Ukrajna aktívan dolgozik egy olyan terven, amely az Oroszországgal folytatott bármilyen formátumú tárgyalás kezdete és alapja lesz, a terv három pontja már készen van. Online találkozókra is sor került az Oroszországi Föderáció képviselőivel. A hírt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő közölte.
„Kijelentettük, hogy készek vagyunk látni Oroszországot a második csúcstalálkozón, mert minden szövetségesünk, beleértve a legközelebbieket is, akik mellettünk állnak és mindig ellenzik az orosz agressziót, mind azt mondta, hogy Oroszországnak részt kell vennie a második csúcson. Mert Oroszország Ukrajna ellen harcol. A háború nem érhet véget az egyik fél nélkül” – mondta Zelenszkij.
Az elnök szerint Ukrajna aktívan dolgozik a terven, három pont már elkészült. Ezenkívül online formátumban találkozókat tartottak az Oroszországi Föderáció képviselőivel, „lesznek offline és online találkozók”.
„És ahogy mondtuk, november elején az egész terv készen lesz. Ez lesz a kezdet és az alapja annak, hogy bármilyen formában beszélgessünk Oroszországgal. Bármilyen formátumban, bármelyik képviselőjével, mert lesz terv és mit felmutatni” – mondta az elnök.
Ugyanakkor úgy véli, hogy jelenleg az Oroszországi Föderáció egyszerűen folytatni akarja a háborút.
Volodimir Zelenszkij elnök bírálta Kína és Brazília béketervét a háború befejezésére, destruktívnak nevezve azt, szerinte ez a terv csak „politikai nyilatkozat”, és nem veszi figyelembe a valós helyzetet – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az ukrán államfőnek a Metropóles című brazil lapnak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta, hogy azt javasolta Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnöknek, hogy közösen vitassák meg ezt a kérdést, de meglepetését fejezte ki, hogy Brazília miért döntött úgy, hogy „középen” foglal állást és támogatja Oroszországot. „A javaslatuk is destruktív, ez csak egy politikai nyilatkozat. Azt mondtam Brazília elnökének: „Üljünk le és beszéljük meg”. Ti nem vagytok az ellenségeink, mi nem vagyunk a ti ellenségetek. Miért döntöttetek hirtelen úgy, hogy Oroszország oldalára álltok, és valahol középen legyetek. De mi nem vagyunk hülyék” – fogalmazott.
Az ukrán elnök bírálta a brazil kormány álláspontját is, mondván, hogy Brazília „oroszbarát” álláspontot képvisel a kelet-európai háborúval összefüggésben. Zelenszkij nagy csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök „politikai megbékítésre” törekszik, ahelyett, hogy határozottabb álláspontot képviselne a konfliktusban.
„Jól elbeszélgettem Lula elnökkel, és azt hittem, megért engem. Hálás voltam, hogy találkozhattam vele, és nagyon nyitott voltam, teljesen nyitott. Azt hittem, látni fogom, hogy megérti, mi történik, és nem csak politikai megbékélést akar” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy több megértést vár Lulától a találkozásuk után, de hangsúlyozta, hogy Brazília békés megoldásra irányuló erőfeszítései továbbra is sikertelenek maradnak, mivel az ukrán vezető által „gyilkosnak” nevezett orosz diktátor, Volodimir Putyin nem mutat szándékot a háború befejezésére.
Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Kijevben zajló Krími Platform csúcstalálkozójának keretében tartott.
„A tárgyalási tervvel kapcsolatban következetes leszek. Először Joe Biden amerikai elnökkel fogok beszélni róla, mert ez a terv leginkább az Egyesült Államok és más partnerek támogatásán múlik” – mondta.
Szavai szerint ez elsősorban pszichológiai és politikai természetű terv lesz, de többféle fegyver is szerepet kap benne, ami befolyásolhatja Oroszország döntését a háború befejezéséről.
A győzelmi tervet a második békecsúcson kell bemutatni, hogy Oroszországot a háború diplomáciai befejezésére kényszerítsük, és ha a partnerek támogatják, akkor Ukrajna könnyebben véget vethet a háborúnak – hangsúlyozta az elnök.
Zelenszkij kifejezte reményét, hogy még szeptemberben tárgyalhat Joe Biden amerikai elnökkel, és az Egyesült Államok engedélyezi Ukrajnának a mélységi csapásmérést amerikai nagy hatótávolságú fegyverekkel oroszországi célpontok ellen.
Az államfő kitért arra, hogy Ukrajna képes jelentősen növelni saját dróngyártását, de nem rendelkezik ehhez kellő költségvetési forrással, ezért pénzügyi segítségre van szüksége partnereitől. Hangsúlyozta, hogy a dróngyártás az ukrajnai üzemekben gyorsabb és olcsóbb, mint Nyugaton.
Elmondta, hogy a horvát kormány új védelmi segélycsomagot nyújt Ukrajnának, amiről Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel tárgyalt szerdán Kijevben.
Kérdésre válaszolva kijelentette: nem tud Olaf Scholz német kancellárnak az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatos tervéről, amelyről az olasz sajtó korábban írt. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajna bevonása nélkül az országot érintő terv nem készülhet.
Szintén újságírói érdeklődésre azt mondta, hogy Ukrajna kapott információkat partnereitől arról, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak, de ilyen rakéták Ukrajna elleni bevetését nem tudja megerősíteni.
„Csak akkor tudom megerősíteni, ha majd bizonyítékokkal rendelkezünk a rakéták bevetéséről, mint ahogy az megtörtént az észak-koreai rakéták és tüzérségi lövedékek bevetése után” – mondta Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1726129800
[modified] => 1726126548
)
[title] => Ukrajna: új terv a háború lezárására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=126377&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 126377
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 126378
[image] => Array
(
[id] => 126378
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[original_lng] => 788370
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/zeli-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1726136433:12
[_thumbnail_id] => 126378
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2577
[_oembed_3595c65274d20cda5aedf58a6d40182f] =>
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Ukrajna a partnereivel együtt már megkezdte az ukrán békeképlet minden pontján alapuló béketerv kidolgozását, ez év őszén kell elkészülnie – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök az indiai médiának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök bejelentette, hogy augusztus 22-én tartották az első nagy online találkozót Ukrajna és partnerei a nyári svájci békecsúcs után.
„A csapatok megkezdték a munkát, megkezdték a komplett terv kidolgozását. Mint mondtam, novemberig minden pont (a békeképlet – a szerk.) esetében szeretnénk egy tervet kidolgozni” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sürgette szerdán Donald Trump volt amerikai elnököt, leendő republikánus elnökjelöltet, hogy mihamarabb hozza nyilvánosságra az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború gyors befejezésére vonatkozó tervét, „ha valóban van ilyen javaslata”.
Az ukrán elnök egyúttal figyelmeztetett arra, hogy minden békejavaslatnak kerülnie kell Ukrajna szuverenitásának megsértését.
„Ha Trump tudja, hogyan kell véget vetni ennek a háborúnak, még ma beszélnie kell róla. Ha az veszélyezteti Ukrajna függetlenségét, államiságát, akkor készen akarunk állni erre, tudni akarjuk” – szögezte le Zelenszkij a Bloomberg TV-nek Kijevben adott interjújában, amelyet a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál szemlézett.
Az interjúban az elnök sérelmezte, hogy késnek a nyugati szövetségesek fegyverszállításai.
Szavai szerint „potenciálisan készen áll” találkozni Trumppal, hogy meghallgassa csapatának javaslatait.
„Szeretnénk tudni, hogy novemberben erős amerikai támogatást kapunk, vagy teljesen egyedül maradunk” – tette hozzá az államfő.
Zelenszkij visszautasította, hogy az ukrán és orosz csapatok holtpontra jutottak volna a csatatéren. Kiemelte, hogy az ukrán hadsereg a katonák létszámának tekintetében jobb helyzetben van, mint néhány hónappal ezelőtt, és egy új offenzíva megindítása pusztán a felfegyverzésüktől függ.
Az elnök méltatta az amerikai kongresszus által idén hat hónapos késedelemmel jóváhagyott 61 milliárd dolláros segélycsomagot, de rámutatott arra, hogy túl sokáig tart, amíg a katonai felszerelések eljutnak a frontra. „Ez a háború legnagyobb tragédiája, hogy a döntés és annak megvalósulása között nagyon-nagyon sokat kell várnunk” – jegyezte meg Zelenszkij.
Donald Trump korábban kijelentette, hogy képes véget vetni az ukrajnai háborúnak, még azelőtt, hogy jövő januárban újra beiktatnák elnöknek, amennyiben ő nyeri novemberben a választást. A Joe Biden elnökkel folytatott múlt heti televíziós vitában nehezményezte, hogy országa dollármilliárdokat költött Ukrajna védelmére, mondván, hogy Kijev „nem fogja megnyerni a háborút”.
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Ukrajna nem hajlandó kompromisszumot kötni Oroszországgal és semmilyen területet feladni a háború megállítása érdekében – jelentette ki Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője washingtoni látogatása során újságírók előtt, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Jermak arra a kérdésre, hogy Ukrajna hogyan értékeli Trump kijelentését, miszerint ő kezelni tudja a háborút, azt mondta: „Őszintén válaszolok: nem tudom. Majd meglátjuk. Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy az új amerikai kormány továbbra is támogassa.” Hozzátette, hogy Ukrajnát a két párt és az amerikai nép is támogatja. „Ez az amerikai nép döntése lesz. Tiszteletben tartjuk ezt a választást” – mondta a november 5-i elnökválasztásról.
Kijev meghallgat minden tanácsot az igazságos béke elérésével kapcsolatban, de az ukránok nem készek kompromisszumra nagyon fontos dolgokban és értékekben, mint a függetlenség, szabadság, demokrácia, területi integritás, szuverenitás – mutatott rá az elnöki hivatalvezető.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Trump az Egyesült Államok elnökével és a demokraták jelöltjével, Joe Bidennel a közelmúltban folytatott vitában kijelentette, hogy még hivatalba lépése előtt képes lesz véget vetni a háborúnak. Elfogadhatatlannak nevezte ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz diktátor javaslatát, miszerint a tűzszünetért cserébe Ukrajna adja fel négy régióját és törekvését a NATO-tagságra.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
Amellett, hogy Ukrajna erős a harctéren, világos béketervet is ki kell dolgoznia, ennek az év végére kell elkészülnie – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök Kijevben a szlovén kollégájával, Nataša Pirc Musarral közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Fotó: president.gov.ua
A jelentés szerint Zelenszkij megjegyezte, hogy a békecsúcsot követően Kijev három részletes terven dolgozik az energiával, az élelmezésbiztonsággal és a cserével kapcsolatban. Ezekre a területekre a közeljövőben terv készül – tette hozzá. Különös tekintettel az ukrán békeképlet egyéb pontjaira is átfogó tervet dolgozunk ki, amely később kerül a partnerek asztalára – ígérte.
„Nagyon fontos számunkra, hogy mutassunk egy tervet a háború befejezésére, amelyet a világ nagy része támogatni fog. Ez az a diplomáciai út, amelyen dolgozunk. Emellett, mint mondtam, nem minden múlik rajtunk” – emlékeztetett az ukrán elnök.
Az államfő szerint Ukrajna növeli a technológiák, a drónok, a tüzérség és az elektronikus harci eszközök gyártását, hogy erősebb legyen a csatatéren. Fontos, hogy az ország erősebb legyen, mert Oroszország az erőn kívül nem ért semmit, és nem tisztel senkit, csak az erőseket – mutatott rá. „Azaz két párhuzamos dologról van szó: erősnek lenni a harctéren és kidolgozni egy világos tervet, egy részletes tervet, és ez még az idén elkészül” – ígérte Volodimir Zelenszkij.
A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) arra szólított fel pénteken lezárult olaszországi csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában, hogy a nyári párizsi olimpia idejére világszerte szüntessék be a harcokat a háborús övezetekben – közölte szombaton Giorgia Meloni olasz kormányfő a G7-országcsoport nevében.
Meloni elmondta: az olimpiai játékok idejére szóló béke ötletét Franciaország vetette fel a tanácskozáson.
Remek javaslat volt, az „olimpiai békét a résztvevők egyhangúlag támogattak – mondta az olasz kormányfő a G7-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján. Közben Svájcban zajlik az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos békekonferencia, melyről ebben a cikkünkben számoltunk be.
A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart.
Az ókori görög olimpiák idején bevett szokás volt, hogy a harcoló felek fegyvernyugvást hirdettek, amely a sportesemény előtt hét nappal kezdődött, és hét nappal utána ért véget, hogy a sportolók biztonságban utazhassanak, és részt vehessenek a megmérettetéseken.
Emmanuel Macron francia államfő már áprilisban jelezte: sürgetni fogja, hogy hirdessenek tűzszünetet a párizsi olimpia idejére, elsősorban a Közel-Keleten, Ukrajnában és Szudánban. Akkoriban Oroszország hűvösen reagált a felvetésre, tartva attól, hogy Kijev erőinek újraszervezésére és megerősítésére használná fel a harcok ideiglenes leállítását.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Ha Donald Trump ukrajnai háborúra vonatkozó béketerve csak a területek egy részének Oroszországnak való átadásából áll, akkor ez egy nagyon primitív ötlet, és Ukrajna nem vállalhat kockázatot, ha emberéletekről van szó – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Bild című német lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ha a lényeg az, hogy egyszerűen feladjuk a területeinket, és ha ez az ötlet, akkor ez az elképzelés nagyon primitív.” Szerinte ha Trumpnak valóban megvan a maga terve a háború gyors befejezéséhez, akkor szívesen meghallgatja az ötletét. „Erős érvek kellenek. Nem egy fantaszta ötlet kell, hanem egy valós. Emberéletekről van szó, nem viccelhetünk és nem kockáztathatunk” – hangsúlyozta.
Az elnök arra is emlékeztetett, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalások során fontos emlékezni arra, hogy Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni. „Itt Putyinnal van dolgunk. Mindent, amiről korábban beszélt, a valóságban másként csinált. Nem bízhatunk meg benne” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Ha Donald Trump ukrajnai háborúra vonatkozó béketerve csak a területek egy részének Oroszországnak való átadásából áll, akkor ez egy nagyon primitív ötlet, és Ukrajna nem vállalhat kockázatot, ha emberéletekről van szó – jelentette ki Volodimir Ze...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1712763120
[modified] => 1712760328
)
[title] => Zelenszkij: Trump ukrajnai béketerve nagyon primitív
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109343&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109343
[uk] => 109352
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 109344
[image] => Array
(
[id] => 109344
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump.jpg
[original_lng] => 143620
[original_w] => 1600
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 1600
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 1600
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1712749959:8
[_thumbnail_id] => 109344
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4501
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5b11da36c84d93a644d1ab81564ad76a] =>
U.S. Government Transfers Captured Weapons
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
Az Egyesült Államok határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), a javaslat szerint a BT azonnali tűzszünetre szólítana fel a Gázai övezetben, továbbá a Hamász palesztin szélsőséges szervezet fogságában lévő izraeli túszok szabadon engedésére – jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Dzsiddában.
A közel-keleti látogatáson tartózkodó Blinken a szaúd-arábiai sajtónak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a tanács tagországai támogatni fogják a javaslatot. A tervezetet már hivatalosan előterjesztették – tette hozzá.
A miniszter elmondta, hogy a kezdeményezés szerint a túszok elengedését feltételül szabják a tűzszünethez.
Az Egyesült Államok a közelmúltban több ízben megakadályozta, hogy a BT-ben határozat szülessen a tűzszünetről a palesztinok lakta Gázai övezetben a Hamász ellen hadműveletet folytató Izrael és a számos országban – így az Egyesült Államokban is – terrorcsoportként kezelt palesztin szervezet között.
Blinken csütörtökön Szaúd-Arábiából Egyiptomba utazik tovább.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), a javaslat szerint a BT azonnali tűzszünetre szólítana fel a Gázai övezetben, továbbá a Hamász palesztin szélsőséges szervezet fogságában lévő izraeli túszok s...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711031340
[modified] => 1711018957
)
[title] => Washington azonnali tűzszünetről nyújtott be határozattervezetet az ENSZ BT-ben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=107393&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107393
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107394
[image] => Array
(
[id] => 107394
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken.jpg
[original_lng] => 281980
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/blinken.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711011758:12
[_thumbnail_id] => 107394
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2249
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0