Konkrét jelzést sürgetett Oroszországtól a béke érdekében Georgia Meloni olasz miniszterelnök évvégi sajtótájékoztatóján, amelyen kormánya első két hónapjának munkájáról beszélt.
Meloni bejelentette, hogy még az ukrajnai háború február 24-re eső első évfordulója előtt Kijevbe akar utazni.
Hangoztatta, hogy Róma készen áll közvetíteni egy esetleges békemegállapodás kidolgozásában. Hozzátette, a béke megteremtésén azonban „dolgozni kell”, és konkrét jelzésekre van szükség a felek részéről. Úgy látta, Oroszország részéről egyelőre „nincsenek nagy visszajelzések”.
Giorgia Meloni kedden telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akit meghívott Rómába. Meloni elfogadhatatlannak nevezte Moszkva nézeteit arról, hogy aki katonailag erősebb, elfoglalhatja a szomszéd ország területeit.
„Remélem, hogy az orosz kormány előbb vagy utóbb rádöbben a hatalmas tévedésére, és leállítja ezt az értelmetlen háborút, amellyel megtámadta Ukrajnát” – jelentette ki.
Év végi három órás sajtótájékoztatóján, amelyen negyvenöt kérdésre válaszolt, a miniszterelnök hangoztatta, hogy miután csak két hónapja van kormányon, összegzést még nem von, hanem munkája megkezdéséről tud beszámolni.
Azt mondta, ötéves kormányfői mandátuma végére büszke és optimista Olaszországot akar hátrahagyni. Megjegyezte, nem akar feltétlenül örök életében politikus maradni, mivel eredetileg újságíró a mestersége. Úgy vélte, a nők praktikusabbak és gyorsabbak a politikában is.
A jobbközép kormány prioritásaként az államfő közvetlen megválasztását jelölte meg.
Kifejtette, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elődje, az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) nem szalonképtelen, és jelentős szerepet töltött be az olasz köztársaság történetében. Példaként említette az MSI szerepét az antiszemitizmus elleni fellépésben, valamint a politikai erőszakkal és a terrorizmussal szemben.
Giorgia Meloni szólt a szerda esti kormányülésen elfogadott migrációs rendeletről is kifejtve, hogy az intézkedéscsomag a nemzetközi jog tiszteletben tartására akarja ösztönözni a nem kormányzati szervezeteket.
Megjegyezte, a sajtó gyakran idézi korábbi kijelentéseit, miszerint hajóblokádot akar felállítani a Földközi-tengeren az illegális migráció feltartóztatására.
„Tévesen számolnak be a szavaimról egyes újságírók, a hajóblokádot nem az észak-afrikai országokkal szemben vezetném be, és semmilyen háborút nem akarok indítani (ellenük), hajóblokád alatt európai missziót értek” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy első lépésben gazdasági beruházásokkal kell segíteni a migránsok kiindulási országait. Líbia stabilitását elengedhetetlennek nevezte a migrációs helyzet szempontjából.
Ami a Katargate néven is emlegetett korrupciós botrányt illeti, amelyben az Európai Parlament több olasz képviselője és más munkatársa érintett, Giorgia Meloni kijelentette, „idegesíti”, hogy olasz botrányként könyvelik el a történéseket, miközben „szocialista botrányról” van szó. Hangoztatta, hogy az európai intézményeknek nem szabad elfogadniuk azt a nézetet, miszerint sérthetetlenek.
Kormánya feladatai között nevezte meg a demográfiai növekedés ösztönzését is, amelyet gazdasági prioritásnak nevezett. Hangoztatta, hogy eszközként a családok támogatását, kedvező adóztatását akarják használni.
Új európai stabilitási paktumot sürgetett, kijelentve, hogy a régi gazdasági eszközök érvényüket veszítették. Felszólította az Európai Központi Bankot (EKB), „kerülje el a pánikkeltést és az ingadozást”, amellyel – szerinte – megsemmisíti a kormányok pénzügyi erőfeszítéseit.
Miután az olaszországi repülőtereken ismét kötelezővé tették a Kínából érkezők tesztelését, Giorgia Meloni úgy vélte, a járványhelyzet ellenőrzés alatt áll. Ezzel egy időben európai szinten egyeztetett intézkedéseket szorgalmazott.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egy telefonbeszélgetés alkalmával Rómába hívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és megerősítette látogatási szándékát Kijevbe is.
Meloni elmondta, támogat minden olyan kezdeményezést, amely az igazságos béke megteremtését célozza Ukrajnában.
Meloni az ukrán vezetővel folytatott telefonbeszélgetés alkalmával teljes támogatásáról biztosította Kijevet a politikai, katonai, gazdasági és humanitárius tervekben, valamint az energia-infrastruktúra helyreállításában és az ország jövőbeli újjáépítésében – számolt be az ukrán sajtó.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Last night in Kyiv, tragically, three people were killed by Russian drones, including a father and his five-year-old daughter. Just a day earlier in Zaporizhzhia, a Russian strike took the lives of an entire family—a mother, a father, and their daughter. My condolences to all the… pic.twitter.com/hB6R5yn9gV
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 23, 2025
Az EU- és a NATO-tagállamok „közös érdeke és kötelessége” Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatása az e szervezetekben vállalt kötelességek teljesítéseként – hangsúlyozta Giorgia Meloni olasz kormányfő az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakció Varsói Csúcs (Warsaw Summit) című konferenciáján szombaton lejátszott videoüzenetében.
A háború gazdasági következményeit említve a szállítási láncok lerövidítését, a vállalkozások „túlzott szabályozásának és megadóztatásának” lazítását szorgalmazta.
Arra szólította fel a konferencia résztvevőit, hogy védjék meg a közösen vallott értékeket. „Ne féljetek a józan ész hangján beszélni, védeni országaink szabadságát és jólétét” – hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy „Európa jövője konzervatív lesz”.
[type] => post
[excerpt] => Az EU- és a NATO-tagállamok „közös érdeke és kötelessége” Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatása az e szervezetekben vállalt kötelességek teljesítéseként – hangsúlyozta Giorgia Meloni olasz kormányfő.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1670159100
[modified] => 1670157309
)
[title] => Olasz kormányfő: Az EU és a NATO érdeke és kötelessége Ukrajna további támogatása
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64466&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64466
[uk] => 64496
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 64467
[image] => Array
(
[id] => 64467
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.jpg
[original_lng] => 169447
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1670228859:2
[_thumbnail_id] => 64467
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3375
[translation_required_done] => 1
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] =>
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormánya jóvá kívánja hagyni a hatodik katonai segélycsomagot Ukrajna számára. Ezt Guido Crozetto olasz védelmi miniszter jelentette ki – írja az ANSA.
„Az egyetlen dolog, amit nem tehetünk ebben a nehéz időszakban, hogy elveszítjük a kapcsolatot nemzetközi szövetségeseinkkel, az EU-val és a NATO-val. Ezért csak egy módja van a cselekvésnek és a döntések meghozatalának. Ha az ukrajnai helyzet nem változik, hatodik rendelet születik az új katonai segélyek szállításáról” – mondta.
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Olaszország folytatja megbízható partnerségét a NATO-val, és támogatja Ukrajnát – jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő.
Meloni azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió „közös otthona az olyan kihívásoknak, amelyekkel a tagországok egyedül nehezen tudnak szembenézni”.
Biztosította, hogy az új olasz kormány megközelítése nem az lesz, hogy „akadályozza és szabotálja az európai integrációt”, hanem az, hogy segítse a mechanizmus jobb működését.
A Meloni vezette kormány a múlt hét végén kezdte meg munkáját. A Minisztertanács három jobboldali párt koalíciójának képviselőiből áll. A vezető az Olasz testvérek párt, Melonival az élen.
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Giorgia Meloni új olasz kormányfővel és a kedden hivatalba lépett Rishi Sunak brit miniszterelnökkel is beszélt telefonon Joe Biden amerikai elnök – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint kedd este.
A tájékoztatás szerint Biden és Meloni az Ukrajna támogatásának fenntartása melletti elkötelezettségüket vitatták meg.
Rishi Sunak brit miniszterelnökkel szintén arról egyeztettek, hogy Ukrajna támogatását fenn kell tartani, emellett megerősítették a két ország között fennálló különleges kapcsolatot, és arról is beszéltek, hogy közösen lépnek fel a Kína jelentette kihívásokkal szemben, valamint a fenntartható és megfizethető energia előállítása érdekében.
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Egy nappal azután, hogy Giorgia Meloni átvette megbízatását, szombaton délelőtt le is tette esküjét Olaszország első női miniszterelnökének kormánya.
A szeptember 25-i választás nyomán az Olasz Testvérek (Fratelli d’Italia) koalíciós partnerei Silvio Berlusconi Forza Italiája (Hajrá, Olaszország – FI) lesz és a Matteo Salvini vezette Liga, amelyek 5-5 miniszteri helyet kapnak a 24 fős kormányban.
Az új kormány jövő héten kér bizalmat a parlamentben.
Meloni még pénteken személyesen olvasta fel sajtónak a miniszteri névsort – írta az MTI. Eszerint a kormány két miniszterelök helyettese is a két szövetségesből kerül ki: az egyik az FI alelnöke, Antonia Tajani lesz, aki a külügyminiszteri posztot is betölti, a másik Salvini, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd. “Utóbbi jelentős minisztériumnak számít annál is inkább, mivel a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források jelentős része infrastrukturális beruházásokat fedez” – írta az MTI.
A kikötők felügyelete Salvini részéről azért is éles fordulat, mert 2019-ben belügyminiszterként ő akadályozta meg egy menekülteket szállító hajó kikötését, amely miatt 2021-ben bíróság elé is állt. A kikötőket két éve megnyitották a menekülteket szállító hajó előtt, akkor Salvini korábbi menekültcsomagba foglalt rendeleteit jelentősen fellazították.
A gazdasági minisztérium élére Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa kerül, aki a korábbi Draghi-kormányban a gazdasági fejlesztésért volt felelős. Az új belügyminiszter Matteo Piantedosi prefektus, aki a volt belügyminiszter Matteo Salvini kabinetfőnöke volt. Védelmi miniszter lett a Giorgia Meloni egyik legközelebbi munkatársaként ismert Guido Crosetto. Szintén az FdI politikusa, Raffaele Fitto EU-ügyi tárca nélküli miniszter lesz, és a kohézióért és a gazdasági helyreállítási források felhasználásáért is felelős lesz. Szakértői kormánytagnak számít Carlo Nordio nyugalmazott ügyész, aki az igazságügyi miniszteri széket kapta meg, és az egészségügyi miniszter, Orazio Schillaci orvos, a római Tor Vergata egyetem rektora. Több minisztérium hatásköre bővül, újdonságnak számít a születési politikáért is felelős családügyi, valamint a fogyatékosággal élőkért felelős minisztérium. A volt szicíliai kormányzó, Nello Musumeci vezeti a Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztériumot, amely mostantól a tengeri politika hatáskörét is megkapja. A gazdasági fejlesztési minisztérium új nevében az szerepel, hogy a vállalatokért és az olasz nemzeti termékek védelméért is felelős. A mezőgazdasági minisztérium nevében feltüntetik, hogy a tárca biztosítja az élelmiszerszuverenitást.
„Rövid volt az idő, alig egy hónap telt el a választások óta: a választás eredménye egyértelműnek bizonyult, és gyors kormányalakításra volt szükség a belföldi és nemzetközi helyzet miatt, ami teljes jogú és működőképes kormányt sürgetett” – nyilatkozta Sergio Mattarella, aki köszönetet mondott Mario Draghi távozó kormányfőnek.
Orbán Viktor most egy Melonival közös kép kíséretében Twitter-üzenetben üdvözölte az új olasz kormány megalakulását. “Nagy nap ez európai jobboldal számára!”- írta a magyar miniszterelnök.
A választások után a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár Havasi Bertalan ezt írta:
A megszokott diplomáciai, udvariassági formuláknál jóval intenzívebb kommunikáció zajlik Orbán Viktor miniszterelnök és a várhatóan kormányt alakító olasz jobboldali pártok vezetői között; a vasárnapi parlamenti választás óta több üzenet-, illetve levélváltás is történt a magyar és az olasz partnerek között.
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke az államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt teszi le esküt – közölte az elnöki palota főtitkára pénteken.
A 45 éves, római születésű politikus választási ígéretei között szerepelt a migráció visszaszorítása, valamint az adócsökkentés is.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Giorgia Meloni, Olaszország leendő miniszterelnöke telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és Olaszország „teljes támogatásáról” biztosította Ukrajnát – írja a Reuters.
Meloni üzenetét pártja, az Olaszország Fivérei (FdI) tette közzé. Ez volt az első telefonbeszélgetés közte és az ukrán elnök között, miután pártja szeptember 25-én megnyerte az olaszországi parlamenti választásokat. Korábban Zelenszkij a Twitteren olaszul gratulált a politikus győzelméhez, mire Meloni választweetben azt írta, Ukrajna számíthat támogatásukra.
Meloni a mostani telefonbeszélgetés során hangsúlyozta elkötelezettségét minden olyan diplomáciai erőfeszítés mellett, amely hasznos az Oroszországgal fennálló konfliktus lezárása érdekében.
A párt közleményében azt is megjegyezte, Zelenszkij Kijevbe invitálta Melonit, amint lehetséges, és megköszönte, hogy Olaszország fegyverekkel is támogatta Ukrajnát.
Meloni azon kevesek közé tartozott, aki támogatta Mario Draghi kormányát az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások ügyében, habár ellenzékben volt.
Az FdI potenciális koalíciós partnerei, a Matteo Salvini vezette Liga és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország korántsem ennyire Ukrajna-pártiak. Salvini néhány éve még Vlagyimir Putyint ábrázoló pólóval pózolt a moszkvai Vörös téren, Berlusconi pedig közismerten jó kapcsolatban van az orosz elnökkel, nemrég pedig megvédte az ukrajnai orosz inváziót.
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Today in Florida, U.S. and Ukrainian delegations held constructive meetings as part of ongoing mediation efforts, with discussions focused on narrowing and resolving remaining items to move closer to a comprehensive peace agreement.
The American delegation included Special Envoy…
— Special Envoy Steve Witkoff (@SEPeaceMissions) March 21, 2026
Mint korábban beszámoltunk, rendkívüli parlamenti választásokat tartottak Olaszországban, ami jelentősen befolyásolhatja ennek az európai országnak, a G7 tagjának álláspontját Ukrajna támogatását illetően.
Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei elnevezésű jobboldali párt vezetője által vezetett koalíció a szavazók mintegy 44%-át nyerte el a szeptember 25-én megtartott törvényhozási választásokon. Valószínűleg ő lesz az olasz állam első női kormányfője. Meloni asszony pedig már kijelentette, hogy készen áll „minden olasz” vezetője lenni.
Az előrejelzések szerint a koalíciónak többsége lesz Olaszország Képviselőházában és a Szenátusban is. Sőt, ezúttal sikerült összeszednünk azoknak az olaszoknak a voksait, akik az áremelkedéssel, munkanélküliséggel, recesszió és a hatóságok megvetésével szembesültek. Giorgia Meloni pedig szövetségesivel együtt adócsökkentést, a migránsáradat-korlátozását, valamint demográfiai stratégiát helyez kilátásba.
Ami az Olaszország Fivérei fő riválisát, a Demokrata Pártot illeti, az olasz szavazók voksainak több mint 26%-át kapta.
Ezeket a rendkívüli választásokat már az új választási törvény és szavazási rendszer szerint tartották. Így az új olasz parlament a 630 képviselő helyett „csak” 400 kap helyet a parlament Alsó képviselőházban és 200-at a Szenátusban. Érdekesség, hogy a választók részvétele az országgyűlési választás teljes időszakában rendkívül alacsonynak bizonyult, és nem érte el a 64%-ot, ami közel 10%-kal alacsonyabb, mint legutóbb, 2018-ban.
Az európai sajtó megjegyezte, hogy már hétfőn, szeptember 26-án, annak ellenére, hogy a szavazás végleges eredményét még nem tették közzé, az ország központi nyomtatott kiadványai Giorgia Meloni portréjával jelentek meg címlapjaikon „győzelem”,„diadal” és „új lap Olaszország történelmében”. A Corriere Della Serra a „Berlusconi-korszak végét” és egy új vezető, Georgia Meloni érkezéséről számolt be.
A La Repubblica balközép napilap pedig „új populista szezont” hirdetett. Az Il Sole 24 Ore üzleti kiadvány pedig a „melonomikáról” írt – egy olyan gazdasági stratégiáról, amelyet Meloni asszony javasolt. A kiadvány emellett megjegyezte, hogy az „Olaszország Fivérei” vezetője számára a fő kihívás nem az új kormány megalakítása, hanem az, hogy ez meddig marad talpon.
Általánosságban meg kell jegyezni, hogy az olaszországi választások eredménye nem tűnik előre nem látható katasztrófának. Az olaszországi szélsőjobboldal az elmúlt hónapokban mindent megtett választói, európai partnerei és az USA támogatásáért hangsúlyozva, hogy „nem történik semmi rendkívüli”.
Maga Georgia Meloni a maga részéről ígéretes politikusként pozicionálja magát, és még azt a retorikát is hanyagolta, hogy Olaszország az EU-ból és a NATO-ból való kilépését helyezi kilátásba. Viszont folytatja kemény politikáját a migránsokat, különösen az afrikaiakat illetően, valamint az Olaszországra jellemző családi és vallási hagyományok, a konzervativizmus támogatását.
Az olasz jobbcentrista koalíció közös előválasztási programja pedig „az európai egység és a NATO elveihez való hűséget, „Ukrajna támogatását az orosz invázió elleni küzdelemben”, valamint „a béke elérését célzó diplomáciai kezdeményezések kidolgozását” helyezi kilátásba.
Nyilvánvaló, hogy Putyin olasz barátai (például Salvini és Berlusconi) időnként megengednek bizonyos kijelentéseket, amelyek általában nem felelnek meg ezeknek az egyértelmű előírásoknak.
Viszont érdekes, hogy ezek a választások megváltoztatják-e a hivatalos álláspontot Ukrajnát illetően, és vajon nem veszítjük-e el a nemzetközi kapcsolatok befolyásos európai „résztvevőjét”?
Az Ukrajna számára fontos válasz sokban attól függ, hogy a koalíció melyik pártja kapja a külügyi és védelmi tárcát, valamint milyen viszony alakul ki magával Georgia Melonival. De mindez csak abban az esetben, ha jobboldal létrehozza a parlamenti koalíciót, a kormányt és elkezdi munkáját. Jelenleg a becslések időszaka van.
A populista retorika ellenére az új olasz koalíció megőrzi észszerű politikai érzékét, és folytatja Ukrajna támogatásának globális tendenciáját.