Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön bírálta Frank-Walter Steinmeier német államfőt amiatt, hogy egy interjúban Németország második világháborús bűntetteire is utalva védelmébe vette a Lengyelország által ellenzett orosz–német projektet, az Északi Áramlat-2 gázvezetéket.
A politikus „Európa háta mögötti lépésnek és unióellenes projektnek” nevezte a Balti-tenger alatti gázvezeték építését, amely szerinte rövidesen Oroszország agresszív politikájának szolgálatába állhat.
Bár egyetértek a német elnökkel, hogy a háborús tartozások kiegyenlítetlenek maradtak, az Északi Áramlat-2 nem tekinthető kárpótlásnak – írta közösségi oldalára Morawiecki csütörtökön. A lengyel kormányfő szerint az orosz–német projekt jelentősen megnövelheti az Európai Unió függőségét Oroszországtól, továbbá a térség gazdaságát és biztonságát is gyengíti. Az Egyesült Államok és Ukrajna szintén ezen okok miatt utasítják el a földgázvezeték megépülésének támogatását.
Morawiecki mellett más lengyel politikusok is meghökkentőnek találták Steinmeier szavait. Szymon Szynkowski vel Sek külügyminiszter-helyettes elmondta, nem ért egyet a német államfővel és arra is utalt, hogy ha Németország számára nyitott kérdés a második világháborús kárpótlás, akkor elsősorban a lakossága egyharmadát elveszítő Lengyelországra kell gondolni. A politikus szerint megengedhetetlen, hogy az épülő gázvezetéket az Oroszországnak járó háborús elégtétellel köti össze Steinmeier. Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője pedig a belaruszok és az ukránok által elszenvedett második világháborús veszteségekre hívta fel a figyelmet.
A német elnök a Rheinische Post német hírlapnak adott nemrégiben interjút, mely során megvédte az Északi Áramlat-2 földgázvezeték projektjét. A politikus elmondta, mivel az Oroszország és az Európa közti kapcsolatok jelentősen megromlottak az utóbbi években, a közös energetikai programok képezhetik az utolsó hidat a két fél között. Steinmeier továbbá a tágabb összefüggések figyelembevételére is felhívta a figyelmet: úgy véli, országának tekintettel kell lennie a volt Szovjetunió több mint húszmillió világháborús áldozatára is.
– Hogyan fogunk befolyásolni egy olyan helyzetet, amit elfogadhatatlannak tartunk, de megszakítjuk az utolsó kapcsolatokat? – tette fel a kérdést a német politikus, majd hangsúlyozta, hogy a történelmi múltnak nem szabad hatással lennie napjaink politikájára.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Az Európai Parlament január 21-én állásfoglalást fogadott el, melyben a projekt azonnali leállítására és Oroszország elleni új szankciók bevezetésére szólított fel, válaszul Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatására.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
A Franciaország európai ügyekért felelős minisztere felszólította Németországot, hogy szüntesse meg az Északi Áramlat–2 gázvezeték építését, miután Oroszországban tüntetőket vettek őrizetbe.
Clement Beaune, Franciaország európai ügyekért felelős minisztere a France Inter rádió adásában felszólította a német kormányt, hogy állítsa le az Északi Áramlat–2 gázvezeték építését, miután Oroszországban tüntetőket vettek őrizetbe.
„Mi (a francia kormányban – szerk.) mindig is azt állítottuk, hogy ebben az összefüggésben hatalmas kétségeink vannak a projekttel kapcsolatban” – magyarázta a miniszter. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti, hogy felszólítják Berlint, hogy mondjon le az Északi Áramlat–2-ről, Beaune azt válaszolta: „Így van, már beszéltünk róla”.
Új lehetséges szankciók Oroszország ellen
Beaune megjegyezte, hogy az európai vezetők most új szankciók bevezetését fontolgatják Oroszország ellen az országban a korrupcióellenes aktivista és ellenzéki vezető, Olekszij Navalnij megmérgezése és letartóztatása kapcsán szerveződött tiltakozások visszafojtása miatt. A kormány tiltása ellenére oroszok ezrei vonultak utcára múlt vasárnap. Több mint 5000 embert vettek őrizetbe.
„Korábban már vezettünk be szankciókat már kivezették, újra meg tudjuk csinálni. De meg kell értenünk, hogy ez nem lesz elegendő” – tette hozzá Beaune. Elmondása szerint egy másik mérlegelendő lehetőség az Északi Áramlat–2. A miniszter hozzátette, hogy ezt a döntést Németországnak kell meghoznia, mert a gázvezetéket Németország irányába vezetik.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
Matt Hancock isn’t a ‘celebrity’, he’s the former health secretary who oversaw the UK having one of the highest death tolls in the world from Covid-19 whilst breaking his own lockdown rules.
1/5
— Covid-19 Bereaved Families for Justice UK (@CovidJusticeUK) November 1, 2022
Nationalrat liefert Kickl aus Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megvalósítása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatón.
„Látjuk, ahogy az Egyesült Államok naponta próbálja nyilvánosan megalázni az Európai Uniót, elsősorban Németországot. Azt, ahogy az Egyesült Államok hivatalos képviselői révén azt követeli, hogy Németország fogja fel a saját szerencséjét és energiabiztonsága megerősítésének szükségességét, ami alatt az Egyesült Államok az Északi Áramlat-2 elutasítását és a drágább, amerikai cseppfolyósított gázra való áttérést érti” – fogalmazott az orosz diplomácia vezetője.
„Úgy gondolom, ez a személyes véleményem, hogy ez a kérdés az NSZK becsületbeli ügye. A becsületé, annak minden dimenziójának értelmében” – nyilatkozott arra reflektálva, hogy Angela Merkel német kancellár nem zárta ki az Északi Áramlat-2 felmondását, válaszul a Navalnij-ügyre.
A német kormány saját, valamint francia és svéd laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva azt állítja, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikust Oroszországban megmérgezték. Moszkva ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy Navalnij szervezetében orosz laboratóriumi vizsgálatokkal nem találtak mérget.
Lavrov a sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a berlini orosz nagykövetség másfél héttel az erre vonatkozó kérés után még mindig nem kapott konzuli hozzáférést Navalnijhoz. „Ezért reméljük, hogy megértik annak kilátástalanságát, hogy egy olyan felsőbbrendű lény pozíciójából tárgyaljanak velünk, amely nem is veszi a fáradságot arra, hogy válaszoljon a legitim, nemzetközi megállapodáson alapuló kérdéseinkre, és lekezelően, gőgösen valamifajta bűnbánatot követelnek tőlünk” – hangoztatta Lavrov. Nehezményezte, hogy Oroszország a Navalnij-ügyben még nem kapott választ a Németországhoz, Franciaországhoz és Svédországhoz, valamint a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) eljuttatott információigénylésre. Mint mondta az adatszolgáltatás ügyében Berlin és az OPCW kölcsönösen egymásra hárítja az illetékességet.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
A Navalnij-ügy egyik fő célja annak megakadályozása, hogy megépüljön az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amiben elsősorban a cseppfolyósított földgáz (LNG) európai eladásait növelni kívánó Egyesült Államok érdekelt – állította Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden kiadott közleményében.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója.
„Ennek a szállítási útvonalnak a blokkolása azzal a látszattal, hogy Oroszországot Navalnij miatt büntették meg, tipikus példája az európai gázpiacért folytatott rosszhiszemű konkurenciaharcnak. Washington számára rendkívül fontos ennek a projektnek a leállítása, mert meghiúsítja a Fehér Háznak az Európába irányuló amerikai cseppfolyósított földgáz-szállítások növelésére vonatkozó terveit” – hangoztatta Nariskin az orosz hírügynökségek által ismertetett kommümikéjében.
A kémfőnök szerint ezt támasztja alá, hogy Donald Trump amerikai elnök sürgette a projekt felmondását Németország által, Mike Pompeo külügyminiszter pedig közölte: a csővezeték bekerül az USA ellenfelei elleni szankciókról rendelkező törvénybe. Hozzátette, hogy amerikai republikánus szenátorok megfenyegették Mukran német kikötőváros vezetését.
Nariskin kitért arra, hogy ebben a törekvésben Lengyelország, a balti államok és Ukrajna is be akarja bizonyítani Washingtonnak „saját hasznosságát”. Szerinte ugyanakkor az európaiak többsége érti, hogy a vezetékről való lemondás jelentős kért okoz majd, mert leszűkül a forrás, amely a kontinens gazdaságának újraindításához szükséges. A Deutsche Bankra hivatkozva azt írta, hogy idén 8,6 százalékos visszaesés várható az európai GDP-ben. Kifejezte reményét, hogy Európában felülkerekedik a józan ész a várhatóan kemény tél előtt, amely meg fogja növeli a gázfogyasztást.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak arra a követelésére reagálva, hogy szolgáltassák ki neki azt a ruhát, amelyet augusztus 20-án viselt – amikor német, francia és svéd laboratóriumi vizsgálat szerint megmérgezték – kijelentette: „A páciens iránti minden tisztelet mellett (leszögezem), mi nem foglalkozunk ruhával, ez nem a mi profilunk”. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a politikus kísérete „számos bizonyítékot” külföldre vitt, tisztázást igénylő szándékkal. Elmondta, hogy Moszkva még mindig nem kapott választ Berlintől adatigénylésére, ami megnehezíti a vizsgálatot.
Omszk megye egészségügyi minisztériuma egyébként hétfőn közölte, hogy a politikus ruháit a nyomozás rendelkezésére bocsátották.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A Navalnij-ügy egyik fő célja annak megakadályozása, hogy megépüljön az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amiben elsősorban a cseppfolyósított földgáz (LNG) európai eladásait növelni kívánó Egyesült Államok érdekelt - állította Szergej Nariskin, az oro...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1600794347
[modified] => 1600794130
)
[title] => Orosz kémfőnök: A Navalnij-ügy egyik fő célja az Északi Áramlat-2 meghiúsítása
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11038&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11038
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 11040
[image] => Array
(
[id] => 11040
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1.jpg
[original_lng] => 50564
[original_w] => 782
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1.jpg
[width] => 782
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1.jpg
[width] => 782
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1.jpg
[width] => 782
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szergej-nariskin-1.jpg
[width] => 782
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1600783331:10
[_thumbnail_id] => 11040
[_edit_last] => 10
[views_count] => 6873
[_oembed_44602c6e366384797e01ea71ee9f8d0a] =>
On International Day of Peace, we urge Russia to end its occupation of Crimea, withdraw from the Donbas, and cease its aggression against Ukraine. pic.twitter.com/HOOFORclXX
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
A lengyel kormány az Északi Áramlat-2 projekt felfüggesztésére tett javaslatot Németországnak, és felkínálta a saját Baltic Pipe nevű gázvezetékét – nyilatkozta a lengyel állami tévében Peter Muller kormányszóvivő.
A Baltic Pipe egy lengyel–dán gázvezeték, amelyet az Északi Áramlat-2-vel párhuzamosan építenek, hogy biztosítsák Lengyelország függetlenségét az oroszoktól. A vezeték norvég földgázt szállít Dánián keresztül, a tervezett mértéke évi 10 milliárd köbméter, az építés a tervek szerint 2020 októberében ér véget.
Az Északi Áramlat-2 projekt befejezését 2019 decemberére tervezték, de az Oroszország elleni szankciók miatt szüneteltetni kellett. A tervezett mértéke évi 55 milliárd köbméter gáz – tudósít a vesti.ru portál.
Az Északi Áramlat-2 folytatása Alekszej Navalnij mérgezési ügye és az Oroszország elleni szankciók miatt vált kérdésessé.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Egyetértett az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni amerikai szankciók elfogadhatatlanságában Szergej Lavrov orosz és Heiko Maas német külügyminiszter kettőjük keddi moszkvai tárgyalásán.
„Németország számára a transzatlanti kapcsolatok nemcsak most, hanem sok éve kiemelkedő jelentőségűek. De nemcsak számunkra, hanem Európa számára is. Ezek mélyebbek minden politikai konjunktúránál” – hangoztatta Maas az eszmecserét követően Lavrovval közösen megtartott sajtótájékoztatón. „Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a partnerek közötti szankciók helytelenek, tévutat jelentenek. Végeredményben a szuverén döntésünk, hogy honnan fogjuk megvásárolni az energiahordozókat” – tette hozzá. Leszögezte, hogy egyetlen állam sem diktálhatja fenyegetések révén az Európai Unió energiapolitikáját. „Az EU szintjén már tárgyalunk arról, hogy mennyiben sértik meg a területen kívüli szankciók a nemzetközi jogot. Beszélni fogunk erről partnereinkkel. Az amerikai külügyminiszerrel (Mike Pompeóval) folytatott telefonbeszélgetésem során álláspontunkat világosan kifejtettem” – mondta.
Lavrov úgy vélekedett, van alapja feltételezni, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték építése hamarosan lezárulhat, mert a projekt orosz, német és más részvevői ráhangolódtak befejezésére. Az orosz diplomácia szintén bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy egyoldalú szankciók területen kívüli alkalmazásával próbálja meg ellehetetleníteni a vezetéket.
Moszkva nagyrabecsüléséről biztosította Berlin elvi álláspontját az „Európa energetikai biztonságát megerősíteni segítő” üzleti projekttel kapcsolatban, amelyet a Washington által kifejtett „példátlan szankciós nyomás” dacára is képvisel.
A kétoldalú kapcsolatokban mutatkozó problémákról szólva Maas arra figyelmeztetett, hogy további következményekkel jár majd, ha a német főügyészt követően a bíróság is arra a megállapításra jut, hogy az orosz államnak köze volt a georgiai állampolgárságú csecsen emigráns ellen Berlinben tavaly augusztusban, egy orosz állampolgár által elkövetett bérgyilkossághoz. A merénylet diplomáciai feszültséghez, kölcsönös kiutasításokhoz és szankciófenyegetésekhez vezetett.
A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Moszkvának és Berlinnek nyíltan kell megvitatnia a kapcsolatokban felmerült olyan problémákat, mint amilyen a berlini gyilkosság és a Bundestag elektromos levelezési rendszere ellen, a német fél által megfogalmazott vád szerint egy orosz hacker által 2015 áprilisában elkövetett kibertámadás ügye.
Lavrov azt hangoztatta, hogy az orosz fél a németek összes tájékoztatási igényére reagált a berlini gyilkosság ügyében, és kifejezte reményét, hogy cserébe Moszkvát is megismertetik az ügy bizonyítékaival. Rámutatott, hogy 2019 januárjától idén május végéig orosz komputerhálózatokat 75 alkalommal ért hackertámadás az internet német szegmenséből. A célpont több mint félszáz alkalommal állami hivatal volt. Az orosz külügyminiszter kifogásolta, hogy a 75-ből a német fél csak hét alkalommal reagált az információigénylésre, de akkor is csak formálisan, lényegi tájékoztatás nélkül.
Moszkvai látogatását követően – a német és az orosz külügyminiszter első alkalommal találkozott személyesen a világjárvány kezdete óta – Maas Szentpétervárra utazik, hogy lerója kegyeletét a leningrádi náci német blokád áldozatai előtt.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Washington mindent megtesz annak érdekében, hogy az Északi Áramlat-2 vezeték ne jelentsen fenyegetést Európára – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán csütörtökön.
Az amerikai diplomácia vezetője a külügyminisztérium 2021-es költségvetési terveit vázolta a szenátusi bizottságban, s beszámolt az amerikai külügyminisztérium eddigi munkájáról. Az Északi Áramlat-2 vezeték ügyére adott válaszát politikusi kérdésre reagálva fogalmazta meg. Mint mondta: az amerikai kormányzat szankciókkal és szankciós fenyegetésekkel próbálja elejét venni, hogy a Oroszország befejezze az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését. „Azt akarjuk, hogy Európának valódi, biztonságos és stabil energiaforrásai legyenek” – állította.
Az Északi Áramlat-2 gázvezeték a Balti-tengeren keresztül szállítana orosz gázt az oroszországi Viborgból a keletnémet partoknál fekvő Greifswaldig, jórészt svéd, finn és dán vizek alatt húzódva. Mind az orosz, mind a német kormányzat elkötelezett az Ukrajnát és Fehéroroszországot elkerülő gázvezeték további bővítése mellett, s a csővezeték üzembe helyezését eredeti forgatókönyv szerint 2020 végére időzítették. Az amerikai álláspont szerint a vezeték eszköz Oroszország számára részben Ukrajna ellen, részben európai országok orosz gáztól függésének erősítésére.
Pompeo kifejtette: az amerikai külügyminisztérium arra figyelmeztetett orosz tisztségviselőket, hogy Moszkva fenyegetést jelent amerikaiakra és amerikai érdekekre a világ sok pontján. Elmondta, hogy az amerikai kormányzat Afganisztánban, Líbiában, Szíriában és Ukrajnában érzékel ilyen jellegű fenyegetést. Nem szólt azonban arról, hogy felvetette-e Moszkvának azoknak az oroszok által támogatott táliboknak az ügyét, akik a feltételezések szerint moszkvai anyagi támogatást élvezve támadtak amerikai katonákat afgán földön. Pompeo úgy fogalmazott: általában vitatta meg az Oroszország felől érkező fenyegetéseket Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
„A mi kormányzatunk a legkeményebb Oroszországgal szemben” – hangsúlyozta Pompeo, megjegyezve, hogy a Trump-kormányzat több lépést tett, köztük szankciókat is hozott az orosz dezinformációs kísérletek ellen, fellépett Moszkva európai energia-szállításai, továbbá az Ukrajnában és Georgiában tapasztalt „orosz agresszivitás” ellen. „Komolyan vesszük azt a fenyegetést is, hogy oroszok beavatkoznának a 2020-as amerikai választási folyamatba” – szögezte le.
A szenátusi meghallgatáson Mike Pompeo nagy teret szentelt Kínának. Úgy vélte, hogy változóban van az amerikai-kínai viszony, mert meglátása szerint az amerikai politika nemzetközi támogatást élvez. Megjegyezte: ugyanakkor aggodalommal töltötte el őt, hogy milyen sok ország viszonyult támogatóan a Hongkongban bevezetett új nemzetbiztonsági törvényhez. „Ma pőre valóságában látjuk a Kínai Kommunista Pártot: ez korunk fő fenyegetése” – fogalmazott.
„Erőteljes diplomáciánk segített a nemzetközi ébredésben a Kínai Kommunista Párt politikáját illetően” – fogalmazott, utalva arra, hogy több ország támogatja az amerikai kezdeményezést a Huawei kínai telekommunikációs óriás 5G-hálózatának elutasításában. A miniszter megállapította azt is, hogy Kína gazdasági ereje miatt nagyon nehéz szövetségeseket találni a nemzetközi diplomáciában.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!