Ukrajna szövetségesei keresik a módját a hírszerzési veszteségek kompenzálására, ha az Egyesült Államok leállítja az információk megosztását, mivel Kijev nem ért egyet a javasolt béketervvel – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Politico című brüsszeli–amerikai kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint a kanadai Halifaxban megrendezett Nemzetközi Biztonsági Fórumon szakértők azt vitatták meg, hogy az országok hogyan helyettesíthetik vagy egészíthetik ki az amerikai hírszerzést Ukrajna esetében. James Appathurai, a NATO DIANA védelmi innovációs programjának megbízott vezetője hangsúlyozta az amerikai képességek egyediségét, de megjegyezte, hogy a modern kereskedelmi technológiák, különösen a műholdas hírszerzés, részben pótolhatják a hiányt.
Példaként említette a finn ICEYE vállalatot, amely felderítő mobil műholdakat értékesít európai országoknak, és már adatokat szállít Ukrajnának. Az új technológiák adaptálása azonban időt és jelentős költségeket vesz igénybe, Kijev igényei pedig sürgetőek. Az ICEYE jelenleg 5-10 szuverén műholdat üzemeltet Föld körüli pályán, és további 10-15 felbocsátását tervezi két éven belül.
Az európai tisztviselők tudomásul veszik saját rendszereik, mindenekelőtt a Galileo és a Copernicus jelenlétét, de elismerik a lemaradást egyes területeken, különösen a Starlink műholdas internet terén, amelynek alternatívájaként az IRIS2 várhatóan csak 2030-ra indul el. Eközben az EU integrálja országai nemzeti erőforrásait Ukrajna támogatása érdekében.
Kanada is kész részben kompenzálná a hírszerzési adatok kiesését: korábban RADARSAT-2 képeket bocsátott rendelkezésre, amelyek segítették Ukrajnát a határon zajló tevékenységek megfigyelésében. Jenny Carrigan tábornok, kanadai vezérkari főnök megjegyezte, hogy amerikai segítség nélkül hiányosságok mutatkoznak a csapások hosszú távú pontosságában, de alternatív eszközök, beleértve a drónokat is, részben megoldhatják a problémát.
Ugyanakkor az amerikai katonai parancsnokság képviselői nem voltak jelen a fórumon, így az európai és NATO-tisztviselők csak a hírszerzési információk megosztásának leállításával járó fenyegetés súlyosságát mérték fel.
Az indiai miniszterelnök a BRICS-tagállamok Oroszországban rendezett csúcstalálkozóján hangsúlyozta, hogy nem cél a globális intézmények leváltása. Modi az olcsó olajért az oroszoknak, a csúcstechnológiáért az amerikaiaknak kénytelen gesztusokat tenni.
India miniszterelnöke, Narendra Modi kijelentette, hogy a BRICS-nek nem szabad a globális szervezetek alternatívájaként kiállnia, még akkor sem, ha az alapító tagok, mint Oroszország és Kína, megpróbálják bővíteni a csoportot, hogy aláássák az Egyesült Államok vezette globális rendet – jelentette a Bloomberg.
Óvatosnak kell lennünk, hogy erről a szervezetről ne olyan kép alakuljon ki, amely szerint megpróbálja leváltani a globális intézményeket – mondta Modi szerdán az oroszországi Kazanyban a BRICS-csúcstalálkozó zárt plenáris ülésén. A csoportnak inkább intézményi reformokkal lenne célszerű foglalkoznia, ilyen például az ENSZ Biztonsági Tanácsa – mondta.
Modi – gesztusok az oroszoknak, gesztusok Amerikának
Modi kénytelen kettős játékot játszani; gesztusokat tenni Oroszországnak – az olcsó olajért cserében –, valamint az Egyesült Államoknak is, amely hozzáférést biztosít a legmodernebb technológiához. Kína és India is a kapcsolatok normalizálásának útján halad a négyéves határzár után, Modi és Hszi Csin-ping kínai elnök hosszú évek mosolyszünete után szerdán tartotta első kétoldalú tárgyalását.
Oroszország ezen a héten ad otthont az első csúcstalálkozónak azóta, hogy a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport kilenctagúvá bővült az Egyesült Arab Emírségek, Irán, Egyiptom és Etiópia hozzáadásával. A szervezetbe felvételét kérte Törökország is, a csúcson jelen van Erdogan török elnök is. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette, hogy a nagyobb csoport egy „többpólusú világot” képvisel, amely jobban reprezentálja a nemzetközi közösséget.
Modi azt mondta, hogy a BRICS-országok fejlődésével „példát kell mutatniuk a világnak”, egyesülve a globális szervezetek reformjára irányuló felhívásokban.
Azt kell üzennünk a világnak, hogy a BRICS nem megosztó szervezet, hanem olyan, amely az emberiség érdekében dolgozik – tette hozzá.
A szervezet bővítésével kapcsolatban Modi jelezte, hogy az újonnan csatlakozni vágyókat inkább „partnerországként”, mintsem teljes jogú tagként látná szívesen.
Gáza miatt aggódnak, Ukrajnáról semmi
A BRICS-csúcstalálkozó kazanyi nyilatkozata külön is kiemelte aggodalmait a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban. (Az ukrajnai háborúról mindössze egyetlen semmitmondó mondatot tartalmaz a dokumentum.) A tagországok megismételték „súlyos aggodalmukat” a megszállt palesztin területen kialakult humanitárius válság miatt, arra hivatkozva, hogy az „izraeli katonai offenzíva” miatt fokozódott az erőszak a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Ez a nyilatkozat szerint a „polgári lakosság tömeges meggyilkolásához és megsebesítéséhez, kényszerű lakóhelyelhagyáshoz és a polgári infrastruktúra széles körű megsemmisítéséhez” vezetett.
[type] => post
[excerpt] => Az indiai miniszterelnök a BRICS-tagállamok Oroszországban rendezett csúcstalálkozóján hangsúlyozta, hogy nem cél a globális intézmények leváltása. Modi az olcsó olajért az oroszoknak, a csúcstechnológiáért az amerikaiaknak kénytelen gesztusokat t...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729853160
[modified] => 1729816771
)
[title] => Modi: a BRICS nem lehet a nyugati szervezetek alternatívája
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=130481&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 130481
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 130482
[image] => Array
(
[id] => 130482
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping.jpg
[original_lng] => 81654
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/modi-putyin-ping.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1729805971:12
[_thumbnail_id] => 130482
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1425
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508369940000
[_oembed_16292e043003ede5f1c59633668c9f8a] =>
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025