kialakult helyzet miatt. Bruno Rodriguez erről X közösségi oldalán írt.
Állítólag a kubai nép nevében tette közzé bejegyzését, és kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokban kialakult helyzet „rendkívüli fenyegetést” jelent, amely részben vagy egészben az „amerikai Kuba-ellenes neofasiszta jobboldali párttól” származik.
Kijelentette, hogy ez a helyzet „fenyegeti minden ország nemzetbiztonságát és külpolitikáját, a nemzetközi békét és biztonságot, valamint az emberiség fennmaradását a nukleáris fenyegetésekkel és az éghajlatváltozással szemben”.
Emiatt az ország vezetése „nemzetközi vészhelyzetet” hirdettek.
Moszkva elfogadhatatlannak tartja az Irán elleni új katonai csapások lehetőségéről szóló amerikai nyilatkozatokat, és elítéli a Nyugat beavatkozását a közel-keleti ország belpolitikai folyamatába – írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján kedden közölt állásfoglalásában.
„Határozottan elítéljük az iráni belpolitikai folyamatokba való külső beavatkozást. Különösen fontos megjegyezni, hogy az ország kormánya kész a társadalommal való konstruktív párbeszédre, hogy hatékony megoldásokat találjanak a nyugati ellenséges politika negatív társadalmi és gazdasági következményeinek semlegesítésére” – fogalmazott.
A szóvivő hangsúlyozta: az orosz fél ugyancsak kategorikusan elfogadhatatlannak tartja a Washingtonból érkező fenyegetéseket, miszerint új katonai csapásokat készülnek mérni az iszlám köztársaság területére.
„Azok, akik a kívülről ösztönzött zavargásokat akarják felhasználni ürügyként az Irán ellen 2025 júniusában elkövetett agresszió megismétlésére, tisztában kell, hogy legyenek az ilyen cselekmények káros következményeivel a Közel- és Közép-Kelet helyzetére, valamint a globális nemzetközi biztonságra nézve. Határozottan elutasítjuk az arra irányuló durva kísérleteket, hogy Irán külföldi partnereit a kereskedelmi vámok emelésével zsarolják” – áll a nyilatkozatban.
A diplomata szerint „a Nyugat törvényellenes szankciós nyomása”, amelynek Irán évek óta a célpontja, nehezíti az ország fejlődését, gazdasági és társadalmi problémákat okoz, amelyek elsősorban az egyszerű irániakat érintik.
„Az ezzel együtt növekvő társadalmi feszültséget az Iránnak ellenséges külső erők megpróbálják felhasználni az iráni állam destabilizálására és megsemmisítésére” – tette hozzá.
Zaharova közölte, hogy az orosz külügyminisztérium kapcsolatban áll az iráni orosz külképviseletekkel.
Azt javasolta az orosz állampolgároknak, hogy tartsák be az ésszerű óvintézkedéseket, tartózkodjanak a népes rendezvények látogatásától, a fényképezéstől és videófelvételek készítésétől, valamint tartsák magukat szigorúan a rendfenntartó szervek és a szakszolgálatok előírásaihoz.
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
A Tajvani-szorosnál elkövetett provokációval, valamint a szoros stabilitásának és biztonságának veszélyeztetésével vádolta szerdán a kínai hadsereg az Egyesült Államok haditengerészetét, melynek egyik rombolója a héten áthaladt a szoroson.
„A provokáció világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok veszélyezteti a szoros békéjét és stabilitását” – áll a közleményben, melyben hozzáteszik, hogy a kínai erők állandó készültségben vannak, „biztosítandó Kína szuverenitását és területi egységét”.
Hozzátették, hogy hajóik elkísérték a USS Benfoldot, és „figyelmeztetésben részesítették”.
Az amerikai haditengerészet USS Benfold nevű rombolója Washington bejelentése szerint kedden hajtott végre a szorosnál rutinmanővert. A közleményben hangsúlyozták, hogy a művelet nemzetközi vizeken, a nemzetközi joggal összhangban történt, a manőverrel pedig jelezni kívánták Washington a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térségre vonatkozó támogatását.
Az amerikai fegyveres erők havonta körülbelül egyszer hajtanak végre ehhez hasonló műveletet, melyet sokan a Tajvan iránti támogatás jelének tartanak.
Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A Tajvani-szorosnál elkövetett provokációval, valamint a szoros stabilitásának és biztonságának veszélyeztetésével vádolta szerdán a kínai hadsereg az Egyesült Államok haditengerészetét, melynek egyik rombolója a héten áthaladt a szoroson. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658322600 [modified] => 1658308337 ) [title] => Készenlétbe helyezték a kínai hadsereget az amerikai „provokációt” követően [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53740&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53740 [uk] => 53765 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 53741 [image] => Array ( [id] => 53741 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo.jpg [original_lng] => 122144 [original_w] => 1500 [original_h] => 843 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/hadihajo.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1658316148:2 [_thumbnail_id] => 53741 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3590 [translation_required_done] => 1 [_oembed_562a59e862f6a163fbae0dee36e04d68] => [_oembed_time_562a59e862f6a163fbae0dee36e04d68] => 1658311805 [_oembed_99dc3a633b97db5976d2afb40faf0b7f] =>