Az oroszok mindent megtesznek, hogy megakadályozzák Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor találkozóját – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Zelenszkij és Mark Rutte NATO-főtitkár közös kijevi sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „A háború befejezésének kérdését a vezetők szintjén kell megoldani. De most azt látjuk, hogy az oroszok mindent megtesznek a találkozó megakadályozása érdekében.” Mint megjegyezte, Ukrajna – Oroszországgal ellentétben – nem fél semmilyen vezetőkkel való találkozótól. „Készen állunk a produktív, maximális munkára. Reméljük, hogy partnereink segítenek biztosítani az orosz fél legalább minimálisan produktív álláspontját” – tette hozzá.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az oroszokat diplomáciai együttműködésre kell kényszeríteni. „Igazán erős szankciókra van szükség, ha nem egyeznek bele a háború diplomáciai megoldásába, ha nem akarják befejezni a háborút. Nagyon számítunk a partnerek erős csomagjaira” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij.
Franciaország ellenállása miatt a NATO-tagállamok egyelőre nem tudnak egyezségre jutni arról, hogy a védelmi szervezet megnyissa első távol-keleti hídfőállását.
A jövő heti vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt a vita élesen megmutatja az észak-atlanti védelmi szervezeten belüli repedéseket.
A NATO berkeiben hónapok óta tart az egyezkedés arról, hogy a nyugati katonai szervezet Ázsiában is megjelenjen, Japánban egy összekötő irodát nyisson. A vilniusi csúcson terveztek ezzel kapcsolatban bejelentést tenni, de ez a franciák vétója miatt várhatóan elmarad.
Párizs véleménye szerint ez a lépés olyan geopolitikai váltás lenne a szövetség életében, amelyre eredeti ambíciói és fókusza nem terjed ki – úgy értelmezik a NATO Alapokmányát, hogy az az észak-atlanti térség államainak védelmi szövetsége, így annak hatálya erre a régióra terjed ki. „Elvi okokból ezt nem támogathatjuk. Ami az irodanyitást illeti, maguk a japán hatóságok is jelezték, hogy nem lelkesednek a tervért” – közölte pénteken az Elysée Palota.
A távol-keleti megjelenés ötletét részben az motiválta, hogy az elmúlt években Kína az ázsiai térségben nyílt expanziós lépéseket tett, fenyegeti Tajvan biztonságát, és más régiós államok területi integritását és megsérti járőrhajóival, hadgyakorlatai során kilőtt rakétáival.
A kínai külügyminisztérium szóvivője még júniusban jelezte: a NATO keleti megjelenése beavatkozást jelentene a térség belső ügyeibe, illetve a védelmi szövetségek konfrontációját erőltetné.
Emmanuel Macron évek óta azt az álláspontot képviseli, hogy a Nyugat kapcsolata Kínával nem katonai jellegű, a NATO a saját államainak területi védelmére jött létre, azokat pedig Kína nem fenyegeti.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azonban idén többször vont párhuzamot az orosz ukrajnai beavatkozása és a Kína Tajvan elleni fenyegetése között. „Ami ma megtörtént Európában, holnap megtörténhet Ázsiában” – fogalmazott, figyelmeztetve arra, hogy a NATO-nak nem szabad még egyszer azt a hibát elkövetnie, mint amit néhány évvel ezelőtt tett Oroszország valós szándékainak megítélését illetően.
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj