Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo3MzM4Mzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 65957
[content] =>
Ukrajnában már dolgoznak azon, hogy az USA több Patriot légvédelmi rendszert szállítson – jelentette be Okszana Markarova washingtoni ukrán nagykövet egy televíziós interjúban, adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a diplomata az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „nemcsak számítunk rá, de dolgozunk is rajta. Idézhetem Volodimir Zelenszkij elnököt a Bidennel tartott sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta: köszönetet mondhatok a Patriot rendszerekért, és a következő üzenetem az, hogy több Patriotra van szükségünk.”
A nagykövet reményét fejezte ki, hogy lehetőség lesz szerződés kötésére néhány Patriot rendszerre a jövőben. Mint hozzátette, szerinte Volodimir Zelenszkij elnök amerikai látogatásának már most konkrét eredményei vannak.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy az elnök elhagyta a Kongresszust, az ottani döntéshozatali folyamat nagyon aktívvá vált. Egy napon belül, amikor visszatértünk Ukrajnába, már konkrét, komoly eredményeket értünk el. Törvényjavaslat az orosz bűnösök felelősségre vonásáról az Egyesült Államokban, 45 milliárd dolláros segély Ukrajnának, valamint az a módosítás, amely felhatalmazza az amerikai ügyészt, hogy az elkobzott orosz vagyont Ukrajnának nyújtott segélyekre használja fel, és dolgozzon a biztonsági csomagon, amely magában foglalja a Patriot rendszereket, de nem csak ezeket, hanem sok új képességeket” – mutatott rá Okszana Markarova.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában már dolgoznak azon, hogy az USA több Patriot légvédelmi rendszert szállítson – jelentette be Okszana Markarova.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1671976260
[modified] => 1671972819
)
[title] => Ukrajnában már azon dolgoznak, hogy Amerika több Patriot légvédelmi rendszert szállítson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65957&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65957
[uk] => 65954
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 65958
[image] => Array
(
[id] => 65958
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[original_lng] => 29237
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/markarova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671965620:12
[_thumbnail_id] => 65958
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3374
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e83c9490ca4b833cb4132c2c123a252e] => Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III
Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks.
?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) December 22, 2022
[_oembed_time_e83c9490ca4b833cb4132c2c123a252e] => 1671969065
[_oembed_d969c051f4ecdaab0441005075592519] => On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
— Ned Price (@StateDeptSpox) February 26, 2023
[_oembed_time_d969c051f4ecdaab0441005075592519] => 1678447033
[_oembed_8356c55610ed8f560caea65f1242ce9b] => Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
America deserves better.
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) March 31, 2023
[_oembed_time_8356c55610ed8f560caea65f1242ce9b] => 1680632554
[_oembed_ba4067cb2542e0aac860c8786ca215c4] => It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
— Glenn Youngkin (@GlennYoungkin) March 30, 2023
[_oembed_time_ba4067cb2542e0aac860c8786ca215c4] => 1680632555
[_oembed_33e963766a8d05454070db404512cf9c] => Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
— Stormy Daniels (@StormyDaniels) March 30, 2023
[_oembed_time_33e963766a8d05454070db404512cf9c] => 1680632555
[_oembed_fa9fa0f202713259c9ac2cea53dedd71] => Every generation has a moment where they have had to stand up for democracy. To stand up for their fundamental freedoms. I believe this is ours.
That’s why I’m running for reelection as President of the United States. Join us. Let’s finish the job. https://t.co/V9Mzpw8Sqy pic.twitter.com/Y4NXR6B8ly
— Joe Biden (@JoeBiden) April 25, 2023
[_oembed_time_fa9fa0f202713259c9ac2cea53dedd71] => 1682574704
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699084501
[_oembed_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] => A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) January 12, 2024
[_oembed_time_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] => 1706015692
[_oembed_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] => Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
[_oembed_time_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] => 1706015692
[_oembed_8e9279b8291d326a8a8d42a597632b94] => Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) February 13, 2024
[_oembed_time_8e9279b8291d326a8a8d42a597632b94] => 1708530870
[_algolia_sync] => 508133969000
[_oembed_36097683baba8099c33b751765c58371] => SOON pic.twitter.com/XU6VmZxph3
— Katie Miller (@KatieMiller) January 3, 2026
[_oembed_time_36097683baba8099c33b751765c58371] => 1767716888
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 180031
[1] => 73383
[2] => 2287
[3] => 31855
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Okszana Markarova
[1] => Patriot légvédelmi rendszer
[2] => szállítás
[3] => ukrán nagykövet
[4] => USA
)
)
[1] => Array
(
[id] => 65891
[content] =>
A Pentagon fontolgatja annak lehetőségét, hogy az ukrán hadsereget a Patriot rakétaelhárító rendszer használatára az USA-ban képezze ki.

A hírt a Politico közölte védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva.
Az ukrán fegyveres erők a NATO által biztosított különféle fegyverrendszerekkel, köztük nagy mobilitású amerikai gyártású tüzérségi rakétarendszerekkel Kelet-Európában, Németországban és Nagy-Britanniában vesznek rész kiképzésen. Eddig nem tartottak gyakorlatokat az Egyesült Államokban.
Az ukránok kiképzése várhatóan több hónapig tart majd, a Patriot használatára általában 90 katonára van szükség – közölte a Pentagon.
[type] => post
[excerpt] => A Pentagon fontolgatja annak lehetőségét, hogy az ukrán hadsereget a Patriot rakétaelhárító rendszer használatára az USA-ban képezze ki.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1671905880
[modified] => 1671841304
)
[title] => A Pentagon fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy az ukránokat az USA-ban képezze ki a Patriot használatára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65891&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65891
[uk] => 65788
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 65789
[image] => Array
(
[id] => 65789
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot.jpg
[original_lng] => 225471
[original_w] => 1140
[original_h] => 855
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/patriot.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671834104:12
[_thumbnail_id] => 65789
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3556
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1700564720
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1700564720
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
— Rikard Jozwiak (@RikardJozwiak) November 6, 2024
[_oembed_time_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => 1731860355
[_algolia_sync] => 508133954000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 73383
[1] => 15197
[2] => 117467
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Patriot légvédelmi rendszer
[1] => Pentagon
[2] => ukrán katonák kiképzése
)
)
[2] => Array
(
[id] => 65662
[content] =>
A Fehér Ház megerősítette, hogy Joe Biden elnök hamarosan hivatalosan is bejelenti: az Egyesült Államok Patriot lég- és rakétavédelmi rendszereket küld Ukrajnába, hogy segítse az országot az oroszok elleni háborúban.

Biden egy jelentős, mintegy kétmilliárd dolláros támogatási csomag elfogadásáról számol majd be – idézi a Fehér Ház közleményét a The Guardian.
„A csomag nagyon fontos új eszközöket, berendezéseket tartalmaz: a Patriot légvédelmi rakétarendszer jelentős, sokat érő eszköz lesz az ukrán nép és a helyi infrastruktúra védelmében. Az Ukrán Fegyveres Erők megkapják a megfelelő és elengedhetetlen kiképzést a rendszer egy harmadik országban történő működtetésére vagy tesztelésére is. Ez a folyamat eltart egy ideig, de az ukrán egységeknek meg kell szerezniük a megfelelő tudást” – áll a közleményben.
(Index)
[type] => post
[excerpt] => A Fehér Ház megerősítette, hogy Joe Biden elnök hamarosan hivatalosan is bejelenti: az Egyesült Államok Patriot lég- és rakétavédelmi rendszereket küld Ukrajnába, hogy segítse az országot az oroszok elleni háborúban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1671642240
[modified] => 1671642066
)
[title] => Az USA hivatalosan is megerősítette, hogy Patriot légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65662&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65662
[uk] => 65647
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 65648
[image] => Array
(
[id] => 65648
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419.jpg
[original_lng] => 105994
[original_w] => 1326
[original_h] => 917
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419-300x207.jpg
[width] => 300
[height] => 207
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419-768x531.jpg
[width] => 768
[height] => 531
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419-1024x708.jpg
[width] => 1024
[height] => 708
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419.jpg
[width] => 1326
[height] => 917
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419.jpg
[width] => 1326
[height] => 917
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/c81608bcdf79d419.jpg
[width] => 1326
[height] => 917
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671634866:5
[_thumbnail_id] => 65648
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3426
[_oembed_5b36a042d2019a926778e749c9cc822b] => ?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
— Lithuanian MOD ?? (@Lithuanian_MoD) December 16, 2022
[_oembed_time_5b36a042d2019a926778e749c9cc822b] => 1671635045
[_oembed_699edbee3ab652fc590588fff17c661e] => Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
— Andriy Yermak (@AndriyYermak) January 5, 2023
[_oembed_time_699edbee3ab652fc590588fff17c661e] => 1673220284
[_oembed_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] => Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers.
Lithuania became the first country who sent us these MANPADS.
So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…?
????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) February 9, 2023
[_oembed_time_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] => 1676447151
[_oembed_777625be548864308cbe78e429220120] =>
[_oembed_time_777625be548864308cbe78e429220120] => 1678175098
[_oembed_5d8d6ffd81c80f840056ea60002be57e] => Readout of Attorney General Merrick B. Garland’s Trip to Ukrainehttps://t.co/gcy8VbvPBj pic.twitter.com/hUPBEuA1I6
— Justice Department (@TheJusticeDept) March 4, 2023
[_oembed_time_5d8d6ffd81c80f840056ea60002be57e] => 1678175098
[_algolia_sync] => 508133668000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 73383
[1] => 63
[2] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Patriot légvédelmi rendszer
[1] => Ukrajna
[2] => USA
)
)
[3] => Array
(
[id] => 65457
[content] =>
Személyesen tárgyalok Joe Biden amerikai elnökkel a Patriot légvédelmi rendszerek Ukrajnának történő átadására, a kérdés megoldás már folyamatban is van – közölte Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós interjúban, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij az LCI francia televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy személyesen kapcsolódott be az amerikai Patriot légvédelmi rendszerek Ukrajnának való átadásáról az Egyesült Államok vezetésével folyó tárgyalásokba, és amerikai kollégájával, Joe Bidennel is kapcsolatban van kérdés kapcsán, aminek a megoldása szerinte már folyamatban van.
Az elnök megjegyezte, hogy Ukrajnának jelenleg légvédelmi fegyverekre van szüksége, ezért folyamatos tárgyalások folynak a partnerekkel. Elsősorban Franciaországgal, Olaszországgal és az USA-val – tette hozzá. „A folyamat zajlik, és én személyesen is érintett vagyok benne. Elvileg nagyon szükséges számunkra. Ez fontos számomra is, ez személyes kapcsolat Biden elnökkel is. Nagyon pozitívan tekintek erre a kérdésre” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Személyesen tárgyalok Joe Biden amerikai elnökkel a Patriot légvédelmi rendszerek Urajnának történő átadására, a kérdés megoldás már folyamatban is van – közölte Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1671366960
[modified] => 1671365588
)
[title] => Zelenszkij: személyesen tárgyalok Biden elnökkel a Patriot légvédelmi rendszerek átadásáról Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65457&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65457
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 45124
[image] => Array
(
[id] => 45124
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 39770
[original_w] => 840
[original_h] => 472
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/biden-zelenszkij.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671358404:12
[_thumbnail_id] => 45124
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2499
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1698921908
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1700841105
[_algolia_sync] => 508133365000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 177738
[1] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Biden–Zelenszkij-tárgyalás
[1] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
[4] => Array
(
[id] => 65397
[content] =>
Athén átadhatja a görög SZ–300-as légvédelmi rakétarendszereket Ukrajnának, ha az Egyesült Államok helyettük Patriot légvédelmi rendszereket telepít Krétára.

A hírt a pronews.gr közölte az ország védelmi miniszterére hivatkozva.
„Ugyanez az eljárás vonatkozik minden más orosz gyártmányú légvédelmi rendszerre, amelyet esetleg Ukrajnába szeretnének küldeni” – tette hozzá a miniszter.
[type] => post
[excerpt] => Athén átadhatja a görög SZ–300-as légvédelmi rakétarendszereket Ukrajnának, ha az Egyesült Államok helyettük Patriot légvédelmi rendszereket telepít Krétára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1671286680
[modified] => 1671236188
)
[title] => Görögország kész SZ–300-asokat adni Ukrajnának azzal a feltétellel, hogy az USA Krétára telepíti a Patriot légvédelmi rendszert
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65397&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65397
[uk] => 65365
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 65366
[image] => Array
(
[id] => 65366
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1.jpg
[original_lng] => 292363
[original_w] => 1919
[original_h] => 1079
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1.jpg
[width] => 1919
[height] => 1079
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/scr22eenshot-1.jpg
[width] => 1919
[height] => 1079
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671228989:5
[_thumbnail_id] => 65366
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3740
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => ??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
— NEXTA (@nexta_tv) January 12, 2023
[_oembed_time_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] => 1673623540
[_oembed_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] =>
[_oembed_time_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => 1673623540
[_oembed_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => Standing in for her colleague Commissioner @Bankole_Adeoye, Commissioner @JosefaSacko wz Director @PatienceChirad3 received @ABaerbock, Federal Minister for ForeignAffairs of Germany??& @MinColonna, Minister for Europe& ForeignAffairs of France??, for a visit to @AUC_PAPS,13/1/23 pic.twitter.com/LK3VSqtTV5
— African Union Political Affairs Peace and Security (@AUC_PAPS) January 13, 2023
[_oembed_time_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => 1674079386
[_oembed_ed307e36b20e78c582b5da38a8d106f2] => Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
— Matthew Miller (@StateDeptSpox) May 24, 2024
[_oembed_time_ed307e36b20e78c582b5da38a8d106f2] => 1716821476
[_algolia_sync] => 508133347000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1821
[1] => 52693
[2] => 73383
[3] => 63
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Görögország
[1] => légvédelmi rendszer
[2] => Patriot légvédelmi rendszer
[3] => Ukrajna
[4] => USA
)
)
[5] => Array
(
[id] => 65234
[content] =>
Joe Biden amerikai elnök csak azután hagyja jóvá a Patriot légvédelmi rendszerek Ukrajnának való átadását, miután Pentagon válaszol számos kérdésre, tájékoztatott az RBK-Ukrajna a The Washington Postra hivatkozva.

A kiadvány megjegyezte, hogy az amerikai elnök adminisztrációja egy meg nem nevezett magas rangú képviselője elmondása szerint Biden csak azután írja alá a tervet, miszerint Patriotot szállítsanak Ukrajnába, miután az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma jelentést készített a kiképzésről és karbantartásról, valamint a rendszer átadása és hatása jogi vonatkozásairól az Egyesült Államok fegyveres erőinek készültségére.
A WP megjegyezte, hogy a Pentagon jelenleg az ukrán katonai kiképzési program paraméterein dolgozik, amelyre nagy valószínűséggel Németországban kerül sor.
Egy másik amerikai tisztviselő azt mondta az újságnak adott interjújában, hogy a rendszereket az amerikai készletekből adják át.
„Ez lesz a legbonyolultabb berendezés, amit Ukrajna eddig kapott. Ha az ukránoknak lenne egy-két évük, hogy elsajátítsák a Patriotot, az nem lenne probléma… Szerintem a Pentagon nagyon ideges emiatt” – mondta Mark Kansian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja nyugalmazott amerikai tisztje.
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden amerikai elnök csak azután hagyja jóvá a Patriot légvédelmi rendszerek Ukrajnának való átadását, miután Pentagon válaszol számos kérdésre, tájékoztatott az RBK-Ukrajna a The Washington Postra hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1671133800
[modified] => 1671123045
)
[title] => Washington Post: Biden csak egy feltétellel hagyja jóvá a Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnának történő átadását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65234&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65234
[uk] => 65144
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 65145
[image] => Array
(
[id] => 65145
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[original_lng] => 110219
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/103fb48-biden-getty3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1671115847:12
[_thumbnail_id] => 65145
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5469
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] => Exclusive from @NBCNews: Biden considering Europe trip around Ukraine invasion 1-year anniversary next month, sources tell @carolelee, @ckubeNBC & me
— Josh Lederman (@JoshNBCNews) January 26, 2023
[_oembed_time_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] => 1675610162
[_oembed_07a554f253c777b4c04a53bbe5f46fdc] => Reporter: "Will the United States provide F-16s to Ukraine"?
Biden: "No." pic.twitter.com/FtSq2EP099
— Dave Brown (@dave_brown24) January 30, 2023
[_oembed_time_07a554f253c777b4c04a53bbe5f46fdc] => 1675931882
[_oembed_553e03f41bb0cdeadd80e772589b8c8b] => Wow, I can’t believe Biden started the State of the Union like this. Powerful stuff pic.twitter.com/Zyk97qNjNQ
— Read Jackson Rising by @CooperationJXN (@JoshuaPHilll) February 8, 2023
[_oembed_time_553e03f41bb0cdeadd80e772589b8c8b] => 1676529739
[_oembed_ad63836a31a948d41590aeab734ef9ab] => Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
— Aaron Rupar (@atrupar) February 26, 2023
[_oembed_time_ad63836a31a948d41590aeab734ef9ab] => 1677769891
[_oembed_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] => Welcome, @POTUS. pic.twitter.com/KxdIjfEjSi
— Rishi Sunak (@RishiSunak) April 11, 2023
[_oembed_time_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] => 1681562387
[_oembed_1798c46dc12b7bec23e8f14776588f87] => Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
— TRT World Now (@TRTWorldNow) April 6, 2023
[_oembed_time_1798c46dc12b7bec23e8f14776588f87] => 1681562387
[_oembed_fa9fa0f202713259c9ac2cea53dedd71] => Every generation has a moment where they have had to stand up for democracy. To stand up for their fundamental freedoms. I believe this is ours.
That’s why I’m running for reelection as President of the United States. Join us. Let’s finish the job. https://t.co/V9Mzpw8Sqy pic.twitter.com/Y4NXR6B8ly
— Joe Biden (@JoeBiden) April 25, 2023
[_oembed_time_fa9fa0f202713259c9ac2cea53dedd71] => 1683225085
[_oembed_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] => I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
— Kevin McCarthy (@SpeakerMcCarthy) September 12, 2023
[_oembed_time_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] => 1694948111
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699082598
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699191333
[_oembed_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] => Trump demands Biden to issue apology over 'blasphemous' Trans Visibility Day on Easter Sunday: 'Appalling' https://t.co/C65ENy4fwR
— Fox News (@FoxNews) March 30, 2024
[_oembed_time_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] => 1712590193
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1712590194
[_oembed_c914de05bd116cb7bd11b52199979605] => — Joe Biden (@JoeBiden) July 21, 2024
[_oembed_time_c914de05bd116cb7bd11b52199979605] => 1722351132
[_algolia_sync] => 508133097000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4597
[1] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Joe Biden
[1] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
[6] => Array
(
[id] => 65020
[content] =>
Ukrajnának szüksége van Patriot és más légvédelmi rendszerekre, hogy megvédje magát az állandó orosz csapásokkal szemben – közölte hétfőn Denisz Smihal miniszterelnök egy interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő az Associated Press hírügynökségnek nyilatkozva modern légvédelmi rendszerek átadását sürgette, miután az orosz megszállók csapást mértek Hirnik településre Donyeck környékén, aminek következtében ketten meghaltak és tízen megsebesültek. Szerinte az ukrajnai infrastruktúra elleni támadásaival Oroszország új menekülthullámot kíván előidézni Európába.
A miniszterelnök megjegyezte, hogy Ukrajnának nagyszámú lövedékre van szüksége ahhoz, hogy az orosz tüzérséggel egyenrangúan küzdjön. „Oroszország naponta 50-70 ezer lövedéket lő ki az ukrán célpontokra, és ennek a mennyiségnek legalább a harmadára minden nap szükségünk lenne” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
A hírportál emlékeztetett arra, korábban ismertté vált, hogy Berlin visszautasította Varsó ajánlatát Patriot légvédelmi rendszerek telepítésére Ukrajna nyugati részében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnának szüksége van Patriot és más légvédelmi rendszerekre, hogy megvédje magát az állandó orosz csapásokkal szemben – közölte hétfőn Denisz Smihal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1670877000
[modified] => 1670874288
)
[title] => Smihal Patriot légvédelmi rendszereket kér Ukrajnának, hogy megvédhesse magát az orosz rakétáktól
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=65020&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65020
[uk] => 65030
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 65021
[image] => Array
(
[id] => 65021
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[original_lng] => 34628
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/smihal-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1670875027:3
[_thumbnail_id] => 65021
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5674
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_952c4794b57ca11ed03c8a2d49903fe5] =>
[_oembed_time_952c4794b57ca11ed03c8a2d49903fe5] => 1684484483
[_oembed_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] => Russia's continued attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, in the proximity of Romania??, are unacceptable. These are war crimes and they further affect UA's capacity to transfer their food products towards those in need in the world.
— Klaus Iohannis (@KlausIohannis) August 2, 2023
[_oembed_time_70a3718365ece9b2b65b1d17cac31013] => 1691657869
[_oembed_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] =>
[_oembed_time_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] => 1691657869
[_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023
[_oembed_time_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] => 1692010459
[_oembed_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] => Prawo i Sprawiedliwość będzie broniło każdego skrawka Polski! ??#BezpiecznaPolska pic.twitter.com/tV12dAUXji
— Prawo i Sprawiedliwość (@pisorgpl) September 17, 2023
[_oembed_time_afb67b9e514d5e8bf06116d4e7218f8a] => 1696258410
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699892398
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699892398
[_oembed_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] => This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) December 29, 2023
[_oembed_time_141df5ef8ed830217c858b811c73e9da] => 1704465030
[_oembed_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] =>
[_oembed_time_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] => 1706684048
[_oembed_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] =>
[_oembed_time_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] => 1706805472
[_oembed_e3212f04dbf35a9ccc37ae22273bc251] =>
[_oembed_time_e3212f04dbf35a9ccc37ae22273bc251] => 1709847488
[_oembed_bbfb4c5ee6185b45e41851f5c86f8f24] => 🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
— Ludivine Dedonder (@DedonderLudivin) April 26, 2024
[_oembed_time_bbfb4c5ee6185b45e41851f5c86f8f24] => 1714981354
[_oembed_8975cf30a41ce339254a89a313c48d5f] => Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
— Denys Shmyhal (@Denys_Shmyhal) October 7, 2024
[_oembed_time_8975cf30a41ce339254a89a313c48d5f] => 1728922987
[_oembed_d14eeb640bb23bfb425c6e22f893ff67] => I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
[_oembed_time_d14eeb640bb23bfb425c6e22f893ff67] => 1730623299
[_algolia_sync] => 508132815000
[_oembed_67c58b3c8e91feb465e04d5c681ffc93] => The Russian version of a ceasefire. Bloody Palm Sunday, Sumy UA🇺🇦🖤
— Donald Tusk (@donaldtusk) April 13, 2025
[_oembed_time_67c58b3c8e91feb465e04d5c681ffc93] => 1745079794
[_oembed_d62ca403ba032c9248a8c9ea57516ac0] => Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes.
“This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger.
Real battlefield tactics in action.#Siil2025 #DroneWarfare #Estonia pic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
[_oembed_time_d62ca403ba032c9248a8c9ea57516ac0] => 1748083049
[_oembed_131e039e9f94035b916a6547b3ad7aa3] => Scouts Battalion of 🇪🇪 @Kaitsevagi and 🇫🇮 @Puolustusvoimat @PorinPR Jaeger Company wrapped up two days of joint training near Tapa at Estonia's largest exercise #HedgeHog2025, bolstering their teamwork while training to defend Estonia. #WeAreNATO #StrongerTogether pic.twitter.com/mRHjA5NvYr
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 13, 2025
[_oembed_time_131e039e9f94035b916a6547b3ad7aa3] => 1748083049
[_oembed_327f643ded190911588b897dcbea0bfc] => BREAKING: TRUMP SAYS UKRAINE WOULD BE OVER IN A DAY IF HE DIDN’T HELP:
Ukraine would have been over in one day if we didn’t help.
Frankly, Ukraine would have been over in the first day.
pic.twitter.com/UCFoIkOKbw
— Sulaiman Ahmed (@ShaykhSulaiman) March 17, 2026
[_oembed_time_327f643ded190911588b897dcbea0bfc] => 1774807059
[_oembed_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => Rusi dnes útočia na Užhorod. Sú na našich hraniciach. Toto je výsledok Ficovej „mierovej politiky“ u Putina.
— Ivan Korcok (@IvanKorcok) May 13, 2026
[_oembed_time_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => 1779088264
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1489
[1] => 128604
[2] => 34147
[3] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Denisz Smihal
[1] => légvédelem
[2] => orosz támadás
[3] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
[7] => Array
(
[id] => 64873
[content] =>
Tobias Lindner, Németország Külügyminisztériumának állami minisztere ismertette az ország kormányának álláspontját a Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnának való átadását illetően.

„Ha nagyon őszinte leszek, nem arról van szó, hogy vannak szabad Patriot rendszereink készleten, amelyeket például Ukrajnába küldhetnénk. Az általunk kiküldött Patriot rendszerek a NATO kollektív védelmi rendszerének részét képezik. Elkötelezettek vagyunk Lengyelország biztonságának védelme mellett, ezért javasoljuk a Patriot-rendszerek telepítését a NATO keleti szárnyán” – mondta Lindner.
[type] => post
[excerpt] => Tobias Lindner, Németország Külügyminisztériumának állami minisztere ismertette az ország kormányának álláspontját a Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnának való átadását illetően.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1670754720
[modified] => 1670716117
)
[title] => Németország megmagyarázta, miért nem hajlandó átadni a Patriot-rendszereket Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64873&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64873
[uk] => 64849
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 64851
[image] => Array
(
[id] => 64851
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1.png
[original_lng] => 2850836
[original_w] => 2000
[original_h] => 1050
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1-300x158.png
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1-768x403.png
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1-1024x538.png
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1-1536x806.png
[width] => 1536
[height] => 806
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1.png
[width] => 2000
[height] => 1050
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/polish-20221121-121007426-1.png
[width] => 2000
[height] => 1050
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1670708945:5
[_thumbnail_id] => 64851
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3300
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
?https://t.co/1FDPY5lbK5#bezprzedawNIEnia pic.twitter.com/OrFktOvZcc
— Arkadiusz Mularczyk (@arekmularczyk) September 5, 2022
[_oembed_time_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 1673607464
[_oembed_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => ? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
[_oembed_time_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => 1673607465
[_oembed_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
— Deutschlandfunk (@DLF) January 26, 2023
[_oembed_time_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => 1674915606
[_oembed_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] =>
[_oembed_time_addbf59221f87dfde35226316b2bfa9a] => 1684434466
[_oembed_f76655661dbb8cf313a9d9b3b35bbc92] => Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
— DER SPIEGEL (@derspiegel) May 21, 2023
[_oembed_time_f76655661dbb8cf313a9d9b3b35bbc92] => 1685555569
[_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1694360729
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699517736
[_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1701413690
[_oembed_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => Following my visit to Norway, I arrived at the U.S. Army Command in Europe, which is based in Wiesbaden, Germany.
I was once again convinced of the excellent quality of U.S. military aid to Ukraine. We critically need it for the victory!
We expect that the U.S. Congress will… pic.twitter.com/LEkpAEJDC2
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 14, 2023
[_oembed_time_ee1287ff2cfb6df687ccb7a92c2b2368] => 1703061673
[_oembed_231dff40d3396031623283d6268fe410] => Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
— Auswärtiges Amt (@AuswaertigesAmt) December 29, 2023
[_oembed_time_231dff40d3396031623283d6268fe410] => 1704900311
[_oembed_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => Weitere 1,4 Mrd EUR für die #Ukraine: Eine Milliarde EUR hat 🇩🇪 von Partnerländern eingeworben. Rund 400 Mio EUR kommen aus dem #Verteidigungshaushalt, wenn das Parlament kommende Woche zustimmt. Mehr dazu im ZEIT-Podcast 👇https://t.co/yQmZuxxqFD pic.twitter.com/ey13pUgHtG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 20, 2024
[_oembed_time_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => 1728740675
[_algolia_sync] => 508132762000
[_oembed_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 394
[1] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => németország
[1] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
[8] => Array
(
[id] => 64049
[content] =>
A német védelmi minisztérium kijelentette, hogy érdekeltek abban, hogy a Patriot légvédelmi rendszerei az integrált NATO-rendszerben maradjanak.

A hírt a német védelmi minisztérium képviselője, Arno Kollats közölte – írja az Ukrinform. Felidézte Christine Lambrecht német védelmi miniszter szavait is, aki egyértelművé tette, hogy a Patriot-rendszerek szerves részét képezik a NATO védelmének és Németország hozzájárulásának a Szövetség légvédelmi rendszeréhez.
[type] => post
[excerpt] => A német védelmi minisztérium kijelentette, hogy érdekeltek abban, hogy a Patriot légvédelmi rendszerei az integrált NATO-rendszerben maradjanak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1669732020
[modified] => 1669729953
)
[title] => Németország továbbra sem akarja átadni a Patriot-rendszereket Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64049
[uk] => 64001
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 64002
[image] => Array
(
[id] => 64002
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large.jpg
[original_lng] => 179200
[original_w] => 1524
[original_h] => 1012
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large-768x510.jpg
[width] => 768
[height] => 510
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large-1024x680.jpg
[width] => 1024
[height] => 680
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large.jpg
[width] => 1524
[height] => 1012
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large.jpg
[width] => 1524
[height] => 1012
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/large.jpg
[width] => 1524
[height] => 1012
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669722753:5
[_thumbnail_id] => 64002
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3660
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
?https://t.co/1FDPY5lbK5#bezprzedawNIEnia pic.twitter.com/OrFktOvZcc
— Arkadiusz Mularczyk (@arekmularczyk) September 5, 2022
[_oembed_time_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 1673438072
[_oembed_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => ? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
[_oembed_time_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => 1673438072
[_oembed_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
— Deutschlandfunk (@DLF) January 26, 2023
[_oembed_time_2ee50eada0cb435fa4a2374d05ae0479] => 1675063275
[_oembed_06c852389672105d29887256c8f879a8] =>
[_oembed_time_06c852389672105d29887256c8f879a8] => 1682421267
[_oembed_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
[_oembed_time_4ef46820d1d589cc00eee50aa2a387af] => 1693815067
[_oembed_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] => EILT: #Baerbock ändert Dauer der Umkreisung der Erde um die Sonne von 365 auf 560 Tage. #Wissenschaft pic.twitter.com/KSBk9MyVTA
— storymakers (@mz_storymakers) September 11, 2023
[_oembed_time_ffaf44cff0cc3f3368354ba6bc46ba90] => 1695472558
[_oembed_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] => Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Bayern#ltwBayern pic.twitter.com/xPhQUJGKPt
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023
[_oembed_time_b6ae3ccda3fb89091c6e196d8006beb5] => 1698081191
[_oembed_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] => Das vorläufige amtliche Ergebnis zur Landtagswahl in Hessen#ltwHessen pic.twitter.com/ms8nzUQUst
— ZDFheute (@ZDFheute) October 9, 2023
[_oembed_time_b34522fe19be555224ec439f1d0acf2b] => 1698081192
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699692540
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699692546
[_oembed_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber:
?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist
?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
— Björn Müller (@Bjoern__M) November 14, 2023
[_oembed_time_3cf100f56a4936f4fc67295b86109d94] => 1701091620
[_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => @teambundeskanzler Wir sind genauso überrascht wie ihr! (Und ja, der Bundeskanzler ist jetzt wirklich auf TikTok) #Bundeskanzler #Kanzler #OlafScholz
♬ The Funny Bassoon - Eitan Epstein Music
[_oembed_time_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] => 1713336719
[_oembed_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => Ich tanze nicht. Versprochen. #TikTok
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) April 8, 2024
[_oembed_time_ab4bbcd1a6dadf9f415e84784675110f] => 1713336719
[_oembed_912bf17cb17c8c5d98a2d369069dde17] => Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
The German Patriot system has arrived in Ukraine, and I extend my… pic.twitter.com/bSuCGoXMn1
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
[_oembed_time_912bf17cb17c8c5d98a2d369069dde17] => 1722789342
[_oembed_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => Weitere 1,4 Mrd EUR für die #Ukraine: Eine Milliarde EUR hat 🇩🇪 von Partnerländern eingeworben. Rund 400 Mio EUR kommen aus dem #Verteidigungshaushalt, wenn das Parlament kommende Woche zustimmt. Mehr dazu im ZEIT-Podcast 👇https://t.co/yQmZuxxqFD pic.twitter.com/ey13pUgHtG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 20, 2024
[_oembed_time_adf69b47cdb06ac96064ab89011fc41a] => 1727943202
[_algolia_sync] => 1202753784001
[_oembed_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => Either Germany votes @AfD or it is the end of Germany https://t.co/Ix58V4USrn
— Elon Musk (@elonmusk) August 31, 2025
[_oembed_time_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => 1757958916
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 52693
[1] => 394
[2] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => légvédelmi rendszer
[1] => németország
[2] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
[9] => Array
(
[id] => 63678
[content] =>
Andrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, hogy a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területet és a lengyel állampolgárokat védelmezzék – jelentette ki pénteken a lengyel államfő kabinetfőnöke azt a javaslatot kommentálva, amely szerint a rakétákat Nyugat-Ukrajnába kellene telepíteni.

„Andrzej Duda elnök álláspontja teljesen világos. […] Amennyiben Németország átadná a rendelkezésére álló Patriot-ütegeket, akkor ezeknek a lengyel területet, a lengyel állampolgárokat kell védeniük” – hangsúlyozta Pawel Szrot kabinetfőnök a lengyel közszolgálati rádióban.
Szrot ezért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni, mert szerdán Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, hivatkozva az Ukrajnát érő újabb orosz rakétatámadásokra, arra kérte a német felet, hogy inkább Nyugat-Ukrajnába küldje a Berlin által Lengyelországnak felajánlott Patriot légvédelmi rakétarendszert.
„Ez meg fogja védeni Ukrajnát a további halálesetektől és áramkimaradásoktól, és növelni fogja biztonságunkat keleti határunkon” – érvelt Blaszczak.
Blaszczak szavait Christine Lambrecht német védelmi miniszter csütörtökön úgy kommentálta: a Varsónak felajánlott Patriot-ütegeket csak a NATO területén belül lehetséges telepíteni, mert az észak-atlanti szövetség légvédelmi rendszerének részét képezik. Ha máshol akarják telepíteni őket, arról a szövetségesekkel egyeztetni kell – húzta alá Lambrecht.
Szintén csütörtökön Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: amennyiben Németország hajlandó lesz átadni a Patriotokat „úgy, ahogyan az megfelelne a lengyel hadsereg szükségleteinek”, Blaszczak nemzetvédelmi miniszter feltehetőleg „pozitív módon folytatja majd a tárgyalásokat”.
A Patriotok nyugat-ukrajnai, nem pedig lengyelországi telepítéséről szóló kormánypárti javaslatot élesen bírálták a lengyel ellenzék képviselői.
Németország azt követően ajánlotta fel Lengyelországnak a Patriot-rendszert, hogy robbanás történt a kelet-lengyelországi Przewodów településen, két ember halálát okozva. A részleges vizsgálati eredmények alapján Varsó közölte: feltehetőleg az ukrán légvédelem egyik, szovjet gyártmányú rakétája csapódott be. Az esetet „tragikus kimenetelű balesetnek” nevezték.
A német felajánlás a lengyelországi Patriot-állomány ideiglenes bővítését jelentené. Egy lengyel–amerikai megállapodás értelmében ugyanis a lengyel hadsereg az év végéig két Patriot-üteget szerez be. Két további üteget már korábban Délkelet-Lengyelországba telepítettek az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Andrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, hogy a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területet és a lengyel állampolgárokat védelmezzék.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1669401000
[modified] => 1669394693
)
[title] => Duda: Lengyelországot kell védelmezniük a német Patriot-ütegeknek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63678&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63678
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 39845
[image] => Array
(
[id] => 39845
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda.jpg
[original_lng] => 130329
[original_w] => 1536
[original_h] => 1024
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andrzej-duda.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669812448:5
[_thumbnail_id] => 39845
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2775
[_oembed_57f27f6da0222c58a312ce65539cf504] => During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
— Denys Shmyhal (@Denys_Shmyhal) November 26, 2022
[_oembed_time_57f27f6da0222c58a312ce65539cf504] => 1669810911
[_oembed_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
?https://t.co/1FDPY5lbK5#bezprzedawNIEnia pic.twitter.com/OrFktOvZcc
— Arkadiusz Mularczyk (@arekmularczyk) September 5, 2022
[_oembed_time_ed596e76908a154c0599c766c42a3e17] => 1673083937
[_oembed_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => ? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
[_oembed_time_8ab3a4020b75b1df71358439b22f99b9] => 1673083937
[_oembed_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] => Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) February 12, 2023
[_oembed_time_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] => 1676645060
[_oembed_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] => ??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
▶ #Le20HdeDariusRochebin - @DariusRochebin pic.twitter.com/Lj8qWOkkaO
— LCI (@LCI) March 18, 2023
[_oembed_time_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] => 1680009150
[_oembed_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] =>
[_oembed_time_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] => 1686154931
[_oembed_78b8110381cd541f3eb2315af27dbd03] => Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
— Andrzej Kozlowski (@akoz33) August 14, 2023
[_oembed_time_78b8110381cd541f3eb2315af27dbd03] => 1692306872
[_oembed_cf7f8499857c78f889aa1681b40ea0a1] => ???? The most feared European Army, Poland, has finally risen. pic.twitter.com/ILV7TROs8Y
— Terror Alarm (@Terror_Alarm) August 13, 2023
[_oembed_time_cf7f8499857c78f889aa1681b40ea0a1] => 1692306872
[_oembed_c98eec36ac38f80f5881871260a52627] =>
[_oembed_time_c98eec36ac38f80f5881871260a52627] => 1696338720
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699180572
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699180572
[_oembed_967deb5647cc607831289032f8e31d98] =>
[_oembed_time_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => 1700570918
[_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] => 💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
| FM @sikorskiradek during a conference on NATO at @PLParliament pic.twitter.com/yVZc3AlbJZ
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) March 8, 2024
[_oembed_time_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] => 1711467933
[_oembed_128064d37cd6c4867790b1454259f493] => France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) March 8, 2024
[_oembed_time_128064d37cd6c4867790b1454259f493] => 1711467933
[_oembed_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] => Unité, lucidité et courage.
Avec nos amis baltes, nous sommes convaincus que ces 3 principes doivent guider la stratégie et l’action de l’🇪🇺 pour soutenir l’🇺🇦.
Nous enclenchons maintenant la déclinaison opérationnelle des consensus nés à Paris le 26 février dernier. pic.twitter.com/ZT0eAMHix8
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 8, 2024
[_oembed_time_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] => 1711467933
[_oembed_fc59b2e3dd6b5e85c48258fc3b7b433e] => ⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) April 22, 2024
[_oembed_time_fc59b2e3dd6b5e85c48258fc3b7b433e] => 1714487115
[_oembed_6d8338df0dc076763892eeca61b239c9] => President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin.
"If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
— Belsat in English (@Belsat_Eng) April 22, 2024
[_oembed_time_6d8338df0dc076763892eeca61b239c9] => 1714487115
[_oembed_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => Dziś z udziałem 🇵🇱 amb. w Rosji K. Krajewskiego odbyła się ceremonia zamknięcia placówki konsularnej RP w Sankt Petersburgu.
To retorsja na decyzję polskiego MSZ o zamknięciu KG Rosji w Poznaniu, po stwierdzeniu rosyjskiego sabotażu w Polsce.
🌐Więcej ⤵️https://t.co/3Jn0FNoe3z
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) January 8, 2025
[_oembed_time_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => 1737362495
[_algolia_sync] => 1202753575001
[_oembed_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] => Gdańsk today pic.twitter.com/URHKrC6hTq
— Polish Connection (@PoleConnection) March 30, 2025
[_oembed_time_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] => 1745598430
[_oembed_73382d0a8c207fd29db5173ee5840f93] => W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
[_oembed_time_73382d0a8c207fd29db5173ee5840f93] => 1747734696
[_oembed_5f051cd4a74fd91cfacc7b66c5ddbe97] => {{unknown}}
[_oembed_3bdabeb2477f2760f1c096a421839eed] =>
[_oembed_time_3bdabeb2477f2760f1c096a421839eed] => 1762269054
[_oembed_6cd0165be85f9b767c34c6c87a95a7aa] => Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
— Sztab Generalny WP (@SztabGenWP) December 9, 2025
[_oembed_time_6cd0165be85f9b767c34c6c87a95a7aa] => 1765646713
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 6212
[1] => 1063
[2] => 73383
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Andrzej Duda
[1] => Lengyelország
[2] => Patriot légvédelmi rendszer
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 50
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 73383
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 50
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 73383
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Patriot légvédelmi rendszer (6 Oldal)