A Beregszászi kistérség első tanácsülése ünnepélyes keretek között, békésen zajlott. A helyhatósági választások eredménye alapján 34 képviselő jutott be a képviselői testületbe, s Beregszász és térsége polgármestere jelentős – közel háromnegyedes – szavazattöbbséggel ismét Babják Zoltán lett.
A tanácsülésen a bejutott pártok frakcióvezetői bejelentették megalakulásukat. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) által kötött koalíciós megállapodás értelmében a két magyar párt döntő többségű mandátummal rendelkezik a tanácsban.
Darcsi Karolina, a KMKSZ frakcióvezetője elmondta: „A mai nap folyamán megalakult a Beregszászi Kistérségi Tanács. Az ülés során bejelentettük a legnagyobb frakció, a KMKSZ-frakció megalakulását, valamint koalíciós megállapodást kötöttünk az UMDSZ-szel, így sikerült többségre szert tennünk a tanácsban.”
Tóth Győző, az UMDSZ frakcióvezetője kiemelte: „A két frakció koalícióra lépése sikeresen megtörtént, azt gondolom, hogy egy kényelmes többségben tudunk majd tovább dolgozni. Természetesen arra törekszünk, hogy a szavazóink, akik azt igénylik, hogy a két magyar szervezet együtt dolgozzon, megvalósítsuk és elmélyítsük ezt a jó munkakapcsolatot.”
A megjelent képviselők egyöntetűen megszavazták a jegyzőt, mely tisztséget továbbra is Tokár Ljudmilla tölti majd be, továbbá a három alpolgármestert: Orosz Géza első helyettes, valamint Lóga Nagyija és Vincze István személyében. A végrehajtó bizottság titkára továbbra is Bendik Veronika maradt.
Az ülésen személyesen részt vett Kárpátalja újonnan kinevezett kormányzója, Anatolij Poloszkov is, akinek első hivatalos munkalátogatása a Beregszászi Kistérségi Tanács alakuló ülésére vezetett. Poloszkov köszöntőjében kiemelte: Beregszász több száz éves hagyománnyal rendelkezik, amely turisztikai övezetként kiváló gazdasági potenciál. A várost és térségét többféle nemzetiség, vallások, politikai és társadalmi nézeteket valló közösségek határozzák meg, azonban mindezek évszázadok óta egységesen, békésen élnek együtt, ők a mintája a modern, fejlett egységes nemzeti közösségnek, mely a térség fejlődésének alapját kell képezze. A kormányzó kifejtette, hogy a turizmus és a sport fejlesztése, a határ menti infrastruktúra, valamint a gazdasági vonzerő kiépítése mentén kívánja folytatni a további együttműködést.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere az ülés kapcsán elmondta: „Azt gondolom, hogy fontos a konstruktív együttműködés a frakciókkal. Teljesen más munkákkal nézünk szembe, mint az öt évvel ezelőtti Beregszászban. Sokkal több munka és felmerülő kérdés lesz, de azt tapasztaltam a tanácsülést megelőző tárgyalások alkalmával, hogy közös együttműködésre hajlandó minden frakcióvezető. Az a fontos, hogy a frakciókon belül is hasonló véleményen legyenek a képviselők.” A kormányzó látogatása kapcsán a polgármester megjegyezte: „Roppant pozitívnak tartom, hogy Anatolij Poloszkov az első hivatalos látogatása során részt vett az alakuló ülésünkön. Bízom benne, hogy Beregszász érdekei érvényesülni tudnak megyei szinten is. Úgy tekintek erre a látogatásra, hogy ez egy start a pozitív együttműködéshez.”
A VIII. összehívású Ungvári Járási Tanács első alakuló ülésére december 8-án került sor.
Mint ismeretes, a közigazgatási reform során az Ungvári járás jelentősen kibővült: a korábbi Ungvári járáshoz csatolták a Perecsenyi és a Nagybereznai járást, a 120 ezer lakosú Ungvárt és a mintegy 9 ezres Csapot. Az így létrejött járás már 256 ezer lakost számlál, s csupán 13%-ot tesz ki a magyarság részaránya.
Kedden reggel a 42 tagú képviselő-testületből 40-en jelentek meg. Az ülést Olekszandr Belihel, a járási választási bizottság elnöke nyitotta meg, aki tájékoztatta a képviselőket a választási eredményekről. Az október 25-i önkormányzati választásokon az induló 10 pártból 8 jutott be: a Szluha Narodu 8 képviselővel, a Ridne Zakarpattya 7, a „KMKSZ” – UMP 6, a Batykivscsina 6, a Jevropejszka Szolidarniszty 5, a Za Majbutnye 4, az OPZZS 3, Andrij Baloga Csapata pedig 3 képviselővel van jelen a VIII. összehívású tanácsban. A KMKSZ listájáról Bátori József, Kántor József, Bak Éva, Roják Mária, Mackó István és Braun László került be az Ungvári Járási Tanácsba.
Ezt követően a képviselők letették az esküt és átvették az igazolványukat, majd megalakult az ideiglenes elnökség. Az ülést ezután Jurij Frincko vezette, aki ismertette a következő plenáris ülés napirendi pontjait és javasolta, hogy a számlálóbizottság megalakulása után tartsanak szünetet a tanács munkájában.
A KMKSZ-frakció
Az ülés végén Bátori József, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője elmondta, hogy az első plenáris ülést követően a frakcióvezetők és a meghatalmazott képviselők tartottak egy megbeszélést, amelyen megvitatták a legközelebbi a következő tanácsülés dátumát, időpontját, valamint az állandó képviselői bizottságoknak a számát, a jogköreik kibővítését.
– Elhangzott olyan javaslat is, hogy legyen határon átnyúló kapcsolatokkal foglalkozó bizottság, valamint az oktatási bizottság hatáskörébe tartozzanak a nemzeti kisebbségeket érintő kérdések is. A bizottságok elnevezésének a módosítása és a hatásköreik bővítése folyamatban van. Csütörtökön újra összeül ez az egyeztető tanács, s akkor fogunk dönteni az elnök és az alelnök választásának időpontjáról, valamint meg fogjuk vitatni az állandó bizottságok jogkörét, összetételét. Előzetesen beszéltünk arról, hogy a KMKSZ-frakció tagjai közül ki melyik bizottságban tudna a leghatékonyabban tevékenykedni – értelemszerűen végzettség és szakmai tapasztalat szerint. Mi együtt vagyunk, és szeretnénk a szűkebb vagy tágabb pátriánkat, az Ungvári járást szociálisan fejleszteni.
December 8-án került sor a VIII. összehívású Beregszászi Járási Tanács első, alakuló ülésére.
A választások eredménye alapján a 42 fős testületbe 6 párt képviselői jutottak be: a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt 15 mandátumot, a Ridne Zakarpattya 10-et, a Nép Szolgája pártnak 7, Andrij Baloga Csapatának 4, míg a Jövőért és az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártnak 3-3 mandátumot sikerült szerezni.
A tanácsülésen 39 képviselő jelent meg, akik a képviselői eskü letételét követően titkos szavazáson döntöttek a tanács elnökének személyéről. A jelenlévő képviselők 31 szavazattal Rezes Károlyt, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt képviselőjét választották a Beregszászi Járási Tanács elnökévé. A Ridne Zakarpattya elnökjelöltje, Vitalij Ljubka 8 szavazatot kapott.
Sin József, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt frakcióvezetője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke újságírónknak Rezes Károly elnökké választásáról szólva elmondta: „Örülök, hogy sikerült ezt végigvinni. A KMKSZ a legnagyobb frakcióval van jelen a Beregszászi Járási Tanácsban, ennek megfelelően „logikus”, hogy az elnöki posztot mi szereztük meg.”
Sin József a kihívások kapcsán megemlítette, hogy a megalakult új Beregszászi járáshoz már hozzátartoznak az egykori Nagyszőlősi járás is, valamint a Beregkövesdi (Кам’янське) kistérség községei, amely így egy 200 ezer főt számláló járást jelent. „A helyzet nem túl fényes, hiszen a járások hatáskörét valójában még nem határozták meg, ezért kicsit aggódunk is, hogy ilyen körülmények között a jogi keretek ismeretének hiányában hogyan lehet dolgozni” – fogalmazott a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt frakcióvezetője, hozzátéve: „Nálunk gyakran előfordulnak problémás helyzetek; kezelni kell a járvány okozta problémákat és a költségvetési kiesések elmaradását, valamint egyúttal biztosítani az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatásügy minden egyes kérdésének a megoldását, s azt, hogy az emberek ne érezzék úgy, hogy el vagyunk vágva a világtól.”
Rezes Károly lapunknak aláhúzta: a járási tanács kompetenciája ugyan nincs még meghatározva, az azonban biztos, hogy a kommunális épületeket, intézményeket a közeljövőben át kell adják a kistérségeknek, illetve bonyolult munka lesz a korábbi Beregszászi és Nagyszőlősi járások egyesítése is.
„A „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt 15 képviselővel a legnagyobb frakciót alkotja a járási tanácsban. A többi politikai párt – a Nép Szolgája, A Jövőért, Andrij Baloga Csapata – szintén támogat minket, emellett az UMDP is természetesen benne van a koalícióban. […] Nem szeretném, hogy nálunk legyen ellenzék és olyan csoport, aki diktál. Egyelőre a Ridne Zakarpattya nincs még igazán a csapatunkban, de mivel olyan kérdéseket fogunk megoldani, amelyek nagyon fontosak a nagyszőlősi járási választóknak is – és többségük ott lakik –, én maximálisan megteszek mindent, hogy közöttünk a munkakérdésekben semmilyen politikai konfrontáció ne legyen” – tette hozzá Rezes Károly.
November 27-én, pénteken tartotta első plenáris ülését a Csapi Kistérségi Tanács, amely 6 korábbi tanácsot és 8 települést – Csap, Tiszasalamon, Tiszaásvány, Tiszaújfalu, Cservona, Eszeny, Szalóka, Petrivka – egyesít.
Az ülésen elhangzott, hogy a kistérség területén október 25-én sikeresen lezajlottak a helyhatósági választások, amelyek hivatalos eredményei szerepelnek a Központi Választási Bizottság honlapján. A 26 fős csapi testületbe a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt („KMKSZ”– UMP) színeiben 6 képviselőt delegáltak a lakosok, azaz a 11 609 szavazópolgárral rendelkező kistérségben az urnákhoz járulók közül 1 182-en (23%) adták le voksukat a KMKSZ jelöltjeire. Ezenkívül a Za Majbutnye (A Jövőért) párt listáján mandátumhoz jutott képviselők száma 4, a Szluga Narodu (Nép Szolgája) – 3, Komanda Andrija Balohi (Andrij Baloga Csapata) – 3, Ridne Zakarpattya (Szülőföldem Kárpátalja) – 3, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt 3, a Szila i Cseszty (Erő és Becsület) – 2, Oppozicijna Platforma – Za Zsittya (Ellenzéki Platform – Az Életért) színeiben 2 képviselő került be.
Ezt követően felolvasták a tanácsba bekerült képviselők neveit, akik letették az esküt és átvették képviselői igazolványukat.
Majd Valerij Szamardak, a Csapi Kistérségi Tanács polgármestere, aki 1 700 szavazatot (32,97%) szerzett, letette a hivatali esküt. Ígéretet tett arra, hogy az Ukrajna Alkotmányában meghatározott törvényeknek megfelelően fogja képviselni a kistérséghez tartozó települések lakosságát a döntéshozó szervben. Majd a Himnusz elhangzásával bezártnak nyilvánították a VIII. összehívású tanács első plenáris ülését, és december 10-re tűzték ki a II. plenáris ülést.
Az emlékfotók készítését követően Balogh Oszkárt, a KMKSZ frakcióvezetőjét kértük, hogy röviden foglalja össze a történteket.
– A Csapi kistérségben a mai napon megalakult a tanács. Csap városon kívül 7 település tartozik ide, és szerencsére minden faluból vannak képviselők az új testületben – jegyezte meg és elmondta: a mai ülésen gyakorlatilag nem történt semmi azonkívül, hogy be lettek iktatva a képviselők, illetve a polgármester.
– A polgármester nem egyeztetett senkivel ezekben a kérdésekben, sőt, semmilyen kérdésben nem egyeztetett a képviselő-testülettel, úgyhogy várjuk a javaslatokat és dolgozunk azon, hogy minden úgy alakuljon, ahogy a többség szeretné.
A terveket illetően kifejtette:
– Egyértelmű, hogy ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek Csapnak a helyzetéből adódnak. Itt vagyunk a határ mellett, a bevételünk, a költségvetésünk pozitív, ahogyan az előző években is volt. Ebből kifolyólag remélem, hogy azokat fejlesztéseket, amelyeket elképzeltünk, meg tudjuk valósítani a következő 5 évben – szögezte le Balogh Oszkár.
Palkó Katalin saját települése szempontjából latolgatta a kistérségi tanács, illetve Tiszasalamon lehetőségeit.
– Bízom benne, hogy a Csapi Kistérségi Tanács jól fog működni a lakosság érdekében, és azt várom, hogy Tiszasalamon megkülönböztetett figyelmet kap majd. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a kistérségi képviselőtanácsnak a munkáját ebben az ügyben.
A KMKSZ-frakció
A képviselő asszony úgyszintén elmondta:
– Nagyon örülök és megtiszteltetésnek veszem, hogy ennek a képviselő-testületnek lehetek a tagja. A KMKSZ színeiben kerültem be, és ezúttal is szeretném megköszönni mindenkinek, aki engem, minket a szavazatával támogatott. Bízom benne, hogy alapvetően jól fogunk együttműködni a magyarság megtartása, a fiatalok itthon maradása és a falu fejlesztése érdekében. Úgy gondolom, hogy ez jól fog sikerülni.
Ferkó Béla elsősorban Tiszaújfalu problémáit tartva szem előtt a következőket nyilatkozta:
– Az irányelvünk megvan, a céljaink meg vannak. Hogy most valójában mi fog megvalósulni ebből, azt az elkövetkező időszak fogja megmutatni. Nagyon sok minden hiányzik Tiszaújfalun, gyakorlatilag semmi sincs a településen és ezeket szeretnénk mielőbb pótolni. Nincs közvilágítás, az utak tragikus állapotban vannak, a temetőt rendezni kell, szóval minden katasztrofális. Azt remélem, hogy vállvetve a KMKSZ-szel és a frakcióval megtaláljuk a módját annak, hogy ezeket a hiányosságokat orvosoljuk.
A zágrábi parlament csütörtök éjjel beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette új, jobbközép horvát kormányt – írta a helyi sajtó. A kabinetet a horvát törvényhozás 151 képviselőjéből 76 támogatta.
Plenkovic a parlamenti ülés elején megtartott beszédében azt ígérte: a versenyképesség és az életszínvonal növelésére helyezik a hangsúlyt, csökkentik az adókat, emelik a fizetéseket és a nyugdíjakat, új munkahelyeket teremtenek, megfelezik az állami tisztségviselők számát és beindítják a gazdasági növekedést.
Ami a külpolitikát illeti, stratégiai célként jelölte meg a csatlakozást a schengeni övezethez, az euró bevezetését, valamint Horvátország nemzeti szuverenitásának és befolyásának növelését Európában és a világban.
Az új kabinetnek a miniszterelnök mellett négy miniszterelnök-helyettese is lesz Davor Bozinovic belügyminiszter, Zdravko Maric pénzügyminiszter, Tomo Medved veteránügyi miniszter – mindhárman régi-új tárcavezetők – és Boris Milosevic szerb kisebbségi képviselő, a Független Szerb Demokratikus Párt (SDSS) tagja, emberi jogokkal foglalkozó tárca nélküli miniszter személyében.
Négy tárcát összevontak, így a zágrábi kormánynak húsz helyett tizenhat minisztériuma lesz: a jobbközép Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) tizenöt minisztere lesz, a nemzeti kisebbségeknek pedig egy. A tárcavezetők között négy nő is helyet kapott, a legtöbb miniszter az előző kormányban is betöltötte ezt a tisztséget. A jelöltek nevét hétfőn hozta nyilvánosságra a régi-új kormányfő. Ivan Malenica korábbi közigazgatási miniszter, aki az egyesített közigazgatási és igazságügyi tárcát vezeti majd, később teszi le az esküjét, mert nemrég kiderült, hogy koronavírussal fertőződött meg.
Előzmények
A július 5-i előre hozott választáson a HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 66, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen a Haza Mozgalom végzett 16 mandátummal. Átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt és 8 mandátumhoz jutott a jobboldali Híd Függetlenek Listája (Most), s meglepetésre bekerült 7 mandátummal a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség. Három parlamenti helyre számíthat a Párt Névvel és Vezetéknévvel (Stranka imenom i prezimenom) elnevezésű balközép pártszövetség, egy-egy helyre pedig a HNS és Radimir Cacic Reformisták nevű pártja. A nemzeti kisebbségeknek garantált 8 képviselői hely közül 3-at a szerb, egyet-egyet a magyar, az olasz, valamint a cseh és szlovák képviselő tölt be, az összes többi nemzetiséget pedig 2-en képviselik az új összetételű parlamentben. A kormányt támogatja a HNS, a Reformisták és a 8 kisebbségi képviselő.
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024