A Legfelső Tanács szerda délelőtt megkezdte a mozgósításról szóló 10449. számú törvénytervezet tárgyalását második olvasatban – számolt be az rbc.ua hírportál Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottsága a második olvasata elkészítette a mozgósításról szóló törvénytervezet végső változatát. Ennek a fő rendelkezései a következők:
továbbra is megmarad a fogyatékkal élők leszereléséhez való jogára vonatkozó norma;
a fogságból történő szabadulás utáni leszerelés (ha a katona nem kívánja folytatni a szolgálatát);
korlátozottan alkalmasaknak minősített személyeknek 12 hónapon belül újra katonaorvosi vizsgálaton kell átesniük;
a katonák az első szerződés megkötése esetén a jelzáloghitelük első törlesztőrészlete 50 %-ának megfelelő kompenzációra jogosultak;
azoknak, akiket 2022. február 24. után minősítettek II-III. kategóriájú rokkanttá (kivéve a katonai állományt), a szolgálatra való alkalmasság megállapítása céljából ismételt katonaorvosi vizsgálaton kell átesniük;
a konzuli szolgáltatások korlátozása azon 18 és 60 év közötti férfiak esetében, akik nem rendelkeznek katonai nyilvántartásba vételi okmányokkal;
a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) kérésére a megfelelő korú férfiak esetében korlátozzák a járművezetés jogát. Kivétel, ha a korlátozás elrendelése megfosztja a személyt a fő jogszerű megélhetési forrástól, a személy járműhasználata fogyatékkal van összefüggésben, vagy a megállapított eljárás szerint I., II. csoportba tartozó fogyatékos, vagy fogyatékos gyermeket tart el.
lehetőség a külföldön tartózkodó férfiak számára, hogy online frissítsék az adataikat a TCC-TCK-ban (e-mail címen, telefonhívással vagy elektronikus fiókon keresztül),
javasolják, hogy kötelezzék a TCK-k alkalmazottait az intézkedésük videós rögzítésére és okmányaik felmutatására.
A teljes körű orosz invázió kezdete óta a Legfelső Tanács folyamatos plenáris ülésmódban működik, ami lehetővé teszi, hogy a képviselők bármikor találkozzanak, az ülések e heti szünete pedig a katonaság állomáshelyein folytatott képviselői munka szükségességével függ össze – közölte David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője kedden a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Aahamija kifejtette: „Szeretném emlékeztetni önöket, hogy a teljes körű invázió kezdete óta a Legfelső tanács folyamatos plenáris ülésmódban dolgozik. Ez egyrészt lehetővé teszi számunkra, hogy bármikor találkozzunk és döntéseket hozzunk, másrészt pedig, hogy gyorsan reagáljunk a biztonsági helyzet változásaira, fontos határidőkre vagy partnereink döntéshozatali sajátosságaira, ezért nem lehet lemondani sem a ténylegesen, sem az előírásoknak megfelelően folyamatban lévő ügyeket.”
A honatya szerint a közeljövőben a képviselők a körzetekben folyó munkához hasonlóan dolgoznak majd a katonasággal. Mind a frontvonalon, mind a kiképzőközpontokban és az állandó bevetési pontokon – tette hozzá. „Most ebben az irányban sürgős és fontos feladat vár a képviselőinkre, ami közvetlenül érinti a partnerek támogatását. Ha ez elkészül, akkor újra az ülésteremben dolgoznak majd. Ilyeneket biztonsági okokból nem lehet és nem is szabad bejelenteni” – jegyezte meg David Arahamija.
Ma több parlamenti forrás arról tájékoztatta a hírportált, hogy a Legfelső Tanács elhalasztotta a héten, azaz március 6-án, 7-én és 8-án esedékes üléseit. Állításuk szerint ennek a valódi oka az ellenzéki frakciók lázadása, amelyeknek a tagjai engedélyeket követeltek külföldi és üzleti utazásokra.
[type] => post
[excerpt] => A teljes körű orosz invázió kezdete óta a Legfelső Tanács folyamatos plenáris ülésmódban működik, ami lehetővé teszi, hogy a képviselők bármikor találkozzanak, az ülések e heti szünete pedig a katonaság állomáshelyein folytatott képviselői munka s...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1709659920
[modified] => 1709659452
)
[title] => Nem lázadás miatt marad el a parlament e heti ülése, a képviselők katonákat látogatnak meg – Arahamija
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105788&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105788
[uk] => 105790
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3599
[image] => Array
(
[id] => 3599
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[original_lng] => 25493
[original_w] => 705
[original_h] => 445
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[width] => 705
[height] => 445
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[width] => 705
[height] => 445
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[width] => 705
[height] => 445
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[width] => 705
[height] => 445
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/david-arahamija.jpg
[width] => 705
[height] => 445
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709657136:8
[_thumbnail_id] => 3599
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3610
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2dd397550360e810e0a107720263635] =>
[_oembed_time_d2dd397550360e810e0a107720263635] => 1733929041
[_algolia_sync] => 508285265000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 699
[1] => 261
)
[tags_name] => Array
(
[0] => David Arahamija
[1] => Ukrajna Legfelső Tanácsa
)
)
[2] => Array
(
[id] => 103604
[content] =>
A Legfelső Tanács szakbizottságához megérkezett a veteránpolitika módosításáról szóló törvénytervezet, ami körülbelül 4 millió embert érint majd – számolt be kedden az rbc.ua hírportál törvénytervezet szövegére hivatkozva.
A jelentés szerint a képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy a törvény új változatát azzal a céllal dolgozták ki, hogy a veteránokat illetően átfogó belpolitikai elveket határozzon meg. A törvényjavaslat készítői szerint a jelenlegi törvény nem rendelkezik a háborús veteránok átfogó támogatásról.
„A bel- és külpolitika alapelveiről szóló jelenleg hatályos törvény jelenlegi változata nem tartalmazza a fő belpolitikai elveket a háborús veteránok, családtagjaik, az elhunyt (elesett) háborús veteránok családtagjainak átfogó támogatására vonatkozóan, az elhunytak (elesettek) családtagjai Ukrajna védelmezői, a fegyveres konfliktus, katonai akciók, Ukrajna területe egy részének ideiglenes megszállása miatt eltűnt személyek családtagjai, fogságban lévők családtagjai, a méltóság forradalma megsebesült résztvevői tekintetében” – áll a törvénytervezetben.
A törvény új változatában a képviselők a következőket javasolják:
a katonai szolgálatból a polgári életbe való átmenet hatékony rendszerének kialakítása;
megemlékezés a háborús veteránokról, Ukrajna védelmezőiről és a méltóság forradalma áldozatairól;
az ukrán katonai győzelmekről és az ukrán katonai vitézségről szóló tárgyi és szellemi kulturális örökség létrehozásának elősegítése, az örökség tárgyairól szóló információk terjesztése és megismertetése Ukrajnában és külföldön egyaránt;
a háborús veteránok, Ukrajna védelmezői és a méltóság forradalma sebesültjeinek bevonása a nemzeti és hazafias nevelésbe;
feltételek megteremtése a reintegrációs programok kialakításához a háborús veteránok közösségeivel, Ukrajna védőivel;
a háborús veteránok szociális védelme új irányai létrehozásának elősegítése.
A Legfelső Tanács szerdai ülésén első olvasatban jóváhagyta a mozgósításról szóló törvénytervezetet – közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a honatya jelezte, a mozgósítási törvénytervezet jóváhagyását első olvasatban 243 képviselő támogatta a szavazatával. „A törvénytervezetet a bizottság javaslatai nélkül fogadták el. A módosításokat február 21-ig és a második olvasatig vihetik be a jogszabálytervezetbe” – tette hozzá a képviselő.
„A törvénytervezetet véglegesen nagy valószínűséggel február utolsó hetében fogadják el, március elején írják alá, és egy hónap múlva, azaz áprilisban lép hatályba” – vélekedett Jaroszlav Zseleznyak.
A Legfelső Tanács keddi ülésén három hónappal meghosszabbította a hadiállapot és az általános mozgósítás hatályát, a különleges jogrend ezúttal 2024. május 13-ig lesz érvényben – közölte az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Tanács a mai ülésén támogatta a 10456. és 10457. számú törvénytervezeteket, amelyeket előző nap terjesztett a parlament elé Volodimir Zelenszkij elnök. A hadiállapot folytatása mellett 335 képviselő szavazott, az általános mozgósítás hatályban maradását 323 képviselő támogatta.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy 2022. február 24-től többször hosszabbították a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. A mai szavazással a mostani már a tízedik hosszabbítás.
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács keddi ülésén három hónappal meghosszabbította a hadiállapot és az általános mozgósítás hatályát, a különleges jogrend ezúttal 2024. május 13-ig lesz érvényben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1707233700
[modified] => 1707232751
)
[title] => Tizedszer is meghosszabbította kedden 90 nappal a hadiállapotot és az általános mozgósítást a Legfelső Tanács
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=103013&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103013
[uk] => 103006
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 103007
[image] => Array
(
[id] => 103007
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk.png
[original_lng] => 477734
[original_w] => 800
[original_h] => 447
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk-768x429.png
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk.png
[width] => 800
[height] => 447
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk.png
[width] => 800
[height] => 447
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk.png
[width] => 800
[height] => 447
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1707219340-179181-uk.png
[width] => 800
[height] => 447
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1707225422:5
[_thumbnail_id] => 103007
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4047
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2dd397550360e810e0a107720263635] =>
[_oembed_time_d2dd397550360e810e0a107720263635] => 1732546275
[_oembed_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] =>
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
A kormány néhány héten belül benyújtja a Legfelső Tanácsnak a mozgósításról szóló törvényjavaslat új változatát – jelentette ki hétfőn Natalija Kalmikova védelmi miniszterhelyettes az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kalmikova hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet új változata a közeljövőben a Legfelső Tanács elé kerül. A dokumentumnak egy bizonyos egyeztetési folyamaton kell keresztülmennie a kormányban – tette hozzá. Mint jelezte, mielőbb szükség van egy ilyen törvényre, mivel ez szolgálja az Ukrajnát közel 2 éve a fronton védő katonák érdekeit.
A védelmi miniszterhelyettes kérdésre válaszolva, hogy mikor terjesztik a törvénytervezetet a parlament elé, azt válaszolta: „Szeretnénk, ha napok múlva megtehetnénk, de tudjuk, hogy nagy valószínűséggel néhány hét múlva.” Mint hozzátette, a törvénytervezetben foglaltak végrehajtásának megkezdése is heteken vagy egy hónapon belül várható.
Rishi Sunak brit miniszterelnök Tarasz Sevcsenko ukrán nemzeti költő bilincsek széttörésére szólító versét idézte pénteken a Legfelső Tanácsban elmondott beszédében – közölte az rbc.ua hírportál.
A brit kormányfő az ukrán parlamenti képviselőkhöz intézett beszédében az ukrán nemzeti költő Testamentum című verséből idézett. „Sevcsenkót idézve „széttörtétek a bilincseiteket” és csatlakoztatok a szabad nemzetek családjához. Végül is többről van szó, mint a biztonságról. Most Ukrajna, mint független állam jogáról van szó, hogy meghatározza a jövőjét, minden nemzetnek az ENSZ Alapokmányában rögzített jogáról, hogy meghatározza a saját jövőjét” – mondta.
Ezen kívül Sunak idézte egyik leghíresebb elődjének, Winston Churchillnek a szavait, valamint a nacionalizmus különböző országokban tapasztalható típusainak összehasonlítását. „Ahogy Churchill mondta: kétféle nacionalizmus létezik: a legfelsőbb uralom nyomás vagy erőszak általi megragadása, amit veszélynek és bűnnek nevezett, vagy nacionalizmus, amely a hazája iránti szeretetből és a hazáért való önfeláldozási hajlandóságból fakad. A hagyomány, a kultúra és a fokozatos fejlődés iránti szeretet. Ezt az erények közül az elsőnek nevezte” – emlékeztetett.
A brit miniszterelnök szerint ez az egyik legpontosabb leírás Oroszország Ukrajna elleni háborújáról. „Ez a háború egy olyan ember megtévesztett elméjében kezdődött, akit egy rég halott birodalom délibábja foglyul ejtett. Ha Putyin győz Ukrajnában, nem áll meg. Ezért látják a szövetségesek ennek a küzdelemnek a rendkívüli fontosságát, és egyesültek az önök érdekében. Ukrajna támogatása befektetés a kollektív biztonságunkba” – hangsúlyozta Rishi Sunak.
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
A kormány benyújtotta a Legfelső Tanácsnak a mozgósításról, a katonai nyilvántartásba vételről és a katonai szolgálatról szóló nagy törvénytervezetet – közölte az rbc.ua hírportál a jogszabálytervezet szövegére hivatkozva, amelyet hétfő este tettek közzé a parlament honlapján.
A jelentés szerint megjelent a mozgósítás rendjének jelentős módosításáról szóló törvénytervezet szövege. Amint a dokumentum indokolásában is szerepel, a változások célja a mozgósítás, a sorkötelesek nyilvántartásának, a katonák szociális védelmének, valamint a katonai szolgálat egyes kérdéseinek a javítása.
A mozgósítás módosításáról szóló törvénytervezet fő rendelkezései:
A községi, a nagyközségi és városi tanácsokra hárul a feladat, hogy gondoskodjanak az állampolgárok behívásának megszervezéséről, hogy az állampolgárok tudomására hozzák a katonai adminisztráció vezetőinek és a területi toborzási és szociális támogatási központ rendelkezéseit a mozgósításról és a területi toborzási és szociális támogatási központba történő behívásról. Ezenkívül a községi, nagyközségi és városi tanácsoknak biztosítaniuk kell az állampolgárok megjelenését a gyülekezési pontokon.
A helyi államigazgatási szervek új felhatalmazást kapnak – értesíteniük és biztosítaniuk kell az állampolgárok megjelenését a gyülekezési pontokon és katonai egységekben.
A vállalatok, szervezetek kötelesek gondoskodni a mozgósított állampolgárok értesítéséről és megjelenéséről.
Az állampolgárok új kötelezettségei: a hadköteles, sorköteles, tartalékos személynek regisztrálnia kell az elektronikus kabinetben, katonaorvosi vizsgálaton kell átesnie, a területi toborzási és szociális támogatási központ általi értesítés esetén meg kell jelennie a behívóban jelzett időpontban és helyen.
Minden hadköteles a mozgósítás kihirdetésétől számított 60 napon belül vagy annak folytatásától számított 20 napon belül köteles megjelenni a területi toborzási és szociális támogatási központban, függetlenül attól, hogy kapott-e behívót. A megjelenés elmulasztásának megalapozott oka csak természetes akadály, az állampolgár betegsége és közeli hozzátartozójának (szülők, házastársak, gyermekek, testvérek, nagyszülők) vagy a feleség közeli hozzátartozóinak halála lehet.
A mozgósítás idején Ukrajna minden 18 és 60 év közötti állampolgárának (nincs nemek szerinti felosztás) magánál kell tartania a katonai nyilvántartási okmányokat, és fel kell azokat mutatni a területi toborzási és szociális támogatási központnak.
Újítás, hogy az 1. és 2. rokkantsági csoport kaphat halasztást. A 3. csoportot eltávolították. A nők esetében a halasztás – ha a gyermek 3 éves koráig szülési szabadságon vannak, vagy ha a gyermek 6 éves koráig gondozásra szorul, valamint a várandós nők esetében. Halasztást csak a Legfelső Tanács jelenlegi képviselői kaphatnak, minden korábbi összehívás mozgósítás alá esik.
Halasztást csak nappali vagy duális képzésben részt vevő, azonos szakirányban az előzőnél magasabb szinten tanuló hallgatók, valamint a doktoranduszok kaphatnak.
Az oktatók és kutatók csak akkor kaphatnak halasztást, ha teljes munkaidőben dolgoznak.
Új rezerválási szabályok – az A kategóriájú tisztviselők kerülnek rezervációs állományba. A B és C kategória esetében csak a hadköteles személyzet 50 % -a kap rezervációs státuszt.
Minden 25 év alatti állampolgár számára katonai alapszolgálatot vezetnek be. Az alapszolgálat alól mentesülnek a fogyatékkal élők, a katonai kiképzésen már átesettek, az ukrán állampolgárság felvétele előtt katonai kiképzésen részt vett személyek.
A katonai alapszolgálat legfeljebb 5 hónapig tart.
A mozgósítás alsó korhatára 27 évről 25 évre csökken.
A parlament csak jövő év január közepén tudja feloldani a törvénytervezet aláírását.
A Batykivscsina párt képviselői határozatot nyújtottak be a Legfelső Tanácshoz az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvénytervezet elfogadásáról szóló határozat visszavonásáról. A hírt Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő közölte.
„A feloldás után az elnöknek is alá kell írni. És figyelembe véve, hogy a törvény csak hat hónap múlva lép hatályba, várhatóan valamikor 2024 júliusában lép működésbe” – jegyezte meg Zseleznyak.
Ukrajnában módosulnak a mozgósítás feltételei, az erről szóló törvénytervezetet már a következő napokban bejegyzik a Legfelső Tanácsban – közölte vasárnap Rusztem Umerov védelmi miniszter a Szuszpilne tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: a hatóságok a társadalom számára érthető „felelősségi mátrixot vagy mozgósítási mátrixot” készítenek. „A biztonsági és védelmi erőkkel, a kormánnyal és a legfelső tanáccsal tárgyalunk. A fő üzenet az, hogy amikor belépsz a hadseregbe, hogyan szolgálod az országot, mi lesz, ha belépsz oda, hogyan képezünk ki, hogyan fogsz részt venni a csapat-összehangoláson, milyen szabadságolás lesz és mikor, hogyan fejeződik be a szolgálat, és hogyan kerülhetsz ki a hadseregből, amíg a háború folyik” – magyarázta.
A védelmi miniszter szerint mindezek az összetevők nagyon értelmes és mindenki számára szükséges játékszabályok. „Társadalomként meg kell értenünk, hogyan fogjuk visszaszerezni a földünket. És ebben a tekintetben a mozgósítás, leszerelés, halasztás, szociális védelem – ezek a kérdések tisztázásra vagy változtatásra szorulnak” – mondta. Azt is megjegyezte: ha a kormány segíteni akar a társadalomnak, akkor meg kell mondania, hogyan és kit akar behívni a hadseregbe, és mi lesz az emberrel, ha leszerel. Ennek érdekében készül a törvénytervezet – tette hozzá.
A védelmi tárcavezető a 450–500 ezer fő mozgósításával kapcsolatos elnöki kijelentést is kommentálta. „3,5 ezer kilométernyi vonalunk van, amit meg kell védenünk. Vannak stabilizációs akciók, vannak védekező akciók, van ellentámadás. Nem részletezem, de a felső vezetés csak választ akart adni a társadalomnak. Ha a hadsereg azt mondja a kormánynak: adj nekünk, légy szíves, bizonyos számú embert. Természetesen a kormány és a Legfelső Tanács azt kérdezi, hogy mit kezdünk azokkal, akik már szolgálnak, és mi lesz velük. Ezért kezdtük el a konzultációkat, és a társadalom ebben a törvénytervezetben választ kap majd ezekre a kérdésekre” – ígérte meg Rusztem Umerov.
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93