Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NzA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo1MjE4MTQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 143036
[content] =>
Nagy-Britannia és Franciaország esetleg más országokkal együtt Ukrajnára vonatkozó tervet dolgoznak ki, amit az Egyesült Államok elnöke elé terjesztenek – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Keir Starmer brit miniszterelnök BBC-nek adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Starmer elmondta, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszéléseket követően megállapodás született arról, hogy Nagy-Britannia Franciaországgal és „talán egy-két másik országgal” együttműködik Ukrajnával „a harcok befejezésének tervén”.

A brit kormányfő elmondása szerint majd az elfogadott tervet bemutatják az Egyesült Államoknak. „Úgy gondolom, hogy tettünk egy lépést a helyes irányba” – mondta újságíróknak. Úgy vélte, hogy Donald Trump amerikai elnök „tartós békét akar látni Ukrajnában”, annak a retorikája és Zelenszkijhez való hozzáállása ellenére.
A brit miniszterelnök három fő tényezőt említett, amelyek véleménye szerint biztosítják a tartós békét Ukrajnában. Keir Starmer az „amerikai védelmi mechanizmusra”, valamint az európai országok által nyújtott biztonsági garanciákra, valamint az orosz invázióval szembeni védelmi képességekkel rendelkező erős Ukrajnára utal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Nagy-Britannia és Franciaország esetleg más országokkal együtt Ukrajnára vonatkozó tervet dolgoznak ki, amit az Egyesült Államok elnöke elé terjesztenek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1740927000
[modified] => 1740925466
)
[title] => Starmer: készül egy Ukrajnával kapcsolatos terv, amelyet Trump elé terjesztenek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143036&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143036
[uk] => 143067
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 134237
[image] => Array
(
[id] => 134237
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer.png
[original_lng] => 465577
[original_w] => 983
[original_h] => 490
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer-300x150.png
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer-768x383.png
[width] => 768
[height] => 383
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer.png
[width] => 983
[height] => 490
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer.png
[width] => 983
[height] => 490
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer.png
[width] => 983
[height] => 490
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/sir-keir-starmer.png
[width] => 983
[height] => 490
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740921977:3
[_thumbnail_id] => 134237
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3222
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202975476001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 244
[1] => 521814
[2] => 2498
[3] => 63
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Franciaország
[1] => Keir Starmer
[2] => Nagy-Britannia
[3] => Ukrajna
[4] => USA
)
)
[1] => Array
(
[id] => 142984
[content] =>
Keir Starmer brit miniszterelnök azt tanácsolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy a Fehér Házban elfajult vitájuk után kezdjen párbeszédet Donald Trump amerikai elnökkel – számolt be vasárnap a Financial Time című brit lap.
A jelentés szerint a brit újság megjegyezte, hogy a brit miniszterelnök szombat este, miután találkozott Zelenszkijjel, felhívta Trumpot és Emmanuel Macron francia elnököt, hogy közölje velük a legfrissebb híreket. Brit tisztviselők szerint a megbeszélések „a továbblépésre összpontosítottak”.

Strummer egyik szövetségese szerint a kormányfő a vasárnapi csúcson világossá teszi az európai vezetők előtt, hogy „csak egy tárgyalás van – és az Trump tárgyalása”. Egy másik forrás szerint Starmer azt fogja mondani az európai vezetőknek, hogy tettekkel kell alátámasztaniuk Zelenszkij melletti szóbeli kiállásukat: „Ukrajnának most fegyverekre és olajra van szüksége. Nincs szüksége Twitter-kommentelőkre és okoskodókra.”
A brit lap forrásai szerint Starmer az Ovális Irodában kialakult pénteki konfliktus után sürgette Trumpot és Zelenszkijt, hogy üssék nyélbe az ásványügyletet. Brit tisztviselők szerint a szombati megbeszélésen Starmer azt mondta Zelenszkijnek, hogy először Trumppal kell rendbe hoznia a viszonyát, és a béke nem tartható fenn, ha az Egyesült Államok nem garantálja.
„A miniszterelnök prioritása, hogy mindent megtegyen Ukrajna megvédése érdekében. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokat is be kell vonni. Javítania kell ezt a kapcsolatot, és vissza kell térni az ásványokkal kapcsolatos megállapodáshoz”
– mondta Keir Starmer egyik munkatársa.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Keir Starmer brit miniszterelnök azt tanácsolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy a Fehér Házban elfajult vitájuk után kezdjen párbeszédet Donald Trump amerikai elnökkel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740924060
[modified] => 1740917057
)
[title] => Starmer azt tanácsolta Zelenszkijnek, hogy térjen vissza a párbeszédhez Trumppal, és tárgyaljon az USA-val – FT
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142984
[uk] => 143043
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142985
[image] => Array
(
[id] => 142985
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[original_lng] => 31310
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740919951:3
[_thumbnail_id] => 142985
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3188
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202975472001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 521814
[2] => 9337
[3] => 15996
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Keir Starmer
[2] => párbeszéd
[3] => tanács
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 142973
[content] =>
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap, amikor találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és más nyugati vezetőkkel megpróbálja feléleszteni a reményt az orosz–ukrán háború békemegállapodással történő lezárására – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint a nyugati médiumok megjegyezték, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott vita után, aki február 28-án azzal fenyegetőzött, hogy abbahagyja Ukrajna támogatását, és azzal vádolta Zelenszkijt, hogy hálátlan az amerikai segítségért, március 1-jén Londonban meleg fogadtatásban részesítették az ukrán vezetőt a Downing Streeten.
A brit fővárosban tartandó csúcstalálkozón Zelenszkij várhatóan támogatási ígéretet kap Starmertől és más európai vezetőktől, akik „szembe néznek azzal az égető kérdéssel”, hogy képesek-e vezető szerepet vállalni Kijev fegyverekkel és pénzzel való ellátásában, mielőtt az esetleges béketárgyalások megkezdődnének.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap, amikor találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és más nyugati vezetőkkel megpróbálja feléleszteni a reményt az orosz–ukrán háború békemegállapodással történő lezárására.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740923220
[modified] => 1740912180
)
[title] => Starmer a londoni csúcstalálkozón megpróbálja feléleszteni a béke reményét Ukrajnában – Reuters
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142973&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142973
[uk] => 143035
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142974
[image] => Array
(
[id] => 142974
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 39362
[original_w] => 760
[original_h] => 470
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 760
[height] => 470
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 760
[height] => 470
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 760
[height] => 470
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 760
[height] => 470
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 760
[height] => 470
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740917572:3
[_thumbnail_id] => 142974
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3061
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202975470001
[_oembed_55eff18d5425b0722d64972ae3dc1ddb] => ⚡️ Zelensky MEETS Trump at Mar-a-Lago pic.twitter.com/pjTTP4nuJd
— Forbidden News (@NewsForbiddenX) December 28, 2025
[_oembed_time_55eff18d5425b0722d64972ae3dc1ddb] => 1767186644
[_oembed_f445ff71ebbb981bd08aec5fc2a337f3] => When asked about a security agreement present, Trump says - what a dumb question pic.twitter.com/7ckTve6xk3
— Karli Bonne’ 🇺🇸 (@KarluskaP) December 28, 2025
[_oembed_time_f445ff71ebbb981bd08aec5fc2a337f3] => 1767186645
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 865914
[1] => 521814
[2] => 865912
[3] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke reménye
[1] => Keir Starmer
[2] => londoni csúcstalálkozó
[3] => Ukrajna
)
)
[3] => Array
(
[id] => 142918
[content] =>
Nagy-Britannia továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország a szükséges mértékben együttműködik – jelentette ki szombaton Keir Starmer brit miniszterelnök Londonban a Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott találkozón, számolt be Sky News brit tévécsatornára.

A jelentés szerint Starmer ma találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A találkozó során a brit kormányfő megerősítette Zelenszkijnek, hogy „teljes támogatást élvez Nagy-Britannia részéről”. „Ukrajnával leszünk, ameddig szükséges” – tette hozzá.
Az ukrán elnök válaszában köszönetét fejezte ki Nagy-Britanniának, és megjegyezte, hogy Kijev számít a támogatására. „Számítunk a támogatásukra” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Nagy-Britannia továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország a szükséges mértékben együttműködik – jelentette ki szombaton Keir Starmer.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740865440
[modified] => 1740861422
)
[title] => Starmer Ukrajna teljes támogatásáról biztosította Zelenszkijt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142918&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142918
[uk] => 142945
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142919
[image] => Array
(
[id] => 142919
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[original_lng] => 30948
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740898359:3
[_thumbnail_id] => 142919
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3942
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202975450001
[_oembed_3d764bc4d3f3fa37d284d4e134c16814] => The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
This is a vessel used for gathering intelligence and mapping… pic.twitter.com/GO6LXVAfgU
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 19, 2025
[_oembed_time_3d764bc4d3f3fa37d284d4e134c16814] => 1763729850
[_oembed_ba8bd0ff3231ab9435bfd2211a15e446] => ‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
— Visioner (@visionergeo) March 26, 2026
[_oembed_time_ba8bd0ff3231ab9435bfd2211a15e446] => 1775478765
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 521814
[1] => 2498
[2] => 57397
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Keir Starmer
[1] => Nagy-Britannia
[2] => Ukrajna támogatása
)
)
[4] => Array
(
[id] => 142874
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton megérkezett Londonba, és még ma találkozik Keir Starmer brit miniszterelnökkel – számolt be az rbc.ua hírportál a Sky News brit tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint a brit miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy Zelenszkij és Starmer ma délután találkoznak a Downing Streeten. Mint ismeretes, Starmer vasárnapra összehívta az európai vezetőket, hogy megvitassák, miként biztosítható az Ukrajnáról szóló jövőbeni békemegállapodás végrehajtása.

Korábban a brit kormányfő megjegyezte, hogy egy ilyen megállapodásnak az Egyesült Államokat is magában kell foglalnia. Volodimir Zelenszkij és Donald Trump veszekedése után azonban még nagy a kétely ezzel kapcsolatban.
Mint a Sky News megjegyezte, a londoni csúcstalálkozóra meghívottak között vannak Norvégia, Finnország, Svédország és Lengyelország vezetői is. A balti országok ugyanakkor „elégedetlenek”, hogy nem kaptak meghívást.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök szombaton megérkezett Londonba, és még ma találkozik Keir Starmer brit miniszterelnökkel.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1740847920
[modified] => 1740846967
)
[title] => Zelenszkij Londonba érkezett, még ma találkozik Starmer brit kormányfővel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142874&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142874
[uk] => 142892
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 139015
[image] => Array
(
[id] => 139015
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202.png
[original_lng] => 407418
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-202.png
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740846429:3
[_thumbnail_id] => 139015
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3373
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202975429001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 521814
[1] => 2498
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Keir Starmer
[1] => Nagy-Britannia
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[5] => Array
(
[id] => 142705
[content] =>
Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke számos európai vezetőt és az Európai Unió vezetőit hívta meg egy vasárnapi csúcsra, hogy „előmozdítsák” Ukrajna és a biztonság ügyét. Erről az AFP számolt be.
A csúcs előtt Starmer reggel telefonos beszélgetést folytat a balti országok vezetőivel, majd találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Downing Streeten, hogy megvitassák a háborút Oroszországgal.

A kontinens egészéből, köztük Franciaországból, Németországból, Dániából és Olaszországból, valamint Törökországból, a NATO-ból és az Európai Unióból is vezetőket hívott meg a csúcsra, amelyre március 2-án, vasárnap kerül sor Londonban.
Miután csütörtökön tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban, Starmer meghívta a holland, norvég, lengyel, spanyol, finn, svéd, cseh és román vezetőket is a csúcsra.
A miniszterelnöki hivatal arra is számít, hogy jelen lesz NATO főtitkára, Jens Stoltenberg, valamint az Európai Unió vezetői, Ursula von der Leyen és António Costa.
A csúcs előtt Starmer személyes tárgyalásokat folytat a Downing Streeten Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is.
[type] => post
[excerpt] => Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke számos európai vezetőt és az Európai Unió vezetőit hívta meg egy vasárnapi csúcsra, hogy „előmozdítsák” Ukrajna és a biztonság ügyét.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1740758400
[modified] => 1740749385
)
[title] => Az Egyesült Királyságban beszámoltak az Ukrajnáról szóló csúcsról
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142705&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142705
[uk] => 142682
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 142683
[image] => Array
(
[id] => 142683
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[original_lng] => 440112
[original_w] => 708
[original_h] => 448
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296-300x190.png
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[width] => 708
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[width] => 708
[height] => 448
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[width] => 708
[height] => 448
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[width] => 708
[height] => 448
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-296.png
[width] => 708
[height] => 448
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740742187:5
[_thumbnail_id] => 142683
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2694
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508427733000
[_oembed_77c47b289ff0994f5812787eaed97dda] =>
[_oembed_time_77c47b289ff0994f5812787eaed97dda] => 1746714548
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 645
[1] => 1068
[2] => 521814
[3] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => csúcstalálkozó
[1] => Egyesült Királyság
[2] => Keir Starmer
[3] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 142593
[content] =>
A brit miniszterelnök úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak garanciát kellene vállalnia Ukrajna biztonságára – számolt be az MTI nyomán a hirado.hu.
Keir Starmer csütörtökön Washingtonba utazott, ahol fogadja őt Donald Trump amerikai elnök.

A repülőgépen az őt kísérő újságíróknak nyilatkozva a munkáspárti kormányfő közölte: tárgyalások folynak arról, hogy Nagy-Britannia katonákat küldjön egy esetleges jövőbeni ukrajnai békefenntartó alakulatba.
Starmer már az elmúlt napokban is jelezte, hogy Nagy-Britannia más európai országokkal együtt kész és hajlandó katonákkal részt venni az ukrajnai békefenntartásban, ha ehhez sikerül megteremteni a megfelelő feltételeket, Moszkva azonban ezt jelenleg elveti.
A brit kormányfő csütörtöki nyilatkozatában ugyanakkor megerősítette azt az álláspontját is, hogy szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására. Arra a kérdésre, hogy ez véleménye szerint milyen formát ölthetne, Starmer úgy fogalmazott, hogy ez nyilvánvalóan intenzív egyeztetések tárgya lesz, de ő nem kíván „előreszaladni” ebben a kérdésben.
Donald Trump legutóbbi nyilatkozataiban arra utalt, hogy Ukrajna biztonságának szavatolását ő inkább Európára bízná.
A brit miniszterelnök a Washingtonba vezető repülőúton adott nyilatkozatában azonban kijelentette: Nagy-Britannia kiveszi majd a részét az ukrajnai biztonság szavatolásából, de ő egyértelműen azt vallja, hogy ehhez „valamilyen formájú” amerikai támogatás is kellene.
Hozzátette: szilárd meggyőződése, hogy Ukrajnában nem tűzszünetre, hanem tartós békére van szükség, ennek megteremtéséhez viszont biztonsági garanciák kellenek.
Starmer kijelentette: a külső támogatás nélküli tűzszünet alkalmat teremtene Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arra, hogy „kivárjon, majd ismét visszajöjjön, hiszen Ukrajnával kapcsolatos ambíciói meglehetősen nyilvánvalóak”.
A brit miniszterelnök a héten, washingtoni látogatása előtt két nappal bejelentette, hogy Nagy-Britannia 2027-re a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi ráfordításait, és ha a gazdasági körülmények lehetővé teszik, a következő parlamenti időszakban 3 százalékra növeli ezt az arányt.
Donald Trump nemrégiben arra szólította fel a NATO-tagállamokat, hogy hazai össztermékük 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra az atlanti szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.
London egyelőre ennek a felére vállalt hivatalos kötelezettséget, a brit kormányfő által bejelentett 2,5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési célkitűzéssel.
[type] => post
[excerpt] => A brit miniszterelnök úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak garanciát kellene vállalnia Ukrajna biztonságára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1740665400
[modified] => 1740676920
)
[title] => Starmer: az USA-nak biztosítania kell Ukrajna biztonságát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142593&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142593
[uk] => 142616
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 142090
[image] => Array
(
[id] => 142090
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[original_lng] => 27036
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740669679:2
[_thumbnail_id] => 142090
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3560
[_algolia_sync] => 508427687000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 48542
[1] => 521814
[2] => 2498
[3] => 63
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => biztonsági garanciák
[1] => Keir Starmer
[2] => Nagy-Britannia
[3] => Ukrajna
[4] => USA
)
)
[7] => Array
(
[id] => 142251
[content] =>
Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök megegyezett, hogy egységes üzenetet közvetítenek Ukrajnáról, amikor a héten találkoznak Donald Trump amerikai elnökkel – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint magas rangú diplomáciai források beszámoltak arról, hogy Starmer és Macron sürgetni fogja Trumpot, hogy fejezze be a külön béketárgyalásokat Moszkvával, cserébe Európa kötelezettséget vállal Ukrajna jövőbeli biztonsága mellett.

Az orosz invázió harmadik évfordulóján folytatott intenzív nemzetközi diplomácia során Starmer és Macron megállapodott abban, hogy összehangolják megközelítésüket, hogy megpróbálják befolyásolni az amerikai elnök tervét. A globális biztonság „kritikus pillanattal” néz szembe.
Starmer a tervek szerint február 27-én találkozik Trumppal Washingtonban. Macron február 24-én külön megbeszélést folytat az amerikai elnökkel.
Bridget Phillipson brit oktatási miniszter ugyanakkor óvatos volt, és nem kritizálta Trumpot, amiért tárgyalásokat kezdeményezett Putyinnal Ukrajnával kapcsolatban, és kijelentette, hogy az elnök helyesen járt el, amikor tárgyalási javaslattal fordult Oroszországhoz, de Kijev részvétele nélkül „lehetetlen a rendezés”.
Ehhez tárgyalásokra lesz szükség az oroszokkal a rendezés részeként, ezért azt gondolom, hogy ez a helyes megközelítés. Trump elnök tárgyalóasztalhoz ültette az oroszokat, de minden tartós egyezséghez, ha békéről van szó, szüksége van az ukránok hangjára, Zelenszkij elnök hangjára, hogy részese legyen. Nem jöhet létre egyezség, hacsak nem folytatnak tárgyalásokat Oroszország és Ukrajna részvételével
– fejtette ki Bridget Phillipson.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök megegyezett, hogy egységes üzenetet közvetítenek Ukrajnáról, amikor a héten találkoznak Donald Trump amerikai elnökkel.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1740399360
[modified] => 1740395548
)
[title] => Starmer és Macron le akarja beszélni Trumpot a Putyinnal folytatott külön tárgyalásokról – The Times
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142251&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142251
[uk] => 142255
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 125244
[image] => Array
(
[id] => 125244
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron.png
[original_lng] => 720553
[original_w] => 979
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron-300x152.png
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron-768x390.png
[width] => 768
[height] => 390
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron.png
[width] => 979
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron.png
[width] => 979
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron.png
[width] => 979
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/starmer-macron.png
[width] => 979
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740388780:3
[_thumbnail_id] => 125244
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2892
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_76618d4d50d1953a05f94be1ce9ac9f4] => J’ai pu échanger ces dernières heures avec @vonderleyen, @eucopresident, @OlafScholz, @Keir_Starmer, @RTErdogan et @PM_ViktorOrban.
Après les discussions des derniers jours avec les collègues européens et alliés, nous sommes engagés pour que la paix revienne de manière juste,…
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) February 23, 2025
[_oembed_time_76618d4d50d1953a05f94be1ce9ac9f4] => 1740404645
[_algolia_sync] => 508427144000
[_oembed_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => Macron called for dialogue with Putin again
This means that Western Europe does not want to protect Eastern Europe and wants to have buffer zones?
The buffer zones like Ukraine are meant to take death blows for Western Europe when Russia goes mad again pic.twitter.com/QuDKBAPOGv
— Sildid (@SildidInfo) June 26, 2025
[_oembed_time_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => 1751366657
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 1198
[2] => 521814
[3] => 138
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Emmanuel Macron
[2] => Keir Starmer
[3] => Vlagyimir Putyin
)
)
[8] => Array
(
[id] => 142089
[content] =>
Nagy-Britannia és Franciaország tervet dolgoz ki akár 30 000 európai katona Ukrajnába telepítésére, ha létrejön a tűzszüneti megállapodás – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Wall Street Journal című amerikai lapra hivatkozva.

A jelentés szerint az amerikai újság megjegyezte, hogy az európai ajánlat attól függ, sikerül-e meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt, hogy vállalja a „korlátozott amerikai katonai szerepvállalást”, hogy megvédjék Ukrajnában az európai csapatokat, ha fenyegetik őket, és elrettentik Oroszországot a tűzszüneti megállapodás megszegésétől.
A The Wall Street Journal által megkérdezett tisztviselők azt mondták, hogy Trump segítsége nélkül az európai csapatok Ukrajnába küldésére irányuló európai terve „tövises út” előtt áll. „Keir Starmer brit miniszterelnök várhatóan csütörtökön tárgyal Trumppal a tervről, de egyelőre nem valószínű, hogy konkrét amerikai segítséget kér” – közölték névtelenséget kérő európai tisztviselők.
A maga részéről Emmanuel Macron francia elnök, aki február 24-én, hétfőn találkozik Trumppal, „vázolja a szövetségesek tágabb nézeteit a háborúval kapcsolatban”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Nagy-Britannia és Franciaország tervet dolgoz ki akár 30 000 európai katona Ukrajnába telepítésére, ha létrejön a tűzszüneti megállapodás.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740328380
[modified] => 1740312987
)
[title] => Starmer tervet mutat be Trumpnak csapatok ukrajnai telepítéséről – WSJ
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142089&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142089
[uk] => 142096
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142090
[image] => Array
(
[id] => 142090
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[original_lng] => 27036
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740306256:8
[_thumbnail_id] => 142090
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2804
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508427109000
[_oembed_64d58c6a291fb77a159d68eb466666b2] =>
[_oembed_time_64d58c6a291fb77a159d68eb466666b2] => 1762870228
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 858562
[1] => 783
[2] => 521814
)
[tags_name] => Array
(
[0] => csapatok ukrajnába telepítése
[1] => Donald Trump
[2] => Keir Starmer
)
)
[9] => Array
(
[id] => 142081
[content] =>
Ukrajna szuverenitásának fontosságáról tárgyal Donald Trumppal Keir Starmer brit miniszterelnök jövő heti washingtoni látogatásán.

A brit miniszterelnök szombaton telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek megerősítette, hogy Trump kijelentéseivel ellentétben „Ukrajna szuverenitásának védelme elengedhetetlen” ahhoz, hogy Oroszországot elrettentsék bármilyen jövőbeli agressziótól.
A brit lap azt is kiemelte, hogy a nyilatkozat mellett Downing Street hivatalosan is világossá tette, hogy a miniszterelnök ugyanezt a kemény üzenetet közvetíti csütörtökön a Fehér Házban is. Értesülések szerint Starmer azt a tervet is ismerteti majd, hogy az Egyesült Királyság védelmi kiadásait a bruttó hazai termék 2,5 százalékára emelik, összhangban a Munkáspárt választási ígéretével.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna szuverenitásának fontosságáról tárgyal Donald Trumppal Keir Starmer brit miniszterelnök jövő heti washingtoni látogatásán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740314760
[modified] => 1740312669
)
[title] => Starmer a jövő héten tárgyal Trumppal Ukrajnáról
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142081&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142081
[uk] => 142029
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142030
[image] => Array
(
[id] => 142030
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[original_lng] => 457284
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-230.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740305470:12
[_thumbnail_id] => 142030
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2604
[_oembed_fc4444158ac05b0a4a343e4467a7dbec] =>
[_oembed_time_fc4444158ac05b0a4a343e4467a7dbec] => 1742281212
[_algolia_sync] => 508427093000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 521814
[2] => 57397
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Keir Starmer
[2] => Ukrajna támogatása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 70
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 521814
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 70
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 521814
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Keir Starmer (8 Oldal)