Péntek reggel Kijevbe érkezett Zuzana Čaputová szlovák és Petr Pavel cseh államfő, akik az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij elnökkel találkoznak – adta hírül az rbc.ua hírportál a szlovák elnök Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a látogatás kezdetén Csehország és Szlovákia elnöke Borogyanka és Bucsa városokat keresi fel, amelyek tavaly tavasszal az orosz háborús bűnök szimbólumává váltak. „A Cseh Köztársaság elnökével közös ukrajnai látogatás egy új korszakot jelez a Szlovákia és Csehország államfői közötti kapcsolatokban. Ez az első közös külföldi utunk, és örülök, hogy Ukrajnába vezet” – írta Čaputová.
My Website
Mint a szlovák államfő megjegyezte, Csehország elnökével együtt „a kölcsönös tisztelet, barátság és partnerség szimbólumát” viszik Kijevbe. „A jelzésünk egyértelmű: Ukrajnával nemcsak a határ és a közös múlt köt össze minket, hanem a közös jövő is. Kevesebb, mint egy évvel az utolsó látogatásom után térek vissza Kijevbe, ami lenyűgözött életem egész hátralévő részére” – hangsúlyozta.
Szlovákia elnöke az oroszok Ukrajna elleni péntek éjszakai rakétatámadására is reagált. „A mai szégyenletes támadások több ukrán város, köztük Dnyipro és Umany ellen, ahol ártatlan civilek haltak meg, arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy félrenézzünk” – mutatott rá Zuzana Čaputová.
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint idén csak egy ellentámadási kísérlete lesz Ukrajnának, emellett lehetséges, hogy a Nyugatnak nem lesz elegendő forrása egy új, nagyobb szabású művelethez – írja az Unian hírügynökség.
A cseh államfő a Rzeczpospolitának adott interjújában azt is hozzátette, hogy az ukrán hadsereg ellentámadása néhány hónapon belül megtörténik.
Idén kinyílt a lehetőség ablaka. A következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a jelenlegi támogatási szintet – fogalmazott Petr Pavel, aki szerint ebben az időszakban sok ország érez „háborús fáradtságot”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint idén csak egy ellentámadási kísérlete lesz Ukrajnának, emellett lehetséges, hogy a Nyugatnak nem lesz elegendő forrása egy új, nagyobb szabású művelethez.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679310600
[modified] => 1679309320
)
[title] => A cseh államfő: Ukrajnának csak egy ellentámadási kísérlete lesz 2023-ban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73725&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73725
[uk] => 73732
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73726
[image] => Array
(
[id] => 73726
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel.webp
[original_lng] => 65656
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/petr-pavel.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679302120:5
[_thumbnail_id] => 73726
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3602
[_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Minden adott arra, hogy a NATO, közvetlenül az orosz agresszió befejezését követően megfontolja Ukrajna tagságát – jelentette ki Petr Pavel, Csehország újonnan megválasztott elnöke a Szuszpilne kiadványnak adott interjújában.
Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint mi könnyítheti meg, hogy Ukrajna a Szövetség tagjává váljon, Pavel kihangsúlyozta, hogy a NATO-csatlakozás során az alábbi elveket kell betartani:
közös értékek;
hosszú távú érdekek;
műszaki kompatibilitás;
átfogó politikai akarat.
A cseh elnök véleménye szerint Ukrajna már „elvégezte a házi feladatot” a műszaki kompatibilitást illetően, és teljes mértékben megfelel a NATO értékrendi és hosszú távú stratégiai érdekeinek.
Az egyetlen fennmaradt feltétel az, hogy Ukrajna területén ne legyen konfliktus vagy területi vita, jegyezte meg Pavel.
Hangsúlyozta, meg kell várni a háború végét, Ukrajna szuverenitásának visszaállítását, különben „csak elképzelni lehet, hogy mekkora lesz a NATO és Oroszország közötti konfliktus, nagy valószínűséggel még az atomfegyver bevetése is szóba kerülhet”.
A cseh elnök egyben kiemelte, hogy támogatná Ukrajna NATO-csatlakozását.
„A szabványok betartásáért, a mindannyiunk számára fontos értékek védelméért. És valószínűleg az ukrán hadsereg lesz a legtapasztaltabb az összes közül, és ez nagy előnyt jelentene a NATO-országok számára. Tehát minden körülmény adott arra, hogy megfontoljuk Ukrajna NATO-tagságát közvetlenül a háború után” – hangsúlyozta Pavel.
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Petr Pavel szerdán a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Ukrajnának lehetővé kell tenni, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz, „amint a háború véget ér”. Az új cseh elnök szerint Ukrajna „erkölcsileg és gyakorlatilag készen áll” arra, hogy csatlakozzon a nyugati szövetséghez, amint a konfliktus véget ér.
A lap hozzátette, hogy a megválasztása óta a nemzetközi médiának adott első interjújában erőteljesen védelmezte a Kijevnek nyújtott nyugati katonai támogatást, és azt mondta, hogy „szinte semmilyen korlátot” nem szabadna szabni annak, hogy az országok mit küldjenek.
A lap arról is tájékoztatott, hogy Joe Biden amerikai elnök a héten kizárta az F-16-osok küldését, ennek ellenére a cseh elnök elárulta, hogy számára „nem tabu” nyugati vadászgépek, így F-16-osok küldése sem, de nem biztos abban, hogy azokat időben tudnák szállítani, ahhoz, hogy Kijev számára hasznosnak bizonyuljanak.
„Büszke vagyok arra, hogy hazám az elsők között volt, aki jelentős katonai segítséget nyújtott Ukrajnának” – nyilatkozta a BBC-nek. Amint egyszer véget ér a háború, egyértelmű helyet látna Ukrajnának a NATO-ban. „Az ukrán hadsereg valószínűleg a legtapasztaltabb hadsereg lesz Európában. Ukrajna megérdemli, hogy a demokratikus országok közösségének része legyen.”
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel szerdán a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Ukrajnának lehetővé kell tenni, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz, „amint a háború véget ér”.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675352460
[modified] => 1675298800
)
[title] => Petr Pavel szerint Ukrajna „erkölcsileg és gyakorlatilag készen áll” arra, hogy csatlakozzon a nyugati szövetséghez
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69345&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69345
[uk] => 69256
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69257
[image] => Array
(
[id] => 69257
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large.jpg
[original_lng] => 88956
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/173875-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675291600:12
[_thumbnail_id] => 69257
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3054
[_oembed_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] =>
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához – jelentette ki Petr Pavel megválasztott cseh államfő vasárnap a prágai közszolgálati televíziónak adott interjúban.
A szankciók ténylegesen akadályozzák Oroszországot, hogy több pénzt fektessen be az ukrajnai háborúba. A fejlett technológiák kivitelének akadályozása arra kényszeríti Oroszországot, hogy kevésbé fejlett fegyvereket használjon, valamint leleplezi Oroszország kapcsolatait az olyan rendszerekkel, mint az iráni vagy az észak-koreai – mondta az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnök.
„Szükség van arra, hogy minden úton nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy a konfliktus Ukrajna mint megtámadott ország sikerével végződjön” – szögezte le Petr Pavel. A megválasztott cseh elnök megerősítette: első külföldi útja Szlovákiába fog vezetni. Pavel délután telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Deputy Head of the Office of the President of Ukraine Ihor Zhovkva met with the delegation of the Foreign Affairs Committee of the House of Representatives of the General States (Parliament) of the Kingdom of the Netherlands.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást – derül ki a statisztikai hivatal által közzétett, a szavazókörzetek 98 százalékában leadott és összeszámlált szavazatok alapján.
Petr Pavel megkapta a voksok mintegy 58 százalékát, míg Andrej Babis volt kormányfő 42 százalékot kapott. A választási részvétel meghaladta a 70 százalékot, ami új rekordot jelent.
Petr Fiala cseh miniszterelnök sajtóértekezleten nyilvánosan gratulált Pavelnek a sikerhez.
Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött – jelentette ki Petr Pavel első sajtótájékoztatóján a prágai Karlínban. „Kész vagyok szolgálni ezeket az értékeket annak érdekében, hogy visszatérjenek a Hradzsinba és egész cseh társadalomba” – tudatta Petr Pavel.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq