Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája – közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
A lengyel miniszterelnök a keddi varsói sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel és Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével találkozik Budapesten. A találkozó napirendjéről Morawiecki elmondta: „különféle európai ügyeket”, ezen belül „egyértelműen politikai”, az EP működésével összefüggő kérdéseket vitatnak meg. Egyeztetnek arról is, hogyan lehet „a legjobban megvalósítani az európai programot az összes állam, de elsősorban Lengyelország, Magyarország és Olaszország érdekében” – fogalmazott a lengyel kormányfő.
Múlt héten a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt EP-küldöttségének vezetője, Beata Mazurek elmondta: az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójához tartozó PiS az ECR bővítésében érdekelt, miután a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Salvini pedig kedden kijelentette: az az álma, hogy egyesüljön a Liga részvételével működő Identitás és Demokrácia pártcsalád és az ECR, mivel így a második legnagyobb frakciót képviselnék az EP-ben.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő levélben fordult az európai uniós szervek vezetőihez, kérve, hogy a Covid-19 elleni oltási program megfelelő ütemezése érdekében sürgősen tisztázzák a BioNTech és Pfizer cég által gyártott vakcina szállítmányai átmeneti korlátozásának problémáját – közölte szerdán a lengyel sajtó.
Morawiecki az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács (ET) elnökének, Ursula von der Leyennek és Charles Michelnek címezte levelét, amelyet a PAP hírügynökség ismertetett. A kormányfő elismerte az Európai Uniónak a közös vakcinabeszerzések érdekében tett erőfeszítéseit, de úgy vélte, hogy továbbra is kihívást jelent az oltóanyag gyártásának és szállításának nagyságrendje.
Emlékeztetett: az uniós vakcinabeszerzési program keretében Lengyelország március végéig a BioNTech-Pfizer és a Moderna által gyártott vakcinák 6 millió adagjára számít. A Pfizer cég által múlt héten bejelentett, egyik belgiumi üzeme korszerűsítésével indokolt átmeneti szállítmánykorlátozás azonban jelentős hatással lesz a lengyelországi oltási programra – mutatott rá Morawiecki. Arra kérte az EB-t, hogy sürgősen forduljon a BioNTech-Pfizerhez a tervezett lépésekről adandó teljes körű tájékoztatás végett, valamint hogy ezek a lépések milyen következményekkel fognak járni a vakcina elérhetőségére, annak érdekében, hogy az oltási folyamat átlátható és tervezhető legyen.
Morawiecki azokra a sajtóértesülésekre is kitért, melyek szerint Németország önálló szerződést kötött a vakcinagyártókkal. Ez szerinte „megalapozott kérdéseket vet fel az európai szolidaritást és lojális együttműködést illetően”. A lengyel kormányfő szerint az EU-ban közös erőfeszítést kell kifejteni annak érdekében, hogy a védőoltások az uniós állampolgárok számára „összehangolt, igazságos és hatékony módon” elérhetőek legyenek. A miniszterelnök szerint az ügyet alaposan meg kell vitatni az ET csütörtöki videoértekezletén.
A Pfizer múlt héten jelezte, hogy február elejéig ideiglenes fennakadások lehetnek a szállítmányokban, egyúttal hangsúlyozta, hogy a belgumi üzem bővítése következtében jelentősen nőnek majd gyártókapacitásaik. Ursula von der Leyen ennek kapcsán közölte: a gyártók garantálják, hogy 2021 első negyedévében teljesítik korábbi vállalásaikat.
Lengyelországba hétfőn 176 ezer BioNTech-Pfizer vakcinaadag érkezett a tervezett 360 ezer helyett. Vasárnap megkezdődött a vakcina második dózisának beadása. Miután egyes oltóhelyeknek hétfőn nem jutott elegendő oltóanyag, átmenetileg korlátozni kellett az oltásokat a vakcina első dózisával. A közel 38 millió lakosú Lengyelországban december 27-én kezdték meg az oltást, eddig a Pfizer-BioNTech és a Moderna kétdózisú vakcinákból 1 millió 260 ezer adag érkezett meg. Szerda reggelig 541 299 embert oltottak be.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében – jelentette ki keddi varsói sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti nyilatkozathoz.
Morawiecki újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az uniós források ügyében a költségvetési és a jogállamisági kérdéskört nem szabad „összekeverni”. „Ezt az álláspontot egyértelműen megerősítem” – tette hozzá.
Megjegyezte: jogilag az Európai Tanács záró következtetései bírnak kötelező érvénnyel, nem pedig egy „megállapodás”. A lengyel kormányfő ezzel feltehetőleg az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának soros német elnöksége közötti, a jogállamisági feltételrendszerre vonatkozó megállapodására utalt, amelyet novemberben nagyköveti szinten, minősített többségi szavazással, lengyel és magyar ellenszavazat ellenére fogadtak el a tagállamok.
Morawiecki lehetségesnek vélte, hogy a költségvetés ügyében az e heti uniós csúcstalálkozó után egy újabb állam- és kormányfői értekezletre lesz szükség. „Készülünk arra, hogy a tárgyalások, megbeszélések hosszú hónapjai következhetnek” – jelentette ki. Hozzáfűzte: Varsó átmeneti uniós költségvetés eshetőségével is számol. „Ebben a szakaszban semelyik forgatókönyvet sem lehet kizárni” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, számol-e azzal, hogy a helyreállítási alapot 25 uniós tagállam részvételére szűkítenék, Morawiecki úgy válaszolt, hogy „különféle lehetőségekkel számol”. Aláhúzta: Lengyelország és Magyarország álláspontja a keretköltségvetés és a helyreállítási alap kérdésében egységes. Hozzátette: tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírt budapesti nyilatkozathoz.
„Szinte naponta tárgyalok a magyar miniszterelnökkel, de a soros német elnökséggel is” – mondta. Kiemelte: ezen egyeztetések ténye „mit sem változtat” azon az állásponton, amelyet Lengyelország az uniós alapszerződésnek a jogállamiságról szóló 7. cikke, valamint az uniós eszközök lehívásának feltételrendszere közötti „demarkációs vonalra, teljes elválasztására” vonatkozóan megfogalmazott.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében - jelentette ki keddi varsói sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti n...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1607457931
[modified] => 1607450180
)
[title] => Morawiecki: újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=15273&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 15273
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 15274
[image] => Array
(
[id] => 15274
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169.jpg
[original_lng] => 114877
[original_w] => 815
[original_h] => 458
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169.jpg
[width] => 815
[height] => 458
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169.jpg
[width] => 815
[height] => 458
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169.jpg
[width] => 815
[height] => 458
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/mateus169.jpg
[width] => 815
[height] => 458
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1607442980:10
[_thumbnail_id] => 15274
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4602
[_oembed_d2432d0f2647af7d96879363f1bb1106] =>
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
A teljesen új, önkényes, politikai döntések által motivált jogállamisági mechanizmus akár az Európai Unió széteséséhez is vezethet – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten.
A lengyel kormányfő magyar kollégájával, Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett, majd közös sajtónyilatkozatuk alkalmával kiemelte: ez a megoldás rossz és rendkívül veszélyes az egész unióra nézve. Az nem lehet, hogy a származtatott jog az alapjogot megkerülje, ilyen nincs a jogrendszerünkben, és Európában sem fordulhat elő, hogy a másodlagos jog az alapszerződések fölé helyezkedjen – érvelt.
Közölte: a vétójog benne van a szerződésekben, ezzel szolgálják az érdekeik érvényesítését. A vétó lehetőségét komolyan kezelik, és szükség lesz az alkalmazására, ha nem változtatják meg az elmúlt időben kidolgozott uniós javaslatot, az ugyanis elfogadhatatlan – értékelt Mateusz Morawiecki.
Azt is mondta, hogy ezzel védik a szuverenitásukat és az alapszerződések szellemiségét is. Lengyelország és Magyarország nemcsak a maga nevében, hanem az egész EU javára dolgozik, és remélhetőleg meg tudják győzni a többi országot is – fűzte hozzá.
Emlékeztetett: a koronavírus-járvány rendkívüli válsághelyzetet jelent és veszélyes következményei vannak, ezért úgy döntöttek, hogy legyen egy speciális eszköz, amellyel segítenek azoknak az országoknak, amelyeket a leginkább sújt ez a válság. Hosszas tárgyalásokat folytattak erről a nyáron, és ezek sikere egész Európa sikere volt – fogalmazott.
A lengyel miniszterelnök szerint azonban most egy teljesen új mechanizmusról van szó. A júliusi egyeztetéseket egészen másként interpretálták, és a német EU-elnökség nem alkalmazkodott a megbeszéltekhez – mondta. Hozzátette: nem tudni, hova vezethet az új feltételrendszer, de nem szeretnék, ha az EU letérne az eddigi útjáról. Megjegyezte: az unióban a 27 tagállamnak külön jogrendje és hagyománya van, és értékelni kellene ezt a sokszínűséget.
Mateusz Morawiecki hangsúlyozta: most Lengyelországot és Magyarországot támadják, de lehet, hogy holnap más országokat fognak. A mechanizmus olyan kiskaput jelenthet, amely soha véget nem érő vitákhoz vezethet – jelentette ki.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Elutasította Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen szerdai javaslatát arról, hogy az uniós költségvetési feltételrendszerről szóló lengyel és magyar kételyeket az Európai Unió Bírósága elé vigyék.
Morawiecki hangsúlyozta, hogy csak az Európai Unió által elfogadott jogi aktusokat lehet megtámadni az Európai Bíróságon.
Von der Leyen az Európai Unió (EU) hétéves költségvetése és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap gyors elfogadását sürgette az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. Szerinte az EU Bíróságához fordulhatnak azok az országok, amelyeknek kételyei vannak az uniós források kifizetésének jogállamisághoz kötése kapcsán. A jogállamisági feltételek miatt a költségvetési megállapodást múlt héten Magyarország és Lengyelország nagyköveti szinten elutasította.
Az EB-elnök kijelentésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva, Morawiecki varsói sajtóértekezletén hangsúlyozta: ahhoz, hogy egy jogszabályt az EU Bíróságához vigyenek, az adott dokumentumot először is jóvá kellene hagyni. „Mi pedig minden erővel elutasítjuk az uniós alapszerződéseket felülíró jogszabály elfogadását” – ismételte meg a lengyel miniszterelnök.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Elutasította Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen szerdai javaslatát arról, hogy az uniós költségvetési feltételrendszerről szóló lengyel és magyar kételyeket az Európai Unió Bírósága elé vigyék.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1606380475
[modified] => 1606351520
)
[title] => Morawiecki elutasította a költségvetési feltételek bírósági vizsgálatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=14466&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14466
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 14467
[image] => Array
(
[id] => 14467
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[original_lng] => 136981
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/umateus-ursula.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1606344320:5
[_thumbnail_id] => 14467
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3979
[_oembed_00cf2b52a1bd35d3b15978b284a3ed2e] =>
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Levélben köszöntötte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt és rajta keresztül Lengyelország valamennyi polgárát Orbán Viktor kormányfő a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár vasárnap.
Lengyelországban május 3-án az 1791-ben ezen a napon elfogadott alkotmányról emlékeznek meg.
„A világjárvány súlyos kihívások elé állít mindannyiunkat, ezért a nemzeteink közötti szoros együttműködésre és szolidaritásra most különösképpen szükségünk van.
„Örömmel tölt el, hogy visegrádi együttműködésünk rendkívül jól vizsgázik ebben a nehéz időszakban is” – írta Orbán Viktor.
A magyar kormányfő kifejezte meggyőződését, hogy „közös munkánkkal hozzájárulhatunk Európa keresztény örökségének megőrzéséhez, a kontinens biztonságának és versenyképességének megerősítéséhez, valamint gazdaságaink újraindításához”. A magyar kormányfő bízik abban, hogy európai szinten is eredményesen tudnak fellépni a közös érdekekért, és „a képmutató európai vitákban mi, magyarok és lengyelek a jövőben is számíthatunk egymásra.”
„Mielőbbi személyes találkozásunkban bízva kívánok Önnek felelősségteljes munkájához sok sikert és jó egészséget” – zárta a lengyel miniszterelnöknek írt ünnepi levelét Orbán Viktor.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.

I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3
Trump: PM Orban of Hungary. He has my complete and total endorsement. An incredible job on immigration, unlike some countries that have hurt themselves. You have my total and complete endorsement and I'm putting it out. I already did but putting it out again pic.twitter.com/8kdUE0Cstx