Az Európai Unió szankciókat tervez bevezetni Alina Kabajeva ellen, akiről sokáig azt pletykálták, hogy Vlagyimir Putyin barátnője, valamint Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje ellen – írja a Guardian.
Két forrás szerint az EU szankciókat javasolt Kabajeva volt olimpiai tornász ellen, akinek a szankciós listán való megjelenéséről először a Bloomberg számolt be. Kirill, a Kreml régóta szolgáló szövetségese, aki áldását adta az ukrajnai háborúra, szerepel a Guardian által is látott dokumentumtervezetben.
Kabajeva és Kirill egyike annak a több tucat embernek, akiket a tagállamok által megvitatott új listák alapján beutazási tilalom és vagyonbefagyasztás fenyegetne az EU-ban, csatlakozva a szankciós listán már szereplő több mint 1000 befolyásos oroszhoz. Az új neveket még jóvá kell hagynia az EU 27 tagállamának. A Bloomberg szerint a dokumentum szerint Kabajeva „Vlagyimir Putyin elnökkel szoros kapcsolatban áll”. Kabajeva 2004-ben aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztikában az olimpián, és a 2014-es szocsi téli olimpián is zászlóvivő volt. Hat évig volt parlamenti képviselő Putyin Egységes Oroszország pártjának soraiban, majd egy jelentős Kreml-barát médiacsoportot vezetett, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem rendelkezik tapasztalattal a médiamenedzsment terén.
2008-ban egy moszkvai újság azt állította, hogy Putyin titokban elvált feleségétől, Ljudmilától, és azt tervezte, hogy feleségül veszi a tornásznőt. A Kreml hevesen cáfolta a történetet, és az újság nem sokkal később bezárt. Putyinék 2013-ban, 30 év házasság után jelentették be különválásukat. A The Wall Street Journal a múlt hónapban arról számolt be, hogy az amerikai kormányzat elzárkózott a Kabajeva elleni szankcióktól, mert attól tartott, hogy Putyin ezt személyes támadásnak tekintené. A Fehér Ház határozottan cáfolta a hírt, hangsúlyozva, hogy senki sincs biztonságban a szankcióktól. Az USA és az EU már szankcionálta Putyin felnőtt gyermekeit, Marija Voroncovát és Katyerina Tyihonovát.
A korábban már szankcionált Kreml-szóvivő, Dmitrij Peszkov felesége, Tatyjana Navka a házassága miatt kerülne fel a listára, de az EU szerint azért is, mert résztulajdonosa az Oroszország által 2014-ben annektált Krím-félszigeten lévő ingatlanoknak. A 31 éves Nyikolaj Peszkov az EU szerint apja pénzét használja, míg a 24 éves Elizaveta Peszkova állítólag „jövedelmező pozíciókat szerzett és fényűző életmódot folytat apja kapcsolatainak köszönhetően”.
A listára várhatóan felkerül Marina Mordasova, Oroszország leggazdagabb emberének, Alekszej Mordasovnak a felesége is, mert állítólag ő is részesült férje vagyonából. Többségi részvényese a Szeversztalnak, Oroszország legnagyobb acélipari vállalatának, a világjárvány idején pedig megmentette a Tui-t, Európa legnagyobb utazásszervezőjét.
Az EU több tucat katonatisztet is célkeresztbe vett, akiket a Kijev melletti Bucsa városában civilek meggyilkolásával és megkínzásával vádolnak. A lista élén Azatbek Omurbekov, a 35. hadsereg 64. önálló gépesített lövészdandárának parancsnoka áll. Az EU szankciós listáján úgy szerepel, hogy „katonai egységének akcióit vezette, és elnevezték a „bucsai mészárosnak”, mivel közvetlenül felelős a gyilkosságokért, nemi erőszakokért és kínzásokért”.
Szintén szerepel a tervezetben az orosz nemzetvédelmi irányító központ vezetője, Mihail Mizincev, a Mariupol ostromáért felelős katonai parancsnok, aki állítólag több ezer ember halálát okozta. Néhány ukrán is szerepel a listán, nevezetesen olyan tisztviselők, akik az EU szerint a megszállt Herszon és Melitopol városokban együttműködnek az oroszokkal.
Forrás: hvg.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió szankciókat tervez bevezetni Alina Kabajeva ellen, akiről sokáig azt pletykálták, hogy Vlagyimir Putyin barátnője, valamint Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje ellen – írja a Guardian.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1651849500
[modified] => 1651861441
)
[title] => Kirill pátriárkát és Putyin állítólagos barátnőjét is szankciókkal sújtaná az EU
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48022&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48022
[uk] => 48204
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 48026
[image] => Array
(
[id] => 48026
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n.jpg
[original_lng] => 92768
[original_w] => 945
[original_h] => 945
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n-300x300.jpg
[width] => 300
[height] => 300
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n-768x768.jpg
[width] => 768
[height] => 768
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n.jpg
[width] => 945
[height] => 945
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n.jpg
[width] => 945
[height] => 945
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n.jpg
[width] => 945
[height] => 945
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/279534531-715526726143994-3409371041644927239-n.jpg
[width] => 945
[height] => 945
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652003726:8
[_thumbnail_id] => 48026
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4606
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] =>
‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024