A Cseh Köztársaság védelmi minisztériuma tüzérségi lövedékekkel akarja ellátni Ukrajnát, Prága így kívánja támogatni Ukrajna demokráciához vezető útját – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken az iROZHLAS című cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Jana Zechmeisterová a cseh védelmi minisztérium szóvivője az orgánumnak elmondta, hogy jövő szerdán, január 26-án nyújtják be a kormánynak a javaslatot, hogy Ukrajnát lőszerrel lássák el. „Ez egy olyan muníció, amely készen áll a szállításra, ha a kormány jóváhagyja. Ukrajna történelmi partnere Csehországnak, amellyel védelmi együttműködést fejlesztünk és támogatjuk annak demokráciához vezető útját” – tette hozzá. Megjegyezte, ezért természetes, hogy a védelmi minisztérium fontolgatja a segítségnyújtás lehetőségét.
Mint hírportálunk január 20-án beszámolt róla, Csehország új kormánya kész támogatást nyújtani Ukrajnának az orosz inváziós fenyegetés közepette, és képes biztosítani vagy eladni Kijevnek a szükséges fegyvereket és katonai felszerelést. Mint Jan Chernochov cseh védelmi miniszter egy lapinterjúban, elmondta, az öt pártból álló kormánykoalícióban konszenzus van Ukrajna fegyverekkel való ellátását illetően.
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Ben Wallace brit védelmi miniszter hétfői parlamenti meghallgatásán kijelentette, hogy London megosztja védelmi fegyvereit Ukrajnával, könnyű páncéltörő rendszereket ad el neki – adta hírül az rbc.ua hírportála Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Wallace azt mondta, „úgy döntöttünk, hogy Ukrajnát könnyű páncéltörő védelmi rendszerekkel látjuk el. Ezek nem stratégiai fegyverek, és nem jelentenek veszélyt Oroszországra. Önvédelemre kell használni őket.”
A brit miniszter egyúttal meghívta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert is Londoni látogatásra, hogy megvitassa vele az Ukrajna körüli helyzetet.
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Artiks Pabriks lett védelmi miniszter bejelentette, országa fegyvereket és katonai felszereléseket ad Ukrajnának – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön az lsm.lv lett hírportálra hivatkozva.
A jelentés szerint Pbriks az Olekszandr Miscsenko rigai ukrán nagykövettel folytatott megbeszélése után nyilatkozva elmondta, megállapodott a diplomatával az Ukrajnába küldendő humanitárius segélyszállítmány tartalmáról. „Fegyvereket és katonai felszereléseket is beleértve. Megtesszük. Ugyanerre szólítjuk fel szövetségeseinket is Európában” – hangsúlyozta. Úgy vélte, Ukrajnának joga és lehetősége van megvédeni magát. „Ukrajna nagyrészt a mi határainkról vonja magára a feszültséget. A mi régiónkból” – mondta Pabriks.
A lett védelmi minisztérium vezetője szerint bár Ukrajna nem tagja a NATO-nak, továbbra is európai szövetséges marad, és valójában Európát védi.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy nemrég Észtország is bejelentette, fegyvereket – közte Javelin amerikai páncéltörő rakétákat – fog szállítani Ukrajnának, de előtte engedélyt kell kérnie a gyártó országoktól.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Az észt védelmi minisztérium páncéltörő fegyvereket, Javelin rakétákat és 122 milliméteres tarackokat tervez átadni Ukrajnát, számolt be a Jevropejszka Pravda az ERR tv- és rádiótársaságra hivatkozva.
A végső döntés meghozatala előtt engedélyt kell kérni a rakéták származási országától – az Egyesült Államoktól, valamint a tarackok korábbi tulajdonosaitól – Finnországtól és Németországtól.
Észtország 2014 óta, az orosz invázió kezdete óta támogatja Ukrajnát.
„Segítettünk az ukrán katonai orvosok, tüzérek és különleges erők harcosai kiképzésében, valamint folyamatos az információcsere” – közölte Peeter Kuymet, a Honvédelmi Minisztérium nemzetközi együttműködési osztályának vezetője.
Most, hogy újabb az orosz csapatösszevonás van az ukrán határ közelében, Észtország támogatásának jelentős növelését tervezi.
„Észtország védelmi minisztériuma szintjén úgy döntött, hogy fegyverekkel és lőszerekkel kívánja támogatni Ukrajnát a jelenlegi nehéz biztonsági helyzetben” – jelentette ki Kuymet.
Tavaly Észtország 2400 Makarov pisztolyt adott át Ukrajnának. Jelen esetben nehézfegyverekről van szó.
„Jelen esetben Javelin rakétákat, valamint 122 mm-es tarackokat és lőszereket biztosítunk a páncéltörő rakétarendszerekhez” – közölte Kuymet.
Azonban ezek az úgynevezett halálos fegyverek átadása egy másik ország számára nem egyszerű folyamat. Kuymet kifejtette, hogy a Javelin rakéták átadása előtt engedélyt kell szereznie a gyártójuktól – az Egyesült Államoktól.
„A Finnországtól vásárolt tarackok esetében, amiket viszont Németországban szereztek, nekünk kell megkérnünk Németországot és Finnországot, hogy járuljanak hozzá a fegyverek átadásához, az erre vonatkozó folyamat már megkezdődött” – mondta Kuymet.
Észtország a Javelin rakétákat az Egyesült Államoktól kapta, ezek egy részét megvásárolta, a többit katonai segélyként kapta. Egy rakéta ára 75 000 és 130 000 euró között mozog, a szerződés feltételeitől és az adott rakéta típusától függően. Észtország több tucat ilyen rakétát tervez átadni Ukrajnának.
Észtország a fegyverek és lőszerek átadásán kívül az úgynevezett „puha segélyek” növelését is tervezi. 2020-ban, az ukrán határokon kialakult helyzet súlyosbodása előtt, a Honvédelmi Minisztérium közös projektet indított Németországgal.
„Egy észt vállalat német finanszírozással egy mobil tábori kórház komplexumot készít az ukrán hadsereg számára” – közölte Kuymet.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL
Ukrajna megvédi magát egy orosz invázió esetén, ehhez azonban nemcsak védelmi, hanem támadó fegyverekre is szükség van a nyugati országoktól – jelentette ki Olekszij Reznyikov védelmi miniszter szombaton, amikor Trine Bramsen dán kollégájával találkozott, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tárcavezető kifejtette: Oroszország agressziójának megfékezéséhez Ukrajnának valódi segítségre van szüksége a NATO és az EU tagországaitól. „A támogatásnak olyan fegyvereket és technológiákat kell tartalmaznia, amelyek megállíthatják Moszkvát, és megakadályozhatják, hogy támadást indítson Ukrajna ellen” – mutatott rá. Mint megjegyezte, fegyverzeten nem csak védelmi jellegűt eszközöket ért, hanem támadó jellegű fegyvereket is.
Reznyikov hangsúlyozta, hogy a Kremlben vannak nagyon pragmatikus emberek, akik nagyon jól fel tudják mérni a pénzügyi kockázatokat. „Ha Moszkva megérti, hogy Ukrajna lerohanásának a költsége túlzottan magas, akkor feladja a terveit” – emlékeztetett. „Ezek gazdasági szankciók, politikai, pénzügyi szankciók, és, ami a legfontosabb, az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatása” – húzta alá. „Megvédjük magunkat, de segítsenek nekünk” – mondta.
A miniszter hozzátette, Ukrajnának szüksége van az elektronikus hadviselés és hírszerzés kibervédelmének eszközeire, rakétaelhárító rendszerekre és felszerelésekre a flotta megerősítéséhez. „Nyilvánosan megnevezzük ezeket az igényeket, nem titkoljuk azokat, és akkor az agresszor megtorpan” – összegezte Olekszij Rezniykov.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
A közelmúltban a sajtóhírekből vált ismertté, hogy a Fehér Ház adminisztrációja 200 millió dollár összegű hadi segélycsomagot készített elő Ukrajna számára, viszont szinte az utolsó pillanatban elhalasztotta annak szállítását, számolt be az NBC amerikai tévécsatorna kormánybeli forrásokra hivatkozva. „Biden adminisztrációjában (az Egyesült Államok elnöke – szerk.) úgy döntöttek, hogy több időt adnak az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség csökkentésére”.
A tévécsatorna adatai szerint a múlt héten tervezték bejelenteni a katonai segély szállítását. Az amerikai elnök adminisztrációja azonban úgy döntött, hogy időt ad arra, hogy diplomáciai módszerekkel csökkentsék Moszkva és Kijev közötti feszültséget. A konfliktus Oroszország részéről való eszkalációja esetében azonban az Egyesült Államok jelentősen növelni kívánja az Ukrajnának nyújtott katonai segítség mennyiségét.
Korábban Kijev sürgős támogatásként légvédelmi felszerelést, páncéltörő és páncéltörő csomagokat, radarrendszereket, patikai robbanófejeket és gyógyszereket kért az Egyesült Államoktól. Szintén az NBC adatai szerint Kijevben csalódottságot váltott ki Joe Biden adminisztrációjának döntése a katonai segély szállításának elhalasztása. Hivatalosan Kijev és Washington még nem kommentálta a történteket.
A közelmúltban a Képviselőház (az amerikai parlament alsóháza – szerk.) 22 tagja levelet írt Biden elnöknek, amelyben felszólították az elnököt az Ukrajnának nyújtandó segély mielőbbi kiutalására: „A feszültség maximális visszafogása érdekében nagyon fontos, hogy a sürgősen szállítsák le a katonai segélyt. Ukrajnát fel kell szerelni azokkal az eszközökkel, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát az orosz agressziótól”.
Joe Biden amerikai elnök Olaf Scholzzal, Németország újonnan kinevezett kancellárjával is megtárgyalta az esetleges orosz invázió kockázatait. December 7-én Joe Biden Vlagyimir Putyinnal, az Orosz Föderáció elnökével tárgyalt az orosz katonai erők összevonása kapcsán az ukrán határok közelében kialakult helyzetről.
A megbeszélésen az Egyesült Államok elnöke figyelmeztette az orosz vezetőt, hogy invázió esetében „gazdasági és egyéb intézkedéseket” foganatosít. A találkozót követően Biden kijelentette, hogy Putyin tudomásul vette a figyelmeztetést.
Nyugati sajtóértesülések szerint Oroszország az utóbbi időben folyamatosan növeli katonai egységei számát az ukrán határ közelében. Különböző adatok szerint jelenleg az ukrán határ mentén az orosz jelenlét közel 100-120 ezer katona.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => A közelmúltban a sajtóhírekből vált ismertté, hogy a Fehér Ház adminisztrációja 200 millió dollár összegű hadi segélycsomagot készített elő Ukrajna számára, viszont szinte az utolsó pillanatban elhalasztotta annak szállítását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639661460
[modified] => 1639643835
)
[title] => Miért halasztotta el az USA az ukrajnai „sürgős” katonai segély szállítását?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=35931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35931
[uk] => 35529
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35530
[image] => Array
(
[id] => 35530
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812.jpg
[original_lng] => 87926
[original_w] => 800
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-2021-12-11t192605812.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1639636636:12
[_thumbnail_id] => 35530
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4069
[_oembed_dfdd41a82c28de5b15c1fcb314d9ccc1] =>
[_oembed_time_dfdd41a82c28de5b15c1fcb314d9ccc1] => 1660283275
[_oembed_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] =>
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Joe Biden amerikai elnök kormánya újabb ukrajnai fegyverszállítmány lehetőségét fontolgatja, tartva egy esetleges újabb oroszországi inváziótól, számolt be a CNN saját, bennfentes forrásaira hivatkozva.
Katonai tanácsadókról és berendezésekről van szó: a csomagban Javelin páncéltörő rakéták, valamint aknavető is lehet. Mérlegelés alatt állnak a légvédelmi rendszerek, például Stinger rakéták.
Az USA védelmi minisztériuma ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnába olyan berendezéseket szállítsanak, amilyeneket Afganisztánba terveztek: Mi-17-es helikoptereket. A Mi-17 – orosz helikopter, amelyet az Egyesült Államok eredetileg az afgánok számára szerzett be. A Pentagon most azt mérlegeli, mit kezdjen velük, miután az Egyesült Államok augusztusban kivonult Afganisztánból.
Az elnöki adminisztráció aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Stingerek és helikopterek átadását Ukrajnának Oroszország a konfliktus eszkalációjának tekintené.
Sedric Leighton nyugállományú hadnagy a CNN-nek elmondta, hogy a Javelin „nagyon hatékony volt azokkal a T-80-as harckocsikkal szemben, amelyeket az oroszok jelenleg is használnak Ukrajna ellen”. Megjegyezte azonban, hogy az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás kétségtelenül a Moszkvával fenntartott kapcsolatok „további feszültségének fokozását” jelentheti. Eközben a források szerint amerikai tisztségviselők tárgyalásokat folytatnak európai szövetségeseikkel egy újabb szankciócsomag kidolgozását illetően, amely akkor lép életbe, ha Oroszország behatol Ukrajnába.
Előzmények:
Két amerikai kiadvány számolt be az orosz csapatok összevonásáról az ukrán határ közelében: a Washington Post október 31-én írt az összevonásról, a Politico pedig november 1-i fotót közölt ennek megerősítésére. A Bloomberg november 11-én arról számolt be, hogy az Egyesült Államok tájékoztatta EU-s szövetségeseit, hogy Oroszország Ukrajna megtámadását tervezheti.
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter november 12-én kijelentette: „Nagyon aggódunk néhány szokatlan erőmozgás miatt, amelyeket az ukrajnai határon látunk. Nem tudjuk, mik a szándékai Oroszországnak… Ismertek olyan esetek, amikor Oroszország összevonja csapait az ukrajnai határ közelében, provokációt hirdet Ukrajna részéről, majd inváziót hajt végre”.
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
A németek óvatosan közelítenek a kérdéshez, hogy adhatók-e fegyverek Kelet-Európának, mivel abban a szellemben nevelkedtek, hogy „német fegyverek itt soha nem lesznek” – jelentette ki Anka Feldhusen kijevi német nagykövet egy ukrán lapinterjúban, adta hírül szombaton az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a német diplomata a Zerkalo Nyegyeli című, interneten megjelenő ukrán hetilapnak nyilatkozva elmondta: „Németország számára Kelet-Európa a világ különleges része, mi mindannyian abban a szellemben nevelkedtünk, hogy itt német katonák, német fegyverek soha nem lesznek.” Újságírói felvetésre, miszerint Németország sok fegyvert ad el Egyiptomnak és más közel-keleti országoknak, amelyek a jemeni konfliktusban vesznek részt, a nagykövet azt válaszolta, hogy ez nem Kelet-Európa.
Feldhusen kifejtette: a minap, június 22-én volt a 80. évfordulója annak, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. „Számunkra ez nagyon összetett kérdés, meg kell oldani a többség kérdését a Bundestagban és a kormányban, hogy módosuljon a vélemény a fegyverek biztosításáról ennek a régiónak, ez valóban bonyolult ügy” – mutatott rá a német nagykövet.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr