Volodimir Zelenszkij elnök, legfelsőbb főparancsnok vasárnap egy héten belül harmadszor hívta össze a hadvezetés ülését, amelyen az ukrán fegyveres erőknek az utóbbi napokban a fronton elért sikereit értékelték – számolt be az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint a tanácskozáson Zelenszkij kijelentette: „a háborúban nincsenek szabadnapok. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal, akik a fronton vannak.” Mint a tanácskozás eredményeit összegezve kiemelte, „részleteket nem árulok el, de az ukrán zászlók visszatérnek oda, ahol joggal kell lenniük. A megszállóknak pedig nincs helyük a mi földünkön.”
Az értekezleten jelen volt Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Olekszej Reznyikov védelmi miniszter és helyettese, Rosztiszlav Zamlinszkij, Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Szerhij Saptala, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke, Jurij Lebegy, a Nemzeti Gárda parancsnoka, Denisz Monasztirszkij belügyminiszter, Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter, valamint Roman Masovec, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője, Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka, Andrij Kovalcsuk, a Dél hadseregcsoport parancsnoka és Szerhij Litvinov, a Nyugat hadseregcsoport parancsnoka videokapcsolatban vett részt a tanácskozáson.
A fegyveres erők főparancsnoka és a hadműveleti területek parancsnokai, a hírszerzés vezetője beszámolt a fronton kialakult helyzetről.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy két napja, szeptember 2-án Zelenszkij tanácskozást tartott a hadvezetéssel, amelynek eredményeként olyan döntések születtek, amelyeket, mint az elnök akkor megjegyezte, hamarosan mindenki láthat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök, legfelsőbb főparancsnok vasárnap egy héten belül harmadszor hívta össze a hadvezetés ülését, amelyen az ukrán fegyveres erőknek az utóbbi napokban a fronton elért sikereit értékelték.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1662322260
[modified] => 1662322419
)
[title] => Zelenszkij ismét összehívta a hadvezetés ülését, hogy értékeljék a fronton elért ukrán sikereket
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56832&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56832
[uk] => 56838
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 56833
[image] => Array
(
[id] => 56833
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[original_lng] => 27790
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1662316134:8
[views_count] => 4260
[_thumbnail_id] => 56833
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] =>
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Washington azt tervezi, hogy pótalkatrészekkel látja el az ukrán hadsereg szovjet és ukrán gyártmányú katonai repülőgépeit, augusztusban pedig átadja a Phoenix Ghost harci drónok újabb szállítmányát – jelentette be John Kirby, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora, számolt be szombaton a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Kirby washingtoni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az új kezdeményezést „nagyon hamar” bejelentik. Ennek értelmében az Egyesült Államok azt tervezi, hogy az ukrán hadsereg szovjet és ukrán gyártmányú katonai repülőgépeit pótalkatrészekkel látja el, augusztusban pedig egy új tétel Phoenix Ghost drónt ad át Kijevnek – tette hozzá. A szavai szerint a Phoenix Ghost-ot az Ukrajna elleni orosz invázió korai szakaszában mutatták be Ukrajnának.
„Még mindig van néhány eredeti rendszerük, amit nem adtunk át nekik. A következő tétel szállítása augusztusban kezdődik” – mondta el az Egyesült Államok védelmi minisztériumának egyik névtelenséget kérő tisztviselője. Megjegyezte, hogy Washington rendszeres utánpótlásra készül a jövőben. Az amerikai védelmi minisztérium azt is jelezte, hogy jelentős mennyiségű repülőgép-alkatrész beszerzését intézte, de leginkább a közép- és hosszú távú légügyi együttműködésre helyezte a hangsúlyt. „Valóban részt vettünk azokban az erőfeszítésekben, hogy jelentős mennyiségű pótalkatrészt szerezzünk be ezekhez a repülőgépekhez. De nem rendelkezünk ilyen repülőgépekkel. Tehát a potenciális légügyi befektetésekre összpontosítunk hosszú távon” – magyarázta az amerikai védelmi minisztériumi informátor.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Washington azt tervezi, hogy pótalkatrészekkel látja el az ukrán hadsereg szovjet és ukrán gyártmányú katonai repülőgépeit, augusztusban pedig átadja a Phoenix Ghost harci drónok újabb szállítmányát – jelentette be John Kirby.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1659181200
[modified] => 1659180087
)
[title] => Az USA új katonai segélycsomagot készít elő az ukrán fegyveres erők számára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54589&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54589
[uk] => 54595
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54591
[image] => Array
(
[id] => 54591
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[original_lng] => 115134
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyverek-raketa.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659169809:8
[_thumbnail_id] => 54591
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4852
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Ukrajna partnereinek nem szabad halogatniuk a fegyverek szállítását, mert a késlekedés azoknak az embereknek az életébe kerül, akik a világot mentik az orosz megszállóktól – közölte Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtökön Telegram-csatornáján, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Zaluzsnij azt írta: „nagyon nehéz nekünk, de tartjuk magunkat. Harcolunk a front minden egyes szakaszáért, minden településért. A nyugati fegyverek és haditechnika segít kiűzni az ellenséget földünkről.”
A főparancsnok hozzátette: hálásak vagyunk a nemzetközi technikai segítségért. „Ugyanakkor nagy szükségünk van olyan fegyverekre, amelyek képesek lesznek nagy távolságból eltalálni az ellenséget. És ezt nem lehet halogatni, mert a késlekedés ára azoknak az embereknek az életében mérhető, akik testükkel védték meg a világot a rasszizmustól” – figyelmeztette a partnerek Valerij Zaluzsnij.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Ambassador with his bags packed: Zaluzhny winds down his mission in Britain and prepares to return to Ukraine
Former Commander-in-Chief of the Ukrainian Armed Forces and current ambassador to the United Kingdom Valerii Zaluzhny is preparing to leave his post and return to Kyiv,… https://t.co/46Z7mGZG91pic.twitter.com/Fiez1nox5N
Az április 4-i állapotoknak megfelelően Zsitomir megyében nincsenek orosz megszálló csapatok, az ukrán fegyveres erők visszaszorították az ellenséget azokon a vonalakon túlra, ahol állt – közölte Vitalij Bunecska, a Zsitomir Megyei Katonai Adminisztráció vezetője Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint a kormányzó üzenetében mondta, „fokozatosan visszaszorítottuk az ellenséget azokon a vonalakon túlra, ahol állt. És ma azt akarom mondani, hogy Zsitomir megye területén nincsenek orosz megszálló csapatok.” Hozzátette: „elhagyták a Narodickij Területi Közösséget, ahol beásták magukat. Elmentek, részben otthagyták a felszerelésüket, lőszereiket. De elmentek, de aláaknázták a lakóházakat, erdőket.”
Bunecsko azt is hangsúlyozta, hogy a háború még nem ért véget, az ellenség egyszerűen átcsoportosítja az erőit és az eszközeit. Egyúttal felhívta a figyelmet az elaknásított területek és az esetleges rakétacsapások veszélyére.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az április 4-i állapotoknak megfelelően Zsitomir megyében nincsenek orosz megszálló csapatok, az ukrán fegyveres erők visszaszorították az ellenséget azokon a vonalakon túlra, ahol állt – közölte Vitalij Bunecska.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1649101020
[modified] => 1649100553
)
[title] => Zsitomir megyét is felszabadították az orosz megszállás alól – katonai kormányzó
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45554&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45554
[uk] => 45558
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 45555
[image] => Array
(
[id] => 45555
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[original_lng] => 61467
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/ukran-katona.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1649089753:12
[_thumbnail_id] => 45555
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6556
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_11e90a42ebc432cb8ace370c82052eb8] =>
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Iranian attack UAV Shahed-136, eliminated by the #UAarmy near Kupiansk, Kharkiv region. ?? and ??: A perfect union of two despots. ? @kms_d4kpic.twitter.com/M7sQ9PX1hJ
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet, amelynek értelmében azt a hatályba lépéstől számított 90 napos határidőn belül kell végrehajtani Ukrajna egész területén – adta hírül pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál az elnöki ukáz szövegére hivatkozva.
Az elnöki rendeletnek megfelelően a mozgósítást Vinnica, Voliny, Dnyipropetrovszk, Donyeck, Zsitomir, Kárpátalja, Zaporizzsja, Ivano-Frankivszk, Kijev, Kirovohrad, Luhanszk, Lviv, Mikolajiv, Odessza, Poltava, Rivne, Szumi, Ternopil, Harkiv, Herszon, Csernyivci, Csernyihiv megyékben és Kijev városban kell végrehajtani.
A hadkötelesek, tartalékosok behívását és a katonai alakulatok igényeit kielégítő járművek bevonását a mozgósítási terveknek megfelelően meghatározott mennyiségben kell végrehajtani. Az ukrán fegyveres erők vezérkara utasítást kapott, hogy határozza meg a hadkötelesek, tartalékosok és a nemzetgazdasági járművek behívási sorrendjét a mozgósítás teljes időtartamára. A kormány megbízást kapott az általános mozgósítás meghirdetésével és lebonyolításával kapcsolatos finanszírozás biztosítására és hatáskörén belüli egyéb intézkedések megtételére.
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…