Alekszandar Vucsics szerb elnök úgy látja: Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a közelgő budapesti találkozójukon többek közt megvitathatnak egy új globális energiatérképet is, amelyben Európa többé nem játszik főszerepet.
A szerb elnök úgy nyilatkozott újságíróknak a csütörtök este bejelentett békecsúcsról, hogy ott sokkal többről lesz szó, mint az ukrajnai háborúról.
„Ennél sokkal többről van szó, és azt mondanám, hogy ez fogja meghatározni a világ jövőjét. Biztos vagyok benne, hogy más témákról is beszélni fognak, nemcsak Ukrajnáról, hanem a világ új energiatérképéről is – arról, hogy ezt miként osztják fel a két világhatalom között, figyelembe véve az erős Kínát is, mert őket nem lehet kihagyni a képletből” – fogalmazott a szerb elnök
Alekszandar Vucsics hozzátette azt is: „Nem tudom, mennyire fogják figyelembe venni Európát. Nem tudom, mennyire előnyös ez számunkra; mi Európa részét képezzük. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Európa megtarthatja vezető szerepét. A világ főbb szereplőinek tevékenységét elnézve nem hiszem, hogy ez fog történni.”
Nem véletlen a budapesti helyszín – tette hozzá
A szerb elnök – aki már Orbán Viktornak is gratulált a békecsúcshoz – arról is beszélt az újságírók előtt: az, hogy Budapestet választották az orosz és az amerikai elnök, Vlagyimir Putyin és Donald Trump közelgő találkozójának helyszínéül, nem véletlen, és nem fog mindenkinek tetszeni az EU-ban.
„Különösen örülök, hogy magyar barátainkat választották házigazdának. Nem vagyok biztos benne, hogy ez más európai központokban is olyan nagy örömet fog kiváltani, mint Belgrádban. De mit tehetünk? Biztos vagyok benne, hogy ezt a helyszínt nem véletlenül választották” – mondta Alekszandar Vucsics.
Végül azt is elárulta: jó eséllyel jövő hét hétfőn vagy szerdán találkozik Orbán Viktorral.
Készülnek a budapesti találkozóra
Mint írtuk, Donald Trump csütörtök este jelentette be, hogy két héten belül Budapesten találkoznak Vlagyimir Putyinnal.
A találkozó szervezése azóta már meg is kezdődött, Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt is elmondta, hogy mi lesz a várható menetrend a következő napokban. A kormányfő még tegnap beszélt telefonon Trumppal, és péntek délelőtt Putyinnal is egyeztetett a találkozóról.
[type] => post
[excerpt] => Alekszandar Vucsics szerb elnök úgy látja: Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a közelgő budapesti találkozójukon többek közt megvitathatnak egy új globális energiatérképet is, amelyben Európa többé nem játszik főszerepet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760795220
[modified] => 1760748713
)
[title] => „Ez fogja meghatározni a világ jövőjét” – Vucsics szerint Ukrajnánál is sokkal komolyabb dologról lehet szó a budapesti békecsúcson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=166020&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 166020
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 166021
[image] => Array
(
[id] => 166021
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics.png
[original_lng] => 893356
[original_w] => 1309
[original_h] => 814
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics-768x478.png
[width] => 768
[height] => 478
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics-1024x637.png
[width] => 1024
[height] => 637
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics.png
[width] => 1309
[height] => 814
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics.png
[width] => 1309
[height] => 814
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/vucsics.png
[width] => 1309
[height] => 814
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760737914:12
[_thumbnail_id] => 166021
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 939
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 452991931001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 269902
[1] => 1275742
[2] => 1276078
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Alekszandar Vucsics
[1] => budapesti csúcstalálkozó
[2] => gazdasági átalakulás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 153597
[content] =>
Alekszandar Vucsics szerb elnök szerdán részt vett egy regionális csúcstalálkozón az ukrajnai Odesszában, ami hivatali ideje 12 éve alatt az első látogatása az országban – jelentette az MTI.
Alekszandar Vucsics hivatala közleményben tudatta: a politikus egy napra Ukrajnába utazik, hogy részt vegyen az ukrán–délkelet-európai csúcstalálkozón a fekete-tengeri kikötővárosban, Odesszában. Az eseményre 12 délkelet-európai ország vezető politikusai hivatalosak.
Szerbia csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz, de Oroszország a belgrádi kormány hagyományos szláv és ortodox keresztény szövetségese. Oroszország emellett továbbra is a balkáni ország legnagyobb gázszállítója, és Szerbia egyetlen olajfinomítója a Gazprom és a Gazprom Neft többségi tulajdonában van.
Alekszandar Vucsics korábban legalább háromszor találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Belgrád emellett teljes egészében elismeri Ukrajnát – beleértve az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területeket is –, Kijev pedig elutasította Szerbia többségében albánok lakta korábbi déli tartománya, Koszovó 2008-as függetlenségének elismerését.
Május végén az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) azt állította, hogy Belgrád „hátba szúrta” Moszkvát, mert a szerb hadiipari gyártók lőszert és fegyvereket adtak el Ukrajnának közvetítőkön keresztül.
A balkáni ország 2006-os függetlenné válása óta az egyetlen szerb elnök, aki Ukrajnába látogatott, Borisz Tadics volt 2011-ben. Ukrajna előző elnöke, Petro Porosenko 2018-ban járt Szerbiában.
Alekszandar Vucsics szerb elnök bejelentette: Szerbia érdekelt abban, hogy otthont adjon az orosz és az amerikai vezetők, Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozójának.
Vucsics hangsúlyozta, hogy Szerbia mindkét katonai blokkon – a NATO-n és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén – kívül áll, és valóban független ország, amely teljes mértékben felkészült mindkét elnök biztonságának garantálására – írta meg a Magyar Nemzet.
Mivel látok néhány országot, akik felajánlják helyszínüket a Putyin–Trump-találkozóra, először szeretném hivatalosan kijelenteni, hogy Szerbia érdekelt abban, hogy az Oroszországi Föderáció és az Egyesült Államok elnökeinek találkozóhelyéül szolgáljon. Miért? Szerbia nemcsak formálisan áll kívül a katonai blokkokon, mint néhány ország, amely felajánlja vendéglátását, hanem lényegében mindkét blokkon kívül áll, valóban önálló és független ország – mondta Vucsics a Pink Televízió Nemzeti Híradójában.
A köztársasági elnök hozzátette, hogy Szerbia az az ország, ahol Trump elnök a legnagyobb támogatást élvezte egész Európában.
Nincs még egy olyan ország, amely összemérhető lenne Szerbiával a Trump elnök iránti támogatás mértékében. Nem vezetőkről beszélünk, akik voltak ilyenek és olyanok, hanem a nép egészének támogatásáról. Másrészt ez az az ország, ahol Putyin elnök továbbra is nagyon, nagyon népszerű. Így szerintem ez az a hely a Földön, amely mindkettőjüknek rendkívül megfelelne – tette hozzá Alekszandar Vucsics.
Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint a következő amerikai elnöknek olyan fegyverszünetet kell elérnie, amely véget vethet az orosz–ukrán háborúnak. A szerb vezető, aki mindkét hadviselő féllel kapcsolatban áll, úgy véli, ez lehet az egyetlen kiút, ugyanakkor a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése nem sok jóval kecsegtetett – közölte a Bloomberg.
Kössünk fegyverszünetet, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán majd lesz mód a hosszú távú béke elérésére – de tegyük meg ezt az első lépést minél hamarabb – nyilatkozta Alekszandar Vucsics a Bloombergnek adott interjújában.
Ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen megállapodás mind Vlagyimir Putyin, mind Volodimir Zelenszkij elnök számára nehezen elfogadható, mégis, szerinte a november 5-i amerikai választások győztesének ezt kell képviselnie.
Vucsics, aki korábban szoros kapcsolatokat ápolt Putyinnal, az orosz invázió óta csökkentette együttműködését Moszkvával. Bár Szerbia nem fogadta el az Oroszországot célzó nyugati szankciókat, segélyt nyújtott Kijevnek és elítélte a Kreml támadását.
A szerb vezető nemrég telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, amire az elmúlt két és fél évben nem volt példa. Vucsics ekkor felvetette a tűzszünet lehetőségét, de az orosz elnök – állítása szerint – nem mutatott érdeklődést a téma iránt.
A különleges katonai művelet minden célja, ahogy ő mondta, teljesülni fog – idézte Vucsics Putyin válaszát.
A két elnök megvitatta Szerbia jövőre lejáró, hároméves orosz gázszállítási megállapodását is. Bár az ország dolgozik energiaforrásainak diverzifikálásán, belátható időn belül továbbra is szüksége lesz az orosz gázra.
[type] => post
[excerpt] => Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint a következő amerikai elnöknek olyan fegyverszünetet kell elérnie, amely véget vethet az orosz–ukrán háborúnak. A szerb vezető, aki mindkét hadviselő féllel kapcsolatban áll.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730461800
[modified] => 1730462615
)
[title] => Vucsics: kössünk fegyverszünetet, amilyen gyorsan csak lehet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131118&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131118
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131119
[image] => Array
(
[id] => 131119
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575.jpg
[original_lng] => 193093
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/alakszandr-vucsics-orosz-ukran-haboru-ukrajna-szerbia-oroszorszag-712575.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1730455272:12
[_thumbnail_id] => 131119
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1539
[_oembed_b49b20f6ad0a765252d26fec05ad5a81] =>
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
Aleksandar Vucsics szerb elnök kijelentette, hogy az ukrajnai háborúnak két forgatókönyve van: a fegyverszünet vagy a Nyugat és Oroszország közötti közvetlen konfliktus. A B92 szerint ezt Markus Soeder bajor miniszterelnökkel folytatott belgrádi találkozóján mondta, kommentálva a nyugati csapatok valószínűsíthető ukrajnai bevonulását − írja az ukrán Unian hírügynökség.
A politikus azt jósolta, hogy az elkövetkező időszakban
lesz néhány változás a doktrínákban. Két forgatókönyv létezik. Vagy a Nyugat a közvetlen konfliktus felé halad Oroszországgal, vagy az Egyesült Államok és Kína segítségével valamiféle fegyverszünet jön létre, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentene a világ számára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Athénban megbeszélést folytatott Alekszandar Vucsics szerb elnökkel az Ukrajna és a balkáni országok közti csúcstalálkozó keretében.
A felek megállapították, hogy a területi integritás és szuverenitás kölcsönös támogatása fontos része az Ukrajna és Szerbia közötti partnerségnek – áll Zelenszkij hivatalának közleményében.
Vucsics elmondta, hogy jó és nyílt beszélgetést folytatott Zelenszkijjel a két ország előtt álló fontos kérdésekről – közölte a CNN.
Érintettük az ukrajnai, valamint a koszovói és metohijai eseményeket, és ismét rámutattam, hogy Szerbia tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, amit a konfliktus kezdete óta világosan és egyértelműen hangoztatunk – írta Vucsics az Instagramon közzétett bejegyzésében.