Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6ODA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2MDc3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 65568 [content] =>Ukrajnára még néhány nehéz hónapot kell kibírniuk az oroszok elleni háborúban, mert ezt követően az ellenség kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni – jelentette ki kedden Vadim Deniszenko, a belügyminiszter tanácsadója egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy szerinte kicsit korai még a háború végéről beszélni. „Elvileg jelenleg nincs tárgyalási modell, mert az oroszok úgy vélik, hogy a mozgósítás és egyes „terveik” segítségével meg tudják majd változtatni a háború menetét, ezért úgy gondolják, hogy túl korai tárgyalóasztalhoz ülni. Ezért úgy vélem, hogy még nagyon nehéz hónapok várnak ránk, de utána az oroszok egyszerűen kénytelenek lesznek tárgyalóasztalhoz ülni” – jósolta Vadim Deniszenko.
Mint hírportálunk október 29-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszki elnök az amerikai Yale Egyetem hallgatóinak és oktatóinak tartott online előadásában kijelentette, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások felé vezető első lépés az, hogy Moszkva kivonja a megszálló csapatokat az ukrán területekről.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnára még néhány nehéz hónapot kell kibírniuk az oroszok elleni háborúban, mert ezt követően az ellenség kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni – jelentette ki kedden Vadim Deniszenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1671544020 [modified] => 1671535934 ) [title] => Az ukránoknak már csak néhány nehéz hónapot kell kibírniuk, és az oroszok tárgyalóasztalhoz ülnek – Belügyminisztérium [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65568&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65568 [uk] => 65578 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 65569 [image] => Array ( [id] => 65569 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [original_lng] => 28923 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/denisenko-foto-investigator-22-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1671534084:8 [_thumbnail_id] => 65569 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1597 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1675452315 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678132538 [_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1691597710 [_oembed_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] =>Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023[_oembed_time_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] => 1691597710 [_oembed_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] =>Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
— Klaus Iohannis (@KlausIohannis) August 2, 2023[_oembed_time_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] => 1695478305 [_oembed_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] =>Prawo i Sprawiedliwość będzie broniło każdego skrawka Polski! ??#BezpiecznaPolska pic.twitter.com/tV12dAUXji
— Prawo i Sprawiedliwość (@pisorgpl) September 17, 2023[_oembed_time_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] => 1704468744 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) December 29, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705315559 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706793675 [_oembed_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] => [_oembed_time_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] => 1713078058 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1726756261 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1726756261 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1726756261 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 34147 [1] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => orosz támadás [1] => tárgyalások ) ) [1] => Array ( [id] => 65449 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Kijev több új javaslatot is készít Ukrajna nevében arra vonatkozóan, hogy miként erősíthető meg Európa pozíciója a nemzetközi színtéren – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szombat esti videoüzenetében, számolt be vasárnap a korrespondent.net hírportál.
A tudósítás szerint az elnök elmondta, hogy Ukrajna a közeljövőben fontos nemzetközi események résztvevője lesz. „Olyan politikai eseményekre készülünk, amelyekben nemcsak a hagyományos politikailag motivált közönség, hanem a világ minden olyan embere is részt vesz, aki becsüli a világot, és kész támogatni az orosz terror elleni védekezésünket. Ezt mindenki látni fogja” – hangsúlyozta.
Az államfő azt is bejelentette, hogy hétfőn találkoznak Észak-Európa vezetői: Nagy-Britannia, Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország, Izland, Hollandia, Svédország, Norvégia. „Ők különösen fontos barátaink, fontos partnereink és védelmünk hatékony segítői. Ezért több új javaslatot is készítünk Ukrajna nevében, hogy miként erősítsük meg mindannyiunknak, Európa összes országának a pozícióit” – emelte ki Volodimir Zelenszkij.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post [excerpt] => Kijev több új javaslatot is készít Ukrajna nevében arra vonatkozóan, hogy miként erősíthető meg Európa pozíciója a nemzetközi színtéren – jelentette be Volodimir Zelenszkij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1671356580 [modified] => 1671354892 ) [title] => Zelenszkij: Ukrajna a közeljövőben fontos nemzetközi eseményekre készül [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65449&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65449 [uk] => 65469 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 65450 [image] => Array ( [id] => 65450 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [original_lng] => 65544 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-21.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1671380812:2 [_thumbnail_id] => 65450 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1546 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] =>[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1681475888 [_oembed_4791db0221089c9252c30bbcff73edeb] =>I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023[_oembed_time_4791db0221089c9252c30bbcff73edeb] => 1683646335 [_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] =>Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 6, 2023
We must return and will return all our people from ?? captivity!
Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1694262410 [_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] =>I had a focused call with @EmmanuelMacron.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703012717 [_oembed_ac45d472fc5634c492448e769e83a63e] =>Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2[_oembed_time_ac45d472fc5634c492448e769e83a63e] => 1703012717 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>This is a victory for Ukraine. A victory for all of Europe. A victory that motivates, inspires, and strengthens. https://t.co/zk44CeL5Ui
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1704962554 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 6077 [1] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => tárgyalások [1] => Volodimir Zelenszkij ) ) [2] => Array ( [id] => 64971 [content] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKVAz oroszok továbbra is csapásokat mérnek Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, arra számítva, hogy tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik, de ez a tervük meghiúsul, mert az ukránok kitartanak és győzni fognak – jelentette ki Olekszij Reznyikov védelmi miniszter vasárnap esti sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Reznyikov azt mondta: „az oroszok nem tudnak előnyt szerezni a csatatéren, ezért a civil lakosság ellen harcolnak. Céljuk, hogy a téli időszakban sötétségbe, hidegbe taszítsanak minket, hogy megadjuk magunkat, elcsüggedjünk, hogy felhagyjunk a rend fenntartásával, és elveszítsük a stabilitásunkat. És akkor az elgondolásuk szerint esetleg tárgyalni akarunk.”
A védelmi miniszter megjegyezte, hogy a megszállók terve meghiúsul, mert csökkennek az ellenség erőforrásai, különösen a rakétaerőforrások. „Ezért stabilaknak kell lennünk, és biztosan győzni fogunk. Meg kell tanulnunk takarékoskodni, különösen ebben a két fő hónapban, ami ránk vár, és meg kell tanulnunk túlélni. Túl fogjuk élni, ez biztos” – hangsúlyozta Olekszij Reznyikov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az oroszok továbbra is csapásokat mérnek Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, arra számítva, hogy tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik, de ez a tervük meghiúsul, mert az ukránok kitartanak és győzni fognak – jelentette ki Olekszij Reznyikov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1670841840 [modified] => 1670841136 ) [title] => Az energetikai rendszerre mért csapásokkal az oroszok nem tudják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Ukrajnát – Reznyikov [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64971&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64971 [uk] => 64997 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 64972 [image] => Array ( [id] => 64972 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [original_lng] => 22891 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/reznyikov-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1670849446:8 [_thumbnail_id] => 64972 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1743 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e83c9490ca4b833cb4132c2c123a252e] =>[_oembed_time_e83c9490ca4b833cb4132c2c123a252e] => 1672166777 [_oembed_f665198da9e786ddb67a2c22cc30df5c] =>Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) December 22, 2022
Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks.
?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q[_oembed_time_f665198da9e786ddb67a2c22cc30df5c] => 1673358731 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 31 December 2022
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) December 31, 2022
Find out more about the UK government's response: https://t.co/R3VzwufDTv
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/xToxZQXVvg[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674325661 [_oembed_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] => 1676812782 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers.
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) February 9, 2023
Lithuania became the first country who sent us these MANPADS.
So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…?
????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678008588 [_oembed_c511c50708f1753d7b31b30ce07b0344] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_c511c50708f1753d7b31b30ce07b0344] => 1682488526 [_oembed_479bf9a4f394aa46c3d13d55bebd56f8] =>Excellent discussion with NATO Secretary General @jensstoltenberg
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) April 21, 2023
I expressed my gratitude to him for coordinating the Alliance's assistance to Ukraine.
On the eve of the Vilnius summit, a number of concrete projects were discussed.
I’m happy to have a green light for our close… pic.twitter.com/jcmndb8FOo[_oembed_time_479bf9a4f394aa46c3d13d55bebd56f8] => 1685815653 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>The Minister of Defense of Ukraine Oleksii Reznikov has appealed to Australia with a request to supply the Ukrainian Army with Hawkei armored vehicleshttps://t.co/7ZkIkMZSsQ#Ukraine #UkraineRussiaWar #Australia #Hawkei #Aid pic.twitter.com/m8eZMb4Hpa
— Militarnyi (@militarnyi_en) May 29, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1706010257 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706375000 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1727370388 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1727370388 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1727370389 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 151046 [1] => 17440 [2] => 150010 [3] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => energetikai rendszer [1] => Olekszij Reznyikov [2] => orosz csapások [3] => tárgyalások ) ) [3] => Array ( [id] => 64444 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Jelenleg nem „gyümölcsöző megközelítés” tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezért Joe Biden amerikai elnöknek nincs is ilyen terve – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Reuters szerint.
Biden pár napja azt nyilatkozta, hogy nyitott lenne egy tárgyalásra az orosz elnökkel, amennyiben a feltételek adottak, de a feltételek nem adottak.
„Olyan ponton vagyunk, ahol a tárgyalások nem gyümölcsöző megközelítési irány lennének” – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági testületének szóvivője.
Joe Biden korábban arról nyilatkozott, hogy Ukrajna bevonása nélkül semmilyen tárgyalás nem lesz az oroszokkal Ukrajna sorsáról. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban pedig többször is arról nyilatkozott, hogy bármi is lesz, nem fog tárgyalni Oroszországgal, amíg Vlagyimir Putyin az elnök.
A Kreml ugyanakkor többször is jelezte, hogy szívesen tárgyalnának, több nyugati vezető viszont úgy gondolja, egy fegyverszünettel, békével az orosz elnök csak időt akarna nyerni ahhoz, hogy jobban felkészülve, ismét támadást indítson Ukrajna ellen.
[type] => post [excerpt] => Jelenleg nem „gyümölcsöző megközelítés” tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezért Joe Biden amerikai elnöknek nincs is ilyen terve – mondta John Kirby. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1670150160 [modified] => 1670107114 ) [title] => Szó sem lehet arról, hogy Putyinnal tárgyaljunk – pontosított Biden embere [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64444&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64444 [uk] => 64484 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 64446 [image] => Array ( [id] => 64446 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498.jpg [original_lng] => 135424 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/john-kirby-570498.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1670166587:2 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1488 [_thumbnail_id] => 64446 [translation_required] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674761415 [_oembed_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] => 1675191344 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Exclusive from @NBCNews: Biden considering Europe trip around Ukraine invasion 1-year anniversary next month, sources tell @carolelee, @ckubeNBC & me
— Josh Lederman (@JoshNBCNews) January 26, 2023[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678215093 [_oembed_ad63836a31a948d41590aeab734ef9ab] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_ad63836a31a948d41590aeab734ef9ab] => 1678215093 [_oembed_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] =>Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
— Aaron Rupar (@atrupar) February 26, 2023[_oembed_time_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] => 1682000703 [_oembed_1798c46dc12b7bec23e8f14776588f87] =>Welcome, @POTUS. pic.twitter.com/KxdIjfEjSi
— Rishi Sunak (@RishiSunak) April 11, 2023[_oembed_time_1798c46dc12b7bec23e8f14776588f87] => 1682000704 [_oembed_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] =>Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
— TRT World Now (@TRTWorldNow) April 6, 2023[_oembed_time_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] => 1695328296 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
— Kevin McCarthy (@SpeakerMcCarthy) September 12, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705245984 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706447015 [_oembed_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] => 1712945195 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 4597 [1] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Joe Biden [1] => tárgyalások ) ) [4] => Array ( [id] => 64235 [content] =>Trump demands Biden to issue apology over 'blasphemous' Trans Visibility Day on Easter Sunday: 'Appalling' https://t.co/C65ENy4fwR
— Fox News (@FoxNews) March 30, 2024Oroszországgal a mai világban nem érdemes tárgyalni és szóba állni, az orosz államot meg kell szüntetni a jelenlegi határai között, és fel kell szabadítani a gyarmatait – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Kijevi Biztonságpolitikai Fórumon, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danilov emlékeztetett arra, hogy Ukrajna megmutatta az egész világnak, hogy nem kell félni azoktól, akik 30 évig, az utolsó 20 pedig aktív fázisban riogatták a világot állítólagos hatalmukkal, és azzal, hogy számolni kell velük. „Egyszerűen meg kell semmisíteni őket, hogy megszűnjenek országként létezni azokon határokon belül, ahol ma vannak. Ma Oroszország azon kevés országok egyike, amelyeknek gyarmatai vannak a saját területén, nagyszámú népet, nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat elpusztították. Ők csak barbárok. És amikor azt mondják, hogy egy asztalhoz kellene ülnünk ezekkel a barbárokkal, és beszélnünk kell valamiről, ezt a mi népünkhöz méltatlannak tartom” – fogalmazott sarkosan.
Az RNBO titkára azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajnának semmi köze Oroszországhoz. „Ti Moszkóvia vagytok, amely a saját területén volt, tolvajok vagytok, akik folyton ellopták valakinek a történelmét, állandóan követeltek valamit, de méltatlanok vagytok arra, hogy a világon bárki is szóba álljon veletek.” Azt is kijelentette, hogy hasonlóság van Vlagyimir Putyin orosz elnök és Adolf Hitler, a náci Németország diktátora között. „Általában úgy gondolom, hogy Putyin és Hitler sziámi ikrek, csak az egyikük valamivel később született” – vonta le a következtetését Olekszij Danilov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszországgal a mai világban nem érdemes tárgyalni és szóba állni, az orosz államot meg kell szüntetni a jelenlegi határai között, és fel kell szabadítani a gyarmatait – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1669913400 [modified] => 1669910507 ) [title] => Oroszországgal nem érdemes tárgyalni, de meg kell szüntetni a jelenlegi határai között – Danilov [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64235&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64235 [uk] => 64249 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 64236 [image] => Array ( [id] => 64236 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [original_lng] => 27885 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1669905721:3 [_thumbnail_id] => 64236 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1367 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674216131 [_oembed_9c7d677a54c06ee2f850410559bf6846] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_9c7d677a54c06ee2f850410559bf6846] => 1678626680 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
— Oleksiy Danilov (@OleksiyDanilov) March 2, 2023[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678626680 [_oembed_54ec8fabd69785fae8b8c26501de967e] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_54ec8fabd69785fae8b8c26501de967e] => 1688145424 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф.
— Oleksiy Danilov (@OleksiyDanilov) June 24, 2023
Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1705651990 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1707334470 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1726941932 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1726941932 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1726941932 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 10324 [1] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Olekszij Danilov [1] => tárgyalások ) ) [5] => Array ( [id] => 62623 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Volodimir Zelenszkij elnök egyértelműen felvázolta az Oroszországgal való tárgyalások feltételeit, és Ukrajna akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha azok teljesülnek – jelentette ki David Arahamija, a Nép szolgája párt parlamenti frakcióvezetője, a Parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja a Telegramon.
„Volodimir Zelenszkij elnökünk egyértelműen megnevezte, milyen feltételek mellett lehet bármiről is beszélni Oroszországgal. Ez a területi integritás helyreállítása, a károk megtérítése, minden háborús bűnös megbüntetése, működő garanciák arra, hogy ez többé ne fordulhasson elő” – hangsúlyozta Arahamija.
Emlékeztetett arra, hogy Herszon felszabadítása előtt sok beszélgetés volt az Oroszorszáfgi Föderációval való tárgyalásokról. A médiában megjelent egyes publikációk szkeptikus jellegűek voltak.
„Biztos vagyok benne, hogy a délen elért sikerek után ezeknek már nincs jelentősége” – jegyezte meg a parlamenti képviselő.
Arahamija hangsúlyozta, hogy Kijev álláspontja változatlan: „Ukrajna akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha feltételei megvalósulnak”.
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök egyértelműen felvázolta az Oroszországgal való tárgyalások feltételeit, és Ukrajna akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha azok teljesülnek – jelentette ki David Arahamija. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1668433560 [modified] => 1668430174 ) [title] => Arahamija megnevezte az Oroszországgal való tárgyalások feltételeit [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62623&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 62623 [uk] => 62508 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 62509 [image] => Array ( [id] => 62509 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp [original_lng] => 64608 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1668422974:12 [_thumbnail_id] => 62509 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1621 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674498532 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678461655 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703505119 [_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] => 1715079813 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 699 [1] => 7689 [2] => 124 [3] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => David Arahamija [1] => feltételek [2] => Oroszország [3] => tárgyalások ) ) [6] => Array ( [id] => 62065 [content] =>Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
— даша пишет 🎲 (@Tihiipiket) April 27, 2024Ukrajna nem utasítja el az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat, de kezdésként a Kremlnek meg kell lépnie a legfontosabbat: ki kell vonnia csapatait a területünkről – jelentette be hétfőn Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „meg kell érteni: Ukrajna soha nem utasította el a tárgyalásokat. Tárgyalási álláspontunk ismert és nyitott: 1. kezdésnek Oroszország vonja ki a csapatait Ukrajnából, 2. utána jöhet minden más.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szerint Ukrajna konstruktívan értékeli a tárgyalások lehetőségét. Vlagyimir Putyin, a Kreml ura nem áll készen tárgyalóasztalhoz ülni, ezért Ukrajnának Oroszország következő elnökeivel kell majd tárgyalnia.
Mint hírportálunk szeptember 30-án beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán nemzethez intézett üzenetében kijelentette, hogy Ukrajna kész tárgyalásokat folytatni az Oroszországi Föderációval, de csak akkor, ha új elnöke lesz. Mint hangsúlyozta, „nyilvánvaló, hogy ezzel az orosz elnökkel ez nem lehetséges. Nem tudja, mi a méltóság és az őszinteség. Ezért készek vagyunk párbeszédre Oroszországgal, de egy másik elnökkel.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna nem utasítja el az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat, de kezdésként a Kremlnek meg kell lépnie a legfontosabbat: ki kell vonnia csapatait a területünkről – jelentette be hétfőn Mihajlo Podoljak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1667847600 [modified] => 1667846146 ) [title] => Ukrajna nem utasítja el a tárgyalásokat Oroszországgal, de van egy feltétele – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62065&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 62065 [uk] => 62074 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 62066 [image] => Array ( [id] => 62066 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [original_lng] => 26498 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1667851757:2 [_thumbnail_id] => 62066 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1532 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674387360 [_oembed_76b4966232cb31601e0b3b4acc9fd00b] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_76b4966232cb31601e0b3b4acc9fd00b] => 1678211721 [_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] =>A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 3, 2023[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681467795 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 6077 [1] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => tárgyalások [1] => Ukrajna ) ) [7] => Array ( [id] => 61384 [content] =>In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023Dmitro Kuleba külügyminiszter élesen bírálta egyes amerikai kongresszusi képviselők azon kijelentéseit, amelyek a Joe Biden-kormányzat Ukrajnával kapcsolatos politikájának megváltoztatására és az Oroszországgal való közvetlen tárgyalásokra szólítottak fel – számolt be a Jevropejszka Pravda Kuleba a TSZN-nek adott interjújára hivatkozva.
„A mi álláspontunk egyértelmű: ha önök ilyen dolgokat mondanak, ha úgy gondolják, hogy menők, függetlenül attól, hogy melyik politikai táborhoz tartoznak, akkor ne játszanak diplomáciát, hanem egyenesen mondják meg: azt akarjuk, hogy Oroszország nyerjen, hogy az orosz katonák még több nőt erőszakoljanak meg Ukrajnában, hogy még több, megkínzott ember tömegsírjára bukkanjunk” – mondta a miniszter.
Kuleba hozzátette, nincs értelme Putyin elnökkel bármilyen formátumú tárgyalást kezdeményezni, „mert kizárólag a háborúra koncentrál”.
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba külügyminiszter élesen bírálta egyes amerikai kongresszusi képviselők azon kijelentéseit, amelyek a Joe Biden-kormányzat Ukrajnával kapcsolatos politikájának megváltoztatására és az Oroszországgal való közvetlen tárgyalásokra szólít... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1667155800 [modified] => 1667125062 ) [title] => Kuleba Izjumba hívta meg a tárgyalásokra felszólító kongresszusi képviselőket [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61384&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 61384 [uk] => 61286 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 61287 [image] => Array ( [id] => 61287 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab.jpg [original_lng] => 283617 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/cd39b2fcf60d4580dbe25b82be3fd1ab.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1667117863:12 [_thumbnail_id] => 61287 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1679 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] =>„Az ezen a véleményen lévő jogászokat meghívom Ukrajnába. Jöjjenek el, mi elvisszük őket Izjumba. Menjenek le a kiásott sírokba, ahonnan megkínzott ukránok holttesteit emelték ki, álljanak meg ott két percre. Aztán hazatérhetnek a fővárosukba, és átgondolhatják, milyen álláspontot képviseljenek” – fogalmazott Kuleba.
[_oembed_time_592692d1dbb6a7c0e9650595ae724d0f] => 1667148605 [_oembed_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] =>FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
— MFA of Ukraine ?? (@MFA_Ukraine) October 28, 2022[_oembed_time_4d9b993b9d613a6bf4fa8710354dadb4] => 1667148605 [_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 28, 2022[_oembed_time_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] => 1667148605 [_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 23, 2022[_oembed_time_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] => 1667148606 [_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] => 1667148606 [_oembed_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] =>After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24media pic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 22, 2022[_oembed_time_f8fe65b3fd6df6edece13578e665d5e2] => 1668756917 [_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] =>Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 12, 2022[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1669921759 [_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>Words are not enough.
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1673965740 [_oembed_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] =>??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw[_oembed_time_868e0041f3f823b94db6f0a9d6941b70] => 1673965740 [_oembed_00fee15dea4fb1e4b5afb446d86d63e8] =>I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 6, 2023[_oembed_time_00fee15dea4fb1e4b5afb446d86d63e8] => 1675096857 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>An American delegation led by US Army General Keith Kellogg visited #Izium. pic.twitter.com/DGl8htUBd1
— NEXTA (@nexta_tv) January 22, 2023[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678886275 [_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1682170852 [_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] =>A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694716291 [_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] =>"Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699719843 [_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] =>Simple math of supporting Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700691525 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703660283 [_oembed_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] => 1704226063 [_oembed_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] =>While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…[_oembed_time_582367c0b03be3a1c117a7f8be9207d3] => 1707808293 [_oembed_1bad8c3b45c393d66c982c5aa85e2f72] =>I welcomed my Portuguese counterpart @JoaoCravinho in Kyiv and thanked him for his personal firm position in support of Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 6, 2024
We discussed @ZelenskyyUa’s Peace Formula, Ukraine’s EU and NATO membership, and increased military support from Portugal and the EU.
Ukraine counts… pic.twitter.com/NBEqS8e1uY[_oembed_time_1bad8c3b45c393d66c982c5aa85e2f72] => 1715520491 [_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] =>I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2024
I underscored Ukraine’s interest in good-neighbourly relations with… pic.twitter.com/SnV7wpDJDU[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716012638 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1076 [1] => 148820 [2] => 46236 [3] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dmitro Kuleba [1] => Izjum [2] => meghívás [3] => tárgyalások ) ) [8] => Array ( [id] => 59608 [content] =>Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdISVasile Dincu román védelmi miniszter úgy véli, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalások jelentik az egyetlen lehetőség a béke elérésére a teljes körű orosz–ukrán háborúban – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a G4 Media című román kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Dincu szombaton a Prima TV román televíziós csatorna adásában azt mondta: „az egyetlen esély a békére az Oroszországgal folytatott tárgyalások lehetnek. Természetesen ezek nehéz tárgyalások lesznek.”
A román védelmi miniszter úgy vélte, „a világ országainak, a NATO-nak, az USA-nak” tárgyalásokat kellene folytatniuk Ukrajna biztonsági garanciáiról és Oroszországgal a békéről, mivel „az ukrajnai politikai osztály jelenleg nem engedheti meg magának az igazságtalan területvesztést.” Szerinte Oroszországnak megvannak az erőforrásai a háború folytatásához.
„Ideális lenne tárgyalási helyzetbe kerülni, még ha befagyott konfliktussal végződne is, a tárgyalások akkor is több hasznot hoznának, mint ami most történik, emberi életek, anyagi értékek tönkretétele” – fejtette ki Vasile Dincu.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij elnök szeptember 30-án kijelentette, hogy Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal addig, amíg Vlagyimir Putyin az Oroszországi Föderáció elnöke. Ezt a döntést Ukrajna elnöke azt követően hozta, hogy Oroszország annektált négy részben megszállt ukrán megyét.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Vasile Dincu román védelmi miniszter úgy véli, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalások jelentik az egyetlen lehetőség a béke elérésére a teljes körű orosz–ukrán háborúban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1665342000 [modified] => 1665358691 ) [title] => A román védelmi miniszter szerint a Nyugatnak tárgyalnia kell Oroszországgal a békéről [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59608&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59608 [uk] => 59616 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 59609 [image] => Array ( [id] => 59609 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [original_lng] => 52625 [original_w] => 630 [original_h] => 400 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu-300x190.jpg [width] => 300 [height] => 190 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/vasile-dincu.jpg [width] => 630 [height] => 400 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1665347892:12 [_thumbnail_id] => 59609 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2408 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>[_oembed_time_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] => 1667285371 [_oembed_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] => [_oembed_time_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] => 1673910697 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) October 26, 2022[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674481716 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678391385 [_oembed_601c582045c6975a1319b6395f2caafe] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_601c582045c6975a1319b6395f2caafe] => 1697463014 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
— NEXTA (@nexta_tv) October 6, 2023[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706113951 [_oembed_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_d30bebe4cd32958af338878b8728e20c] => 1725444067 [_oembed_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] =>Nouveau Premier ministre: ce qu’il faut retenir de la première journée de consultations de Macronhttps://t.co/AscSvjCnvi pic.twitter.com/WaxEU2jY6g
— BFMTV (@BFMTV) August 23, 2024[_oembed_time_2d3e206f1f9e68e640622485b8b9b71e] => 1725444067 [_oembed_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] =>Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Info pic.twitter.com/4NM33FUo0N
— Sehla Bougriou (@SehlaBougriou) August 23, 2024[_oembed_time_a4f06cb34b8500297b17b6edd7747c8b] => 1725444067 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16665 [1] => 136769 [2] => 820 [3] => 6077 ) [tags_name] => Array ( [0] => Nyugat [1] => oroszorság [2] => Románia [3] => tárgyalások ) ) [9] => Array ( [id] => 59209 [content] =>Le Nouveau Front populaire est prêt à gouverner.
— Pierre Ouzoulias (@OuzouliasP) August 23, 2024
C’est la seule coalition unie, arrivée en tête des élections et qui dispose d’un programme. Les autres n’existent pas.
Il faut donc nommer @CastetsLucie comme Première ministre. Le reste appartient au Parlement. pic.twitter.com/gLkIPfstu9Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jóváhagyta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát, melynek értelmében Ukrajna semmilyen tárgyalást nem fog folytatni Putyinnal.
A hírt a censor.net közölte a rendeletre hivatkozva.
A határozat első bekezdése a következőt írja elő: „Az Oroszországi Föderáció V. elnökével, Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalások lehetetlenségének megállapítása.”
Az RNBO döntött arról is, hogy jóváhagyja Ukrajna elnökének, az ukrán Legfelső Tanács vezetőjének és Ukrajna miniszterelnökének az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez intézett közös kérelmének szövegét.
„Az ukrán Miniszteri Kabinet javaslatokat készít a biztonság garantálásának többszintű rendszerére, amely Ukrajna több- és kétoldalú megállapodásain alapul, amelyek célja Ukrajna védelmi potenciáljának olyan szintre hozása, amely garantálja a fegyveres agresszió visszaverését, a katonai támogatás megerősítése Ukrajna védelmi képességeinek növelése érdekében, a védelmi-ipari komplexum fejlesztésének elősegítése, valamint az ukrán katonák egyéni és kollektív kiképzése mértékének és mennyiségének jelentős növelése” – olvasható a harmadik pontban.
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jóváhagyta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát, melynek értelmében Ukrajna semmilyen tárgyalást nem fog folytatni Putyinnal. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1664907000 [modified] => 1664904411 ) [title] => Zelenszkij jóváhagyta az RNBO határozatát a Putyinnal való „tárgyalások lehetetlenségéről” [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59209&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59209 [uk] => 59192 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 58892 [image] => Array ( [id] => 58892 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [original_lng] => 60742 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708-300x189.jpeg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/2772708.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1664893612:5 [_thumbnail_id] => 58892 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2003 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5d0a5094ba92c9d27abfebac3f4dd90d] => [_oembed_time_5d0a5094ba92c9d27abfebac3f4dd90d] => 1664893550 [_oembed_150a1b7b3465a56c5da3e4bdfcca87b2] => [_oembed_time_150a1b7b3465a56c5da3e4bdfcca87b2] => 1666282249 [_oembed_d6189c6ab922cb747972db848d7d210d] =>[_oembed_time_d6189c6ab922cb747972db848d7d210d] => 1666891999 [_oembed_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] =>"Would you like to see Vladimir Putin go to jail?"
— DW Politics (@dw_politics) October 19, 2022
Estonian Foreign Minister Urmas Reinsalu didn't hold back with his answer in an interview with DW. pic.twitter.com/C3Bm8miXmM[_oembed_time_ae28ce6ea909ac14ae483329e348d58d] => 1667828750 [_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) November 2, 2022[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674227733 [_oembed_2a37354a33d9e510b8db3c3053c90f69] =>Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…[_oembed_time_2a37354a33d9e510b8db3c3053c90f69] => 1676371780 [_oembed_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] =>@eucopresident has invited President @ZelenskyyUa to participate in person in a future summit of the European Council #EUCO
— Barend Leyts (@BarendLeyts) February 6, 2023
For security reasons, no further information will be provided.[_oembed_time_693822f355e8d00021f74ed3acbd91c2] => 1678554044 [_oembed_8dde4d677e7c10d1e80031e41afbdb42] =>It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2023[_oembed_time_8dde4d677e7c10d1e80031e41afbdb42] => 1680420316 [_oembed_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] =>«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км.
— Oleksiy Danilov (@OleksiyDanilov) March 29, 2023
1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C[_oembed_time_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] => 1683118641 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1695321480 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
— Politikfragen (@Politikfragen) April 23, 2023[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1698993112 [_oembed_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_b06fb5080cc902a6c733abd88b79e490] => 1706024091 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Biraz önce Cumhurbaşkanı Erdoğan’ın ABD Dışişleri Bakanı Blinken’ı kabulünden
— Yunus Paksoy (@yunuspaksoy) January 6, 2024
ABD’nin Büyükelçisi Flake ve MİT Başkanı Kalın da görüşmede pic.twitter.com/FWjXMHOmKV[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706595712 [_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711451586 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
No opposition.
No freedom.
No choice.[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1715158614 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1532 [1] => 6077 [2] => 138 [3] => 1799 ) [tags_name] => Array ( [0] => Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) [1] => tárgyalások [2] => Vlagyimir Putyin [3] => Volodimir Zelenszki ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 80 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6077 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 80 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6077 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21