Ukrajna tisztázza az Egyesült Államokkal a védelmi támogatás nyújtásának minden részletét – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök az esti videóüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ma jelentések érkeztek Ukrajna védelmi és külügyminiszterétől. Elsősorban az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokról.” Egyúttal kifejtette, hogy a két ország jelenleg a további védelmi támogatásról tárgyal. „Jelenleg Ukrajna és az Egyesült Államok közötti munkakapcsolatok tisztázzák a védelmi támogatás, beleértve a légvédelmi komponenst is, minden részletét” – mutatott rá.
Az ukrán elnök az amerikai támogatásról is tárgyalt ukrán vállalkozókkal, és hangsúlyozta, hogy annak folytatása közös érdek. „Az ukrán légvédelem védelmet nyújt minden olyan vállalatnak, amely az állam területén működik, saját ingatlannal rendelkezik itt és termelést fejleszt. Az ukrán üzenet teljesen világos: együtt többet tehetünk. Köszönetet mondok minden vállalatnak és vállalkozónak, akik támogatják az ukrán védelmet, akik támogatják az ukrán ellenálló képességet” – hangsúlyozta.
Az államfő ugyanakkor megjegyezte, hogy az ipar és a technológiai szektorok fejlesztésében rejlő közös lehetőségek alapján új együttműködési hálózat épül Amerikával és számos más országgal. „De természetesen a biztonság, természetesen az orosz támadásokkal szembeni védelem az alapok alapja, és a vállalkozóktól nagyobb aktivitást várunk e biztonsági programunk előmozdításában” – magyarázta Volodimir Zelenszkij.
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Ukrajnai látogatásán Johann Wadephul német külügyminiszter a német külpolitika legfontosabb feladatának Kijev támogatását nevezte. Látogatására a német védelmi ipar képviselői is elkísérték. Egy nappal korábban Oroszország a háború kezdete óta legsúlyosabb rakétazáport zúdította Ukrajnára. A folyamatos, tömeges orosz légicsapások miatt Johann Wadephul német külügyminiszter állandó német fegyversegélyt ígér Ukrajnának.
„Ukrajna szabadsága és jövője kül- és biztonságpolitikánk legfontosabb feladata” – mondta a politikus kijevi látogatásán. „Sziklaszilárdan Ukrajna mellett fogunk állni, hogy továbbra is sikeresen meg tudja védeni magát – modern légvédelmi és más fegyverekkel, humanitárius és gazdasági segítséggel”.
A német külügyminiszter reggel különvonattal érkezett az ukrán fővárosba, ahová – biztonsági okokból titokban tartott – bemutatkozó látogatásra érkezett. Wadephult a német védelmi ipar képviselői kísérték el útjára. A német külügyminisztérium szerint a látogatás során magas szintű megbeszélésekre kerül sor az üzleti élet képviselőivel és ukrán döntéshozókkal.
Ukrajnábban dől el, hogy a mi Európánk olyan hely marad-e, ahol a szabadság és az emberi méltóság számít – vagy egy olyan kontinens, ahol az erőszak eltolja a határokat – fogalmazott Wadephul. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerinte nem békét akar, hanem mindenáron hódítást és leigázást. „Ezért továbbra is teljes figyelmünket Ukrajna támogatására összpontosítjuk”, ez mutatja „európaiakként való állhatatosságunkat” – idézi szavait a Welt.
Kijevben Wadephul többek között tárgyalni fog kollégájával, Andrij Szibihával, a Babin Jar emlékműnél pedig megemlékezik az 1941-es német megszállás idején történt tömeggyilkosság zsidó áldozatairól.
A német külügyminiszter egy nappal azután érkezett Kijevbe, hogy Oroszország a háború megindítása óta legsúlyosabb rakéta- és dróntámadását intézte Ukrajna ellen. Az ukrán légierő adatai szerint az oroszok 477 drónt és 60 rakétát indítottak ukrán városok ellen. Országszerte megszólalt a légiriadó, beleértve a frontvonaltól távol eső nyugati régiókat is.
Az orosz bombázások májusban és júniusban drámaian felerősödtek, a tömeges támadások egyre gyakoribbá és halálosabbá váltak – emlékeztet a Kyiv Independent.
Az ukrán légierő június 28-án késő este figyelmeztetett, hogy Oroszország három Tu-95-ös bombázót indított a Murmanszki területen lévő Olenya katonai repülőtérről. A légierő arra is figyelmeztetett, hogy orosz drónok több csoportja tart különböző régiók felé.
Robbanásokról és csapásokról számoltak be Mikolaivból, Kremencsukból, Zaporizzsjából, a Cserkaszi területről, Ivano-Frankivszkból és Lvivből, a támadások az éjszaka folyamán hullámokban érkeztek. Az ukrán légierő korábban bejelentette, hogy egy F-16-os vadászgépet vesztett el, a harmadikat eddig ebben a háborúban.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnai látogatásán Johann Wadephul német külügyminiszter a német külpolitika legfontosabb feladatának Kijev támogatását nevezte. Látogatására a német védelmi ipar képviselői is elkísérték. Egy nappal korábban Oroszország a háború kezdete óta leg...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1751295900
[modified] => 1751295641
)
[title] => Berlin tartós katonai segítséget ígér Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155415&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155415
[uk] => 155488
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 155416
[image] => Array
(
[id] => 155416
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1.jpg
[original_lng] => 42658
[original_w] => 792
[original_h] => 446
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1.jpg
[width] => 792
[height] => 446
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1.jpg
[width] => 792
[height] => 446
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1.jpg
[width] => 792
[height] => 446
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/johann-wadephul-1.jpg
[width] => 792
[height] => 446
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1751363968:8
[_thumbnail_id] => 155416
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2638
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 181958609001
[_oembed_d1c0c8af035b55f870ab23a9b88f787b] =>
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Ukrajna lesz az első ország a világon, amely megkapja ezeket a buggykat. Ezek lehetővé teszik a sebesültek gyors és hatékony szállítását, még a harci körülmények között is.
Hollandia finanszírozza 20 darab Ermine evakuációs buggy gyártását Ukrajna számára, amelyeket a német Rheinmetall fegyveripari konszern fog előállítani – közölte a Rheinmetall június 25-én, szerdán.
A közlés szerint a holland védelmi minisztérium az ukrán munkacsoport nevében szerződést kötött 20 darab, pilóta nélküli és pilóta által vezetett jármű gyártására. A megállapodást a NATO-csúcstalálkozó során írták alá a Rheinmetall Ede városában működő leányvállalatával.
A járművek szállítása várhatóan 2026-ban kezdődik meg.
A vállalat tájékoztatása szerint az Ermine a könnyű taktikai járművek új generációját képviseli, amelyeket elsősorban a frontvonal közvetlen közelében végrehajtott evakuációs műveletekhez terveztek. Ezek a mobil platformok lehetővé teszik a sebesültek gyors és hatékony szállítását a harci cselekmények közepette is.
A Militarnyi portál hozzáteszi, hogy Ukrajna lesz az első ország a világon, amely Ermine buggykat kap.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna lesz az első ország a világon, amely megkapja ezeket a buggykat. Ezek lehetővé teszik a sebesültek gyors és hatékony szállítását, még a harci körülmények között is.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1751116320
[modified] => 1751072703
)
[title] => Hollandia új Ermine típusú buggykat rendelt Ukrajna számára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155166&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155166
[uk] => 155030
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 155031
[image] => Array
(
[id] => 155031
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[original_lng] => 68831
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4331468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1751061904:5
[_thumbnail_id] => 155031
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2104
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 181028923002
[_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] =>
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Hollandia 100 drónfelderítő radart és 20 orvosi evakuációs járművet biztosít Ukrajnának egy 175 millió eurós új segélycsomag részeként – jelentette be kedden Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a radarok leszállítása, amelyek segítenek majd azonosítani a közeledő drónokat és adatokat továbbítani a légvédelmi rendszereknek, várhatóan az év végére befejeződik. A holland védelmi minisztérium tisztázta, hogy a csomagból 80 millió eurót a nemzetközi drónkoalíción keresztül a drónok támogatására fordítanak.
Breckelmans elmondta, hogy ez a lépés az ukrán védelmi iparral kötöttek 500 millió eurós megállapodást követte a 600 000 drón gyártásáról a hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A 2022 eleji teljes körű orosz invázió kezdete óta Hollandia mintegy 10 milliárd euró értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának.
Az ukrán Védelmi Minisztérium és a NATO számos közös projektet hajtott végre a digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében, ami jelentősen javította az ukrán hadsereg modern kommunikációjának ellátását – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztériumra hivatkozva.
A jelentés szerint a támogatás nyújtásának ténye Katerina Csernohorenko digitális fejlesztésért felelős védelmi miniszterhelyettes és a NATO digitális központja képviselőinek brüsszeli találkozóján vált ismertté. A NATO átfogó segélycsomagjának keretében nyújtott támogatásának köszönhetően Ukrajna már közel 37 millió euró (körülbelül 42,9 millió dollár) értékű műholdas kommunikációt kapott, a projektek teljes költsége pedig a következő hónapokban meghaladja a 70 millió eurót (körülbelül 76,2 millió dollár).
Több ezer laptopot, táblagépet, nyomtatót és szerverberendezést is szállítottak a Védelmi Minisztérium Adatfeldolgozó Központjába az orvosi információs rendszer bővítésére, amely a védelmi erők reformjának része. Ukrajna csatlakozott a NATO kulcsfontosságú kezdeményezéseihez a kommunikáció, a parancsnokság és irányítás, valamint a számítástechnika területén, növelve az interoperabilitást a szövetséggel. Ezenkívül felszerelést biztosítanak és kiképzést tartanak a légvédelem megerősítése érdekében.
Ludwig Descamps, a NATO Kommunikációs és Információs Ügynökségének főigazgatója megjegyezte, hogy ez az együttműködés hozzájárul Ukrajna digitális ellenálló képességéhez, és megalapozza a NATO-val való mélyebb integrációt.
Csernohorenko miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a NATO-támogatás katalizátorként szolgált az ukrán hadsereg nagyszabású digitális átalakulásához, amely hatékonyabban működik mind a fronton, mind a logisztikai és támogató rendszerekben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán Védelmi Minisztérium és a NATO számos közös projektet hajtott végre a digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében, ami jelentősen javította az ukrán hadsereg modern kommunikációjának ellátását.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1750788540
[modified] => 1751323854
)
[title] => A NATO közel 43 millió dollárt ad Ukrajnának az ukrán fegyveres erők műholdas kommunikációjának fejlesztésére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=154801&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154801
[uk] => 154809
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 154802
[image] => Array
(
[id] => 154802
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio.jpg
[original_lng] => 81887
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/muholdas-kommunikacio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1751313058:5
[_thumbnail_id] => 154802
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2569
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 162599911002
[_oembed_6239290fe0f58c385bc78ae9585371f2] =>
This morning, 3 Russian Mig-31 fighter jets entered Estonian airspace.
NATO fighters responded and the Russian planes were forced to flee.
Such violation is totally unacceptable. The Government of Estonia has decided to request NATO Article 4 consultations.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Kanada több mint 2 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagot ad Ukrajnának, a támogatás drónokat, helikoptereket és lőszert is tartalmaz majd – számolt be az rbc.ua hírportál Mark Carney kanadai miniszterelnök bejelentésére hivatkozva, amit a Volodimir Zelenszkij elnökkel folytatott találkozóján a G7-csúcstalálkozón.
A jelentés szerint Kanada miniszterelnöke új katonai támogatást jelentett be Ukrajnának: több mint 2 milliárd dollár értékben drónokat, helikoptereket és lőszert. Ennek a pénznek egy részét Ukrajna a belföldi védelmi termelésére fordítja. Megjegyezte, hogy Kanada minden katonai támogatást az ukrán katonák tényleges szükségleteihez fog igazítani.
Ezenkívül Carney bejelentette a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételből származó, több mint 2 milliárd dolláros következő részletet. „Ez a mi hozzájárulásunk. Európai és más szövetségeseinkkel együtt fogunk működni a szükséges támogatás biztosítása érdekében. És szeretném világossá tenni: ez a támogatás változatlan marad, amíg el nem érjük az igazságos békét” – jegyezte meg.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy Kanada kedden szankciókat vezetett be számos orosz személy, több mint 40 oroszországi és más országbeli vállalat, valamint az orosz árnyékflotta több mint 200 hajója ellen.
Zelenszkij és Carney azt is megvitatta, hogy mely szankciók befolyásolhatják a legsúlyosabban Oroszország azon képességét, hogy fejlessze védelmi termelését és finanszírozza a háborút. A vezetők összehangolták a NATO-n, a G7-en és a hajlandóak koalícióján belüli partnerekkel folytatott további diplomáciai együttműködés lépéseit, valamint az ENSZ-en belüli interakciót a feltétel nélküli tűzszünetről szóló döntések tekintetében.
Emellett Zelenszkij és Carney részletesen kitért Ukrajna légvédelmének a megerősítésére – a légvédelmi rendszerek és rakéták szükségességére –, valamint a védelmi együttműködés elmélyítésére. A téma a lehetséges közös fegyvergyártási projektek és az ukrán védelmi iparba történő beruházások voltak. Szó esett Kanada részvételéről is Ukrajna újjáépítési programjának kidolgozásában.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kanada több mint 2 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagot ad Ukrajnának, a támogatás drónokat, helikoptereket és lőszert is tartalmaz majd – számolt be az rbc.ua hírportál Mark Carney.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750259520
[modified] => 1750246055
)
[title] => Kanada több mint 2 milliárd dolláros segélycsomagot jelentett be Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=154167&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154167
[uk] => 154148
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 154149
[image] => Array
(
[id] => 154149
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[original_lng] => 51940
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/4329499.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1750235256:12
[_thumbnail_id] => 154149
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3035
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 124326692001
[_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] =>
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Észtország újabb adag tüzérségi lőszert adott át Ukrajnának – jelentette be az Észt Védelmi Minisztérium az X platformon. A szállítmány pontos mennyiségét nem hozták nyilvánosságra.
Észtország újabb tüzérségi lőszereket szállított Ukrajnába. Ukrajna biztonsága európai és transzatlanti biztonság is egyben. Továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát, hogy megvédhesse önmagát, és elérje az igazságos és tartós békét
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Ukrajna új védelmi csomagokat kap nemzetközi partnereitől, valamint további beruházások érkeznek az ukrán fegyvergyártásba – különösen a drónfejlesztés terén.
Erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számolt be a Bukaresti Kilencek és az Északi országok csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón.
Ma több közös döntést is elfogadtunk partnereinkkel, amelyek még inkább erősítik biztonságunkat. Köszönöm mindannyiuknak a segítőkészséget. Új védelmi csomagok érkeznek, és új befektetések is lesznek az ukrán fegyvergyártásba, különösen a drónok gyártásába. Ukrajna képes sokkal többet termelni
Ukrajna és Németország megállapodást írt alá ukrán gyártású nagy hatótávolságú fegyverek finanszírozásáról, és Ukrajna és a német fegyveripar között is aláírtak egy szerződést – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Bundeswehr sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a vonatkozó megállapodást Rusztem Umjerov ukrán és Boris Pistorius német védelmi miniszter írta alá. A német védelmi minisztérium beleegyezett, hogy 5 milliárd euró értékben újabb katonai támogatást nyújt Ukrajnának. Németország a jövőben finanszírozni fogja a nagy hatótávolságú fegyverek gyártását Ukrajnában. Jelentős számú nagy hatótávolságú fegyverrendszer gyártását tervezik 2025-re.
„A fegyverrendszerek gyorsan elérhetőek lesznek az ukrán fegyveres erők számára – az elsőt már néhány héten belül bevethetik. Mivel már szolgálatban állnak az ukrán fegyveres erőknél, nincs szükség további kiképzésre” – áll a közleményben.
Németország továbbra is szállít lőszereket. A 2025-re megígért tüzérségi lőszer-szállítmányokon túl további lőszercsomagok szállítását tervezik különféle fegyverrendszerekhez, elsősorban a fontos légvédelmi rendszerekhez. Németország további szárazföldi fegyverrendszereket és kézifegyvereket is szállít Ukrajnának.
Ezenkívül Umjerov és a német Diehl védelmi vállalat szerződést írt alá Ukrajnának szállított légvédelmi rendszerekről és kapcsolódó lőszerekről. A német támogatást ukrajnai létesítmények javítására is fogják fordítani. Ennek érdekében a két ország védelmi vállalatai megállapodtak egy közös vállalat létrehozásában.
Svédország 4,8 milliárd svéd koronát (megközelítőleg 443 millió eurót) különített el Ukrajna védelmi képességeinek megerősítésére – olvasható a svéd kormány hivatalos honlapján.
Ez az összeg része annak a legnagyobb segélycsomagnak, amelyet március végén jelentettek be, és amelynek teljes értéke 1,6 milliárd dollár.
Ebből több mint 1 milliárd svéd koronát (kb. 92 millió eurót) fordítanak az úgynevezett dán modell alapján történő fegyverbeszerzések támogatására Ukrajna számára. További több mint 1 milliárd koronát légvédelmi rendszerek és nagy hatótávolságú drónok beszerzésére különítettek el.
Ezen felül 418 millió korona (több mint 38 millió euró) jut páncélozott járművek vásárlására egy Dánia által koordinált kezdeményezés keretében.