Az ukrán társadalomban az ellentámadással szembeni várakozások némileg túlfűtöttek, a hírekből azonban azonnal tudni fognak róla – jelentette ki csütörtökön Olekszij Reznyikov védelmi miniszter az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint Reznyikov elmondta, „Nagyon remélem, hogy ez váratlanul fog történni önök számára is. Mert ez a hadművelet értelme – senki ne tudjon róla, hogy elkezdődött. Minél tovább nem tudja az ellenség, annál valószínűbb, hogy sikeres lesz.”
A védelmi miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy a híradásokból mindenki megérti, hogy ez ugyanaz a régóta várt ellentámadás. „Természetesen. A különféle forrásoknak, például a Deep State-nek köszönhetően, amellyel az OSINT-ben foglalkoznak, már nincs mit rejtegetni. Ráadásul a fiaink társadalmilag és a médiában is aktívak. Amikor benyomulnak a következő felszabadult faluba, azonnal szelfiket, rövid streameket készítenek. És mindenki megtudja.”
A védelmi tárcavezető ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az ellentámadással kapcsolatos várakozások némileg túlfűtöttek. Az ukrán társadalom, a politikusok vagy a Nyugat táplálja őket – emlékeztetett. „Mindkettő. Biztosan túlfűtött, mindenki újabb győzelmet akar. Korábban nem hittek a győzelemben. Korábban azt akarták, hogy Ukrajna legalább valahogy minimálisan fennmaradjon, hogy Ukrajna legalább egy része megmaradjon. És amikor a fegyveres erők sikert mutattak fel, mindenki hinni kezdett a győzelemben a Kígyó-sziget, Kijev megye, Csernyihiv megye és Szumi, valamint Harkiv megyék és Herszon után. A következő győzelmet akarják. Ez normális, ezek érzelmek – a siker várása” – mutatott rá Olekszij Reznyikov.
Excellent discussion with NATO Secretary General @jensstoltenberg I expressed my gratitude to him for coordinating the Alliance's assistance to Ukraine. On the eve of the Vilnius summit, a number of concrete projects were discussed.
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
Az Ukrajna és Oroszország sorsdöntő csatájának a kezdete titok, de egyre közelebb kerülünk hozzá – jelentette ki hétfőn Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Budanov arra a riporteri kérdésre, hogy a mai viszonyok, a nyugati fegyverellátás mértéke nem kényszerít-e arra, hogy Ukrajna felülvizsgálja a döntő ütközetre vonatkozó korábbi értékeléseket, azt válaszolta: „Egyáltalán nem”. „Akár tetszik, akár nem, közeledünk egy mérföldkőnek számító csatához Ukrajna modernkori történelmében. Ez tény, mindenki tudja” – tette hozzá. Mint hangsúlyozta: ennek a csatának a kezdete titok, de „mindenki tudja, hogy egyre közelebb kerülünk hozzá”.
„A mennyiségeket és a szállítási arányokat illetően – természetesen ezeket a mennyiségeket szeretnénk fokozni, növelni. Ez teljesen érthető, abból a szempontból, hogy milyen körülmények között vagyunk. De abból indulunk ki, amink van” – mutatott rá Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője. Véleménye szerint ennek a hadműveletnek a során kellő mennyiségű terület lesz erővel visszafoglalva. „Milyen irányban, pontosan mit és hogyan – elnézést kérek, de ettől elzárkózom” – fogalmazott Kirilo Budanov.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy bízik az ukrán hadsereg új ellentámadásának sikerében – számolt be az rbc.ua hírportál a ramsteini találkozó utáni sajtótájékoztatóra hivatkozva.
A tudósítás szerint Stoltenberg elmondta: „Nem szabad elfelejteni, hogy Ukrajna képes volt visszaverni az orosz csapatokat Kijevből és északról. Ezután az ukrán fegyveres erők is előrenyomultak keleten és Harkiv környékén, majd délen és Herszon térségében. Tehát az ukrán fegyveres erők a NATO-szövetségesektől származó szállítmányokkal kombinálva megmutatta, hogy képes területeket felszabadítani.”
A NATO-főtitkár megjegyezte, hogy Herszon felszabadítása után a partnerek még több támogatást nyújtottak Ukrajnának. „Miután felszabadították Herszont, még több támogatást nyújtottunk: páncélozott járműveket, tüzérséget, légvédelmi eszközöket, harckocsikat. Ezért biztos vagyok benne, hogy amikor Ukrajna új hadműveleteket kezd a területek felszabadítására, az sikeres kampány lesz” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.
A következő hetek és hónapok kritikusak lesznek Ukrajna számára az Egyesült Államok megpróbálja ellátni Kijevet mindennel, amire szüksége van – jelentette ki John Kirby, az Egyesül Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kirby a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: „Tudjuk, hogy az elkövetkező hetek és hónapok kritikusak lesznek Ukrajna számára. Biztosak akarunk lenni abban, hogy megadjuk nekik a szükséges lehetőségeket.”
Az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is katonai segítséget nyújt Ukrajnának.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok úgy véli, Ukrajna a következő hetekben megkezdi tavaszi ellentámadását. Korábban arról is beszámolt, hogy Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője szerint az ukrán hadsereg ellentámadása a tervek szerint halad. Ugyanakkor jelezte, hogy a megvalósítására vonatkozó terveket nem hozzák nyilvánosságra.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A következő hetek és hónapok kritikusak lesznek Ukrajna számára az Egyesült Államok megpróbálja ellátni Kijevet mindennel, amire szüksége van – jelentette ki John Kirby.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681900560
[modified] => 1681897480
)
[title] => A következő hetek és hónapok kritikusak lesznek Ukrajna számára, de az USA segít – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76488&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76488
[uk] => 76491
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76489
[image] => Array
(
[id] => 76489
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[original_lng] => 30896
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kirbi.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681886878:8
[_thumbnail_id] => 76489
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3253
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fa9fa0f202713259c9ac2cea53dedd71] =>
Every generation has a moment where they have had to stand up for democracy. To stand up for their fundamental freedoms. I believe this is ours.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Az ukrán fegyveres erők csak akkor indítanak ellentámadást, ha teljesen felkészülnek rá, és ez csak idő kérdése – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO-titkár az Associated Press amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, szerinte „idő kérdése”, hogy Ukrajna mikor éri el a katonai készenlét szintjét az ellentámadásra. Mint hozzátette, a szövetségesek segítenek az ukrán kormánynak elérni a szükséges technikai felszereltség szintjét, de egyes tisztviselők „egyet ígérnek, és mást tesznek”. „Nem indítunk ellentámadást, amíg nem állunk készen” – hangsúlyozta Olekszij Danyilov.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Denisz Smihal miniszterelnök szerint már a közeljövőben megindulhat az ellentámadás. Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálynak vezetője ezzel egy időben jelezte, hogy a Pentagon titkos információinak kiszivárogtatása semmilyen módon nem befolyásolja az ukrán fegyveres erők ellentámadását.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők csak akkor indítanak ellentámadást, ha teljesen felkészülnek rá, és ez csak idő kérdése – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1681831980
[modified] => 1681819719
)
[title] => Ukrajna azonnal megindítja az ellentámadást, amint felkészül – Danyilov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76424&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76424
[uk] => 76412
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 75974
[image] => Array
(
[id] => 75974
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[original_lng] => 33615
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-6.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681808920:5
[_thumbnail_id] => 75974
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3784
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] =>
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása a tervek szerint halad, de a megvalósítására vonatkozó információkat nem hozzuk a közvélemény tudomására – jelentette ki hétfőn Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy rádióinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov a Novoje Vremja ukrán rádióállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán hadsereg már 2023 tavaszán belép a Krímbe, és felszabadítja azt az orosz megszállók alól. A műsorvezető ezzel kapcsolatos kérdésére a tábornok kijelentette, hogy még van elég idő az ilyen akciókra.
A fő katonai hírszerző hangsúlyozta, hogy az ellentámadás világos tervet követ és ütemezés szerint halad. A cselekmények minden részletét azonban nem árulhatom el – tette hozzá. „Sajnos nem tudok válaszolni a kérdésére: nem azért, mert nem tudom, hanem mert nem lenne ildomos, ha most megtenném, és feltárnám a tervet az oroszoknak. Ez meglepő lesz. Gyors lesz” – mutatott rá Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők ellentámadása a tervek szerint halad, de a megvalósítására vonatkozó információkat nem hozzuk a közvélemény tudomására – jelentette ki hétfőn Kirilo Budanov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681765200
[modified] => 1681764181
)
[title] => Minden a tervek szerint halad az ukrán ellentámadást és a Krím felszabadítását illetően – Budanov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76376&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76376
[uk] => 76381
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76377
[image] => Array
(
[id] => 76377
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[original_lng] => 27268
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681755426:8
[_thumbnail_id] => 76377
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4111
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] =>
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Az ukrán hatóságok jelenleg az ellentámadás előkészítésére összpontosítanak, hogy felszabadítsák területeiket az orosz megszállóktól – közölte Denisz Smihal miniszterelnök.
„Egységesek vagyunk partnereinkkel, különösen az USA-val. És biztos vagyok benne, hogy most jó úton járunk az ellentámadás terén, felszabadítjuk a többi területünket, nyerni fogunk, és ez a legfontosabb. Jelenleg az ellentámadásunk előkészítésére koncentrálunk partnereinkkel, különösen az Egyesült Államokkal” – mondta el.
Smihal emellett köszönetet mondott minden amerikainak, az elnöknek és az Egyesült Államok Kongresszusának a katonai segítségért és az Ukrajnának nyújtott határozott támogatásért.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
Ukrajna nem osztotta meg a jövőbeli ellentámadás terveit az Egyesült Államokkal, mert kétségei vannak Washington titoktartási képességével kapcsolatban. Ezért a Pentagon dokumentumainak „kiszivárogtatása” nem árt az ukrán hadseregnek a csatatéren.
Ukrán és amerikai tisztviselők a héten arról számoltak be, hogy egyes harci terveket és egyéb műveleti információkat csak Kijev ismer, Washington nem. A titkosított katonai dokumentumok kiszivárogtatása tehát valószínűleg nem elegendő a háború menetének megváltoztatásához.
Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere azt nyilatkozta újságíróknak, hogy „a titoktartás egy létfontosságú területen – Ukrajnának az orosz erők visszaszorítására irányuló jövőbeni lépéseire vonatkozó tervei – érintetlen marad”.
„Nagyszerű tervük van… de csak Zelenszkij elnök és vezetése ismeri igazán ennek a tervnek a részleteit” – tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna nem osztotta meg a jövőbeli ellentámadás terveit az Egyesült Államokkal, mert kétségei vannak Washington titoktartási képességével kapcsolatban. Ezért a Pentagon dokumentumainak „kiszivárogtatása” nem árt az ukrán hadseregnek a csatatéren.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1681647000
[modified] => 1681605425
)
[title] => Ukrajna a kiszivárogtatástól való félelem miatt nem osztotta meg az ellentámadással kapcsolatos terveit az Egyesült Államokkal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76287&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76287
[uk] => 76189
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 76190
[image] => Array
(
[id] => 76190
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b.jpg
[original_lng] => 589033
[original_w] => 2000
[original_h] => 1334
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b.jpg
[width] => 2000
[height] => 1334
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0821ffedb484ed5c15107f7245aa366b.jpg
[width] => 2000
[height] => 1334
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681594555:5
[_thumbnail_id] => 76190
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3183
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] =>
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Az ukrán fegyveres erők ellentámadására a közeljövőben megindul, mert az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Ukrajna terveit – jelentette be szombaton Denisz Smihal miniszterelnök az Ukrinform hírügynökségnek adott interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A kormányfő hangsúlyozta: „Semmi nem befolyásolja, és nem változtatja meg az ellentámadási terveinket. Célunk a győzelem, célunk az ukrán területek felszabadítása az 1991-es határokon belül. Biztosak vagyunk benne, hogy az ellentámadás a közeljövőben megindul. Az Egyesült Államok abszolút mértékben támogat minket.”
A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy Ukrajnának nincsenek titkai az Egyesült Államok előtt, és az ezzel kapcsolatos iratok kiszivárogtatása és az információs zaj sem befolyásolják az Oroszországi Föderáció legyőzésére irányuló terveinket. „Megbízható stratégiai partnereink előtt nincsenek titkaink. Célunk, hogy minden tervünket megvalósítsuk, és elérjük a győzelmünket” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők ellentámadására a közeljövőben megindul, mert az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Ukrajna terveit – jelentette be szombaton Denisz Smihal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681570080
[modified] => 1681564748
)
[title] => Smihal: Biztos vagyok benne, hogy az ukrán ellentámadás már a közeljövőben megindul
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76271&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76271
[uk] => 76276
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76272
[image] => Array
(
[id] => 76272
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[original_lng] => 35139
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681553967:2
[_thumbnail_id] => 76272
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3519
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] =>
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti videoüzenetében arról az ukrán ellentámadásról beszélt, amely a következő hetekben jöhet.
„Erőteljes lépésekre készülünk. Felkészítjük a katonákat. Nagyon várjuk a [külföldről érkező] fegyvereket. Olyan közel akarunk jutni a győzelemhez, amennyire csak lehet” – írta az ukrán elnök a bejegyzésében, majd azt is hozzátette: maximális hatékonysággal és felkészültséggel akarják végrehajtani a támadást.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing 🇺🇦 victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency – to the maximum. Preparation – to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 13, 2023
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing 🇺🇦 victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 13, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024