Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken bejelentette: utasította kormányát, hogy vegye fel újra a kapcsolatot Lengyelországgal – számolt be a Belta fehérorosz hírügynökség.
A tájékoztatás szerint Lukasenka közölte: „Szükséges beszélni a lengyelekkel. Utasítottam a miniszterelnököt, hogy vegye fel velük a kapcsolatot.”
Minszk és Varsó között nagy a feszültség az ukrajnai háború miatti megosztottságukból fakadóan, mivel Lengyelország anyagilag és katonailag segíti Kijevet, míg Fehéroroszország Moszkva szövetségese.
A NATO-tag Lengyelország csütörtökön közölte, hogy „elrettentésként” mintegy tízezer katonát tervez telepíteni Fehéroroszországgal közös keleti határának védelmére.
Lukasenka szerint a lengyel kormány az október 15-i lengyelországi parlamenti választások előtt „a helyzet eszkalálására törekszik, hogy megmutassa, hadserege erős”.
A fehérorosz vezető valószínűtlennek tartotta, hogy a következő két hónapban olyan jelentős változások történnének Varsó álláspontjában, ami „számukra és számunkra is előnyös lenne”. „Sokat követelnek tőlünk (…), de mi ezt nem fogadhatjuk el, mert ellentétes volna az érdekeinkkel” – tette hozzá.
Bár azt is mondta, hogy „nyitott az együttműködésre”, Aljakszandr Lukasenka egyenesen azzal vádolta meg „az amerikaiakat, hogy felhasználják Lengyelországot az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt amúgy is jelentős feszültség növelésére a térségben”.
Lengyelország nemrégiben figyelmeztetett a Fehéroroszország felől érkező provokációk veszélyére és a Wagner orosz zsoldoscsoport jelentette lehetséges veszélyre, miután a biztonsági magáncég Fehéroroszországba települt.
Varsó azzal is vádolja Minszket és Moszkvát, hogy a térség destabilizálása érdekében újabb migránsáradatot szervez az Európai Unióba.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
A Fehéroroszországba telepítendő orosz nukleáris fegyverek jelentős része már az ország területén van – jelentette be a Fehéroroszország elnöke a magas rangú tisztekkel való találkozóján, számolt be az UNN a BelTa-ra hivatkozva.
Lukasenko kijelentette, hogy az orosz nukleáris fegyverek jelentős részét már behozták Fehéroroszország területére. Hozzátette, hogy nem a Wagner alakulat fogja őrizni, mert a fehéroroszoknak „van elég fiatal katonája, aki az oroszokkal együtt alkalmas őrizni ezt a létesítményt”. Lukasenko szerint a fegyverek karbantartását az oroszok fogják megoldani.
„A Wagner egyetlen atomfegyvert sem fog őrizni. Állandó védelem alatt van, hiszen az atomfegyverek egy részét (nem mondom meg, hányat) már behoztak Fehéroroszországba. Oroszok és fehéroroszok közösen őrzik. Oroszok végzik a karbantartást. Segítünk fenntartani ezeket a nukleáris fegyvereket” – mondta Lukasenko.
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök megerősítette a hírt, miszerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat vezetője kedden megérkezett Fehéroroszországba.
Lukasenko, akit a BelTa fehérorosz hírügynökség idézett, közölte, hogy biztosították azokat a biztonsági garanciákat, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök ígért a lázadás vezetőjének.
„Igen, valóban ma már Fehéroroszországban van (Prigozsin)” – mondta a fehérorosz vezető.
A Pul pervogo Telegram-csatorna szerint Lukasenko egyben felidézte a lázadás idején történteket, amikor felvette a kapcsolatot Prigozsinnal. „Az első fél órában káromkodással zajlott a beszélgetés. Kizárólag. A káromkodások száma tízszer több volt, mint rendes esetben. Persze bocsánatot kért, majd káromkodásokkal kezdte elmondani nekem, mi történt” – ismertette.
Lukasenko fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Wagner-csapatok által elfoglalt Rosztov-na-Donu városában nem esett bántódása senkinek.
Beszámolt arról is, hogy a telefonbeszélgetés során elmondta Prigozsinnak, hogy kész Moszkva védelmére kelni, mint 1941-ben.
„Egy dandár fel van készítve, hogy Moszkva alá induljon. És mint 1941-ben… megvédjük Moszkvát” – hangoztatta.
Hozzáfűzte, hogy figyelmeztette Prigozsint: „már félúton el fogják taposni, mint egy bolhát”.
Lukasenko közölte, hogy kezességet vállalt a telefonbeszélgetés során Prigozsin biztonságáért és erői áttelepítéséért.
A Wagner-csapatok fehéroroszországi átköltözése kapcsán Lukasenko arról beszélt, hogy egyetért védelmi minisztere helyzetértékelésével, miszerint „egy ilyen alakulat jól jönne a hadseregnek”.
Mint mondta, a Wagner-csoportnak egy elhagyatott katonai körletet ajánlott fel, ahol berendezkedhetnek.
Lukasenko szót ejtett a Fehéroroszország területére áthelyezendő orosz atomfegyverekről is. Mint mondta, ezek nagy részét már átszállították. Hangsúlyozta, hogy a fegyverek kezelését orosz katonák látják el, mivel saját csapatainak nincs ebben gyakorlata.
„A fegyverek őrzéséért személyes felelősséget elsősorban én viselek” – szögezte le a fehérorosz elnök. Egyben kijelentette, hogy a Wagner-erőknek semmilyen szerepük nem lesz ezen fegyverzet őrzésében.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Teljes harckészültséget rendelt el kedden a fehérorosz hadseregben Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök az oroszországi események miatt.
A Pul pervogo Telegram-csatorna szerint a fehérorosz elnök akkor közölte ezt, amikor tábornoki kinevezéseket adott át.
A BelTA állami hírügynökség jelentése szerint az elnök Oroszország stabilitási veszélyeiről is beszélt a tisztavató ünnepségen.
„Ha Oroszország összeomlik, mi is a romok alatt találjuk magukat, és mindnyájan meghalunk” – mondta a fehérorosz elnök.
Alekszandr Lukasenko elismerte, hogy minden érintett fél – saját magát is beleértve – alábecsülte a kiéleződő helyzet veszélyességét, abban bízva, hogy meg lehet oldani a konfliktust.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat vezetője „összeütközésbe került egymással”.
„Ebben az esetben nincsenek hősök” – mondta Lukasenko.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd