Ukrajna biztosan belép a NATO-ba, ez csak idő kérdése, hiszen a szövetség főtitkára, az amerikai és német partnerek mind az ukrán tagság mellett vannak – jelentette ki Olga Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán egy televíziós műsorban, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A kormányfő-helyettes az Ukrajina 24 tévécsatorna adásában szerepelve hangsúlyozta: „Ukrajna NATO-tag lesz, ezt megerősítette a főtitkár és többek között az amerikai, francia és német kollégák is.” Azonban ez meglehetősen hosszadalmas folyamat – ismerte el, példaként Észak-Macedóniát említve, amely mintegy 20 év alatt teljesítette a tagsági cselekvési terv követelményeit.
Mint Sztefanisina rámutatott, Ukrajna csak most kezdi a párbeszédet a cselekvési terv megadásáról, ami több évig tartó munkát feltételez, de Kijev addig is sokat tesz a kollektív biztonság megerősítéséért, az ukrán katonák részt vesznek minden elérhető NATO-hadgyakorlaton, az ukrán fegyveres erők közelítik szabványaikat a NATO-standardokhoz, Ukrajna csatlakozik a NATO fekete-tengeri biztonsági stratégiájának kialakításához.
A miniszterelnök-helyettes azt is közölte, hogy már elindult Ukrajna euroatlanti integrációjának folyamata, ami szerinte megállíthatatlan. „A politikai döntés meg lesz hozva. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években – jóllehet nem minden múlik Ukrajnán – NATO-tagok leszünk, erről már megvan a döntés” – mutatott rá Olga Sztefanisina, jelezve, hogy jelenleg is folynak a politikai tárgyalások e kérdést illetően.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna biztosan belép a NATO-ba, ez csak idő kérdése, hiszen a szövetség főtitkára, az amerikai és német partnerek mind az ukrán tagság mellett vannak – jelentette ki Olga Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-h...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1620851340
[modified] => 1620851186
)
[title] => Már megszületett a döntés, Ukrajna NATO-tagsága csak idő kérdése – Sztefanisina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=23331&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23331
[uk] => 23334
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 23332
[image] => Array
(
[id] => 23332
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[original_lng] => 115108
[original_w] => 610
[original_h] => 343
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[width] => 610
[height] => 343
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[width] => 610
[height] => 343
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[width] => 610
[height] => 343
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[width] => 610
[height] => 343
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/sztefanisina.jpg
[width] => 610
[height] => 343
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1620843744:3
[_thumbnail_id] => 23332
[_edit_last] => 10
[views_count] => 11311
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a60542c2afde54cfb94ae407ad2d990b] =>
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
Litvánia felkéri a NATO-szövetségeseket, hogy nyújtsák át Ukrajnának a NATO–tagságra vonatkozó cselekvési tervet (NATO MAP), azt követően az ország a Szövetség tagjává válhat – nyilatkozta Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter Aranche Gonzalez Laia spanyol külügyminiszterrel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón, közölte az Ukrinform a Delfire hivatkozva.
„Hamarosan levélben kérjük meg kollégáinknak, hogy vegyék fontolóra a lehetőségét a NATO MAP Ukrajnának való megadását. Meggyőződésem, hogy a NATO megismételheti az ukrajnai tagságra vonatkozó cselekvési tervre vonatkozó javaslatát, és ezt a kérdést kezdtünk el megvitatni a Balti országbeli kollégáinkkal” – közölte Landsbergis.
Elmondása szerint ez „erős jelzés lenne Oroszország felé, miszerint Ukrajna a transzatlanti irány mellett dönt, és választ kap a NATO-országok részéről”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Ukrajna megkapja a NATO-tagságra vonatkozó cselekvési tervet (NATO MAP).
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
A teljes jogú NATO-tagság továbbra is Ukrajna stratégiai prioritása marad, ami alkotmányban van rögzítve, és amire szükség van az orosz agresszióval való szembenállásban – jelentette ki Andrij Taran védelmi miniszter vasárnap, adta hírül az rbc.ua hírportál a Védemi Minisztériumra hivatkozva.
Mint a tárcavezető rámutatott, 2021 tavaszán Ukrajna ismét meggyőződött arról, hogy nincs alternatívája az európai és euratlanti integrációnak. „A globális fenyegetésekkel, mint az Oroszország agresszív, a nemzetközi világ és stabilitás számára komoly kihívást jelentő politikájával és cselekedeteivel való szembenállásban rendkívül fontos a partnerségünk a NATO-val” – hangsúlyozta.
Taran szerint az elmúlt évben Ukrajna jelentős mértékben előrehaladt a NATO-tagsági kritériumoknak történő megfelelésben. Jelenleg különösen időszerűek és fontosak Ukrajna számára a kollektív biztonsággal kapcsolatos kérdések – mondta. Megjegyezte, hogy a kibővített NATO-partnerségi státus a többi között lehetőséget teremt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete által tartott hadgyakorlatok tervezésében és lefolytatásában való jelentősebb részvételre.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A teljes jogú NATO-tagság továbbra is Ukrajna stratégiai prioritása marad, ami alkotmányban van rögzítve, és amire szükség van az orosz agresszióval való szembenállásban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1617555840
[modified] => 1617550643
)
[title] => Ukrajna partnersége a NATO-val nagyon fontos az Oroszországgal való szembenállásban – védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=21142&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21142
[uk] => 21147
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 21143
[image] => Array
(
[id] => 21143
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[original_lng] => 22836
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/taran.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1617542140:2
[_thumbnail_id] => 21143
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5532
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d68f46f52b095bda107e6da49fbd6c5c] =>
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi